Hivatalos történettudományunk szeret azon sopánkodni, hogy nem maradtak írásos maradványok történelmünk korai időszakáról. Élesen cáfolja ezt a most, közel 200 év után újra kiadásra került tudós Horvát István, Értekezés, a Jászokról mint Magyar Nyelvű Népről és Nyilazókról c. őstörténeti műve és folytatása. E ritka módon felkészült és alapos kutatót, adatközlőt, hitelességénél fogva az ötven évvel később munkálkodott Gyárfás István akadémikus is felhasználta saját könyvében. Váratlan távlatokat nyitó óriási adathalmazából, igyekeztem átláthatóvá téve csak a leglényegesebb vonalakat kiemelni. Szerencsére, ami még 10 éve is abszurd felvetésnek tűnt, az ma az újabb keletű archeogenetikai kutatások keleti kapcsolatokat mutató eredményei fényében immár átgondolásra érdemes elméletté lágyult.

Tisztelgés a néhai Horvát István emléke előtt

Magna Hungária ismert léte mellé, Bendefy László közel 100 éve felfedezte a kaukázusi Kummagaria őshazát. Hajdani egyetemes kulturális dominanciánk okán, továbbiakkal is bővül a kör!

Szittya-hun származás?

A 18. századig abban a hitben éltek elődeink, hogy népünk szittya-hun származású, ez a nézet akkor kezdett megváltozni, amikor létrejött az indoeurópai nyelvcsalád elmélete, és elsősorban külföldi nyelvészek kezdtek foglalkozni a magyar nyelvvel. Nem lehet vitás, a magyar nyelv szókincse és szerkezete rokonságban áll a finnugor nyelvekkel, de a rokon nyelv nem jelent rokon népet is!

A magyar nem finnugor nép, nem vagyunk finnugorok, a magyar a finnugorral csak rokon nyelvet beszélő nép!

Előszó

Az itt leírt hasonló magyar és szemita akkád szavak „magyar olvasatával” nem a magyar nyelv szemita voltát szeretném bizonyítani, a két nyelv óriási nyelvtani különbözősége nem is ad erre elég okot, hanem azt, hogy a magyarság egy részének ősei a Közel-Kelet térségéből érkezhettek, innen eredhet a közös szókincs. Az ókori Kelethez köt minket kultúránk, népművészetünk, népzenénk, eredetmondáink és istennevünk.

Dr. Bobula Ida az 1951-ben megjelent „Sumerian Affiliations..." c. munkájában a sumér-magyar rokonság elméletének a helyességét hirdette, ami mai ismereteink szerint tévedés volt, a sumér-magyar rokonság nem bizonyítható. Bobula tanulmányozta Deimel és Labat akkád-sumer munkáit, valamit megérzett, de aztán rossz következtetéseket vont le. Írásom arról szól, vajon miért találhatott Bobula és mások is a sémi akkád/asszír (továbbiakban akk.-assz.) nyelvben a magyarhoz hasonló hangzású és jelentésű szavakat?

Ha egy magyar és egy akk.-assz. szónak hasonló a hangalakja és a jelentése, az lehet véletlen, de ha több mint 150 hasonló jelentésű és hangalakú szót találunk a két nyelvben, az nem lehet véletlen. A magyarok sohasem éltek együtt az akkádokkal, az asszírokkal, a szavak átvétele csak a szkítákon keresztül történhetett! Hiteles szkíta írások hiányában a szkíták által is beszélt szavakat csak a magyar és az akk.-assz. nyelv segítségével lehet igazolni. Az írás első része több mint száz olyan szót tartalmaz, ahol az akkád szó szótári alakja szinte teljesen megegyezik vagy nagyon hasonló a szó magyar alakjához, jelentésük pedig megegyezik vagy hasonló, bár néhány szó az eltelt néhány ezer év alatt részleges jelentésváltozáson ment keresztül, de a közös eredet itt is felismerhető. Az itt következő 2. részben az ismertetett szavak egy részénél kisebb a hasonlóság, mint az 1. részben ismertetett szavaknál, gyakran csak a szótövek egyezősége vagy a szó szétbontása ad okot a hasonlóság és egyezőség elfogadására. Ezek a szóegyezőségek egy része további vizsgálatokra szorul.

Csillagok, Ősanyák, képek, intuícióval és analógiával fűszerezve

Megjelent az ŐSI GYÖKÉR, 2008. júliusi - decemberi számában (XXXVI. évfolyam 3-4. szám).

Magyar Adorján után

Kiigazító széljegyzetek egy neves szerző ismeretterjesztő cikkéhez

„Az igazat mond,
ne csak a valódit"

(József Attila: Thomas Mann üdvözlése)

Vetráb József Kadocsa Dobogókőben megjelent írásának pdf változata:

Vetrab_Jozsef_Kadocsa_Szent_erdeinkben.pdf