Andorás-kori nyelvemlékünk II.: ANDRÁS-KORI Ó-MAGYAR IMA

   Anno Domini 1842 Szent György havának utolján, amikor a futkározó kölyök-szél lába bele-belebotlik a sarjadó vetések száraiba és tovanyargalva a gyümölcsösök fehér-rózsaszínbe öltözött kényeskedő fái közé, virágszirmot szakít magának, Literáti Nemes Sámuel uram Pesthről útra kelt vala Poson várának irányába a' német-ajkú népek városai felé. Mi okból indula el - rokonlátásra vagy üzleti vállalatból? - ezt már nem jegyezte volt fel a krónikás pennája. Elég annyit megjegyeznünk, hogy Klagenfurt városában kezében akadott vala egy brevárium könyvecske, melynek elő - és hátlapja összvetartozó, vékony bőrhártyával vala boríttatva, s rajta régi írások. Sámuel uram, ki tapasztalt embere vala a' régi tárgyaknak, levén régiségkereskedő, megfuttatá szemeit az írások latin bötüin és látá, hogy az ki hátul vala; deákul vala. Úgy ám, de az előlap írásának sorait érdemes kibogozni, mert azok világos értelmet hordozának; „O Jezus zent maria azzuna hyweuc ysten rontha papa ur ellennch..." -hiszen, ez a magyariak nyelvén íródott vala a' régiek szavaival - gondolá nagy izgalommal magában, de orcájára az unottság lárváját terítvén látszólag kelletlenül forgatá ujjai között a' kincset, azért, hogy ára ne menendjen a' csillagok magasába, hanem a' földön maradjon, mint a' sebzett szárnyú vadgalamb. Végül megalkudván kifizette vala, és a breváriumot hazai földre hozá, oda ahonnan írása származott.

Eddig tart a legrégebbi, kontextusában összefüggő magyar nyelvemlék feltalálásának története.

Literáti úr régiségboltjának hátsó traktusába vonul szabadidejében és az ó-magyar szöveg föléhajolva megpróbálja értelmezni azt. Ameddig képes reá úgy őrzi a titkát, mint fösvény az aranyait, de két év leforgása után 1844-ben a „Századok” című tudományos folyóiratban Szabó József úr közli a nyelvemlék szövegét és Literáti olvasatát, -ami hiányosnak és hibásnak bizonyul- így irányul a közvélemény s a tudományos világ figyelme az ima felé.

A két nagyhatalom fegyveres ereje révén vérbefojtott szabadságharcunk után a MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIÁNAK még volt néhány szabad éve az isteni kegyelem okán, ezért nem engedte feledésbe merülni eme becses nyelvemléket; 1850. január 23-án Jerney János akadémikus a hatóság engedélyét bírván, hatósági felügyelet mellett lefejti a könyvecske fedlapjairól az írásokat tartalmazó hártyát és bemutatja az Akadémiának kijelentve, hogy annak valódiságát bárkivel szemben kész megvédelmezni ⁽¹⁾.

A következő megjegyzendő évszám az 1854. évi.

Ekkor jelenik meg nyomtatásban Jerney János munkája, ’mely az alábbi címet viseli; „Magyar Nyelvkincsek az Árpádok Korából” írója ebben a tanulmányában közli a saját olvasatát archaizált betűátirattal.

Azonban később látni fogjuk azt, midőn megismerjük az első ima szövegét, hogy eme tudós urak olvasata, miért nem lehetett teljes és miért találhattak benne zavarba ejtő szavakat, sőt egy teljes - akkor még nem értelmezhető- mondatot is.

Az András-kori ima szövegét, az azt teljes terjedelmében megjelentető, Badiny Jós Ferenc könyvéből idézem⁽²⁾ kiemelve a jelzett mondatot; ”O Jezus /és/ zent maria azzuna hyweuc ysten rontha papa ur ellennch bodug leo papa urc megwacyttuac nhelveun choncittiac uodalum waguc bacun futua hazuktual zeles feuldun zaranduglu zeghen nypec /és/ prasbytrucut fuul vur turcuan fuithou couruc-grazdua lufuu: Wutu peccis lughala toran munhi ni zobathaya heu gehnahabul Step lughalu ur fouguaia zenthiel ur ysten odutt wola gymultstul zent urzagnuc nagh pannona leun chinus cert paradisa muncchu wan felduc yse – wiz foulua angheluc eurec wulu hotulmual – horogtoul papa urunc zenti ieleus andoreas ur uthoya hyweuc azen /és/ amen.

 – A kiragadott mondat megfejtésével Dr. Novotny Elemér a megelőzően már idézett dolgozatában⁽³⁾ foglalkozik kiemelve azt a tényt, hogy a nyelvemlékben található teljes mondat, csak a tudományos körökben „sumírnak” mondott nyelv szószedeteivel és nyelvi törvényszerűségeivel értelmezhető.

Érvelése a nyelvemlék valódisága mellett helytálló; a hártya kormeghatározása, eredetinek elismerése, továbbá az, hogy az 1842-ben fellelt nyelvemlék olyan kifejezéseket tartalmaz egy akkor még ismeretlen mezzolitikus nyelven, amit abban az időben (1855-1869) még nem fejtettek meg s fedeztek újra fel, kizárja a hamisítvány lehetőségét. Az ima szövege kulcsot ad keletkezésének időpontjára vonatkozólag (1046-1047), ezt az évszámot a latin nyelvű ORATIO is megerősíti, amely a bőrhártyán olvasható („ut rex noster neoelectus Andreas…”). Tudjuk, hogy Katolikus Endrét 1046 végén koronázták és ékítették a királyi méltóság jelvényeivel azt követően, hogy a „magyari nem” megaláztatására, idegen nemzetnek (teuton) alávetésére törekvő és ezt végbevivő királyi önkény ellen Vata főúr vezetésével fegyvernek erejével fölkelt a nemzet, s ez az első kuruc szabadságharc megdöntötte a „német” Péter rémuralmát. – Ez a jelző a meglepetés erejével hathat reánk, de figyelmesen elolvasva az ima sorait így találjuk benne; couruc-grazdua lufuu: Wutu peccis lughala.

András erős kézzel fordul szembe a szkíta ősvallás visszaállítását is célként kitűző fegyveres mozgalommal és annak vezetőivel. Ha Levente - „Andoreas” bátyja - nem hal meg oly’ „hirtelen” az ő királysága valóra válthatta volna ezt a célt.

Mi része lehetett benne a későbbi királynak ez nem bizonyítható, de hogy, minden eszköz, ’mely a hatalom megszerzéséhez és megtartásához vezet nem volt idegen tőle, - ismerve András pályafutását - az már elmondható, gondoljunk a fondorlatos „korona-kard esetére” öccsével, Béla herceggel. Kálti Márk Képes Krónikája ismerteti eme nehezen viselhető, és élhető korszakát a magyar történelemnek.

Arra biztatnék minden magyar olvasót, forgassa e lapokat!

Rátérve dr. Novotny mondatelemzésére vegyük szemügyre az alábbi táblázatot, amely meg fogja világítani elménket eme „protomahgar” mondat értelmét illetően;

„grazdua lufuu: Wutu peccis lughala toran munhi ni zobathaya heu gehnahabul”

a sumír archetipus;

GAR. AŠ. DU. A /LU. PU. GU./WU. UTU./ PE. EG. GI. IŠ./ LU. GAL. LA./TUR. AN./ MUH. UN. HI./ NU./ ŠU. BAD. DU. A. HA./ GI. HU./GE. HIN. NA. HA. BU. LU.