Ősmagyar nyelvek Ez az oldal egyszerűsített, nyomtatóbarát változata.
Ide kattintva léphet vissza az eredeti oldalra.
Pető Imre :
A perkupai kis harang nagy kálváriája


2010.07.22.




    

A perkupai kis harang nagy kálváriája

Nem várt irányból és nem remélt személytől jött ez az élmény, váratlanul. Felhívtak, és a telefon másik végén a „Mészáros János” név hangzott fel. Valaha, gyerekkoromban méterekre voltunk egymástól, falusi térben, ahol köztudottan kicsik a távolságok különben is ember és ember között.  János közölte: megtalálta a múzeumban Perkupa egyik régi harangját! (Egykori perkupai szomszédomnak volt érzéke, kereső szorgalma hozzá, hogy a múltból, a feledésből és enyészetből visszahozza régi harangunkat!)  Közös szülőhelyünk, Perkupa, mint az egykori Torna vármegye legalsó falucskája, élte át a történelmi évszázadokat. Ez a harang a református gyülekezet híveinek, a község-közösség életének nemcsak tanúja, hanem az élet folyásának, eseményeinek átélő szenvedője, híradója, visszhangzó krónikása is volt. Faluhelyen egy harang nemcsak egy mázsa fém, hanem élő személyiség, vagy inkább intézmény, a közösség lelkének hangja, amely az elválás után is bennünk muzsikál, hangjával felébreszti bennünk a közösséget, mely még századok múltán is megtartó energiánk lehet! Érezte ezt Mészáros János is, aki most már barátom is lett. A telefonban olyan szeretettel és szent áhítattal beszélt, hogy miután befejeztük az eszmecserét, eltörött nálam a mécses. Gondoljunk bele: 1799-től szolgált a kis harang, 1916-ig, amikor elvitték, hogy ágyút öntsenek belőle. De nem lett ágyú belőle, és/majd az Iparművészeti Múzeumba került! Aktív idejében egy évszázadig szolgált, pontosabban száztizenhét esztendeig Perkupán, a sokkal régebbi műtárgy, a rimaszombati hívő testvérek ajándékaként került a faluba, amely egy nagy tűzvész után volt, 1797-ben: odalett a templom, parókia, iskola, 108 házzal, és elolvadt a harang is a haranglábban. Nem az első, de nem is az utolsó tűzvész volt ez, melyből főnixmadárként éledt fel újra kis falunk, az új, testvéri ajándék-harangjával! Perkupaiak! Fiatalok! Tudjátok, miről beszélünk? Miről és kiért szól nektek is a kis harang? És miért, miről szólunk hozzátok: Mészáros János és Pető Imre, a két „régi, vén, falusi gyerek”, a csapási szomszédok? Látogassunk el falunkba és református templomunkba a Mészáros János által bemutatott dokumentumok kalauzolásával! A templomért szorgoskodó őseink nevei révén, a hívők áldozathozatala is fölsejlik, tetteik kiváltják az utódok tiszteletét őseik iránt.

PERKUPA

A református templom, az ősi helyén, keletről nézve

1332-ben templomos hely volt, és papja pápai tizedet fizetett. Korán reformátussá lette a falu népe, az egyházközösség a XVI. század derekán birtokba vette a középkori templomot. Egy 1590-es tudósítás szerint, mint Szögliget filiájának, fatalpas temploma volt. Az 1595. évi templomösszeírás is említi. 1784-ben a falu 46 háza, a templom és a paplak, benne az egyház felszerelései (kegyszerek és anyakönyvek) a tűz martalékai lettek. 1785-ben már állt az új templom és a lelkészlakás. Tizenhárom évvel később, 1797-ben az akkori prédikátor szomorúan jegyzi fel: „templom, parókia, iskola 108 házakkal együtt semmivé tétettek, oly tűzvész pusztította a falut, hogy a harang is elolvadt a haranglábban”. Még abban az évben hozzákezdtek az új templom építéséhez, s 1797-99 között el is készítették, torony nélkül. Egy kis fa harangláb állt a templom mellett, amibe a rimaszombati testvérek küldtek harangot, mely száztizenhét éven át szolgált, mígnem 1916-ban elvitték ágyúnak. S csodák csodája, nem lett belőle ágyú, mert mint iparművészeti remeket az Iparművészeti Múzeum birtokába vette, és őrzi ma is.  Az új templom belső berendezése tizenhat évig készült.

A következőkben idézzük Dr. Kádas Miklóst, a gyülekezet egykori lelkészét, aki 1949. augusztus 14-én a következőket jegyezte fel: „1830-ban földrengés, 1831-ben a kolerában meghalt 48 lélek temetése során a rendkívüli megterhelés miatt megrongálódik és hasznavehetetlenné válik a harangláb. Ekkor merül fel a toronyépítés gondolata. Hat egyháztag, adassék tisztesség haló poraikban is áldozatos életük emlékének: Pogány Márton, Kukoró András, Falucskai Sámuel, Pető György, Kádár János és Pető István nyakába veszi tarisznyáját, és bebarangolják az országot. Zörgetnek és kérnek mindenütt, s mire hazavezeti őket a levelek hullása, ott rejlik a tarisznyákban a perkupai templom tornya is.”

1838-ban épült a templom keleti homlokzata elé a 24 méter magas új torony, amelyik 1852-ben leégett, de a következő évben megújították. 1873-ban megrepedt a templom, ezt 1906-ban javították ki. A II. világháborúban újra megsérült, 1949-re hozták helyre. Mennyezete négy borda között három bolthajtásos rész, oszlopfős kiképzéssel. A boltozat tetővonalán, a hajlaton és az ívek középpontjában öt gipsz rozetta van. A 9X21 méteres belső térben 350 ülőhelyek száma. A templom nyugat felé egyenes záródású és stílusa késő barokk. A középkorban a templom körül volt a temető. A 186 kg-os acélharangját a westfáliai Bochumban készítették, 1875-ben, a 48 kg-os ércharangját a Budapesti Harangművek öntötte, 1922-ben.

 

Légyen hát dicséret az erős Istennek,

kinek erejével vége leve ennek,

király ’s Országért könyörögjön a nép,

a könyörgés által jó boldogságra lép.”

 

 

A templombelső, kelet felől nézve

Múzeumi jegyzetek (pontosításuk, kiegészítésük folytatódik)

43. 1601(?) Perkupa, ref. (jelenleg: Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, lt. sz. 31/1918.66 Koronájának fülei sarkosan megtörtek, s éleik valószínűleg hornyoltak voltak, a középső karikája magasan kiáll. A harangtető enyhén domborzatos. A palást felső kerületén, alulról-felülről 2-2 bordával keretelten fut körbe a felirata: HOC OPVS FECIT ANO DO DGI MAGISTER THOMAS DERIMAZONBAT.67 A szavakat – kivéve az évszám előtt és után – paragrafusszerű jelek választják el egymástól. Az ANO szó O betűje fölött rövidítést jelző vízszintes vonás látható. A betűk eltérő nagyságúak; a kisebbek a nagyobbak szárai közé vannak beszorítva, az S-ek az előttük lévő szárára ráfonva. Hornyán is borda fut körbe. Átmérő 39, felső 20,5; m. 31,5 cm. (17. t. 1, 65. t. 3)

 

THOMAS DE RIMAZONBAT

 

Egyetlen ismert harangja a nevében szereplő származási, vagy működési helyét jelölő város tágabb vidékéről származik. A XVI-XVII. század fordulóján élhetett – amennyiben a harangon szereplő csonka évszámot 1601-nek helyesen olvassuk. Harangja nem nevezhető jól sikerült munkának; a nem hivatásos, „népi” harangöntők alkotásaira emlékeztet. A neve előtt olvasható MAGISTER szó azonban arra enged következtetni, hogy mégis céhbeli mester lehetett. A harang derekán körbefutó indás szalagdísz is erre utal,; nem valószínű ugyanis, hogy egy kontár ilyen ízléses mintájú sablonnal rendelkezett volna. De akárki is lett légyen az öntő, a felirat betűinek szövevényes fűzése tudálékos emberre vall. 1601(?). Perkupa, ref. * (43. sz.)

66. A leltárkönyvbe történt bejegyzés szerint „a műbecsű harangok felmentése révén került a Nemzeti Múzeumba a Weiss Manfréd féle lőszergyárból”.

67. Ezt a művet az Urnak 1601 (?) évében Rimaszombati Tamás mester készítette. – Az ANO DO szavak után három betűvel az öntő kétségtelenül az évszámot akarta jelölni, bár egyrészt az ezres M nincs kiírva, másrészt a második kiírt számjegy nem C, hanem a MAGISTER szóban lévőhöz hasonló G betű. Feltehetjük azonban, hogy az öntés évszáma helyesen MDCI lett volna. Meg kell azonban jegyezni, hogy hasonló koronával a XV. század végi, XVI. eleji harangokat szokták ellátni, és a feliratában lévő, a derekukon köralakban kiduzzadó I, a vízszintes középső szárukon félkörös nyereggel ellátott H, valamint a tetőszerű, vízszintes vonallal rendelkező A betűk a XVI. század derekának jellegzetességei. Ezeknek az alapján a harang korábbra is keltezhető lenne.

Mészáros János dokumentumgyűjteménye alapján közli Pető Imre.


 

Rab Zsuzsa

Őrtornyok

 

A firenzei dóm tövében
rátok gondoltam, ti merészen

világoló aprócska lángok,

sár-templomok, fa-haranglábak.

 

Napnyugat s napkelet határán

őrködtetek – de sokszor árván! –

tűzkormosan, árvízben ázva,

dúló hadaktól meggyalázva.

 

Virultak pogány tulipánok,

hímezték bibliás leányok

tölgyfából rótt úrasztalára

karácsony vagy pünkösd havára.

 

S a templom-kunyhóban a Gyermek

sugárzott, s szálltak kettős nyelvek,

ötezer év zsidó igéit

magyar ige zengette égig.

 

Zengette kopott prédikátor:

a virágos Hollandiából

útnak indult gyalog, szekéren,

hogy bölcsőjéhez visszatérjen,

 

vesszőből-sárból szentegyházat

emeljen e sár-föld hazának,

magyar nyelvből egy új országot,

tündöklő koldus-királyságot.

 

Kelet küszöbe, Tisza-mente!

De sok baj, vész törette-verte!

De Erdőn-túlról fáklya-fényjel

üzen ma is vaksötét éjjel:

 

veletek vagyunk, míg ti vagytok,

magunkra, tudjuk, sose hagytok,

a Tisza, Maros vérerén át

együtt lüktetjük még a zsoltárt:

 

„Tebenned… elejitől fogva…”

egymás kezét és szívét fogva,

kik töretlen gerinccel álltunk

ma sem görnyedhet meg a hátunk!

 

A firenzei dóm tövében

szédülve a magasba néztem,

ott fenn: palástok lobbanása,

gályaevezők csobbanása,

 

s „erős várunk” az olasz égen

lebegett fatornyos-merészen,

csipke-csodáknál ékesebben,

aranycifráknál fényesebben.

 

Hol veszett vizek ostromolták,

hol dühödt törvény szabta sorsát,

-         hányszor lét és nemlét határán! –

erős hitben mégis megállván.

 

Világoló kis faggyúmécsesek,

őrtornyaink, dacos-merészek,

rátok tekint a riadt lélek:

Őrizzétek meg ezt a népet!

1988

 
 
Reményik Sándor: 
 
Templom és iskola

 

 

Ti nem akartok semmi rosszat,

Isten a tanútok reá.

De nincsen, aki köztetek

E szent harcot ne állaná.

Ehhez Isten mindannyitoknak

Vitathatatlan jogot ád:

Ne hagyjátok a templomot,

A templomot s az iskolát!

 

Ti megbecsültök minden rendet,

Melyen a béke alapul.

De ne halljátok soha többé

Isten igéjét magyarul?!

S gyermeketek az iskolában

Ne hallja szülőjé szavát?!

Ne hagyjátok a templomot,

A templomot s az iskolát!

 

E templom s iskola között

Futkostam én is egykoron,

S hűtöttem a templom falán

Kigyulladt gyermek-homlokom.

Azóta hányszor éltem át ott

Lelkem zsenge tavasz-korát!

Ne hagyjátok a templomot,

A templomot s az iskolát!

 

A koldusnak, a páriának,

A jöttmentnek is van joga

Istenéhez apái módján

És nyelvén fohászkodnia.

Csak nektek ajánlgatják templomul

Az útszélét s az égbolt sátorát?

Ne hagyjátok a templomot,

A templomot s az iskolát!

 

Kicsi fehér templomotokba

Most minden erők tömörülnek.

Kicsi fehér templom-padokba

A holtak is mellétek ülnek.

A nagyapáink, nagyanyáink,

Szemükbe biztatás vagy vád:

Ne hagyjátok a templomot,

A templomot s az iskolát!

 

1925