Mottó:
"A tudomány mérõónját mélyebbre eresztjük..."
(Részlet:
a melléklet nélküli 1.rész)
Bevezetõ
Az õsi magyar nyelv átfogó
kutatásának negyedik, egyben utolsó darabját tartja kezében az olvasó.
Az elsõ, "A hangok
õsi jelentése - a magyar nyelvben" azzal foglalkozik, amit a
nevében is megjelöl: maguk a hangok is bírnak jelentéssel. A mai magyar
nyelvtanításban ez nem így szerepel: a hivatalos álláspont szerint a magyar
nyelvben a hangoknak önálló jelentésük nincs.
A második mû, a "Játékos
magyar nyelvtan" a hangképzés alapján bevezetés a szavak
elõállításának és egymásután
rakásának, a gondolat kifejezésének kísérletébe, amely távolról sem teljes és
elsõsorban is nem lezárt. Ennek a mûnek elsõrendû
célja az ebbe az irányba történõ elmozdulás és gondolatébresztés volt.
A harmadik mû kéziratban van, és
a hangok õsi jelentése alapján bemutat sok-sok õsi szót,
amelyekben a hangok jelentése alapján
kibogozható jelentések között megjelenik a szó jelenleg ismert jelentése is,
vagyis a szó jelentése visszafejthetõ a benne található hangok önálló
jelentésébõl.
A negyedik mû ez, amit kezében
tart a kedves olvasó. Az õsi nyelvek, benne a magyar nyelv
rendszeres, egyértelmû
nyelvtanát mutatja be. Erénye, hogy nem csak beszél a nyelvtanról, hanem olyan
eszközt ad a nyelvtani elemzés számára, amely mindenki által könnyen
elsajátítható, általános iskolában tanítható és sokkal teljesebben illeszkedik a
magyar nyelvhez, annak nyelvtani szerkezeteihez, mint a indogermán
nyelvelemzés, amelyet az indogermán nyelvek leírásához szerkesztettek.
Felvetõdik a kérdés: eddig
miért nem szerkesztettek a magyarok saját maguk nyelvtani
elemzõkészletet és nyelvtani fogalmakat
a saját nyelvükhöz, hogyha az indogermán nyelvtani
elemzõkészletet nem találják
megfelelõnek?
Erre nem tudom megadni a választ.
Történhettek kísérletek, sõt, meg is alkothatta valaki azt a
nyelvtant, de ez számomra mindeleddig
nem volt és most sem hozzáférhetõ. És nem is nyilvános, vagyis a köz nem
tud róla.
Mi a
probléma az indogermán nyelvelemzõ készlettel?
Akkor keletkeznek a problémák, amikor
azt változtatás nélkül a magyar nyelvre alkalmazzák. Ekkor a
legszembetûnõbbek a következõk:
Alá- és fölérendelt mondatok
Ilyen jelleg egyáltalán nincs a magyar
nyelvben, csak a németben. Ilyen az angol nyelvben sincs.
Mirõl is van szó? A német nyelv
más szórendet használ a fölérendelt mondatban, mint az alárendelt mondatban. A
fõmondat szórendje kötött, mindig "alany + állítmány + ...", [1]
a két mondatot összekötõ szó után pedig az alárendelt mondatban ez a
sorrend kötelezõen úgy változik meg, hogy az állítmány (fõ
része) a tagmondat legvégére kerül, vagyis "alany + ... + állítmány"
lesz. Példával bemutatva:
Ich weiss, dass
du noch nicht fertig bist.
Én tudom, hogy
te még nem kész vagy.
A magyar nyelvben minden
mondatösszekötõ szó csak vonatkozást tartalmaz, ami után a
következõ tagmondatot
ugyanolyan nyelvtani sorrendben lehet felépíteni, mint a "fõ"
mondatot, vagyis amelyikkel kezdtük a mondatot. Elõzõ példánál
maradva, az helyesen magyarul így hangzik:
Tudom, hogy nem
vagy még kész.
Ebben a mondatban a "hogy"
után a "nem vagy még kész" teljes értékû mondat, szórendcserék
nélkül, tisztán, önmagában megállja a helyét. Megfogalmazza, mi az, amit tudok.
A német nyelvben nem állná meg a helyét, mert ott szórendcsere történik, és az
állítmány a mondat végére kerül. Innen tudja meg a német ember, hogy
alárendelõ mondattal van dolga. Minálunk viszont a kötõszó csak
összeköti a két mondatot, és legtöbbször arra utal, hogy az elkezdett mondat
melyik gondolatát fûzi tovább, bontja ki részletesebben a beszélõ.
Tehát a magyar nyelvben a kötõszavak legtöbbször csak vonatkoztatnak, de
nem rendelnek alá semminek semmit.
Az alá- és fölérendelés teljesen
ismeretlen, ezt csak az indogermán nyelvelemzési technika és módkötelezõ
átvételével erõltették bele a köztudatba.
Az egész mondat ismeretén alapul az
elemzés
Minden mondat elemzését jelenleg azzal
kezdjük, hogy végignézzük az egész mondatot, és utána kikeressük benne az
alanyt, majd azt a szót, amelyet állítmánynak gondolunk. Hát így elemzünk,
értelmezünk mi egy mondatot? Példát felhozva, ha valaki elkezdi a
mondanivalóját, mondjuk emígyen:
Valamikor,
réges-régen, amikor még így beszélt a magyar ember: "ha pör ...
Eddig eljutva, bár eddig nem hangzott
el sem az alany, sem az állítmány, mégis mindenki
tökéletesen érti, hogy mirõl
van szó: a mondanivaló idejét határozza meg a beszélõ. És valljuk be, nem
úgy gondolkodunk, hogy hol az alany, nem úgy gondolkodunk, hogy - ha már nincs
alany, akkor legalább egy kicsinyke állítmányt találjunk -, hanem menet közben
már meg tudtuk határozni, hogy itt most "idõhatározó"-ról van
szó.
Az alannyal, majd másodikként az
állítmánnyal való foglalatosság azért "szentírás", mert az
indogermán nyelvekhez tartozó német
nyelvben ez a sorrend valóban kötelezõen betartatik. Ott, sima mondat
esetében elsõ szó az alany kell legyen, második szó az állítmány. Nincs
kecmec, ha egy kijelentõ mondatban ez a sorrend nem tartatik be, az a
mondat nyelvtanilag helytelen.
Nem így a magyarban. Mi eleve az
állítmánnyal szoktunk kezdeni, az az általános (pl. Elmegyek holnap
horgászni.) , ami a német nyelvben a kérdõmondat kötött,
elõírt szórendje. Vagyis megint nem passzolunk a német nyelvtanba.
Tehát a mondat elemzése már az
elsõ hang elhangzása után elkezdõdhet, sõt, a valóságban,
mindig el is kezdõdik! Ezt a
jelenlegi nyelvtani elemzési mód nem támogatja.
Az elemzés alapja a szó
A magyar nyelv a szavakat
képzõkkel, jelekkel ragokkal látja el (most itt a jelenleg használt
fogalmakkal írom le a jelenséget és
problémát, hogy mindenki számára világos legyen), amelyek mindegyike új
tartalmat ad, tölt bele a szóba, pontosabban a szó gyökébe, maga a gyökszó
szófajilag is, tartalmilag is módosul. Ugyanezeket a
módosításokat/módosulásokat az indogermán nyelvek egyenként és külön-külön
szóval fejezik ki. Ezért az indogermán nyelvekben indokolt a szavanként
történõ nyelvtani elemzés, a magyar nyelvben pedig a szavak szétszedése,
a gyök megtalálása, majd az azt követõ toldalékok elemzése a helyes
módszer.
Az állítmány, ami csak ige lehet [2]
Ez nagyon fontos kérdés. Tekintsük
példaként az elõzõ mondatot:
Ez nagyon fontos
kérdés.
Németül ez így hangzik:
Es ist eine sehr
wichtige Frage.
Tükörfordításban, magyar szavakkal:
Ez van egy
nagyon fontos kérdés.
Ami itt megüti a magyar nyelvhez
szokott fület, az a "van" szó használata. A magyar nyelv ebben a
helyzetben nem használja ezt a szót, e nélkül fejezi ki a gondolatot. Nem úgy a
német nyelv. Nála a második helyen - fenti esetben is - kötelezõen ige
áll, tehát a "van" szócska (a létezést jelentõ ige), így neki
máris megvan az állítmánya, a "van" szócska. A mondat utána
következõ része már csakvalamilyen határozója ennek az állítmánynak, de
nem maga az állítmány. Fenti német példánál tehát az állítmány a
"van" szócska.
Igen ám, de a magyar
megfelelõjében nincsen "van" szócska, sõt, semmilyen
ige nem szerepel! Nincsen akkor állítmánya? Hiányos a mondat? Vagy az
állítmánya egy fõnév, mégpedig a "kérdés" szó? Hiszen az
"ez"-rõl állítom, hogy "kérdés", ami
"fontos", sõt, "nagyon fontos".
Vagy a következõ szép sorok
nyelvtani elemzésére mit ad ki a mostani nyelvelemzés?
Kikelet a lány,
virág a szerelem...
Tökéletes, teljes magyar mondatok,
egymás után fûzve, alannyal meg állítmánnyal , de német
nyelvelemzõ technika számára
hiányzik az ige, vagyis az elemzõ technika problémát lát az
állítmányban.
Aszimmetrikus elemzõkészlet
Fõnév kísérõje a
melléknév, ige kísérõi a tárgy és a határozó. Itt a fõnévnek csak
egy kísérõje van, az igének kettõ.
Pedig a magyar nyelvben
fõnévnek lehet kísérõje fõnév is, ("utca
seprés") ige is (persze raggal, pl. "menõ ruha"),
melléknév is ("jó barát"). Itt a magyar nyelvhez kitalálták pl. a
"melléknévi igenév" fogalmát, amit ugyanilyen alapon hívhattak volna
"igei melléknév"-nek is, sõt, eme utóbbi mélyebb értelemmel
bírt volna, mert "melléknév"-ként utalt volna arra, hogy itt most
igenis melléknévrõl van szó (nem egy megfoghatalan
"igrenévrõl", miközben melléknévre kell gondolnunk), és a
képzés sorrendje (igébõl melléknév) is helyesen jelenik meg benne!
A tárgy a magyar nyelvben
alapvetõen ugyanúgy viselkedik, mint bármely más határozó. Az alábbi mondatokban
láthatjuk, hogy a tárgy is csak valamely körülményét pontosítja az
állítmánynak.
Kenyeret ettem.
Késsel és
villával ettem.
Nyolc órakor az asztalnál ülve ettem.
Az,
hogy mit ettem, ugyanolyan szerkezetben jelenik meg, mint a többi határozó, természetesen
a
tárgyra
vonatkozó toldalékkal (raggal). Nem úgy ám az indogermán nyelvekben! Itt
sokszor maga a
szerkezet
határozza meg, hogy ki/mi az alanya a cselekvésnek és ki/mi a tárgya. A
következõ
példát
tekintve, a
Peter liebt Ilse.
mondatban
egyik szóból sem lehet rájönni, hogy ki kit szeret - a mondat szó szerinti
(tükör)fordításban így hangzik: Péter szeret(i) Ilze -, hanem bizony a szavak
helye határozza meg, hogy itt Péter az alanya és Ilze a tárgya a mondatnak.
Miután
az õsi magyar nyelv a tárgyat jelöli, ezért a fenti mondat magyar
megfelelõjében a szavak
tetszés
szerint cserélhetõk egymással. A mondat alapvetõ értelme, hogy ki
kit szeret, nem változik,
ugyanakkor
mindegyik sorrend szinesíti, gazdagítja, igazából tovább pontosítja a mondanivalót.
Tehát a
tárgy azért jelenik meg önálló "eset"-ként a nyelvtani
elemzõkészletben, mert az indogermán nyelvekben bizonyos esetekben csak
a szerkezet határozza meg, hogy melyik a mondat alanya és tárgya.
Hiányos
mondatok
A
magyar nyelv a lényegre tör, azt fogalmazza meg, ezért kevés szót használ. Ha
valaki megkérdezi a következõt:
Milyen idõ volt tegnap felétek?
Kaphatja
a következõ választ:
Szép.
Ez a
válasz a magyarban egy teljes értékû mondat, teljesen helyes és értelmes.
Ugyanez
a kérdés a német nyelven a következõképpen hangzik:
Wie war das Wetter gestern bei euch?
Válasz:
Es war schön.
Nézzük
meg: három szó a válasz. Nem egy, nem a "szép" szó, ami németül
"schön", hanem belekerül egy alany, mert minden kijelentõ
mondatot alannyal kell kezdeni, "es" szócska, belekerül második
helyre a "war", ami a magyar "volt" szónak felel meg, mert
az alanyt egy állítmánynak (szófaja: ige) kell követnie, majd jön a
"schön" szó, szófaját tekintve melléknév, amire tulajdonképpen
kíváncsi volt a kérdezõ.
A német
nyelvtani készlet és módszer szerint a magyar mondat hiányos, mert nem szerepel
benne
sem az
alany, sem az állítmány. Magyar szempontból nézve meg a német nyelv beszél
feleslegesen, mert hiszen a kérdezõ egyetlen dologra kérdezett rá, a
"milyenség"-re, a magyar válasz pedig pont azt adta feleletül.
Vagyis
"beteg" a magyar mondat, mert "hiányos" mondatokat építünk,
használunk, amíg a német
nyelv
"teljes", "tökéletes" mondatokat épít. És mindez csak
azért, mert a magyar nyelvre az indogermán elemzõkészletet és az
õ elemzési módjukat használjuk!
Az
indogermán nyelvek a struktúrát plusz információként használják, az õsi
magyar nyelv viszont olyan, "amelyben nincs jelen a hiány
koncepciója".
Mi
az elvárás a magyar nyelvi elemzõkészlettel szemben?
·
Ugyanúgy mûködjön, ahogyan
mi magunk is feldolgozzuk és értelmezzük a másik ember mondanivalóját, vagyis
az elsõ hang elhangzás után már "be lehessen kapcsolni", el
lehessen kezdeni a mondat elemzését és értelmezését.
·
Felismerje és lefedje a magyar
nyelv sajátosságait, ezáltal jóval nagyobb lefedettséget biztosítson a mondatok
elemzésénél, mint az indogermán elemzõkészlet.
·
Amennyire lehet, használja a mára
meggyökeresedett nyelvtani elemzõkészlet fogalmait, hogy minél hamarabb
érthetõvé, közérthetõvé tudjon válni. Ez egy nagyon nehéz
problémát generál, nevezetesen elvárás hogy ne legyenek teljesen újradefiniálva
a nyelvtani fogalmak, holott a fogalmak meghatározása már eleve meghatározza az
elérhetõ eredmények körét!
·
Papírral és ceruzával könnyen
elvégezhetõ legyen, ezáltal akár általános iskolában is lehessen
tanítani, oktatni.
A
nyelvtan háttere: gondolkodási mód és szóépítés
Kiinduló
tételünk a következõképpen hangzik: az õsi nyelvekben - igy az
õsi magyar nyelvben is - a
hasonló,
egymással összefüggésbe hozható/hozandó dolgokat egyetlen, ugyanaz a szó
határozta meg. Miért? Mert a gondolkodás alapja az analógia volt, ami az egymás
közötti hasonlóság keresése, megtalálása és megfogalmazása. Az analógiás
gondolkodásmód egyrészt szemléletesen tudja kifejezni a gondolatot, másrészt a
leggyorsabban tudja megadni a választ a múlt és a jövõ nagy kérdéseire.
Az
egyetlen szó, amit "gyökszó"-nak nevezhetünk, egyszerre lehetett
fõnév is, ige is (ezt e két szófajt a hagyományos értelemben használjuk).
Megjegyzés:
most itt nem foglalkozunk azzal a kérdéskörrel, hogy a gyökszó jelentését ki
lehetett hámozni az alkotó hangok jelentésébõl. Ezzel külön tanulmány
foglalkozik.
Szótagként
hozzácsatolva egy másik gyökszót- vagy jelentéssel bíró hangot - , az
elõállt, összetett
szó új
értelmet nyert, hiszen egyidõben hordozta mind a két jelentést. Az
elsõ volt az alap, amin
módosított
a második (gyök)szó.
Megjegyzés:
a szótag fogalmát - ezen tanulmányban - mindenütt, végig és következetesen a
fenti
értelemben
használjuk. (Érdemes ismét elolvasni...)
Ezt a
folyamatot többször, számtalanszor meg lehet ismételni. Az elv ugyanaz marad,
úgy a szó gyártásánál - a végére illeszteni az új gyökszót -, mint az
értelmezésnél - az eddigi szó jelentését, tartalmát kiegészíti, gazdagítja,
vagy éppen szûkíti (mindig a megfelelõ irányban) a hozzátoldott új
gyökszó,
és ezzel egy új szó áll elõ.
Ebben a
folyamatban van egy nagyon fontos mozzanat. Mégpedig a következõ: a
legutoljára álló,
utoljára
csatolt szógyök mindig az egész, eddig elõtte álló jelentését
módosítja. Teszi mindezt anélkül, hogy az elõtte álló szó belsõ
felépítését, összetételét ismerné, vagy foglakozna vele.
Ebben a
felépítésben egyértelmû, hogy az alapszóként használt gyökszó a
legfontosabb, a leghangsúlyosabb, az õt követõ gyökök ezt az
alapjelentést "torzítják", módosítják, építik vagy
rombolják
a kívánt irányban.
A szó
elõrõl haladva felépíthetõ, és visszafelé, hátulról
haladva, lebontható. Az építés is, a lebontás is iteratív módon (lépésenként)
történhet, például létezik nyelvtani elemzés, amely hátulról kezdve bontja e a
szavakat. Az iteratív lebontás egyszerre mindig csak két résszel dolgozik: 1.
meghatározza a hátsó toldalékot (gyökszót) 2. és mindazt, ami elõtte
van. Ezután a maradékot tekinti teljes szónak, és ugyanezt a módszert
ismételve, meghatározza a következõ toldalékot és szó maradékát. Mindezt
hátulról kezdve amíg végül megérkezik a gyökszóhoz.
Második
tétel: a mondatokat ugyanazon elv alapján képezték, mint a szavakat. Ez annak a
következménye,
hogy eleink továbbra is az analógiát, a megfeleltetést használták
vezérelvül. Ha
van
valamilyen módszer a szavak képzésére, akkor ugyanezt a módszert érdemes/kell
használni az
egész
gondolat kifejezésére is. Analóg módon. Hasonló módon. Ugyanazon a módon. És
eleink
pontosan
ezt tették.
Azon
kívül, hogy ez megkönnyíti a mondat szerkesztését is és a megértését is, két
fontos
következménye
van. Ezek a következõk:
·
A mondat hangsúlya mindig az
elsõ szón van. Annak mintájára történik ez, ahogy a szóképzésnél is az
elsõ szógyök a leghangsúlyosabb, mert ez az az alap, amelyre az egész
szó épül.
·
A mondatrész akárhány szóból
felépülhet, a mondatrész módosítása gyökszóval történik, de csak a
mondatrész végére csatlakoztatva, egyetlen egyszer!
Az
elsõ fontos következmény közismert és elismert a magyar nyelvre
vonatkozóan. Ez nem okoz zavart az indogermán elemzõkészlet
használatában. A második következmény már gondot okoz, mivel az indogermán
készlet és mód, amelyet szó-orientáltan használnak, nincs arra felkészítve,
hogy toldalékokat egész mondatrészre vonatkoztathasson.
Konkrét
példával szemléltetve fentieket, vegyük a következõ részmondatot:
"kerek ablak". Két szóból áll, a "kerek" jelzõ
(szófaja: melléknév) pontosítja a mögötte álló "ablak" alany
(szófaja: fõnév) tulajdonságát. Ha ezt a részmondatot határozóként
szeretnénk használni, pl. "kerek ablak"+os ház, akkor az
"os" toldalékot csak a mondatrész végére és egyszer illesztjük,
vagyis "kerek ablakos" lesz, és az "os" toldalék, amely itt
képzõként szerepel, nem vándorol visszafelé a részmondat szavaiban,
vagyis nem mondjuk "kerekes ablakos". Másik példa.
"Esõben is gyalog járó, tisztes, õsz, mindenki által ismert
remeteként"-ben a záró "ként" az egész elõtte álló
mondatrészre - tehát az "esõben is gyalog járó, tisztes,
õsz, mindenki által ismert remete"-re vonatkozik!
Mégegyszer
megfogalmazva: az õsi nyelvekben ugyanazon módszer alapján történt a
szóképzés,
mint a
mondatképzés, mert az õsi népek világnézetének és gondolkodásmódjának az
analógia volt
az
alapja. És ha egy módszer bevált és használták a szóképzésre, akkor ugyanazt
használták a
mondaképzésre
is.
Õsi
magyar mondatelemzés
Fentiek
alapján az õsi magyar mondatok elemzésére javasolt:
·
Az elemzõ készlet:
alapvetõen a köztudatban elterjedt nyelvtani elemzõkészlet használatos. Ennek megfelelõen az alapszófajok:
ige, fõnév, melléknév, határozószó ....
Egyszerûsödnek
az összetett nevû szófajok: ami eddig "melléknévi xxx" volt,
ezután "xxx-i
melléknév"
lesz, ami "határozói yyy" volt, "yyy-i határozó" lesz. Ami
eddig az elõbbiek mögött állt, az
most
elékerül, így megteremtjük, hogy a mondat építése szempontjából
egyszerûen
meghatározhassuk
a mondatrészek kapcsolódási helyeit, sorrendjét és a szó szerepét.
Ugyanis
a szóösszetétel sorrendje ekkor - a magyar mondatszerkesztés alapján helyesen -
balról-jobbra,
az események logikai sorrendjének teljesen megfelel. Merthogy a
"melléknévi igenév"
-
igazából, szerepe szerint melléknév, tehát adjuk vissza neki a saját nevét, és
legyen melléknév.
De
milyen melléknév? Igébõl képzett melléknév. Rövidebben kifejezve: igei
melléknév. Ebbõl
mindenki
érteni fogja, hogy melléknévrõl van szó, csak pontosítottuk annyival,
hogy megneveztük
melyik
szófajbók képezett. Igébõl.
Vagyis:
melléknévi igenév -> igei melléknév
... ...
A
mondatrészek nevei: állítmány, alany, tárgy, jelzõ, határozó.
·
Az elemzés módja: a mondat
legelejétõl a végéig haladva a legkisebb értelemmel bíró részt (gyökszó, képzõ, jel, rag, módosító...) vesszük
és vele egy sorban elkészítjük a leírást (megfogalmazza, hogy milyen célt
szolgál a vett rész), meghatározzuk a szófajt, majd azt, hogy milyen
mondatrészként vehet/vesz részt a mondatalkotásban.
Minden elemzett
szó után az egymás alá írt részeket aláhúzzuk egy egyenes vonallal, majd
leírjuk egyszer az eddig elemzett összes szót, alá szavanként a szófajokat -
ahol szófajváltás történt, ott a szófajváltás elõtti szófaj nevét
leírjuk, zárójelbe tesszük az egész eddigieket, majd a zárójel után közvetlenül
írjuk az új szófajt, alá - utolsó, harmadik sorban - a mondatban betöltött
szerepüket írjuk.
Példák
1)
példa: Beesteledett
Beesteledett.:
Szóelem leírás szófaj mondatrész
=====================================================================
Be igei
elõtag állítmány
+est (fõnév) ?
+el igésít ige
=
+ed lassító = =
+ett múlt
idõ = =
-------
beesteledett
ige
állítmány
2)
példa: 'Vadakat terelõ juhászként...'
Vadakat terelõ juhászként...:
szóelem leírás szófaj
mondatrész
=====================================================================
vad ige|fõnév
alany|állítmány
+ak többes szám
jele fõnév alany
+at tárgy jele =
tárgy
-------
[vadak]at
[]fõnév
[]tárgy
terel ige
állítmány
+õ (igei)melléknév
jelzõ
-------
[[vadak]at terel ]õ ->
["vadakat terel"]õ
[[]fõnév ige ]melléknév
-> []melléknév
[[]tágy állítmány]jelzõ
-> []jelzõ
juh fõnév
alany
+ász =
=
+ként határozó
határozó
--------
[["vadakat
terel"]õ juhász]ként -> ["vadakat terelõ
juhász"]ként
[[]melléknév fõnév ]határozó
-> []határozó
[[]jelzõ alany ]határozó
-> []határozó
3)
példa: 'Kikelet a lány, virág a szerelem'
Kikelet a lány, virág a szerelem:
szóelem leírás szófaj
mondatrész
=====================================================================
ki igei
elõtag állítmány
+kel ige
=
+et fõnevesít
fõnév alany
----------
[kikel]et
[]fõnév
[]alany
a névszó
h at.névelõ
----------
[kikel]et a
[]fõnév névelõ
[]alany névelõ
lány fõnév
alany
----------
[kikel]et a lány
[]fõnév névelõ
fõnév
[]alany névelõ alany ???
az analóg gondolkodás alapján
=> [állítmány névelõ alany]
A 2)
példa 2. szavánál azt láthatjuk, hogy a bemutatott elemzés nem megy le a szó
gyökéhez,
amely a
következõ lehetne:
ter (tér, mint terem,
terep...) fõnév alany
Ez
persze módosítaná a következõ sor tartalmát is. Ugyanakkor azt is
láthatjuk, hogy a nem elég
mélyre
való lehatolás önmagában nem okoz hibát az elemzés egészére és végeredményére
vontakozóan.
A
mondatelemzés ábrázolása
Az
elemzés során egymás után, egy sorba (1-dimenzióba) írtuk az eredményt, amely
összetett mondat esetén a végére egészen hosszúra sikeredhet. Elsõ
ránézésre átlátni a mondatot, megérteni a belsõ felépítését - nehéz,
sokszor lehetetlen feladat.
Az
indogermán nyelveknél használt elemzési módnál már induláskor tudjuk melyik az
alany és melyik az állítmány, hiszen már ismerjük a teljes mondatot, a
2-dimenziós ábrázolás esetében egy tiszta fehér lap fölsõ sorában a
mondat alanyát és állítmányát egymás mellett elhelyezve, minden más szót azok
alá rendelünk. Így egy fölülrõl épülõ, lefelé alárendelt szerepbe
jutó építményt kapunk. Ugyanezt a módszert nem lehet alkalmazni a az õsi
magyar mondat elemzésénél.
Hogyan
épül fel a magyar mondat? Mint egy növény, amely ágának egy rügyébõl
újabb ágat hajt. Ezzel analóg módon lehet ábrázolni: a szavak egymásutánja
kialakítja az ágat, és minden képzõ, amely az eddigi részmondatból -
vagy annak is egy részébõl -, azt egy egésznek tekintve új nyelvtani
szerepet ad annak, azt a képzõt tekintsük rügynek és abból indítsunk egy
újabb hajtást, újabb ágat.
Analógiával
élve a növényünk vízszintes ágakból áll (ezek a részmondatok), rajtuk, felettük
vagy alattuk a rügyek azok a képzõk, amelyekbõl újabb
részmondatok sarjadnak.
Példaként
elvégezzük a "nagyon szépen éneklõ kislányt hallgatok" mondat
elemzését. Az elemzés végére automatikusan megkapjuk a mondat 1-dimenziós
elemzését. Ezután a mondatot 2-dimenzióban ábrázoljuk a fent megfogalmazott
elveknek megfelelõen.
A
"nagyon szépen éneklõ kislányt hallgatok" mondat elemzése:
szóelem leírás szófaj
mondatrész
=====================================================================
nagy melléknév
jelzõ
+on határozó
határozó
----------
[nagy ]on
[melléknév]határozó
[jelzõ ]határozó
szép melléknév
jelzõ
+en határozó
határozó
----------
[ [nagy]on szép ]en
-> ["nagyon szép"]en
[ []határozó melléknév]határozó
-> []határozó
[ []határozó jelzõ
]határozó -> []határozó
ének fõnév
alany
+l (-el)igésít ige
állítmány
+õ (igei)melléknév
jelzõ
----------
[ ["nagyon szép"]en
[ének]l ]õ -> ["nagyon szépen énekel"]õ
[ []határozó []ige
]melléknév -> []melléknév
[ []határozó []állítmány
]jelzõ -> []jelzõ
kis melléknév
jelzõ
+lány (+)fõnév
alany
+t tárgy jele =
tárgy
----------
[ ["nagyon szépen
énekel"]õ [kis]lány ]t -> ["nagyon szépen éneklõ
kislány"]t
[ []melléknév
[]fõnév ]fõnév -> []fõnév
[ []jelzõ
[]alany ]tárgy -> []tárgy
hall ige
állítmány
+gat gyakorító =
=
+ok személyrag +
személy(rag) + (mutató)alany
----------
["nagyon szépen éneklõ
kislány"]t hallgat+ok
[]fõnév ige személy(rag)
[]tárgy állítmány (mutató)alany
A
"nagyon szépen éneklõ kislányt hallgatok" mondat 2-dimenziós ábrázolása:
+t hall+gat +ok
[]tárgy állítmány
(mutató)alany
________/\________
/ \
+õ kis+lány
[]jelzõ []alany
________/\________
/ \
+en ének+(e)l
[]határozó []állítmány
_______/\_________
/ \
+on szép
[]határozó jelzõ/állítmány
_/\_
/ \
nagy
jelzõ
Fenti
2-dimenziós ábrázolásnál nem tüntettük fel az elemek szófaját, csak a mondatban
betöltött szerepüket. Ez azért történt, hogy minél jobb áttekintést kapjunk a mondat
szerkezetérõl.
Érdemes
észrevenni, és az ábra szemléletesen mutatja: a mondattani szerep megváltozása
– a toldalék hatására - a szóban történik, és a megváltozott (mondat)rész
túlterjedhet a toldalékolt szó határán. A toldalék által hozott változás egy
egész mondatrészre vonatkozik, amelynek eleje valamely szó eleje, de vége nem
egy másik szónak a vége.
Az
elõttünk kirajzolódó ágrajz pontos térképét adja az õsi magyar
nyelvtan szerinti mondatépítésnek. Az elemzést a mondat legelsõ elemével
kezdtük, késõbb kiderült, hogy ez a legmélyebb eleme a mondatnak, és az
elemzés során következetesen elõrehaladva automatikusan érkeztünk meg a
legfelsõ szintre, aholis a mondat egy 'tárgy + állítmány + alany'
struktúrában jelent meg.
A több
dimenziós ábrázolás felé a kilépés hasonló módon történik. A változás annyi,
hogy a kilépést
a
rügyekbõl abba a síkba indítjuk, amelyet az adott nyelvtani szófajnak
meghatároztunk. Így több dimenzióban is megjeleníthetõ a mondat.
A
magyar nyelv továbbépítési technikáját legjobban a régi népi ábrázolásokon
látható, ott "éneklõ"
állatok
torkából fakadó, burjánzó növényi indákon figyelhetjük meg. Ilyet láthatunk az
alábbi ábrán.
Összefoglalás
Az
õsi nyelvek feltételezett tulajdonságai alapján olyan új nyelvtani
elemzõkészletre és elemzési eljárásra tettünk javaslatot, amely
·
jobban megfelel a magyar nyelv
sajátosságainak
·
pontosabban leírja a szó- és
mondatalkotást, ezért a mondat értelmezését is
·
használata egyszerûen
elsajátítható
·
egydimenziójú elemzési módszere
miatt mindenhol egyszerûen alkalmazható
·
kétdimenziójú megjelenítése
szemléletesen mutatja be a magyar mondat felépítését
A
bemutatott nyelvtani elemzés a mondat elejétõl lépésenként halad a
mondat végéig és minden
szó,
sõt, szótagon kötelezõen végigmegy. Minden szótag lerakja a maga
hordalékát, amely minden
esetben
kiértékelõdik. A mondat kiértékelése rögtön az elsõ szótagnál
elindul. Mire végére érünk a
teljes
mondatnak, a nyelvtani elemzés eredményeképpen a teljes mondat elemzése
elõáll.
Az
õsi magyar szó- és mondatalkotás és a bemutatott elemzési mód alapján
jobban megérthetjük
saját
anyanyelvünket és szebben beszélhetünk magyarul.
Megjegyzések
[1] Ez az alaphelyzet. Amennyiben az elsõ helyet a
hangsúlyozi kívánt szó (vagy szintagma) foglalja
el, ez
kitúrja helyérõl az alanyt, amely ekkor - kötelezõen - az
állítmány (pontosabban: az állítmány
ragozott
része) mögött, a 3. helyen jelenik meg. Tehát nem helyetcserél a hangúlyozni
kívánt résszel, hanem az ellenkezõ oldalról kapcsolódik az állítmányhoz,
amely következetesen marad a 2. helyen.
[2] Ebbe belekötöttek azon széles körben elterjedt
tanítás alapján, hogy a magyar nyelvtan szerint névszó is lehet állítmány. Lásd
bármely általános iskolai nyelvtankönyvet. Hogyan írhatok le ilyet, hogy az
állítmány csak ige lehet? Íme, idézem az ELTE hivatalos magyar nyelvtankönyvét:
"Az állítmány igei természetû mondatrész, azaz grammatikai
szófajisága igei." "A hagyományosan névszói állítmánynak nevezett
mondatrész valójában névszói-igei állítmány, amelyben a kopula NULLA fokú."
Idézve: Balogh Judit, Haader Lea...: Magyar Grammatika, Nemzeti
Tankönyvkiadó, Budapest, 2000., 394. és 395. oldalak, "Az állítmányi
szerepû szavak szófaja" fejezetben. Vagyis: ott van az a huncut
ige -anélkül nincs állítmány! -, akkor is, ha nincs ott. Innen vettem.
Varga András , 2005. április 25. -0.2. változat
Forráshely: http://www.osnyelv.hu
Csak törpe nép
felejthet ős nagyságot,
Csak elfajult kor
hõs elõdöket,
A lelkes eljár
õsei sírlakához,
S gyújt régi sírnál új
szövétneket.
(Garay)
Vissza a
lap tetejére.
