„A hétszintes menny és az egész teremtés egy Istene üdvösséghozó megtestesülése ezerötvenötödik esztendejében, amikor az elöl mondott győzelmes fejedelem(András) királyságának kilencedik esztendejében szerencsésen uralkodott és vele a legnemesebb Béla herceg,..."(1)
A király úr
főjegyzője; Miklós főpap állította össze azon alapítólevelet, amely hittel
bizonyítja azt, hogy Andorás király úr - e néven az első – a Balaton mellett;
Tichon félszigetén megalapítja Szűz Mária és szent Ányos tiszteletére, a
Benedek-rendi kolostort, és birtok adománnyal látja el, továbbá rendelkezik
azon szolgák neveiről, a’kiket nevezett monostor szolgálatára bocsát.
Az okirat nyelve;
latin, azonban a szövegében magyar nyelven lejegyzett un. fragmentumok
/töredékek/ találhatók, amelyek tulajdonnevekre, földrajzi nevekre,
elnevezésekre, határjelekre vonatkoznak és őrzik nyelvünknek korábbi alakjait.

1. ábra a Tihanyi Alapítólevél részlete
Miklós főpapról illendő tudnunk azt, hogy nem értette, nem beszélte
országunk nyelvét. Mond-hatnánk azt, hogy az élő nyelvünk megzabolázá-sára
törekvő latinok betűi nem voltak abban az idő-ben alkalmasak a szabatos magyar
nyelvi lejegy-zésre, és a latinban elő nem forduló magyar magán- és
lágymássalhangzók leírásai határozatlan s válto-zatos formákat öltöttek –
egészen a XIX. század második feléig, amikor is állandósultak a magán- hangzók
mellékjelei.
Ez a gond a magyar anyanyelvű
írástudó egyházi vagy világi papoknál is megmutatkozhatott.
Mégis
mire alapozható, szinte teljes bizonyos-sággal, hogy az oklevél írója nem volt
magyar ember?
Elegendő rámutatnunk a képmellékleten is látható
kifejezés, latin praepositio és a magyar rag egyidejű, egyazon főnévre
vonatkoztatott alkalma-zására; „…ohut cutarea inde adholmodi rea…”.
Miklós
udvari főjegyző nyelvi ignoranciáján túl-lépve megköszönhetjük magas
személyének azt, hogy a metszett tolla alól kikerülő kalligrafikus betűsorok
megőrizték nyelvünk régiségét, feledésbe menendő szóösszetételeit, képi
gondolkodásunk valós értékeit.
A Tihanyi alapító oklevél latin szövegkörnyeze-tében felbukkanó
fragmentumok; szótöredékeknek nem tekinthetők, - ellenkezőleg önálló, teljes
jelen-téssel bíró mondategységek, amelyek együttes olva-sata a kétnyelvűség
ellenére pontos értelmezést nyer a mindkét nyelvet bíró olvasó szeme előtt.
Az un. magyar szórványok szavai, kifejezései két jól
körülhatárolható csoportot alkotnak, a korszerű, reformált magyar nyelven
érthetőekre, - ilyen pél-dául, Keuris teu (Kőris tő), Aruk
feeig (Árok főig), Zilu kut (Szil kút), Kues kut
(Köves kút), Seku ueieze (Szék vize), Kurtuel faig
(Körtvély / Körte-fáig), Ohut cutarea (Ó-kútra), Lean
syherig (Leány sírig), Aruk tue (Árok tő), Bagat
mezeeig (Bagát mezejéig) ide kívánkozik az az ismert mondattöre-dék,
amit példaként említenek; …Feheruuaru rea meneh hodu utu rea…(Fehérvárra
menő hadi útra), - valamint a Balaton-felvidék térségében jórészt ma is
megtalálható földrajzi nevekre, amelyek ebben a nyelvi közegben elvesztették
eredeti, ősi jelenté-süket.
Dr. Novotny Elemér dolgozatában; „Latin Fonetikával
Írt SUMÍR Mondatok a XI-XIII. századbeli Magyar Nyelvemlékekben” (2)
, amelyet Prof. Badiny Jós Ferenc kiegészítő mellékletként csatolt Sorbonne-i
előadásához a XXIX. Nem-zetközi Orientalista Kongresszus Keleti
Szakosz-tályának Megnyitó Ülésén – 1973-ban – behatóan foglalkozik ezen második
szócsoport 16 szavának etimológiájával. „Professeur” Badiny, nem kevés
leleménnyel, a Tihanyi alapító oklevél „ismeretlen eredetű és értelmű”
szavainak segítségével, támaszkodva dr. Novotny tanulmányára, ismertette fel és
ismertette el a magyar nyelv azonosságát a Jules Oppert által „sumírnak”
nevezett proto-magyar nyelvvel.
„ A Dunamedencei Magyar Nép az i.u.-ni 1000. esztendő
körüli időben azt a nyelvet beszélte, amit ma a nyelvtudomány SUMIR NYELV-nek
nevez.” (3)
Javaslom, tekintsük át Novotny
Elemér tanulmánya alapján készített összevető táblázat szavait,
szóösszetételeit.

Természetesen a
fenti vizsgálat alávont szavakon kívül számosan találhatóak az oklevél
lejegyzett magyar alakváltozataiban un. „sumír” eredetű szavak. Példa gyanánt
említsünk meg néhányat; TUR-KU (tó), SAR. Feu, GAM.as… stb.
Figyelemre méltó a szövegben megbúvó via
Kangrez (Kangárok útja) kifejezés helyesen via Kangarez, amely magában rejti a
magyarok egyik legrégebbi népnevét; a mélyrendű magánhan-gzókkal megelevenített
KA-AN-GAR-EŠ-t
jelentése; EN-KI / KI-EN (isten) G(y)ERmekei.
Közbevetőleg jegyzem
meg, hogy az Arany-korból fennmaradt másik népnevünk az „ono-gur”(ENEK-UR,
ONOK-UR) is a Tigris és Euphrates folyó vidékéről származik, a szabír, /
ŠA-PIR, SU-BAR, SA-BAR/ szavárd-magyarok elnevezéssel egyetemben.
De térjünk vissza a Kárpátok koszorúzta folyamközbe,
oda is a „Balatin” északi partjára, ahol a nyelv emlék még ilyen emlékezetes
elnevezéseket őriz, mint; Fizeg azaa (Fűzfő), Ziget zadu
(Szigetszád), Baluuanan (Bálvány), Eleuui humok (Elői homok), Harmu
ferteu (Három fertő), Ruuoz licu (Ravasz lik / lyuk), Cues humu
(Köveshomok) és Sumig (Sümeg).
Mennyi csodás dolgot nem fedezhetnénk fel, ha nem
törnénk fel rég-volt szavaink burkát, és nem szabadítanánk fel szellemét,
melyet körülölel az isteni fény-folyam.
Megjegyzendő, hogy bár
földrajzi neveink roha-mos gyorsasággal íródnak át és tűnnek el – tudo-mányos
segédlettel - egyes földrajzi térségeink tér-képéről, felejtésre ítélve azokat
(lásd Pilis), mégis megmaradnak, rejtett módon az Ős-elők unokái
em-lékezetében.

2. ábra a Tihanyi Benedek-rendi Apátság altemploma I.
András síremlékével
|