PANNÓNIA TÁLTOSAI

  

HELYNEVEINK NYOMÁBAN

 

Tóth Joachim: A Hegyesd – Fehérvárról nézve, de hol van ez a Fehérvár?

 

A magyar olvasó számára valószínűtlennek vagy meseinek tűnik a különben kétszeresen is igaz cím. E sorok írója szemléli a valóságban, Sáska község területéről e bizarr hegyecskét: ősibb néven „hegyeskét”, miközben kezében tart egy „fehérvári metszetet”, melyen egy győztes hadvezér teszi ugyanezt: maga I. Ferdinánd király, „hadd látom – úgymond – mennyit ér”…

Ezek a sorok a címben foglalt állítás igazságát kívánják bizonyítani, és körbejárni.

Az 1O55-ben kelt latin nyelvű Tihanyi Alapítólevél magyar nyelvi „szórványai” földrajzi nevek segítségével felrajzolt határterületének alja a Colon-nak mondott déli határvonal. Ez a térszínformák által is meghúzott vonal, mely a „csúcsos hegy” alatt húzódván „Szakadat” néven került akkoron és később is bejegyzésre, nevét arról a mély Szakadat – szakadékról vette, mely mederül szolgált az Eger folyónak. Az 1211-es bővebb bencés-összeírás már említi „terra di Egidi-t”, azaz a mai Hegyesd ősét. (Nem tartozik a tárgyhoz, de érdekes párhuzamul szolgál a nevek egymás melletti előfordulására Eger város, és a mellette emelkedő Eged hegy neve…) A „hegyes hegyen”, fönt nem túl jelentős, de mint a későbbi történelmi események mutatják, majdan fontossá váló vár is áll, melynek 1329-ben Bánd a várnagya, s mint a királyi várakat másutt is, ezt is folyton adományozzák. Az említett Alapítólevél egyik neve „gnir uuege holmodi”, jelen olvasatban „Eger völgye Almádi”, mely a mai Péterhegy nevű magaslaton állott hajdanán, és innen vitt a „Magna Via” Castelic-Keszthelyre, ezt keresztezte a mai Diszel fölött a „feheruaru rea meneh hodu utu”, amit „Hodut” formában ismerhetünk fel a Diszel és Tapolca határjáró levelében (1345). Megjegyzendő, hogy az „Eger völgye Almádi” olvasat nem egyezik a mai tudományos állásponttal, de eme írásban nincs mód ez utóbbi név melletti érvek fölvonultatására. Mivel több nevet is érintő vizsgálódás folyik e tárgyra nézve, egy újabb írás kiterjed majd az Alapítólevél néhány más nevének olvasatára is.

Egy ugrás az időben… Amikor a török csellel elfoglalja a várat (1561, április 17-én), Sümeg tudós kapitánya, Ormányi Józsa így tudósít Csányi Ákosnak az utóbbi napok eseményeiről: „Szolgálatomat mint bizot (így!) uramnak ajánlom. Az Hegyesd el vesztét (!) kegyelmed jól érti. Ennek előtte, amikor én az vármegyébe gyakorta szóllottam, hogy vagy eltörnéjék (!) vagy job (!) gondot viselnének reá, meg sem hallották jó módon szómat, de immár minden ember megismeri, mit teszen az Hegyesd elveszése… Ím mast is pecsétet küldet az vajda az falukra, hogy immár bátor ne mennének Fejérvárra az császár miére, hanem ezennel csak Hegyesdbe menjenek fejenként!”

És most vessünk egy pillantást a „fehérvári metszetre”! A táj előterében I. Ferdinánd király pózol „Székesfehérvár előtt”, minden bizonnyal 1527-es királlyá koronázása alkalmából. Hol is vagyunk? Háttérben balról: a Hidegoldal lefutó lankája, fölötte emelkednek Hegyesd sziklái, egy jelképes vártorony-rajzzal „megkoronázva”, jobbra pedig a Halyagos és Csobánc hegyei, előttük a Nyerittő-dombok, s ennek völgyében jön föl a „feheruuaru hodu utu, áthaladva közben egy városkapun (Déli-kapu). Látszik azonban „Fehérvár” nyugati kapuja is a Nagyrondellával, amit vámháznak is jeleztek néhány későbbi-korábbi lapon. Ferdinánd fent pózol, a Haláphegy tetején, a ló lábai alatt „jellegkő”, szimbolikusan pedig a lábai alatt fekszik a város.

E „fehérvári metszet” igazán soha nem került sajtó alá; a mai Székefehérvár idegennek érzi, főképp a háttérben látható „valószínűtlen magas hegyek” miatt.

(Baljós sejtelmünk, hogy Lipót, a pannongyűlölő, a 3OO lerombolt várunk közé besorolta a királyi székhelyeket is, mint Budát, Fejérvárt, Weisprimet, Nagy Gránt, Vicegrádot, ám mindezt jóvátenni akarván, unokája, Mária Terézia az elpusztult városok címét, rangját, okleveleit elosztá hason nevű, vagy rokon hangzású városok közt.

Hiába keressük Pest-Budán a pesti oldal magaslatait, hiába keresik a mai Fehérváron a királyok sírjait, és az ősi Buda sem hiába temettetett az idő ködébe. Ez a mondat azonban túlvezet a kacér, de kicsiny hegyes, csúcsos várhegy gondolatkörén!…)

„Fehérvárunk” tehát török kézen, ide járnak raportra a tapolcaiak, ide jár kaszálni három hétig a sümegi jobbágy, és az Ormányi által említett miére menés reggel napkeltétől napnyugtáig szól. A férfiak ásót, csákányt, fejszét, lapátot, az asszonyok kosarat, vékát voltak kötelesek magukkal vinni, amiben homokot, meszet kellett felhordaniuk nyaktörő szerpentinen a sürgős vagy csak szükséges építkezésekhez.

A várat Kálozi kapitány veszejté el, aki Ormányi szerint „mindig csapszék vala”. Kései unokáit, a Kálócziakat megtaláljuk a mai Sáskán, Nyírádon, a XVII. Századi anyakönyvi bejegyzéseiben. A Török Birodalom az Eger folyótól fölfelé állapodott meg, így Hegyesd török területen állott, elfoglalása ezért volt fontos. Pajazit, Veszprim (így, a szimpla v-vel írt) kapitánya vette be, esztendeig zsarnokoskodott, a lázongók füleit pedig a gerendához szegeztette. A robotra járók többnyire Tapolcáról, Monostorapátiról, és a Lesencze völgyéből verbuválódtak, ezért nem találunk köztük sáskai, szentjakabi, dabosi személyeketekkor ők ugyanis török alattvalók voltak. De eljött ám az ostrom ideje, és 1562 tavaszán kifüstölik a törököt a sasfészekből. És bár Gyulaffy többször is hívta Pajazitot párbajra, mégis a saját hadvezetése küldte végül a biztos halálba: Hegyesd elvesztéséért úgyis megkapta volna a selyemzsinórt. A környék nagy katonája, a kegyes ellenfél, Gyulaffy László éppen attól a testrészétől szabadítja meg az oszmánt, amellyel a sok gonoszságot kiagyalta volt. És bár megrongálják a várat, Hamza bég utána mégis újjáépítteti. Ezt a megújított, büszke váracskát láthatjuk a fenti képen, a török fegyveres járőr mögötti panorámában. A császári csapatok érkezésére a török újból kiüríti (1686-ban), viszont a Huszárvárban még ezután is többezer lovast állomásoztatnak. Nem tudjuk pontosan, még mennyi ideig, csak az bizonyos, hogy 1686 és 17O2 között, valamelyik évben, Lipót vandáljai Hegyesd várát is felrobbantják. A Habsburg érzelmű történetírás igyekezett a Gyulaffyak lelkére kenni Hegyesd vesztét, hogy a lerombolt magyar várak száma legalább ne 3OO fölötti legyen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                       

SZENT JAKAB EMLÉKEZETE

Avagy: Mi van a romok mögött?

 

Alkalmasint „villa Sancti Jacobi” néven is említve, azonos rangja volt, mint a közeli Tapolcának és Zalaszentgrótnak. Nevezetes vásárai voltak, és ismert családja, a Chernelek, akiknek malmuk volt az épületek alatt. Az 1055-ös tihanyi levélen Colon része, alatta a folyómeder a határ. Az 1211-es második nagy bencés összeírás „apátfő” azaz főapátság néven említi, a fölötte lévő „hármu ferteu”, azaz három feredő szomszédságában. Az ősi Fehérvár levelein többször is említve, de legbiztosabb azonosító levele az itt látható, 1534-es Zalai egyházi összeírás, (Talián) Dörögdi János tollából, aki felsorolja a Zalában, valamint az itt székellő Weisprimi püspök hatáskörében található egyházi javakat, templomokat, monostorokat. „In Comitatus Zaladien/sis/ és sorolván: Almádi egyház és javai, a második sorban pedig „Wesprimi Püspökség és Javai. Szent Jakabon”, -tehát itt! - majd továbbvivén a gondolatot, ideírja a híres Wesprimi Káptalant, majd jön a Ratholdi Prépostság, a Vázsonyi Remeték, Tihany jó vára, Mindszent Plébániája, és döbbenettel felér, hogy: az Albai prépostság is itt vagyon, Zala vármegyében! Utána a Sümeghi Plébánia, Szent Márton Apátsága, Lövöldi Prior, aki a mai Tapolcán székell, a Türjei Prépostság, Baithi remeték, itt a kirendelt Győri Káptalan, Kapornaki Apátság, és az Örvényesi remeték zárják a sort. Jobboldalt „Alsó Zala egyházai találhatók:… de hát olvassa ki mindenki magának, minden krém és hab nélkül, melynek kotyvasztásához kitűnően értettek a török utáni szerencsés városok tudorai, mindent a maguk javára írva, letagadván a Lipót által leromboltatott várak, városok egész sorát országunk mappájáról, és népünk gondolatvilágából….

1630 táján írja Gyulaffy Kristóf, hogy: Az Mohaczy Veszedelem óta erőszakkal bírják a Szent Jakabot, és inkább váltsák meg továbbra is árendában, mint átadják az idegeneknek.

 

                     

Tóth Joachim                            

AKINEK FÖLTÁRULT AZ ETRUSZK NYELV TITKA

                     

Az etruszk nyelv oly sok megfejtési kisérletét talmivá teszi az egyszerű csoda: ez a nyelv egy ősmagyar nyelvi változat. Aki elhiszi ezt, közel kerülhet a megfejtéshez. Az alábbi sorok írója úgy veszi magába az etruszk nyelvet, mint más a levegőt. Nem csodaként, hanem a tudós megismerés természetes folyományaként adja is tovább.

 

Valóban oly titokzatos nyelv-é az etruszk?

Avagy: Ha zárat készítettek eleink, ahhoz bizonnyal dukált a kulcs is…

 

Mint Tóth Joachim, 1977-ben kaptam az első etruszk munkát Kenediné Szántó Líviától, akit családunkhoz baráti kapcsolatok fűztek. Elsőként az ő könyvében leltem már első olvasatra egy rövidke ősmagyar mondatot. Majd kölcsön kaptam egy könyvet Kenedinétől, egy Enzzo Gatti-kötetet, melyben egy másik mondat nyert értelmet ,de ezt kicsit már bogozgatni kellett. Itt találkoztam először a „Perugiai Cipposszal””, valamint a „Pirgi aranylemezekkel”. Később Massimo Pallottino „Etruscologia” című munkája került hozzám, mely kötet már egy 200 szavas kis szótárt is tartalmaz. A leírt fogalmak úgy 50%-ban az etruszk és ősmagyar nyelv  megegyezésének valóságát tükrözték. Az ember lelkére nehéz terhet tesz az ilyen felismerés! Mert hiába próbálkoztam valamely kapcsolatba kerülni a hazai kiadókkal, könyvek szerzőivel, szerkesztőkkel. Fabó Lászkló Pál kivételével, hallgatnak, talán meg is mosolyognak, de kívülre nem mutatják. Nem járul hozzá honunkban senki, hogy könyvükből idézzek, másoljak, egy-egy értelmezést bonckés alá vegyek.

A Pyrgi A-lemez első négy sorát megértettem, elolvastam az utolsó betűig. Megküldém Itáliába, Mario Alinei professzornak, s ki tudja, lészen-é válasz  a pannon-magyar olvasatra, melyet itt és most, velem közös nyelvet beszélő honfitársaimnak is szeretnék bemutatni. Úgy, mint elolvasott etruszk—ősi magyar szöveget. Íme!

 

ITA TMIA ICAC VATIEXE UNIALASTRES OEMIASA MEX OUTA OEBARIEI * 

 

A sors fintora, hogy végül senkitől nem idézek, de hát annyira nincs is rá szükségem, hisz az egész Pyrgi A és B lemezt átolvasván, csupán az első hosszú sort  (az aranylemezen 4 sor) kívánom a mai értelmünk számára megvilágítani… Itt gondolatonként 1-1 sort fogok kivetíteni, a 2500 esztendős ősi, az akkori nyelvtani magaskultúra szerint nagyon pontosan aranyba írt nyelvemlékből.

ITA                          : itt a / itt e; mindjárt megkaptuk az a névelőnket is;

TMIA             : tünnia, tünnie; lehet tün-hel, rejtekhely, földalatti szentély;

ICAC                       : ic: t. sz. 3. szem. névmás: nekik, /ac: t. szám birt. eset; ma: övék-icac-ükék-őkék: övék!/

HERAM-ASVA:       : herma, érem, érme, árny// asva-aasva-ásva, vagyis: itt, e tünhelybe, övék herma ásva /tehát, két hermáról van szó, ugyebár…/

VATIEXE                : a-vatié, -avati- és é, a múlt idő jele, mint: vevé, tevé, nevezé. A xe pedig, (ke ejtésben) előkelőt, kegyest jelentett. Ez a következő gondolatban szereplő etruszk Uno és a főniciai Astarte istenasszonyokra vonatkozott…

UNIALASTRES      : itt 4, azaz négy lexémát zsúfolt egybe a kor írástudója. Ünő: etruszk istenasszony; al: -val, -vel /pl. Jánossal, alle beide, ném., all together, ang./ Ast: a főniciai istenasszony, Astarte, és utána a res: –részére- ásták e földalatti „tmiát”, és avatták a két istennő részére, tiszteletére.

OEMIASA               : Új gondolat, új mondat. Akár –támasa-támasza-támasz-tá, tehát alapítá, építé. Hajdan a házakat „/fel/támasztották”!

MEX                        : a támasztá-hoz –am, -em: az első személy ragja társul: támasztám-e, így jelenthet én-t azaz engem (-et). Ez azonban az ám-nál érvényesül, bizonnyal megint a múlt idő –e jelével állunk szemben. Maradt még a x: ezt a betűt maguk a kutatók alkották, kh lenne a kiejtése, s mert Cere tartomány uralkodójáról lévén szó, a Cerei rövidítése, figyelembe véve a főniciai olvasat idevágó részét!

OUTA            : Thutun, Tuhtun, a 794-es , Álmos vezette vezérsor utolsó személye, ő veszi át a hatalmat 795-ben; 803-ban békét köt Nagy Károllyal Aachenben, Tudun néven, tehát 794 táján még élő fogalom, és –uralkodói cím a Thuta.

OEBARIAI              : Igy adja meg a főnik tábla. Teljesen mai szóalkotás, mint: itáliai, ibériai, thebáriai. Utóbbi a Tiber, Tever folyóról. Vagyis Cere ország tudunja, Tebáriai Velianas.

 

* A három szókezdő O helyén TH (theta) hangot kell érteni!         

 

Tóth Joachim olvasata, az ősök, és nyelvüket ismerők segedelmével.

 

2008, április 10-én, Kr. sz. u.

 

                                       

Tóth Joachim levele a Kovács-családhoz.

(A személyes megjegyzések zárójelben. A kissé archaizáló írásmód meghagyásával közöljük a leveleket.)

               

Tisztelt Kovács Család, Olga, Tamás és a Legények!

 

(A nagy turára vállalkozó Nejed nevét most böngésztem ki naplómból. Olyan szerencsésen ütöttem föl, pontban július 25-énél, hogy:…

Szemközti oldalon, /26-án/ szomszéd kántorunknak vendégei jöttek, és addig nyektették a templom orgonáját, mígnem leégett a villanymotorja, aztán tekintek a bal lapra, ahol nagy betűkkel kiírva: MEDVÉK, és még nálatok időztem, hogy itt jártak: Kovács Tamás és neje Olga és két fiú, és 5.30-ig beszélgettünk.

Most azonban igyekszem megköszönni a sok telefont, hozzá a sietve beérkező Nagy levelet, amiből két kép erejéig mintha én szerepelnék, komor avar buksimmal…)

 Évtizedekkel ezelőtt jártak nálam győri régészek, és minden oldalról tanulmányozták koponyámat, mondván: -ugyanezeket ássuk ki a Győr körüli avar sírokból!

Külön jól sikerültek a királytégla fotói is, mindegyikért extra köszönet! Aztán legyúrtam az egész küldött anyagot, számomra ez amolyan első észrevételezés, ami bizony sokkalta több dolgot megláttat velem, mint mások írásainak sokszori olvasása.

Olvasom az elején: másik jó barátunk Joachim, aki érti, olvassa, lefordítja ismeretlen nyelvek irományait… Köszönöm, de…

Nemrég fogalmaztam meg valahott /ez műszó/, hogy az etruszkot a világ minden nyelvére le fogják majdan fordítani, csak pannon-magyarra nem lehet, merthogy színmagyarul íródtak. Beszúrtad, Tamás, hogy Alinei anyagát is viszem, amit ő nem érthetett meg. Igen, és kár, hogy nem tudom, mely napon járt nálam Sándor István, jeles barátunk Gödöllőről, és a következő érkezésekor hozta Varga Csaba kötetét a csángó-ógörög azonosságáról, azonban a kötet hátlapján ott vala helyesbítve Alinei fotója, kis reklámmal az etruszk-magyar azonosságról. Távrecsegőn riadóztam Pesthen éllő nővéremet, ők megvették a kötetet, de névnapomra, augusztus 16-ra kaphattam volna meg, mint ajándok. Irénkével elébe mentünk a dolgoknak, merthogy nővérem Ilona, s mappa szerint leutaztunk Pestre, hisz mi pontban 200 m-en lakunk, Pest meg alig veri el a százat, és hazafelé már végigböngésztem a művet, arra lévén kiváncsi, hogy Itáliába küldött anyagaimról tud-é Alinei. Hát nem tud, ez a könyv többszöri átrágása után is bizonyos…

De most átugrom az Arvisúrára, amiből úgy 23 oldalnyit küldöttél hozzám. Talán elmeséltem /ha volt rá idő,/, hogy 1975 nyarán a Hazafias Népfront vendégeiként négyen jutottunk az Egri Műemlékvédelmi Nyári Egyetemre, és szobatársaim valának: Móra Gábor, /Móra Ferenc unokaöccse/, Tóth Ferenc, a Makói Múzeum igazgatója, meg aztán Paál Zoltán Ózdról.

Engem a  finnek elfondoltak, mivel nem tudtak „kom-munikálni” (csom-óra munkálni) nélkülem, s mert szőkések voltunk, többeken a bucsuesten tudták meg, hogy én nem finn vagyok, és a bolgár csapat is megcsappant, mert nekik is volt egy bolgárul tudó tolmácsuk…

Nem tudtam, hogy az Arvisura atyja alszik mellettem, és ő sem tudhatta, hogy az etrusc sekret majdani feltörője szuszog mellette egy másik ágyon. Regéltem neki egy hajdani látomásomról, amiben ő a Gilgames ifjakkal hozta a látomást kapcsolatba, akik akkor még Mezopotámiában időztek, és azt jósolta, hogy ”Joachim, neked nagy küldetésed van!”

Itt és most látom, hogy a dél-ázsiai pusztákról érkező pál-uzok átköltöztenek Itáliába. Nem tudom, mikor esett meg vele ez a Paál-fordulat, amit én is átéltem, nyelvészetileg a hatvanas években, de talán 1980 után világosodott meg bennem, hogy kitalálták az indogermán népeket, mivel mi nem fértünk közéjük Bécs jóvoltából, ezért csináltak vigaszul egy Ural-altáji nyelvcsaládot azon népezetek számára, akik nem fértek be a gazdag Európa népei közé. Többet nem is tudok Paál úrról, mert csak este későn találkoztunk a szobában, keveset meséltünk egymásról, és arra is emlékszem, amikor csomagoltunk elfelé, kicsiny lett a bőröndöm és rossebeztem, mire Móra Gábor: -Fiuk, hallottátok, egy eredeti zalai rossebbet eresztett el Joachim!

Gábort még láttam egyszer a pestujhegyi várban, mint idegenvezetőt, és mert siettünk, nem akartam hazudozásaiban megzavarni, merthogy Budáról regélt „kis ofen”, azaz pestujhegyi Buda várában.

(Nos, eltellik egy oldal és nem mondtam semmi fontosat? Vagy mégis?) Lényeg, hogy 1975 után Paál Zoltán felfedezte az etrusc rokonságot, talán velem egyidőben? Döbbenetes névanyagot halmoz fel az ország minden tájáról, és érzem, ő is ráérzett az etruszkokra, bár nem merte kimondani, mert nála nem a szófejtés járta, hanem szép kerek históriákat komponált össze, és ahogy olvasom, átrágta Itália multját, és még azok is ott veckendeztek (weekend-ez), akik sohasem jártak Itáliában.

Varga Csaba is kételkedve fogadja kissé, mert Csaba is szófejtő, kitünően ráérez az angol rokonságra is, amit én néhány éve még így értettem:

Az angol törzsek 498-519 között szállják meg a Rajna-Duna völgyi ősi szállásukból Britanniát. A Duna forrásvidéke ekkortájt avar felségterület, hisz az angolok elvándorlása után, a Bohémiából kiszoritott bajorokat telepittik le kagánjaik a volt angol területekre. Bohémiát szláv törzsek, talán morvák-csehek szállják meg, ez a szlávok megjelenése környékünkön. Varga Csaba könyvében olvasom, hogy a szlovák nyelv 90 %-a ómagyar szótöves –szláv ragozással, és Csaba népünkből kiszakadóknak érzi a szlovákokat. Ami igaz, zenéjük, dallamaik színmagyarok, erre figyelt fel Bartók Béla is, amikor Anatóliában pannon-magyar dallamokat vélt hallani.

Alinei professzort is be finnugrizálták. Ami tanácsot kapott hazai tudorainktól, az mind baskir meg oszét rokonságról szólt, miközben én elolvastam a Pirgy aranylemezek szövegét, és a megfejtésben görög, angol és német hasonlatokkal oldottam meg az egykori nagy rejtélyt.

Címem lévén, megküldtem a Talján Akadémiának, egy Universitasnak, valamint megszereztem a Frig-kiadótól Alinei professzor levélcímét, és egy példányt küldöttem volt számára, míg Münchenből is küldtek neki egy exemplárt, válasz azonban nem jött. Az első tanulmányt 2007 aug. 30-án adtam föl.

Bámulatos a nemtörődömség, mert kértem már segítséget a pesti Olasz Intézettől, a Talján Nagykövetségtől, egy Itáliában éllő ösmerőstől, és fia sor sem jön. Perugiában van egy kőoszlop, egyik felénn 24 sor, ezt 30 éve olvasom: ez a „keservek keserve”, jelenleg egy rövid mondat packáz velem, amit addig nem azonosítok, amig a kő hátoldalán lévő másik 20 sort meg nem kapom, Ez egy akár többezer éves legenda, késő etrusc, már majdnem latin betűkkel írva, és itáliai tudorai határjelző oszlopnak hiszik.

Ugyanígy szenvednek a Pirgy aranylemezekkel, a háromnak egyike pun-sémi felirat, csupa mássalhangzó, és ügyesen elfelé is lehet olvasni, míg a pannon szöveg ezt is korrigálja. Alinei kötetében három és fél sort tesz ki. Én tudományos csalikukacnak elküldtem az első sor precíz megfejtését, bizonnyal van magyar is a talján egyetemeken, aki igazolhat. Feltéve, hogy az ország nyugati végeiről került Itáliába, és a nyelvet a bölcsőben kezdte elsajátítani.

(Tamás, biztosan észrevetted, hogy…) néhány gondolatom másként íródott le, mint ahogy Pestről ránk testálták, mert azok szabájok, j bötűvel a javából.

Felénk éll az ember, de éle van a késnek, féll az ember, de fél almát megeszik, ha kettévágja, mi aarafelé megyünk, eerefelé jövünk, miközben erre vagy arra a dombra fölhágunk, hogy emeere vagy amaara nézhessünk.

Tudományunk szajkózza a finn rokonságot, pedig a finn az utat haara formában írja, mi leharaptuk a há-t, helyette hosszan ejtenénk a magánhangzót,: haara-aara, az angol come here, tréfásan cammogj eere-felé, a német hier an a mi erány-irány jelzőnket teszi ki. Varga Csaba is biztosan érzi ezeket, különben nem említené az angolt, mert nagyon veszélyes vizeken evez, aki ezt a viszonyt bolygatja…a finn rokonság sokkalta békésebb.

Megérné valakinek átnézni a magyar helységnévtárakat, mert szerintem többszáz finn helynevünk vagyon, mint Harta, Kiczel, és sok más, Tápió, sorolhatnám. De vissza a fősláger Alinei-könyvhöz: Populonia-Fufluna: FÜT, FUJNA, szóval a fütés-fújás szavakkal jelölték a kohászatot, és az itáliai kohászok pannonok voltak, pontosabban a Kárpátok öléből vitték el a vas tudományát, az írásukat is, ezért nem fogják etruscul olvasni, mert teljesen eltérő pannon codja van. Etrusc a cápuai agyagtégla, ami Berlinben időz, ottani barátaim is nyomoznak, de még nem fértünk teljesen hozzá,meg etrusc a zágrábi mumia pólya szövege is, azt nem küldi senki, hiába is kérem. Szerintem, amennyire várják azt a magyart, aki folyékonyan olvassa az etrusc nagyírásokat, legalább annyira félik még a gondolatát is, hisz ez az indogermán gőg végét jelentené.

(Gépem letért a kifutópályáról, ezért zárom soraim, mégegyszer köszönöm, és üdvözöllek Bennetek és minden eusanos /józan/ kutatót, tisztelettel, barátsággal.)

Költ: Saaska, 2007, nov. 17-én, szombati napon.

    

 

Tóth Joachim másik levele, pannon gondolatokkal

 

Tisztelettel Kovács Családnak!

Kedves Tamás, Olga és Gyerkek!

 

Nem, nem hibáztam, a gyerk, gyerkőc a valós forma, mert a gyerek már többesjellel vagyon ellátva, mint ember-ek, ház-ak. Husvét másnapja lévén, a hó beszorétott az házba, és éccaka 30 milliméter csapadék hullék alá eső és hó formájában.

Tennapon, Húsvét napján nálam jártak Fabó László, és Katika, a neje, s kirándultunk az erdőbe, eljutánk az Küember-Szent Jakab mezőváros rom mezzejéig /mint az olasz mezzo/, és sokat beszélgeténk…

Fabó barátunk azt érti nehezenn, hogy én hogy értem könnyen az etruscot, és Bodnár Erika etrusc betűsor – székely-pannon rovás összevetése volt még az a téma, ami szeréntem (szer-ante-em/  teljesenn zsákutcába vitt, például ha az etrusc „kapu” jelzetet ír le, Bodnár Erika biztosann kufár értelmezést javasoll…

És átgondolám az ápr. 2-ára küldött nagyon tisztes meghívást, mit mégegyszer megköszönök, ámde 2004-ben Pap Gáborékkal konferenciáztunk Gödöllőn, és azért hívának meg, hogy órányi időbenn regöljem el az tihanyi levél és az pannon nyelv körüli gondolataimat. Ez megtörtént, és délbenn már körülültek az asztalnál Pap Gábor emberei, és nézték, tanulták, hogy miként pannonul ennyi /enni/. Másnap reggelenn meg odajövének mellém fogat mosnya /mosni/, hogyhogy: „meg akarjuk tanulni a fogmosást pannonúl”. Érződött az feszültség, de békén elviselém, mert tudom, hogy Pannoniát a nemzet maga taposta sárba.

A dicsőnek megtett XIX. Századbann először kikezdték ősnyelvünket, és a tajgáról behurcolt ékezetekkel karácsonyfa dísszé alakétották volt. Ez nem vala elég, „Boldogasszony, Anyánk” címzetű himnuszunkat is félretették, és „Isten, áldd meg a magyart” jelzetű dallal váltják fel, amibe hátul beleszőve „Kárpát szent bérce, Bendegúznak vére”, ha jóll emlékszem, és ez már nyiltan szentesétti az keleti belovagoltatását az nemzetnek, a háttérben meg nevettek a „Bécsi Burgban”. Aztán unott lett piros-fehér-piros ősi lobogónk, és az olasz fordétottjára /zöld-fehér-piros/ a piros-fehér-zöld/ trikolór került a nemzeti szín elfűrészelt csonkjára, majd a nemzeti címert fűrészelték el valami recege-fűrésszel Kossuthék, s bár látszólag Bécs ellenében tették vala, de nekünk, őslakóknak szóllott.

Már csak a belovaglás dátuma hiányzott, mert megalakult a török-finnugor párt, az Emese álmában megjelent Asturos-madár nevét kikeresték egy török szótárbul, ahol a tugrul /tujrul-turul/ alakbann szerepel és felesküdtek a török turulra.

1891-ben már csak a finis volt hátra…. Felkértek egy csillagászt, hogy „számíjja ki” azt a napot, amikoronn pannon küldöttség utazék Bizáncba, hogy katonai szövetségre lépjen Pannonia és Bizánc, éppen a minden lében kotnyeles bolgárok lekötésére, és ezen a naponn hatórányi sötétség borula Bizáncra /napfogyatkozás/.

1892-ben megjelenék az csillagász nagy paksamétával, amiben az állott vala: Bizánc egén a napfogyatkozás 891 augusztusában vala észlelhető. Ezt azonban 1892-benn nem lehetett volt ezred-ülni, mert 1001 volt az esztendők száma. Sebtében kiadák az ukázt, hogy Pest-Budán mindent bele, nagy épületek kellenek, mert 1894- re lett ugyan halasztva a belovaglás, ámde lassan köt az habarcs, tolják az terminust 1895-re majd 1896-ra. És az ekkor megejtett csinadratta ezeres viszálya vagy visszája ugyebár 896-ban volt, és ekkor indult a film, és Árpád népe végre leereszkedett a Kárpátok ölébe.

A társakkal együtt öt egyetemhez jutott el a Pirgy levél olvasatának hére, és még nincs válasz; addig pedig inkább diótöréssel, szöllő metszéssel, kirándulásokkal mulatom hátralévő kevés napjaimat, de nem megyek vitába Pestről sugallt-financérozott ifjú vehemens titánokkal, érthető, ugye? Szándokombann vagyon a Pesti Akadémiát kerhóra fogni nyelvünk rossz használatáért, s ha sajtót kapok kettőszáz lóerővel fogom ostorozni az oll ügyetlenségeket, minthogy az éll igét összekeverik az „él” főnévvel, szerszámok vágóképességével stb. az haara – heere irányhatározót az az-ra (arra), ez-re (erre) helyhatározóval. Fűnyíró esetébenn hova tegyük az hangsullt?

Záhonyi unokaöccseim kiejtik: föű-nyíí-róú alakbann, ez a belovaglók kiejtési formulája, amivel elgázolták az archaikus pannon kiejtést.

Britannia hatalmas gyarmat-birodalommal rendelkezett, és akár milliószámélnek Britanniában hinduk, hottentották és bushmanok, hogy nézne ki az ánglus nyelv, ha a bushman dialektust erőlteik rá, a maga csetténtéseivel, valahogy így: how kty are psz jou?

Tudom, hogy Berzsenyi és más pannon költők-írók harcoltak a jászkun dialektus ellen, de elbuktak, mert akkor még mindenki lóháton jött be napkeletről! Most, hogy Etruria /nem Etrúria!/ tálcánn hozza ősi mivoltunkat, már nincs értelme a keleti mundért porolni…

Ugye, érdekes, hogy a Kölcsey.féle belovagló hymnus mellett mi elénekeljük a Boldogasszony, Anyánk jelzetű énekünket is; az utcákonn újra ott lobog a piros-fehér sávos lobogó, szinte tudatlan szedték elő a közel kétszáz esztendős magyar csicsijj – bubujja után. És én is fogok vásárolni egyet, és nemzeti ünnepekenn kitüzöm házam ormára, a kitalált belovaglók bosszantására.

Mint látható: Bécs a háttérben kummogott, a nemzetiségek meg várva vártá, hogy a pannon iskolákban is taníjják a 895-ös belovaglást. Vagyis, akik eszerint korábban itt éltek, Trianonkor szeréntük joggal vehettek vissza területeket a kirgizképű magyar belovaglóktól, nemde?

Nemzet, amellik megásta önmaga sírját? Igen!

A felrobbantott öt királyvárost nem illet meg egy emléktábla? A dublőrök meg trilliárdokat vettek ki az államkasszából a lerombolt városok álnevébenn?

Húsvét lévén, be is fejezem papironn való töprengésemet , és köszöntelek Benneteket, Fel-Lemenőket, sok sikert a nyelvesz találkához: Joachim.

 

Költ: a hajdani Siscia romjainn, 2008 március 24, husvét másnapján..

                                                               Joachim. 

               

 

Vissza a lap tetejére.