Ősmagyar: Az Árpád-kori Buda és környéke

Ebben szerzője több évtizedes kutatásai eredményeképpen, hiteles források és a Monumenta Strigoniensis által közölt helytörténeti adatok, Árpád-kori oklevelek, határ kijelölő adománylevelek, ítélő levelek pontos földrajzi hely meghatározásai és a kortársak leírásai alapján az Árpád-házinak nevezett Turul nemzettség szent királyainak szakrális és adminisztratív központját a Pilis hegység területén belül azonosította. Evlia Cselebi¹ török világutazó magyarországi utazásai során (1660-1664) felkereste a térséget is és leírásában fontos és pontos informácíóval szolgál a régi város (Vetvs Bvda, Bvda Veter) fekvésével és pusztulásával kapcsolatosan. Leírja, hogy Buda Esztergomtól két kanakra volt a régi esztergomi út mentén. Ezzel a török hosszmértékkel nem tudnánk sokat kezdeni, ha nem tenné hozzá azt, hogy Kanizsa (Török Kanizsa, Nagykanizsa) viszont fent nevezett várostól – mint viszonyítási ponttól – negyven kanak távolságra volt.

Egyszerű számtani művelettel felderíthető, hogy 1 kanak megközelítőleg 5 km távolságnak felel meg a ma használatos mértékrendszer szerint. Kézenfekvő az a következtetés, hogy ez a régi Buda a Duna völgyében, a jelenlegi Pilismarót közelében a szobi révvel szemben volt. A török-tatár haderő által elfoglalt (1541) lelakott város, ennek a lakosságát pusztító és végül elűző Iszlám huszonöt év múltán felszámolta a régi budai villájetet, faragott épületköveit behajózta s a Dunán leúsztatva, értékesítette. Busbeck holland származású diplomata a török uralom kezdete után 12 évvel járt Budán, és előzőleg bejárta Vetus-Buda területét is. Leírásában megjegyezte; ott- létekor nyomorúságos állapotban találta az ősi várost, gyönyörű épületei romokban vagy összedűlőben voltak. Vetus-Buda – mint írják – 1566-ban már teljesen elnéptele-nedett a kevés megmaradt lakosság Esztergomba szökött.

Alig hihetőnek tartottam azt, hogy az írott emlékek és a szájhagyomány által megőrzött emlékek erről a Budáról nem egészülnek, nem egészül-hetnek ki vizuális módon. A korszak irodalmát olvasva bukkantam reá az alább következő rézkarcra², amely a pilisi Új-Budát ábrázolja.

A kép nézőpontja a város mögött emelkedő hegyoldalon van. Ez látható az előtér emberalakjainak (staffage figuráinak) és az ábrázolt „váras” arányviszonyán. A feliratában Budának nevezett vár jobb oldalán, patakvölggyel osztott dombocska látható (Akasztó-domb). Előtte széles folyó, hátán egy árbocos kereskedő gálya úszik a sodrásiránnyal megegyező irányba (balról-jobbra). A folyó felirata; Danubius flu.(-vius). A túlparton egy hegység dombokká, lankákká szelídült domborzata fut a fövenyig. A legnagyobb igyekezettel sem lehet a Pesti síksággal vagy a 30 km-re fekvő Gödöllöi-dombsággal azonosítani.

Azonban ez megtehető, ha vesszük a fáradságot és bejárjuk Pilismarót környékét, a várostól Esztergom felé tartó közúton haladva kb. 1 km-re megtaláljuk a Bitóci-dombot, amelyet a Bitóc- patak völgye oszt két részre: az Akasztó-dombra és a hosszabbik, mintegy 1,5 km hosszúságú várdombra, amely elnyúlik a basaharci völgyig. A Duna túloldalán látható – a rézkarc ábrázolásáról már jól ismert - Szent Mihály hegy, a Malom-hegy, a Hosszúföldek néven ismert zöldellő dombok és a z Ipolyság zöld hegyvonulataihoz tartozó Fekete-hegy csúcsa.

Visszatérve a Duna jobb partján magasodó méreteiben is óriási, fényes palotákkal és díszes polgári házakkal rakott városhoz elcsodálkozhatnánk azon, hogy hadászatilag mennyire védtelennek tűnik, ha nem tudnánk Evlia Cselebitől, hogy négy nagy vár volt a közelében, amelyek a védelmét szolgálták. A Duna két partján erődítmények láncolata, Esztergomnál pedig - műszaki zárként – hajóhíd szabályozta a behajózást az ország szívébe vezető folyószakaszon. A kereskedelmi hajózás nagy része valószínűleg az esztergomi Kis-Duna ágon³ bonyolódott dél-keleti irányban elkerülve a Pilis-szigetet (Insula Pilis), egészen addig, amíg a Kárpát-medence egyik megrázó erejű földmozgása következtében „egy a Dunába omló hegy” el nem zárta a medret, olyannyira, hogy a Duna megváltoztatta folyását. Mikor történt? Erről megoszlik a Pilis kutatók véleménye. A pálos iratok a XV. század második feléig említik a Pilist szigetként, ha ezt vesszük alapul Réthly Antaltól⁴ tudjuk, hogy első nagykirályunk,

Atilla halálától (453) számítva 61 alkalommal volt itt Magyarországon olyan nagy földrengés, amely a Pilis hegységet érintette. Az említett saeculumban; 1443-ban, következményeit tekintve; a sziklákon épült várak romba dőltek, lakott falvak, városok pusztultak el. Más vélemény alpján a XVIII. században következhetett be a folyómeder elzáródása az 1763. vagy az 1783. évi nagy komáromi földrengéskor. A Pilis környékét ábrázoló térképen jól látható ez a maradéktalanul nem kiszáradt folyóágy, kisebb-nagyobb halastavak, itt-ott a fejét felütő sás, zsombék vonja magára figyelmünket, ha e tájon barangolunk.

Elképzeljük az Árpád-kori Pilis-szigetet, ezt a természet alkotta, folyóágakkal védett erődítményt, amelynek völgyeiben – önellátó módon – az élethez szükséges gabona megterem, édesvíz forrásai kiapadhatatlanok, a Duna halai és a királyi vadaskert vadjai kellő táplálékot nyújtanak a lakosságnak, úrnak, szolgának, földművesnek egyaránt, amelyet a szkíta várépítészet, a hely szellemét tisztelő, a természetet kiegészítő, abba rejtetten beleillő erőd rendszere véd, leányvárakkal, fiókvárakkal őrizve a völgyek bejáratait, fogalmat kaphatunk a korabeli Magyarország erejéről. A szent táj éledezik, sebei behegedtek, jeleket küld, hogy magunkra leljünk.

Vetráb József Kadocsa