Visszalépés a portál Főoldalára

Főmenü
 Főoldalra
 Átértékelő nyilatkozat

 ŐSMAGYAR NYELVEK
   A szkíta nyelv
   A hun nyelv
   Etruszk titkok
   Anyanyelvünk
   Napkelet vándoraitól
   Édes Erdély
   Ararát népe
   Perelő
   Szent erdeinkben
   Ősbuda
   hodu utu rea
   Ősbuda Várvédői
   Gyöngyösbokréta
   Perkupa
   Kisbíró
   Kaleidoszkóp
 FORUM HUNGARORUM

  Keresés a honlapon
  Honlap és cikk ajánló!
  Fotóalbumok
  Linkek, társoldalak
  TOP 10-es oldalak
  Napi olvasottság
  Honlap statisztika

Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Keresés a honlapon


Könyvajánló
 
Tovább a megrendelő oldalára

Statisztika
Te vagy itt a(z)
2578964
látogató!
Ma  438,
ebben a hónapban
22134 látogató volt.
Jelenleg
0 regisztrált tag
és 10 vendég olvas minket.


Könyvajánló
 
Ugrás a cikk oldalára

Tárhelyszolgáltatónk
 

Unsoft.hu

Kapcsolat

Szerkesztő:
Perkupai Pető Imre


Webmester:
Szekeres Sándor



  
 
Beküldő neve
webmester
Beküldés időpontja :
2009.02.05. 08:04
Elolvasva
208
  Nyomtatható változat   Küldd el ismerősödnek ezt a cikket!   Szólj hozzá ehhez a cikkhez! 

Pető Imre

Témacsoport: A szkíta nyelv írott emlékei

Vahan Anhaghth Astvatzaturian

<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>

Isten Fiának Legyőzhetetlen Védőpajzsa


 


Róla akarok most írni, ismeretlenül, de időben még nem távoli ismerősként. Tavaly, május huszonegyedikén, két hónappal a tavaszi napforduló után távozott tőlünk, alig több mint hetvenhat évesen. Szongott Klára a puszta tények szigorú, tiszta gazdagságával emlékezik meg nekrológjában a jeles rokon nagy jelentőségű munkásságáról, ez a szkíta nyelvi oldalainkon 2008 júniusától olvasható. El kell olvasnia minden magyarnak, be kell járnunk a tér, idő és szellem karavánútjait, ha fel akarjuk mérni a Nagy Mű valódi dimenzióit. Benne a világlátott erdélyi sorsa sűrűsödik: magyar anyanyelvűként, tizenhárom évesen családjával ismét hazát cserélve kezdte meg a tágabb világ megismerését Itáliában, majd tudósként, egyháza misszióját vállalva tért vissza távoli ősei cédrus-földjére, melyet megtépázott egykor a római, majd még sokféle vihar. Magyarnak és örménynek megmaradva teljesedett ki az alkotói útja, melyen a szkitoid nyelvek összefoglaló tanulmánykötete után (1985) az ősmagyar nyelvek külön kiadása állt össze a munkássága egyik koronájaként, de ezt már nem láthatta meg elkészülten, teljességében. A család menekülése után is volt nálunk, többször is! Detre Csabával, a filozófus rokonnal, a föld matériájának és a kozmikum szellemének vallatójával többször járt a filozófusok körében. Érti, kedves Olvasó a csodálkozásomat? Miközben itt ábrándozunk őseinkről, hunokról, szkítákról, olyan valaki jár itt közöttünk, aki már beszéli is őseink nyelvét anélkül, hogy tudnánk minderről: Neki meg is szólalt Attila nagykirály a saját nyelvén, aki ezt felfogta szintén saját ősi anyanyelvén: - Vojgum Athira, Istahain wusturje!

Bármit is írok, csak avatatlanul és méltatlanul tehetem meg.

Volna kinek, talán méltóan is, szólnia! Nagy szándékkal és nemes indulattal fölemelhetné elismerő-méltató: méltó szavát a magyar tudós, államférfi, nyelvész vagy kultúrpolitikus. Tehetné, állna is sokaknak módjában, megtisztelő kötelességek vagy kínálkozó lehetőségek indíttatásától fűtve, szólhatnának, de mindenki hallgat, és ebben a béna, közönyös-ostoba hallgatásban a nemtudás és nemakarás, a nemismerés  és nemszeretés egyformán jelen van. Osztozkodnak. A nemek mögött a magyar szellem nem-mozdulása. Az értelmiségé. Tudósoké, tanároké is. A politikusoké. Az országos kufároké. A nemzetünket posványba dagasztó „Elité". (Az Illetékes-ről van szó. Aki olvassa ezt, érti is!)

De mondani kell mégis a szót, méltatlansága ellenére is, azok nevében, akik figyelnek rá, olvassák, oldalainkon igénylik-keresik az újabb fejleményeket ősmagyar nyelvünk helyzetének mai állásáról. Nekik szólnak ezek a sorok is. És szólnak mindannyiunk nevében, egy nagy életmű bennünket különösen közelről érintő részéről, amely rész nagyon nagy hányad! Ha elolvastuk az Előszót, a Barrild-Szótárral együtt, újabb sejtéseink támadnak és újabb reményeink. A bennünket 2004 óta felbiztató, dr. Detre Csaba által fölkerült hun nyelvi oldalak fokozatosan táplálták bennünk a bizakodást, és emelték nemcsak sejtéseink, hanem ismereteink szintjét is. Ezzel párhuzamosan - apasztották a kétkedést, kishitűséget, a büszkeség és öntudat növekedésével arányosan.

A legújabb anyagokból megérezzük a megfogható bizonyosság közeledését: fölsejlenek egy Nagy Mű szellemi körvonalai. Ez még „csak" Előszó, és Szótár. De ha csak pásztázva tekintjük is végig, szemünkbe jut egy-két feltűnő vonása és elgondolkodtató lényege.

 

Először is: ez a készülő munka egy nagy dokumentum-összevonás, amely átível országok határain, leküzdi a magányos tudós-lét korlátait, munkatársakat tart a Nagy Mű vonzásában számos országból, feladatokra készen, tudományos munkára „bevethetően", (nemzeti intézmények sora és hatalmas anyagi hátterek nélkül!), megküzd a sárkányokkal a diplomáciai-, a tulajdon-, az érdekviszonyok útvesztőiben, csupán két humánus eszközzel felvértezve magát és csapatát: a hatalmas (folyvást bővülő) nyelvtudással és a nagy jellem nemes tisztességével.

Másodszor pedig, ez az új írás egy felgyülemlett tudásanyag dokumentuma, mely tudás nem elégett, nem megsemmisült Alexandriában vagy Budán, ezt megőrizték tudás-óvó örmény szerzetesek a pincékben-zugokban-titkos helyeken, várva a fényre jutását. A tudásgyüjtésből nemcsak az ókori tudósok részesültek: a mai őrzés-kutatás-helyreállítás sem volt veszélytelen feladat, de ennek újraösszegzését is sötét uralmi érdekek, csapdák, merényletek, titokzatos halálok, szovjet titkosszolgálati likvidálások kísérték. A szélesebb kutatásokkal összefüggő kísérő jelenségek nem érnek véget, közvetlenül vagy közvetve elkísérik ezt a világra jövesztő feltárást. Nagy Történet lesz ez, az utolsó lapjai még most íródnak...

Harmadszor is: meglátjuk-halljuk a nyelv mint hordozó anyag nemes „terhét", mert elhozta nekünk Attila király szavát, megszólaltatta a regélő testvér-ösünk történetét, távoli igricünk dalait, ókori szövegeinkben őseink kultúráját, csillagkertjeit, mitológikus tudását és hitét, a világról alkotott képeit és fogalmait. Ezekben gyönyörködhetett leginkább Vahan Atya. Őt nem rettentette a szkíta barbárságtóli félelem, a nomád pogány istentelenségtől való irtózás. Minden elrettentés hasztalan, ha a Megismerés győzni akar! Ilyen alázatos élet jutalma az igazi kárpótlás mindenért: a TUDÁS maga.

Negyedszerre kimondva: szemünkbe tűnik a világos ismeret-átadás. Vahan Atya munkáját végleges formába szerkesztő mű a szkíta-hun nyelvtant, a nyelvet egyszerű, közérthető, mégis mély értelmezéssel tárja elénk, hogy nem megterhelő, inkább felemelő az olvasó számára. Azért is, mert az ókori nyelvünkről van szó, de ömnmagáért is: mert ez egy gazdag rendszerű nyelv, méltó kortársa az ókori „irodalmi nyelveknek". Nem lehet a nyelv nagyszerűségét a feltáró nyelvész nagyszerűségétől sehol se elszakítani, mert először Ő olvasta, az újkori időben Ő használta, fel az Ő érdeméből tárulkozik az ősmagyar nyelv: megszólalása és megmenekülése az örök némaságtól az Ő érdeme. Lehetne a másé is, de nem a másé. Nem egyedül az Ő érdeme, de először az Övé. A szkíta-hun nyelv megszólalása a nyelv újabb megszületése! Első sírását az újszölöttnek Ő hallotta meg, Neki volt hozzá hallása, majd Ő segítette eddig gyarapodását, fejlődését. Az életbe bocsájtását talán az utódok elvégzik. Ötödszörre, azt is észrevehetjük, hogy nem kell nekünk elfáradnunk a szkíta-hun nyelv tanulmányozásában, mert a nyelvtani anyag beágyazott, ritmikusan jönnek a szövegélmények, ezek a szövegek maguk is sokfélék, nem ad hát alkalmat a feldolgozás az ásítozó unalomra. Van itt egymondatos szöveg: szállóige, közmondás, szentencia, filozófikus életbölcsesség megfogalmazva (két- v. háromnyelvűn), lírai költemények, tematikus tanszövegek, van Tizeszava-Tízparancsolat; e műfaji sokféleség szinte elfeledteti a nyelvtan nehézségeit. Tankönyvszerkesztőknek ajánlott követendő példa: a nyelvtannak nem kell kötelezően unalmasnak lennie!

 

Ez a mű - nem negatívumként kell ezt se felsorolnunk! - beavat minket a nyelvfeltárás kulisszatitkaiba, apró részleteibe is, mint például a birtokos személyjeles főnevek „örményes" j-s lejegyzése, ezt meghagyja, hűen az eredetihez, vagy a genitivus-ablativus -dilemma, az „ashkataji dietijuwume Darrhajawaus vileth Mady Jawruum" -címben is megtalálhatóan. Valóban, ilyen pontokon majd tovább kell gondolni, hogy a magyarban megvannak-e ezek a kettősségek, mint „túlélő nyelvi alakzatok". Feltárhatjuk majd, hogyan viszonyul a hun nyelvű kifejezéshez a „szkíta diadal, a szkíták diadala, vagy a szkítai diadal" (utóbbi ma már archaikus v. költői formula) -ma is tapasztalható többfélesége. Vahan Atya következetes volt ebben is. Néhány ponton megjelöli a továbbgondolás lehetséges pontjait, de nem keveri munkájában a mai magyarhoz, mindvégig a szkíta-hun nyelv leírását végzi, és nem tér le a „nyelvtörténészek" sikamlós ösvényeire.

A most megjelent Előszó győztes bevezető: az Európa által visszafojtott szkíta-hun nyelv közreadásának győzelmét hirdeti, nem takargatva a Nyugat Kultúrájának méltatlan szellemárulását: az ősi nyelvekkel szembeni közönyüket, azok megismerésének megtagadását, és rámutat az így elszenvedett egyetemes veszteségre. A szkíta-hun nyelv megismerésének történetéhez csatolja feldolgozási módszertanának, a nyelvi változatok kezelésének, végül a fonetikának (átírásnak) szűkszavú leírását. Az eddig tárgyalt nyelvtani anyag gondosan, nagy képzelőerővel összeállított lexikai egységekre és rövidebb töredékekre épül. A „leckék" olvasmányai: A szkíta birodalom, Otthon, Az emberi test, A világ, A föld és földtudomány; ehhez jön kiegészítésként a Tizeszava-Tízparancsolat, lírai költemények a Tyrosi töredékekből, és a Sententiae: Közmondások kisérik (végig?). Erre a lexikára épül a tárgyalt nyelvi anyag, a szkíta-hun nyelv leírása. Nagyszerű rövidséggel jelennek meg a szkitoid nyelvek változatai: Ashkata A, B, C, a legjellemzőbb vonásukkal, és válik ki a fő tétel közülük: a hun és ashkata nyelv összevonásának indokolása. Az ókori örmény tudósok vélekedését csak akkor fogadta el a Szerző, amikor bebizonyosodott a hatalmas nyelvi anyag alapján, hogy valóban, „a hunok is szkíták". Lezuserild: ez a szó vezeti be a meg-megjelenő nyelvleírást, magának a nyelvészetnek a megjelenését, szószerint „nyelvszerelést" jelent. Nincsenek azonban kalodák: a tárgyalt nyelvészeti kategóriák sorrendje nem a merev beosztásokat, inkább a nyelvi élményeket követi. Valószínű, később majd élesebben elválnak a nyelvleírás területei. A fonetika mindössze a Bitik-Betűk címmel megjegyzésként feltüntetett módon, merev táblázat nélkül jelenik meg, egy szempillantás alatt befogadjuk, milyen betű melyik hangot jelöli. Az első leckéhez a főnevek, melléknevek, a másodikhoz a számnevek, majd a névmások és az igék (ragozásukkal), a szófaji átcsapások a harmadikban, a negyedik lecke a mondattané, az ötödikben rendhagyó igeragozással, a visszaható és rövid birtokos névmásokkal ismerkedhetünk. Nincsen tehát merev elkülönítése az egyes kategóriáknak, mellérendeléssel sorakoznak a nyelvtani és nyelvi példák, szóelemeket kapunk: szavakat, szófajokat és kapcsolódó viszonyító elemeket (képző, rag, jel) szófaji és szóelemi ismereteket, de mondattani szerepüket is megismerhetjük. Nem részletezünk most, ez nem lehet célunk se, amikor a Nagy Mű értékeit és érdekességeit, várt-remélt hatásait sorakoztatjuk fel. De azt kiemeljük, mert érzékeltük, hogy a magyar nyelv sokat veszített azon állapot óta, amelyiket megörökítik a bázis-emlékek. (Bizonyára nyert is, de ez most nem tárgyunk.) Az igék ragjai szabadon kóborolnak még, és kikötnek szinte minden szófaj végén! Van pl. benn lenni, rajta lenni, stb., és ezt ragozni lehet, egy szóval kifejezni: benn vagyok, bent vagy, rajta vagytok, stb. Meglepetés az igék sokféle ragozása, ez a paradigma gazdagságát, az igéknek a mainál igényesebb kifejezési lehetőségeit jelentik. Csak a főnévi igenévnek három ideje van! Külön tiltó mód van, és megvan még az igék elbeszélő múltja. Bőséges ragozási példa biztosítja az igeragozás rendszerének befogadását, emellett a Szerzőnek a kivételek megjelenítésére is van gondja. Gondoljunk bele: első nyelvtana ez a szkíta-hun nyelvnek, nem is igényelné egy első feldolgozás az ennél nagyobb részletezést, ha mértékről és arányokról szólunk, használatukban mindent a helyén találunk.

 

Nem sok szó jut arra, hogyan viszonyul ez a nyelv a magyarhoz. Tudom, a Mester fölöslegesnek vette annak hangoztatását, hogy ez az ősmagyar nyelv. A bizonyítékok nyilvánvalóak, ezek önmagukért beszélnek, és minden fontosat elmondanak erről. De nem mindent. Marad még  munka az utódoknak egybevetni mai magyar nyelvüket az ősmagyarral. Az egyezések és eltérések gazdag tárából kiviláglik már most az örvendetes tanulság. A Professzor csak azt mondotta ki, visszafogottan, hogy a magyaroknak „feltehetően őseik nyelvét" kell birtokba venniük, azaz megismerni.

Ezután tudományos tényként kezelhetjük a szkíta-hun azonosságot, feltárva és elismerve természetesen e sztyeppei kultúra térben és időben megjelenő árnyalatait, változatait, külön színeit és értékeit. Vahan Atya művét mintaként, etalonként kezelni tudományos iránytű, axióma lesz a késői koroknak.

Ha túljutunk majd a csodálkozások hajnal-derengésű idején, ha nem ejtenek majd ámulatba folyton az újabb és újabb nyelvi csodák, beszélhetünk a valódi (és nem csak elképzelt) ősmagyar nyelv jellemző vonásairól is. Csak remélhetjük, hogy dr. Detre Csaba, a jó rokon és Astvatzaturian professzor szellemi örököse, további fejezetekkel előzi meg a véglegesen formába öntött, elkészült Nagy Művet.

 

Tudatjuk, sokan várják ezt, köszönettel és hálával. Mi vagyunk most a Nemzet patrónusai az Atya munkásságának lezárta után. Ő, aki gondozza a Nagy Hagyatékot, és formába szerkeszti-rendezi a hatalmas anyagot, és mi, akik aggódva, dideregve várjuk ősmagyar nyelvünk bizonyságokkal megerősített szellemi fűtőanyagát. Ideges vacogásunkat az a valódi félelem idézi elő, ami már a teljes reménytelenséghez közeli állapotunk: újabb időkben úgyis felesleges minden reménységünk, alaptalan minden bizodalmunk, mert fennmaradt minden rossz, ami bennünket ért: a visszacsatolást visszavették, forradalmunkat  visszaverték, a demokráciát meghamisították, már nem hisszük el, hogy „bejöhet valami". Vagy mégis, ősmagyar nyelvünk visszacsatolása megtörténhet? Talán kezdhetünk mégis bízni és remélni! Eltöprenghetünk azon, ha ennyi csoda ért, mivel fokozhatják majd ámulatunkat az újabb részletek (már ha megjelennek azok is, a könyv-formátumot megelőzően), vagyis mit hoz a holnap. Felbiztatott-fűtött képzeletünk várja az újabb csodákat!

 

Vajon Vahan Atya gondolt-e arra, hogy milyen fogadtatás vár a magyarok ősi nyelvére, itthon és a határokon túl? Hiszen tudott, és írt is arról, hogy az egyik Árpád-házi királyunk visszautasította a német-római császár ajándékát, a szkíta szógyűjteményt, mondván, hogy „a magyarok már leszámoltak a pogány szkíta múltjukkal". Gondolt-e arra, hogy ha anyanyelvének, a magyarnak mai felhasználói csak a kufárságra pazarolják őseik nyelvét, minek egyáltalán feltárni ezt a régen halálraítélt nyelvet? Hisz egy követ fújnak a maiak a királyaikkal is, ha a „magasabb" érdekük szerint el kell nyomni a magyarokat! Vajon mi űzte el a sötétlő gondot, mi vitte győzelemre mindig a tiszta gondolatot? Mennyi hit, elvi hűség, belülről erősített kötelességtudat, mennyi tisztaság, mennyi tanulás, mennyi munka!

És vajon mennyi köszönete lesz? Mennyi értelmet ad majd a magyar az újra megszólaló ősi nyelvének? És mire méltatja Európa és a világ egy jobb sorsra érdemes, a múltját és jövőjét már sokszor megbűnhődő nemzet megtalált ősi kultúráját, amely mindig is méltó volt az egyetemes kultúrához! Ad-e majd a nemzet emlékjelet az arra érdemesnek? Hiszem, hogy akkor lesz méltó nemzetünk az ősi múltjához, ha méltóan megemlékezik Vahan Anhaghth Astvatzaturian életművéről. Sétányt fognak majd elnevezni Róla, árnyasat, méltót, tudományos színhelyekkel. Attila-térre lehetne eljutni e sétányon. Mert, ugye, kedves Honfitársaim, lesz méltó emlékhelye Nagykirályunknak? Ugye, kedves Honfitársaim, nem engedi meg a magyarok tisztessége sokáig, hogy meghiúsítsák kisérleteinket, hogy megemlékezhessünk nagyjainkról, Wass Albertről, Attila királyról, és Astvatzaturianról..., miközben a nemzetünk rontásán fáradozóknak emlékművet áldoznak maradék Hazánkban? Hazánkban majd felirat emlékezik nagykirályunkra, emlékműve mellett fölvésve Vahan A. Astvatzaturian által föllelt szárnyas szavai: Vojgum Athira, Istahain wusturje! Atíra vagyok, az Isten ostora! Ott lesz majd Astvatzaturian emléktáblája is, aki megszólaltatta őt, nekünk, a mi nyelvünkön. Az Attila-tér lehet majd a Moszkva-tér, vagy a Szabadság-tér!

 

Vahan Anhaghth Astvatzaturian magyarországi származású, magyar anyanyelvű örmény pap, egyházi méltóság volt, nyelvzseni és nyelvtudós. A szkitoid nyelvekről már 1985-ben megjelent összegző munkája nem érdekelte a nyugati tudósokat sem a finnugorokat. (Mindenütt akadályok, gátak, kerítések, karámok védik az ő tudományukat, benne a nyelvészettudományukat a Megismeréstől!) Az Előszó tartalmazza V. A. Astvatzaturian szelid keserűségét eme elzárkózást illetően. A Megismerés azonban tovább folyt. Vahan Atya tudósi hite nem viselte el a kisszerű emberek reves korlátait. Az Ő hite valóban „bensőből vezérelt hit" volt, egy magasabb Szem pártfogása alatt. Közös egünkre Ő helyezte fel újra a magyarok ősi hun csillagait. Immár az Ő csillaga is ott fénylik nekünk, Athaira - Altair: Attila nagykirályunk csillaga közelében, a Csillagösvényen. A jó Isten óvja mindörökre fényét!

                                                          

                                                                       Pető Imre                    http://osmagyar.kisbiro.hu

 
    

  
 
<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>


Az aktuális ' A szkíta nyelv írott emlékei '   téma valamennyi cikke
  
Vahan Anhaghth Astvatzaturian :  ASHKATAN B – CHUN LEZUKUNA, SZKÍTA B – HUN NYELVKÖNYV! ...
Vahan Anhaghth Astvatzaturian :  BARRILD = SZÓTÁR ...
Pető Imre :  Vahan Anhaghth Astvatzaturian ... Ezt olvasom!
Pető Imre :  Előzetes megjegyzések az anyaggal, és eme feldolgozásával kapcsolatosan ...
Pető Imre :  ASKATAN LEZUKUNA. ASKATA NYELVKÖNYV ...
Pető Imre :  DLIMILD ASAR ~ GYÉMÁNT VILÁG ...
Pető Imre :  DARRHAJAVAUS (TÖRTÉNELMI SZÖVEG TÖREDÉKE) ...
Pető Imre :  EGY ÚJ SZKÍTA IRODALMI MŰFAJ BEMUTATÁSA ...
Pető Imre :  SZKÍTA SZAVAK ELEMZÉSE ...
Pető Imre :  HUN ÉS SZKÍTA SZAVAK TÁRA ...
Pető Imre :  Irodalomjegyzék ...
 
    

  
 

Eddigi hozzászólások:

A cikkek kigyüjtött hozzászólásainak oldalára =>


 
    

  
 
A cikkhez regisztráció nélkül is hozzászólhatsz, egy tetszőleges név megadásával.
Ne feledd: azok a szavak, amelyekkel minősítesz valakit, többet mondanak rólad, mint akiről beszélsz!
Neved / nicked:   
  (Írjál be egy nevet, különben nem megy el a hozzászólásod.)

Extra mosolyok:
(Egérrel megfogva behelyezhetőek a szövegbe.)

Humán ellenőrző kód:

Másik_kód_kérése
Kedves Hozzászóló!
Írd be ide a fenti képen látható kódot.
Ez a programok által bevitt veszélyes tartalmak beírásának megelőzésére szolgál.
(ha bizonytalan vagy a kód olvasásában, a kis nyilakra kattintva kérhetsz egy másikat)



 
    

 
Generálás ideje: 0.12 mp 
Naptár

Fontosabb linkek
 Eltévedt időszámítás
 Európai Idő
 Varga Csaba honlapja
 Baranta harcművészet
 Index.hu-Fórum
 Ózdi Arvisura Társaság
 hun.lap.hu
 szkita.lap.hu
 etruszk.lap.hu

Szavazás
Hogy tetszik a honlap?

Hunos!

Elmegy
Nem tetszik


Szavazás állása
23 hozzászólás

Információ
Üdvözlöm oldalamon!


Oldalt eddig 2578964 alkalommal keresték fel.

Regisztrált felhasználók száma:171
Látogatók összesen 1497 alkalommal szóltak a fórum 17 témájához és a honlap cikkeihez.

Legutóbbi 5 felhasználónk:
humbarandog
Ursulan
suhavulta
moroc
mocor