Anno Domini 1842 Szent György havának utolján, amikor a futkározó kölyök-szél lába bele-belebotlik a sarjadó vetések száraiba és tovanyargalva a gyümölcsösök fehér-rózsaszínbe öltözött kényeskedő fái közé, virágszirmot szakít magának, Literáti Nemes Sámuel uram Pesthről útra kelt vala Poson várának irányába a' német-ajkú népek városai felé. Mi okból indula el - rokonlátásra vagy üzleti vállalatból? - ezt már nem jegyezte volt fel a krónikás pennája. Elég annyit megjegyeznünk, hogy Klagenfurt városában kezében akadott vala egy brevárium könyvecske, melynek elő - és hátlapja összvetartozó, vékony bőrhártyával vala boríttatva, s rajta régi írások. Sámuel uram, ki tapasztalt embere vala a' régi tárgyaknak, levén régiségkereskedő, megfuttatá szemeit az írások latin bötüin és látá, hogy az ki hátul vala; deákul vala. Úgy ám, de az előlap írásának sorait érdemes kibogozni, mert azok világos értelmet hordozának; „O Jezus zent maria azzuna hyweuc ysten rontha papa ur ellennch..." -hiszen, ez a magyariak nyelvén íródott vala a' régiek szavaival - gondolá nagy izgalommal magában, de orcájára az unottság lárváját terítvén látszólag kelletlenül forgatá ujjai között a' kincset, azért, hogy ára ne menendjen a' csillagok magasába, hanem a' földön maradjon, mint a' sebzett szárnyú vadgalamb. Végül megalkudván kifizette vala, és a breváriumot hazai földre hozá, oda ahonnan írása származott.
Eddig tart a legrégebbi,
kontextusában összefüggő magyar nyelvemlék feltalálásának története.
Literáti
úr régiségboltjának hátsó traktusába vonul szabadidejében és az ó-magyar szöveg
föléhajolva megpróbálja értelmezni azt. Ameddig képes reá úgy őrzi a titkát,
mint fösvény az aranyait, de két év leforgása után 1844-ben a „Századok” című
tudományos folyóiratban Szabó József úr közli a nyelvemlék szövegét és Literáti
olvasatát, -ami hiányosnak és hibásnak bizonyul- így irányul a közvélemény s a
tudományos világ figyelme az ima felé.
A két nagyhatalom fegyveres ereje révén vérbefojtott
szabadságharcunk után a MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIÁNAK még volt néhány szabad
éve az isteni kegyelem okán, ezért nem engedte feledésbe merülni eme becses
nyelvemléket; 1850. január 23-án Jerney János akadémikus a hatóság engedélyét
bírván, hatósági felügyelet mellett lefejti a könyvecske fedlapjairól az
írásokat tartalmazó hártyát és bemutatja az Akadémiának kijelentve, hogy annak
valódiságát bárkivel szemben kész megvédelmezni (1).
A következő megjegyzendő évszám
az 1854. évi.
Ekkor jelenik meg nyomtatásban Jerney János munkája,
’mely az alábbi címet viseli; „Magyar Nyelvkincsek az Árpádok Korából” írója
ebben a tanulmányában közli a saját olvasatát archaizált betűátirattal.
Azonban később látni fogjuk azt, midőn megismerjük az első ima
szövegét, hogy eme tudós urak olvasata, miért nem lehetett teljes és miért
találhattak benne zavarba ejtő szavakat, sőt egy teljes - akkor még nem
értelmezhető- mondatot is.
Az András-kori ima szövegét, az azt teljes
terjedelmében megjelentető, Badiny Jós Ferenc könyvéből idézem(2)
kiemelve a jelzett mondatot; ”O Jezus /és/ zent maria azzuna hyweuc ysten
rontha papa ur ellennch bodug leo papa urc megwacyttuac nhelveun choncittiac
uodalum waguc bacun futua hazuktual zeles feuldun zaranduglu zeghen nypec /és/
prasbytrucut fuul vur turcuan fuithou couruc-grazdua lufuu:
Wutu peccis lughala toran munhi ni zobathaya heu gehnahabul Step lughalu
ur fouguaia zenthiel ur ysten odutt wola gymultstul zent urzagnuc nagh pannona
leun chinus cert paradisa muncchu wan felduc yse – wiz foulua angheluc eurec
wulu hotulmual – horogtoul papa urunc zenti ieleus andoreas ur uthoya hyweuc
azen /és/ amen.
– A kiragadott mondat megfejtésével Dr. Novotny Elemér a
megelőzően már idézett dolgozatában(3) foglalkozik kiemelve azt a
tényt, hogy a nyelvemlékben található teljes mondat, csak a tudományos körökben
„sumírnak” mondott nyelv szószedeteivel és nyelvi törvényszerűségeivel
értelmezhető.
Érvelése a nyelvemlék valódisága mellett helytálló; a
hártya kormeghatározása, eredetinek elismerése, továbbá az, hogy az 1842-ben
fellelt nyelvemlék olyan kifejezéseket tartalmaz egy akkor még ismeretlen
mezzolitikus nyelven, amit abban az időben (1855-1869) még nem fejtettek meg s
fedeztek újra fel, kizárja a hamisítvány lehetőségét. Az ima szövege kulcsot ad
keletkezésének időpontjára vonatkozólag (1046-1047), ezt az évszámot a latin
nyelvű ORATIO is megerősíti, amely a bőrhártyán olvasható („ut rex
noster neoelectus Andreas…”). Tudjuk, hogy Katolikus Endrét 1046
végén koronázták és ékítették a királyi méltóság jelvényeivel azt követően,
hogy a „magyari nem” megaláztatására, idegen nemzetnek (teuton) alávetésére
törekvő és ezt végbevivő királyi önkény ellen Vata főúr vezetésével fegyvernek
erejével fölkelt a nemzet, s ez az első kuruc szabadságharc megdöntötte a
„német” Péter rémuralmát. – Ez a jelző a meglepetés erejével hathat reánk, de
figyelmesen elolvasva az ima sorait így találjuk benne; couruc-grazdua
lufuu: Wutu peccis lughala.
András erős kézzel fordul szembe a szkíta ősvallás visszaállítását is
célként kitűző fegyveres mozgalommal és annak vezetőivel. Ha Levente -
„Andoreas” bátyja - nem hal meg oly’ „hirtelen” az ő királysága valóra
válthatta volna ezt a célt.
Mi része lehetett benne a későbbi királynak ez nem
bizonyítható, de hogy, minden eszköz, ’mely a hatalom megszerzéséhez és
megtartásához vezet nem volt idegen tőle, - ismerve András pályafutását - az
már elmondható, gondoljunk a fondorlatos „korona-kard esetére” öccsével, Béla
herceggel. Kálti Márk Képes Krónikája ismerteti eme nehezen viselhető, és
élhető korszakát a magyar történelemnek.
Arra biztatnék
minden magyar olvasót, forgassa e lapokat!
Rátérve
dr. Novotny mondatelemzésére vegyük szemügyre az alábbi táblázatot, amely meg
fogja világítani elménket eme „protomahgar” mondat értelmét illetően;
„grazdua lufuu: Wutu peccis lughala toran munhi ni
zobathaya heu gehnahabul”
a sumír archetipus;
GAR. AŠ. DU. A /LU. PU. GU./WU.
UTU./ PE. EG. GI. IŠ./ LU. GAL. LA./TUR. AN./ MUH. UN. HI./ NU./ ŠU. BAD. DU.
A. HA./ GI. HU./GE. HIN. NA. HA. BU. LU.
1. táblázat
Összehasonlító Etimológiai
Táblázat dr. Novotny Tanulmánya alapján
|
ssz.
|
latin lejegyzés
|
sumír prototipusa (ősalakja)
|
jelentése
|
1.
|
grazdua
|
GAR-AŠ-DU-A
|
garázda /felforgatást
csináló, felforgató
|
2.
|
lufuu
|
LU-PU-GU
|
főember
|
3.
|
Wutu
|
WU-UTU
|
Napisten embere
|
4.
|
peccis
|
PE-EG-GI-IŠ
|
főúr
|
5.
|
lughala
|
LU-GAL-LA
|
királyi
|
6.
|
toran
|
TUR-AN
|
Égi törvény
|
7.
|
munhi
|
MUH-UN-HI
|
Mennyeknek
|
8.
|
ni
|
NU
|
ne
|
9.
|
zobathaya
|
ŠU-BAD-DU-A-HA
|
szabadítsa meg
|
10.
|
heu
|
GI-HU
|
tüzes, / hő, heves, forró
|
11.
|
gehnahabul
|
GE-HIN-NA-HU-BU-UL
|
alvilágból
|
A szövegegység fordítása mai nyelvünkre: „A
garázda főembert (lufőt); Watát, a királyi főurat, a mennyek törvénye ne
szabadítsa meg a tüzes gyehennából!”
Érdekességként kell megjegyeznünk, hogy
a gyehena szó szinonimái (rokon értelmű szavai) között; KUR-NU-GE-A=
„a vissza nem térés országa”, KUR-HAL-LA = „a pusztulás
országa”, KUR-PA-GUL = „a setétség országa”, ott találjuk
a semita-akkád eredetű ARAL kifejezést is, ami elvezethet a Kaspi
tótól keletre fekvő ARAL tó névadásához; „Halál vize” szemben a népmeséink
„Élet vizével”.
Írásaimban Dr. Novotny Elemér dolgozatai
alapján mutattam be a két legfontosabb, és legrégebbinek találtatott
irodalomtörténeti nyelvemlékünket. A kronológiai sorrendet figyelembe véve az
I. András-kori ima szövege kilenc évvel korábbi időpontban született, mint a
Tihanyi apátság alapító oklevele (1055). Az előbbi nyelvemlék nyelvezetét
tekintve, mindkét rétege magyar nyelvű, míg a királyi oklevél, mint hivatalos
okmány, alapnyelve latin és a benne található un. „szórványok” őrzik a
magyar nyelv akkori és egy régebbi archetipusát.
Rávilágítottam arra az irodalomtörténeti
tényre, hogy az András-kori ima a legrégebbi teljes, összefüggő textust
tartalmazó magyar nyelvű nyelvemlék szemben a ma is hangoztatott Ó-magyar Mária
siralommal, amelynek korát a XII. század végére, Imre Turul-nembéli királyunk
regnálása idejére keltezik.
|