Feketedik a pamutszál, ahogyan a lobbanó láng kékes magva emészti, tétován csillan a fénysugár a mécs barna üvegén,
felizzik a vörös, kiárad a fehér és kisarjad a zöld a köré kötött szalagon. Mindenszentek napja.
A csendbe öltözött áldozat és az ősök életáldozatát kivetítő lelassult idő rajzolja képeit az emlék-vászon képlékeny
anyagára; - Ecce homo. Felfakad bennem egy emlék; - Május, orgona illat, a termőre forduló föld langyos párája, sarjadó
vetés zöldellése a maróti határban. Lassú sodrású, tiszta gondolat, melyet formál a száj. Vajon szól-e még az öreg,
Pintér János bátyám, s mondja-e igéivel, keserű magyar sorsa emlékvirágának szirmait pergetvén, a tanítást?
Légyen áldott az igazmondó ajak, a mozdulat mellyel rámutatott a síkra, melyen közel huszonötezer igaz magyar férfi,
virágzó asszony, tisztes agg, s gyermek fogadta az elkerülhetetlen, hősi halált. Ezen a helyen még az 1950-es évek
elején, nyárfák szegélyezte, iratos kő őrizte emléküket. A jel sorsa, mint az útszéli kereszteké, beteljesedett,
traktorral sárba rántották, a fákat kivágták, majd beszántották a területét. Nem őrzi nyomát csak az emlékezet.
Történetíróink elhallgatják ezt a népirtást, mely kezdete volt az 1529. évi pilisi genocídiumoknak
(Búbánat-völgy, Dömös).
A BUDAI ESEMÉNYEK 1526. ÉVBEN
Buda neve az időben, az írásos forrásokban gyakran
felbukkan, néha önállóan, de más esetben Pest városával szoros összefüggésben.
A hadi események következtében elszenvedett tűz általi teljes pusztulás leírása
e városokban és a Szulejmán szultán Magyarországból történő kivonulása után
keletkező királyi adományozó oklevelek - a Buda városában lévő odahagyott zsidó
házak a hűtlenség, a törökkel való összejátszás és együttműködés okán, elajándékoztattak
a Szentkorona jogán - közötti ellentmondás csak akkor oldható fel, ha tényként
fogadjuk el; a Buda nevet viselő városok közül egyet, bár ez a város még
1538-ban is, János király uralkodása idején, PESTÚJHEGYI VÁRNAK nevezi és írja
önmagát – Pesttel egyetemben – felperzselt a török, tűzzel emésztve el az épületeit,
és a másik Budát, a szakrális pilisi Budát, előzetes, titkos tárgyalások
eredményeképpen, épségben vehette át a város kulcsával, amelyet Joszéf ben
Slomo, a budai zsidó közösség vezetője, nyújtott át a fenséges padisahnak. -
Tettéért a zsidók vezetője kiváltságlevelet kap a szultántól, amit utódai még
Abdelaziz szultánnal is meghosszabbítatnak 1868-ban. - A fényességes padisahot
és kíséretét felvezették a királyi palotába, a Magyar Királyság kincstárába.
Ennek a „látogatásnak”mozzanatairól olvashatunk Evlya Çelebinél is, továbbá
Szulejmán szultán hadi naplójának alábbi bejegyzésében; 932. év Zil-Hidzse hó
7. nap. (a később bevezetett Gergely naptár szerint: 1526. szeptember 15.
szombat) „…A királyi palotában lévő fegyvertárat és egyéb szereket, a palota
előtt levő rendkívül nagy ágyút és a többi ágyúkat, továbbá az oszlopon álló
rézalakot és annak fiait elhurcolva, éjjel-nappal szállították a hajókra.”
Nem csak a kincstár javai kerültek behajózásra, hanem,
amint az a következő bejegyzésből is kiviláglik, kettőezer, más források
szerint háromezer budai zsidó család is javaikkal egyetemben, szabad
emberekként, átszállíttattak a török birodalomba, jeshivát alakíthattak,
megőrizhették viseletüket, szabadon kereskedhettek, adózási kötelezettségük
mellett.
Szulejmán naplójában szeptember 22-én a következő
olvasható: Budin vaki olan jahudiszi szürgün aolunup, gemilere kojuldu;
magyarul: „A budai zsidók száműzve, hajóra rakatva”. Vajon, milyen
„száműzetés” lehetet az, amiről a török feljegyzések között olvashatjuk: - a
zsidók számára, „… hazájuk elhagyása a nyomorúságból való megszabadulás.”
Ez
nem lehetett ad hoc döntés következménye, hiszen elegendő folyami hajóból álló
szállító, és biztosító hadiflottára volt szükség a művelet végrehajtása
érdekében.
A hét nappal korábbi Buda alatti hősies csata, amely a
szekérvárba zárkózott budai nemesek, polgárok és a török katonai, és félkatonai
seregrészei között dúlt az úgynevezett „maróthi síkon” mégis nagy véráldozatot
követelt a török részéről.
BUDA ÉS KÖRNYÉKE
A maróthi vérmező
„Csak
Marótot ne emlegetné a
királyné, ahol több magyar esett el a
szekérsáncok között, mint
akár Mohácsnál! Férfiak, keservesebb
káromkodások között, mint
amilyen káromkodásokat valaha a magyarság
hallott, asszonyok és
gyermekek olyan sikoltozásokkal, hogy Pozsonyig
lehetett hallani. A
nádorispán homlokát mindig ellepte a hideg
verejték, amikor a második
Mohácsról, a maróti csatáról hallott.
Csak már elmúlna ez a
keserves 1526-i esztendő, amely telve van
borzasztó eseményekkel!”
Krúdy Gyula: Királyválasztás Pozsonyban (1930. Óbuda)
MOROTH,
1526. szeptember 13 -14
-15.
A
maróti vérmező Ó-Buda alatt, tőle két kilométer távolságban.
Mintegy 25 000 főt, magyar nemesi, és budai polgár
családot asszonyostól, gyermekestől, mészárolt le a török had és segédcsapatai.
A végsőkig elszánt, elkeseredett küzdelem oly’ heves, és az emberveszteség
ellenére, oly’ eredményes volt, hogy a csata első két napján kétszer is
visszavetették a gerendákkal megerősített szekérvár elől a rohamozó könnyű
lovasok seregét, nagy pusztulást okozva soraik között. A döntő ütközetre
szeptember 15-én került sor. Szulejman (Salamon) szultán erre a napra a reguláris
hadából 6000 janicsárt, 10 000 szpáhi katonát, és ágyúkat, a kezelő topcsikkal,
vezényelt a pilisi Buda alatti síkra. A török tüzérség tűzvezetése megbontotta
a szakrális oltalom céljára emelt szekérvár falait, a janicsárok puskatüzében
több ezren vesztették életüket, az egérutat választókat, kímélet nélkül, a
könnyű lovas szpáhik és rumi tatárok hányták kardélre a vériszamos maróti
mezőn. A török számára is gyászos veszteséggel zárult e hadművelet, egy
szemtanú így emlékezik vissza három év multával ezekre a napokra: „a
török nagy veszteséget szenvedett 1526-ban Budánál, akkorát, hogy három napig
temették halottaikat. Az elesetteket a zsidótemetőben földelték el.”
24 873
fő esett áldozatul a magyarok közül a maróti síkon 1526. szeptember13, és 15
között. Öt ember elmenekült, százan estek élve a törökök hatalmába.
A
török vesztesége 5435 fő.
Brodarics István szokatlan gyorsasággal, Krakkóban, 1527-ben, nyomtatásban megjelent művében, a „De conflictu Hungarorum cum Turcis ad Mohatz verissima descriptio”-ban /Brodarics István Krónikája a Mohácsi vészről/ Dr. Szentpétery Imre fordításában, így tudósit a marót melletti mészárlásról;
„Az ellenség, mely Magyarországon ekként dühöngött, sehol sem talált nagyobb ellenállásra, csak Maróthon, mely nem messze van Esztergomtól. Ez az esztergomi érseknek kies fekvésű mulató helye, azon erdők között, melyeket mi Vértesnek nevezünk, minden felől erdők és berkek veszik körül. Ide húzódtak a mieink közül néhány ezren feleségeikkel és gyermekeikkel együtt, bizván a helynek természettől is megerősített voltában. Ezekkel az ellenség több izben is kemény harczot vívott, s az ellenségből mindannyiszor sokan elestek. Végre is, mikor az ellenség a mieink táborát, melyet szekerekből alkottak, sehogy sem tudta elfoglalni, kénytelen volt ágyúkat hozni, s így aztán a tábort szétlőtték, s az ott levőket majdnem egy szálig levágták. Azok a nagy holttestrakások, a melyek most is láthatók ott, elárulják az öldöklés nagyságát. Azok, a kik egy páran megmenekültek innen, azt mondják, hogy körülbelül 25,000 magyar volt itt. Összevéve mindazokat, a kiket levágtak és a kiket fogságba ejtettek, merem állítani, hogy azok közül, a kiket én ismertem, majdnem tizenkétezren pusztultak el ebben a veszedelemben.”
Hitelt kell adnunk annak a megjegyzésének, mely azt állítja, hogy e magas tisztséget viselő főember 12 000 ezer embert ismert személyesen az itt lévők köréből, ez csak úgy lehetett volt igaz állítás, ha ezek az emberek nobilisek magyarul nemesek voltak. Ez kizárja azt a nyomtatásban megjelent, hírneves hadtörténészünk által jegyzett véleményt, mely szerint itt „húsz-huszonötezer paraszt (földműves jobbágy) állt volna ellent fegyveres erővel, ősei szekérvárát felépítvén, annak rejtekében, a török haddal.
A PILISI BUDÁKRÓL
A „buda” szó szófaját tekintve – városokra, de egy
időben mindig csak egy helyre, vagy személyre vonatkoztatva - jelző szerepet
tölt be a régi hun-magyar nyelvben, jelentése; „felébredett” ami szakrális
értelemben annyit tesz, eleven kapocs Ég és Föld között, az égi rend, s az Égi
Tudás, az Égi Törvény; a TUR-AN földi képviselője s Ura, őrizője egy
személyben.
Ezért látjuk azt, ha Mária országára; az egységes
Kárpát-medencére tekintünk, hogy számos helységnév hordozza a BUDA elő-, vagy
utónevet. Ha ez így van a Kárpát-hazában, fokozottan így tapasztaljuk az
ország, a Földanya szívében: a PILIS-ben. Földrajzilag egy központi, szakrális,
természet- és ember alakította hegyekkel szabdalt tájegységen belül, a Kr.e. V.
évezredig visszamenőleg, találtatnak meg ősvárak, és várerődítmény-rendszerek
maradványai, nyomai.
Az első Buda – nevezzük Ősbudának – az ősi Pilis egyik
szív alakú völgyét karéjozza. Védelmi rendszere a Rákász-patak felső folyásánál
fekvő ősvárat, és a környező magas hegyek csúcsán, a kör alakúra épített,
Fény-templomokat védte. Ez az erődrendszer Jézus Úr születése előtt az V.
évezred első részében épült, és mintegy háromezer esztendő múltán
megújíttatott, amint az új falrakás régi maradványainak forrasztott kő
technikájából ma is láthatjuk.
Krónikáink leírják, hogy ezeket a romokban talált várakat
a beköltöző- és visszaköltöző azonos szkíto-kelta népek, szkíta népcsoportok
vezetői, Etele nagykirály és szépunokájának: Alamusnak fia, Árpád újítja meg,
építi újjá. Ez történik az Evlya Çelebi szerint a Kr.e. 188-ra felépült, egy
ősvár maradványaira emelt, Francio frank király által „alapított” Szikambriának
nevezett várral, amit később Atilla várának, Edtzilburgnak, még később Budának,
majd 1243. július 5.-től, latinul Vetus Budának, Buda Veternek, magyarul
Ős-budának, vagy Ó-budának hívnak. E vár, majd Új-buda, fő királyi székhely II.
Lajos koráig, bár a királyi udvar nem mindig tartózkodott falai között. Királyi
házak, székhelyek voltak továbbá DMS (olvasata:Dumuz, Dumus, Dimis,
Dömös), VSGRD (Víz-szeg-garád, Visegrád).
Érdemes megjegyezni Szulejmán szultán hadi naplójának
1526. szeptember 18.-i bejegyzésének részletét: „Azt mondják, hogy Buda
építése óta és az egyenes ágon leszármazó magyar királyok uralkodása óta Lajos
király idejéig 4700 esztendő múlt el.”
Ez az adat az Ős-buda várának építésére vonatkozik,
arra, amit a törökök Eszki-Budinnak hívnak, és aminek a környékét, 1526.
szeptember 15.-től, nyolc napon belül dúlták, fosztogatták, a közeli pálos
főmonostort porig égették, még a kőfalak alapjait is kiásták. Emlékeztetnek a
pálos iratok; „A budai várat azonban teljesen érintetlenül hagyták, semmit
sem romboltak le, és semmit sem égettek föl. És amíg ezt tették, a törökök
egyik vezérét Maróton az összegyűlt falusi nép puskával lelőtte.
Budára vitték, ahol nagy jajgatással a mezőn eltemették. Halála nagyon
elkeserítette a császárt.”
BUDASZENTLŐRINC
KOLOSTORA
Gyöngyösi Gergely a magyar alapítású pálos rend
egykori rendfőnöke írja a pálos rend történetéről szóló könyvében ékes latinsággal
– melyet Árva Vince atya ültetett át magyar nyelvünkre – az alábbiakat; -
„Ebben a veszedelemben
rendünk sok kolostora pusztult el. Magyarországon a remeterend központját, a
legfőbb kolostort, a Szent Lőrinc tiszteletére épült, gyönyörű fekvésű Buda
melletti kolostort és az egész ország gyönyörködtető vigaszát teljesen
kifosztották.”
„A templomban a ragyogó festmények, a csodálatos
kórus, a költséges mestermunkák, a kiváló orgona és más a nagy tűzben elégett,
és így a szentély mennyezete is beomlott. Az oltárokat lerombolták, a képeket
csúfosan összeszabdalták, a sírokat fölforgatták, Szent Pál márványkoporsójának
finoman faragott fedőlapját durván lelökték, és három darabra törték. A
kolostor dicső szobáit, minden műhelyét fölgyújtották, és a földig lerombolták.
Minden használati eszközt összetörtek, az összes élelmiszert elfogyasztották.
Tíz napig voltak a kolostorban, és minden zugot, minden rejtekhelyet
átkutattak, földúltak, szétromboltak, és sehol sem dühöngtek annyit, mint ebben
a kolostorban.”
„És úgy
látszik, a világ végéig sem fogják ezt a kolostort ősi szépségében
visszaállítani. Pedig Isten és Szent Pál segítségével a templom minden
fölszerelése megmaradt, azon a titkos helyen, ahova a testvérek elrejtették. És
Szent Pál kápolnájában sem volt tűz, csak a külső ajtó előtti részen, de mégis
mindent leromboltak. A könyvtárban ezer forint értékű könyv égett el.”
„Ebben
az időben huszonöt testvért öltek meg a törökök. Némelyek csodálatos módon csak
megsebesültek.”
NEM ODA BUDA!
1243-ban indult meg a vár
építése az akkori neve szerint "pesti Újhegyen", a mai budai Várhegy
déli részén, melynek csonka tornya ma is látható. – A Gellért-hegy másik neve;
Pesti hegy volt. - A várható újabb tatár támadás miatt felgyorsul az építkezés.
A megépített vár első oklevéli említése, mint „Novo Montis Pestiensis”
néven történik IV. Béla oklevelében, magyarul; „Újhegyi Pesti várunk”.
Annak ténye, hogy ez az elnevezés
a királyi várra és polgárvárosra vonatkoztatva sokáig fenn maradt, három érvet
hozunk fel a későbbi korokból.
Mária király korából -1393 - származik
az a salzburgi könyvtárban található latin, és németnyelvű doktoravatási
jegyzőkönyv, amelyben megemlíttetik a jelen valók között; László Gergely
veszprém püspöke, és a pestújhegyi szent Mária-Magdolna parókia rectora.
(Inc.; Venerabili et circumspecto viro domino Johanni Trevor utriusque iuris
doctori canonico[…]…And(reas) canonicus ecclesie sancti Stephani alias omnium
sanctorum Wienne ad Romanam ecclesiam… ecclesie parochialis in Gredwino
Salczburgensis diopcesis executor…
Gennant
sind: Gregorius Ladislaus rector parochialis ecclesiae sanctae
Mariae Magdalenae in novo Monte Pestiensis Vespremiensis dioecesis)
Nem egészen 145 évvel későbbi írott forrásban (1538),
I. János király (Szapolyai v. Zápolya) íratja „…városunk (Buda) még a mi
korunkban is minden kiváltságában PESTÚJHEGYI VÁRNAK nevezi és írja
önmagát.”
1908.
Az esztergomi egyház egyházi címeket
felsoroló könyvében (CLERI ARCHIDIOECESIS STRIGONIENSIS) a „Budavári” főtemplom így szerepel; -„ÚJ HEGYI
PEST BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA EGYHÁZA”
Az előadottakból kitűnik, hogy a mai Buda, és Óbuda csak nevében emlékeztet a régi dicső királyi szakrális városokra, de azokkal nem azonos. A régi
városoknak, és váraknak a nyomait a Pilisben lelhetjük fel,…nyomait, mondom,
mert a várak és védrendszerek romlásának folyamatában szerepet játszottak a
térségben pusztító földmozgások, a hadi események következményei, valamint Lipót
császár 1701-ben kiadott – és politikai okokból, azóta sem publikált – ordója, amelyben
benne foglaltatott a pilisi várak felrobbantatása, köveinek széthordatása, és a
Pilisbe és környékére újonnan betelepítetett népek felépítendő falvainak házfalaiba
építetése.
Magam is láttam Dunabogdányban olyan vakolatát vesztett házat,
melynek oldalában faragott kövek voltak, s a közeli vár falaiból származtak. Maroson
is rábukkantam egy járda részletre, ami szintén vulkanikus eredetű faragott
épületkövekből létesült. A jelen lévő ősi múlttal együtt élünk, küldjünk felé
egy bíztató mosolyt, szorítsuk meg melegen a kezét és átlépvén e „mai
kocsmán”, induljunk el együtt bátran vállalt jövőnk felé!
Irodalom:
Kohn Sámuel: A zsidók
története Magyarországon (1884.)
Vasadi Péter: A budai zsidó
közösség története 1526 és 1686 között (tanulmány, www.zsido.hu/töténelem)
Gyöngyösi Gergely: I. Remete
Szent Pál Remete Testvéreinek Élete /Varia Paulina III. 1998.
Evlia Cselebi török
világutazó Magyarországi Utazásai 1662-1664. (MTA 1904.)
Szulejmán szultán győzelmes
hadjárata 932. év Zil-Hidzse hó (1526. IX.8-X.7.) (fordította: Thúry József)
Vértessy György: Fehéregyháza
kérdése / tanulmány
Dr. Bagyary Simon: Dobozi
Mihály tragédiája /tört. Tanulmány (esztergomi Kath. Főgimn. Értesítő 1908.)
