Kérjük és várjuk a tudósok, kutatók írásait helység- vagy helyneveink érdekességeiről, melyekkel a szülőföld, Pannónia vagy a Kárpát-medence történelmi-társadalmi vonásainak tanulmányozása során találkoztak. De ezen oldalakon olyan tudó emberek írásai is helyet kapnak, akiket talán hiába keresünk intézményeink kitüntetettjei, vagy akár szürke tollforgatói között. Akiknek a nézetei, föllelései és fölvetései legföljebb szűk baráti körben ismertek, a kézlegyintésen kívül talán nem váltanának ki más elismerést a tudomány őreitől sem. A gondolat az, ami vágyik, hogy kimondják, vagy leírják. Az írás az, amit olvasni kell. Ha vitatható, vitatni, ha gondolkodtató, átgondolni kell, de az érdekes, az érzelmet felszabadító, az értelmet gazdagító szóra mindig szükség van. Fogadjuk jó szívvel a tudós vagy tudást kereső ember honszeretetét, aki magához ölelte a Pannon hazát, a tájat, a teret és a történelmi időt, hogy az Olvasó figyelmébe, szívébe helyezze.
HELYNEVEINK NYOMÁBAN
Tóth Joachim: A Hegyesd –
Fehérvárról nézve, de hol van ez a Fehérvár?
A magyar olvasó számára
valószínűtlennek vagy meseinek tűnik a különben kétszeresen is igaz cím. E
sorok írója szemléli a valóságban, Sáska község területéről e bizarr
hegyecskét: ősibb néven „hegyeskét”, miközben kezében tart egy „fehérvári
metszetet”, melyen egy győztes hadvezér teszi ugyanezt: maga I. Ferdinánd
király, „hadd látom – úgymond – mennyit ér”…
Ezek a sorok a címben foglalt állítás igazságát kívánják bizonyítani,
és körbejárni.
Az 1O55-ben kelt
latin nyelvű Tihanyi Alapítólevél magyar nyelvi „szórványai” földrajzi nevek
segítségével felrajzolt határterületének alja a Colon-nak mondott déli
határvonal. Ez a térszínformák által is meghúzott vonal, mely a „csúcsos hegy”
alatt húzódván „Szakadat” néven került akkoron és később is bejegyzésre, nevét
arról a mély Szakadat – szakadékról vette, mely mederül szolgált az Eger
folyónak. Az 1211-es bővebb bencés-összeírás már említi „terra di Egidi-t”,
azaz a mai Hegyesd ősét. (Nem tartozik a tárgyhoz, de érdekes párhuzamul
szolgál a nevek egymás melletti előfordulására Eger város, és a mellette
emelkedő Eged hegy neve…) A „hegyes hegyen”, fönt nem túl jelentős, de mint a
későbbi történelmi események mutatják, majdan fontossá váló vár is áll, melynek
1329-ben Bánd a várnagya, s mint a királyi várakat másutt is, ezt is folyton
adományozzák. Az említett Alapítólevél egyik neve „gnir uuege holmodi”, jelen
olvasatban „Eger völgye Almádi”, mely a mai Péterhegy nevű magaslaton állott hajdanán, és innen vitt a „Magna Via” Castelic-Keszthelyre,
ezt keresztezte a mai Diszel fölött a „feheruaru rea meneh hodu utu”, amit
„Hodut” formában ismerhetünk fel a Diszel és Tapolca határjáró levelében
(1345). Megjegyzendő, hogy az „Eger völgye Almádi” olvasat nem egyezik a mai
tudományos állásponttal, de eme írásban nincs mód ez utóbbi név melletti érvek
fölvonultatására. Mivel több nevet is érintő vizsgálódás folyik e tárgyra
nézve, egy újabb írás kiterjed majd az Alapítólevél néhány más nevének olvasatára
is.
Egy ugrás az
időben… Amikor a török csellel elfoglalja a várat (1561, április 17-én), Sümeg
tudós kapitánya, Ormányi Józsa így tudósít Csányi Ákosnak az utóbbi napok
eseményeiről: „Szolgálatomat mint bizot (így!) uramnak ajánlom. Az Hegyesd el
vesztét (!) kegyelmed jól érti. Ennek előtte, amikor én az vármegyébe gyakorta
szóllottam, hogy vagy eltörnéjék (!) vagy job (!) gondot viselnének reá, meg
sem hallották jó módon szómat, de immár minden ember megismeri, mit teszen az
Hegyesd elveszése… Ím mast is pecsétet küldet az vajda az falukra, hogy
immár bátor ne mennének Fejérvárra az császár miére, hanem ezennel csak
Hegyesdbe menjenek fejenként!”
És most vessünk egy
pillantást a „fehérvári metszetre”! A táj előterében I. Ferdinánd király pózol
„Székesfehérvár előtt”, minden bizonnyal 1527-es királlyá koronázása
alkalmából. Hol is vagyunk? Háttérben balról: a Hidegoldal lefutó lankája,
fölötte emelkednek Hegyesd sziklái, egy jelképes vártorony-rajzzal
„megkoronázva”, jobbra pedig a Halyagos és Csobánc hegyei, előttük a
Nyerittő-dombok, s ennek völgyében jön föl a „feheruuaru hodu utu, áthaladva
közben egy városkapun (Déli-kapu). Látszik azonban „Fehérvár” nyugati kapuja is
a Nagyrondellával, amit vámháznak is jeleztek néhány későbbi-korábbi lapon. Ferdinánd
fent pózol, a Haláphegy tetején, a ló lábai alatt „jellegkő”, szimbolikusan
pedig a lábai alatt fekszik a város.
E „fehérvári
metszet” igazán soha nem került sajtó alá; a mai Székefehérvár idegennek érzi, főképp a háttérben látható „valószínűtlen magas hegyek” miatt.
(Baljós sejtelmünk,
hogy Lipót, a pannongyűlölő, a 3OO lerombolt várunk közé besorolta a királyi
székhelyeket is, mint Budát, Fejérvárt, Weisprimet, Nagy Gránt, Vicegrádot, ám
mindezt jóvátenni akarván, unokája, Mária Terézia az elpusztult városok címét,
rangját, okleveleit elosztá hason nevű, vagy rokon hangzású városok közt.
Hiába
keressük Pest-Budán a pesti oldal magaslatait, hiába keresik a mai Fehérváron a királyok sírjait, és az ősi Buda sem hiába temettetett az idő ködébe. Ez a mondat
azonban túlvezet a kacér, de kicsiny hegyes, csúcsos várhegy gondolatkörén!…)
„Fehérvárunk” tehát
török kézen, ide járnak raportra a tapolcaiak, ide jár kaszálni három hétig a
sümegi jobbágy, és az Ormányi által említett miére menés reggel
napkeltétől napnyugtáig szól. A férfiak ásót, csákányt, fejszét, lapátot, az
asszonyok kosarat, vékát voltak kötelesek magukkal vinni, amiben homokot,
meszet kellett felhordaniuk nyaktörő szerpentinen a sürgős vagy csak szükséges
építkezésekhez.
A várat Kálozi
kapitány veszejté el, aki Ormányi szerint „mindig csapszék vala”. Kései
unokáit, a Kálócziakat megtaláljuk a mai Sáskán, Nyírádon, a XVII. Századi anyakönyvi bejegyzéseiben. A Török Birodalom az Eger folyótól fölfelé állapodott meg, így
Hegyesd török területen állott, elfoglalása ezért volt fontos. Pajazit,
Veszprim (így, a szimpla v-vel írt) kapitánya vette be, esztendeig
zsarnokoskodott, a lázongók füleit pedig a gerendához szegeztette. A robotra
járók többnyire Tapolcáról, Monostorapátiról, és a Lesencze völgyéből
verbuválódtak, ezért nem találunk köztük sáskai, szentjakabi, dabosi
személyeketekkor ők ugyanis török alattvalók voltak. De eljött ám az ostrom
ideje, és 1562 tavaszán kifüstölik a törököt a sasfészekből. És bár Gyulaffy
többször is hívta Pajazitot párbajra, mégis a saját hadvezetése küldte végül a
biztos halálba: Hegyesd elvesztéséért úgyis megkapta volna a selyemzsinórt. A
környék nagy katonája, a kegyes ellenfél, Gyulaffy László éppen attól a
testrészétől szabadítja meg az oszmánt, amellyel a sok gonoszságot kiagyalta
volt. És bár megrongálják a várat, Hamza bég utána mégis újjáépítteti. Ezt a
megújított, büszke váracskát láthatjuk a fenti képen, a török fegyveres járőr
mögötti panorámában. A császári csapatok
érkezésére a
török újból kiüríti (1686-ban), viszont a Huszárvárban még ezután is többezer
lovast állomásoztatnak. Nem tudjuk pontosan, még mennyi ideig, csak az
bizonyos, hogy 1686 és 17O2 között, valamelyik évben, Lipót vandáljai Hegyesd
várát is felrobbantják. A Habsburg érzelmű történetírás igyekezett a Gyulaffyak
lelkére kenni Hegyesd vesztét, hogy a lerombolt magyar várak száma legalább ne
3OO fölötti legyen.
SZENT JAKAB EMLÉKEZETE
Avagy: Mi van a romok mögött?
Alkalmasint „villa Sancti
Jacobi” néven is említve, azonos rangja volt, mint a közeli Tapolcának és
Zalaszentgrótnak. Nevezetes vásárai voltak, és ismert családja, a Chernelek,
akiknek malmuk volt az épületek alatt. Az 1055-ös tihanyi levélen Colon része,
alatta a folyómeder a határ. Az 1211-es második nagy bencés összeírás „apátfő”
azaz főapátság néven említi, a fölötte lévő „hármu ferteu”, azaz három feredő
szomszédságában. Az ősi Fehérvár levelein többször is említve, de legbiztosabb
azonosító levele az itt látható, 1534-es Zalai egyházi összeírás, (Talián)
Dörögdi János tollából, aki felsorolja a Zalában, valamint az itt székellő
Weisprimi püspök hatáskörében található egyházi javakat, templomokat,
monostorokat. „In Comitatus Zaladien/sis/ és sorolván: Almádi egyház és javai,
a második sorban pedig „Wesprimi Püspökség és Javai. Szent Jakabon”, -tehát
itt! - majd továbbvivén a gondolatot, ideírja a híres Wesprimi Káptalant, majd
jön a Ratholdi Prépostság, a Vázsonyi Remeték, Tihany jó vára, Mindszent
Plébániája, és döbbenettel felér, hogy: az Albai prépostság is itt vagyon, Zala
vármegyében! Utána a Sümeghi Plébánia, Szent Márton Apátsága, Lövöldi Prior,
aki a mai Tapolcán székell, a Türjei Prépostság, Baithi remeték, itt a
kirendelt Győri Káptalan, Kapornaki Apátság, és az Örvényesi remeték zárják a
sort. Jobboldalt „Alsó Zala egyházai találhatók:… de hát olvassa ki mindenki
magának, minden krém és hab nélkül, melynek kotyvasztásához kitűnően értettek a
török utáni szerencsés városok tudorai, mindent a maguk javára írva, letagadván
a Lipót által leromboltatott várak, városok egész sorát országunk mappájáról,
és népünk gondolatvilágából….
1630 táján írja
Gyulaffy Kristóf, hogy: Az Mohaczy Veszedelem óta erőszakkal bírják a Szent
Jakabot, és inkább váltsák meg továbbra is árendában, mint átadják az
idegeneknek.
Tóth Joachim
AKINEK
FÖLTÁRULT AZ ETRUSZK NYELV TITKA
Az etruszk nyelv
oly sok megfejtési kisérletét talmivá teszi az egyszerű csoda: ez a nyelv egy ősmagyar
nyelvi változat. Aki elhiszi ezt, közel kerülhet a megfejtéshez. Az alábbi
sorok írója úgy veszi magába az etruszk nyelvet, mint más a levegőt. Nem
csodaként, hanem a tudós megismerés természetes folyományaként adja is tovább.
Valóban
oly titokzatos nyelv-é az etruszk?
Avagy:
Ha zárat készítettek eleink, ahhoz bizonnyal dukált a kulcs is…
Mint Tóth Joachim, 1977-ben kaptam az első etruszk
munkát Kenediné Szántó Líviától, akit családunkhoz baráti kapcsolatok fűztek.
Elsőként az ő könyvében leltem már első olvasatra egy rövidke ősmagyar
mondatot. Majd kölcsön kaptam egy könyvet Kenedinétől, egy Enzzo Gatti-kötetet,
melyben egy másik mondat nyert értelmet ,de ezt kicsit már bogozgatni kellett.
Itt találkoztam először a „Perugiai Cipposszal””, valamint a „Pirgi
aranylemezekkel”. Később Massimo Pallottino „Etruscologia” című munkája került
hozzám, mely kötet már egy 200 szavas kis szótárt is tartalmaz. A leírt
fogalmak úgy 50%-ban az etruszk és ősmagyar nyelv megegyezésének valóságát
tükrözték. Az ember lelkére nehéz terhet tesz az ilyen felismerés! Mert hiába
próbálkoztam valamely kapcsolatba kerülni a hazai kiadókkal, könyvek
szerzőivel, szerkesztőkkel. Fabó Lászkló Pál kivételével, hallgatnak, talán meg
is mosolyognak, de kívülre nem mutatják. Nem járul hozzá honunkban senki, hogy
könyvükből idézzek, másoljak, egy-egy értelmezést bonckés alá vegyek.
A Pyrgi A-lemez első négy sorát megértettem,
elolvastam az utolsó betűig. Megküldém Itáliába, Mario Alinei professzornak, s
ki tudja, lészen-é válasz a pannon-magyar olvasatra, melyet itt és most, velem
közös nyelvet beszélő honfitársaimnak is szeretnék bemutatni. Úgy, mint
elolvasott etruszk—ősi magyar szöveget. Íme!
ITA TMIA ICAC
VATIEXE UNIALASTRES OEMIASA MEX OUTA OEBARIEI *
A sors fintora, hogy végül senkitől nem idézek, de hát
annyira nincs is rá szükségem, hisz az egész Pyrgi A és B lemezt átolvasván,
csupán az első hosszú sort (az aranylemezen 4 sor) kívánom a mai értelmünk
számára megvilágítani… Itt gondolatonként 1-1 sort fogok kivetíteni, a 2500
esztendős ősi, az akkori nyelvtani magaskultúra szerint nagyon pontosan aranyba
írt nyelvemlékből.
ITA : itt a / itt e; mindjárt
megkaptuk az a névelőnket is;
TMIA : tünnia, tünnie; lehet tün-hel,
rejtekhely, földalatti szentély;
ICAC : ic: t. sz. 3. szem.
névmás: nekik, /ac: t. szám birt. eset; ma: övék-icac-ükék-őkék: övék!/
HERAM-ASVA: : herma, érem, érme, árny//
asva-aasva-ásva, vagyis: itt, e tünhelybe, övék herma ásva /tehát, két hermáról
van szó, ugyebár…/
VATIEXE : a-vatié, -avati- és é, a múlt
idő jele, mint: vevé, tevé, nevezé. A xe pedig, (ke ejtésben) előkelőt, kegyest
jelentett. Ez a következő gondolatban szereplő etruszk Uno és a főniciai
Astarte istenasszonyokra vonatkozott…
UNIALASTRES : itt 4, azaz négy lexémát zsúfolt
egybe a kor írástudója. Ünő: etruszk istenasszony; al: -val, -vel /pl.
Jánossal, alle beide, ném., all together, ang./ Ast: a főniciai istenasszony,
Astarte, és utána a res: –részére- ásták e földalatti „tmiát”, és avatták a két
istennő részére, tiszteletére.
OEMIASA : Új gondolat, új mondat. Akár
–támasa-támasza-támasz-tá, tehát alapítá, építé. Hajdan a házakat
„/fel/támasztották”!
MEX : a támasztá-hoz –am, -em:
az első személy ragja társul: támasztám-e, így jelenthet én-t azaz engem (-et).
Ez azonban az ám-nál érvényesül, bizonnyal megint a múlt idő –e jelével állunk
szemben. Maradt még a x: ezt a betűt maguk a kutatók alkották, kh lenne a
kiejtése, s mert Cere tartomány uralkodójáról lévén szó, a Cerei rövidítése,
figyelembe véve a főniciai olvasat idevágó részét!
OUTA : Thutun, Tuhtun, a 794-es , Álmos
vezette vezérsor utolsó személye, ő veszi át a hatalmat 795-ben; 803-ban békét
köt Nagy Károllyal Aachenben, Tudun néven, tehát 794 táján még élő fogalom, és
–uralkodói cím a Thuta.
OEBARIAI : Igy adja meg a főnik tábla.
Teljesen mai szóalkotás, mint: itáliai, ibériai, thebáriai. Utóbbi a Tiber,
Tever folyóról. Vagyis Cere ország tudunja, Tebáriai Velianas.
* A három
szókezdő O helyén TH (theta) hangot kell érteni!
Tóth Joachim olvasata, az ősök, és nyelvüket ismerők
segedelmével.
2008, április 10-én, Kr. sz. u.
Tóth
Joachim levele a Kovács-családhoz.
(A
személyes megjegyzések zárójelben. A kissé archaizáló írásmód meghagyásával
közöljük a leveleket.)
Tisztelt Kovács Család, Olga, Tamás és
a Legények!
(A nagy turára
vállalkozó Nejed nevét most böngésztem ki naplómból. Olyan szerencsésen ütöttem
föl, pontban július 25-énél, hogy:…
Szemközti oldalon,
/26-án/ szomszéd kántorunknak vendégei jöttek, és addig nyektették a templom
orgonáját, mígnem leégett a villanymotorja, aztán tekintek a bal lapra, ahol
nagy betűkkel kiírva: MEDVÉK, és még nálatok időztem, hogy itt jártak: Kovács
Tamás és neje Olga és két fiú, és 5.30-ig beszélgettünk.
Most azonban
igyekszem megköszönni a sok telefont, hozzá a sietve beérkező Nagy levelet,
amiből két kép erejéig mintha én szerepelnék, komor avar buksimmal…)
Évtizedekkel
ezelőtt jártak nálam győri régészek, és minden oldalról tanulmányozták
koponyámat, mondván: -ugyanezeket ássuk ki a Győr körüli avar sírokból!
Külön jól
sikerültek a királytégla fotói is, mindegyikért extra köszönet! Aztán legyúrtam
az egész küldött anyagot, számomra ez amolyan első észrevételezés, ami bizony
sokkalta több dolgot megláttat velem, mint mások írásainak sokszori olvasása.
Olvasom az elején:
másik jó barátunk Joachim, aki érti, olvassa, lefordítja ismeretlen nyelvek
irományait… Köszönöm, de…
Nemrég fogalmaztam
meg valahott /ez műszó/, hogy az etruszkot a világ minden nyelvére le fogják
majdan fordítani, csak pannon-magyarra nem lehet, merthogy színmagyarul
íródtak. Beszúrtad, Tamás, hogy Alinei anyagát is viszem, amit ő nem érthetett
meg. Igen, és kár, hogy nem tudom, mely napon járt nálam Sándor István, jeles
barátunk Gödöllőről, és a következő érkezésekor hozta Varga Csaba kötetét a
csángó-ógörög azonosságáról, azonban a kötet hátlapján ott vala helyesbítve
Alinei fotója, kis reklámmal az etruszk-magyar azonosságról. Távrecsegőn
riadóztam Pesthen éllő nővéremet, ők megvették a kötetet, de névnapomra,
augusztus 16-ra kaphattam volna meg, mint ajándok. Irénkével elébe mentünk a
dolgoknak, merthogy nővérem Ilona, s mappa szerint leutaztunk Pestre, hisz mi
pontban 200 m-en lakunk, Pest meg alig veri el a százat, és hazafelé már
végigböngésztem a művet, arra lévén kiváncsi, hogy Itáliába küldött anyagaimról
tud-é Alinei. Hát nem tud, ez a könyv többszöri átrágása után is bizonyos…
De most átugrom az
Arvisúrára, amiből úgy 23 oldalnyit küldöttél hozzám. Talán elmeséltem /ha volt
rá idő,/, hogy 1975 nyarán a Hazafias Népfront vendégeiként négyen jutottunk az
Egri Műemlékvédelmi Nyári Egyetemre, és szobatársaim valának: Móra Gábor, /Móra
Ferenc unokaöccse/, Tóth Ferenc, a Makói Múzeum igazgatója, meg aztán Paál
Zoltán Ózdról.
Engem a finnek
elfondoltak, mivel nem tudtak „kom-munikálni” (csom-óra munkálni) nélkülem, s
mert szőkések voltunk, többeken a bucsuesten tudták meg, hogy én nem finn
vagyok, és a bolgár csapat is megcsappant, mert nekik is volt egy bolgárul tudó
tolmácsuk…
Nem tudtam, hogy az
Arvisura atyja alszik mellettem, és ő sem tudhatta, hogy az etrusc sekret
majdani feltörője szuszog mellette egy másik ágyon. Regéltem neki egy hajdani
látomásomról, amiben ő a Gilgames ifjakkal hozta a látomást kapcsolatba, akik
akkor még Mezopotámiában időztek, és azt jósolta, hogy ”Joachim, neked nagy
küldetésed van!”
Itt és most látom,
hogy a dél-ázsiai pusztákról érkező pál-uzok átköltöztenek Itáliába. Nem tudom,
mikor esett meg vele ez a Paál-fordulat, amit én is átéltem, nyelvészetileg a
hatvanas években, de talán 1980 után világosodott meg bennem, hogy kitalálták
az indogermán népeket, mivel mi nem fértünk közéjük Bécs jóvoltából, ezért
csináltak vigaszul egy Ural-altáji nyelvcsaládot azon népezetek számára, akik
nem fértek be a gazdag Európa népei közé. Többet nem is tudok Paál úrról, mert
csak este későn találkoztunk a szobában, keveset meséltünk egymásról, és arra
is emlékszem, amikor csomagoltunk elfelé, kicsiny lett a bőröndöm és
rossebeztem, mire Móra Gábor: -Fiuk, hallottátok, egy eredeti zalai rossebbet
eresztett el Joachim!
Gábort még láttam
egyszer a pestujhegyi várban, mint idegenvezetőt, és mert siettünk, nem akartam
hazudozásaiban megzavarni, merthogy Budáról regélt „kis ofen”, azaz pestujhegyi
Buda várában.
(Nos, eltellik egy
oldal és nem mondtam semmi fontosat? Vagy mégis?) Lényeg, hogy 1975 után Paál
Zoltán felfedezte az etrusc rokonságot, talán velem egyidőben? Döbbenetes
névanyagot halmoz fel az ország minden tájáról, és érzem, ő is ráérzett az
etruszkokra, bár nem merte kimondani, mert nála nem a szófejtés járta, hanem
szép kerek históriákat komponált össze, és ahogy olvasom, átrágta Itália
multját, és még azok is ott veckendeztek (weekend-ez), akik sohasem jártak
Itáliában.
Varga Csaba is
kételkedve fogadja kissé, mert Csaba is szófejtő, kitünően ráérez az angol
rokonságra is, amit én néhány éve még így értettem:
Az angol törzsek
498-519 között szállják meg a Rajna-Duna völgyi ősi szállásukból Britanniát. A
Duna forrásvidéke ekkortájt avar felségterület, hisz az angolok elvándorlása
után, a Bohémiából kiszoritott bajorokat telepittik le kagánjaik a volt angol
területekre. Bohémiát szláv törzsek, talán morvák-csehek szállják meg, ez a
szlávok megjelenése környékünkön. Varga Csaba könyvében olvasom, hogy a szlovák
nyelv 90 %-a ómagyar szótöves –szláv ragozással, és Csaba népünkből
kiszakadóknak érzi a szlovákokat. Ami igaz, zenéjük, dallamaik színmagyarok,
erre figyelt fel Bartók Béla is, amikor Anatóliában pannon-magyar dallamokat
vélt hallani.
Alinei professzort
is be finnugrizálták. Ami tanácsot kapott hazai tudorainktól, az mind baskir
meg oszét rokonságról szólt, miközben én elolvastam a Pirgy aranylemezek
szövegét, és a megfejtésben görög, angol és német hasonlatokkal oldottam meg az
egykori nagy rejtélyt.
Címem lévén,
megküldtem a Talján Akadémiának, egy Universitasnak, valamint megszereztem a
Frig-kiadótól Alinei professzor levélcímét, és egy példányt küldöttem volt
számára, míg Münchenből is küldtek neki egy exemplárt, válasz azonban nem jött.
Az első tanulmányt 2007 aug. 30-án adtam föl.
Bámulatos a
nemtörődömség, mert kértem már segítséget a pesti Olasz Intézettől, a Talján
Nagykövetségtől, egy Itáliában éllő ösmerőstől, és fia sor sem jön. Perugiában
van egy kőoszlop, egyik felénn 24 sor, ezt 30 éve olvasom: ez a „keservek
keserve”, jelenleg egy rövid mondat packáz velem, amit addig nem azonosítok,
amig a kő hátoldalán lévő másik 20 sort meg nem kapom, Ez egy akár többezer
éves legenda, késő etrusc, már majdnem latin betűkkel írva, és itáliai tudorai
határjelző oszlopnak hiszik.
Ugyanígy szenvednek
a Pirgy aranylemezekkel, a háromnak egyike pun-sémi felirat, csupa
mássalhangzó, és ügyesen elfelé is lehet olvasni, míg a pannon szöveg ezt is
korrigálja. Alinei kötetében három és fél sort tesz ki. Én tudományos
csalikukacnak elküldtem az első sor precíz megfejtését, bizonnyal van magyar is
a talján egyetemeken, aki igazolhat. Feltéve, hogy az ország nyugati végeiről
került Itáliába, és a nyelvet a bölcsőben kezdte elsajátítani.
(Tamás, biztosan
észrevetted, hogy…) néhány gondolatom másként íródott le, mint ahogy Pestről
ránk testálták, mert azok szabájok, j bötűvel a javából.
Felénk éll az
ember, de éle van a késnek, féll az ember, de fél almát megeszik, ha
kettévágja, mi aarafelé megyünk, eerefelé jövünk, miközben erre vagy arra a
dombra fölhágunk, hogy emeere vagy amaara nézhessünk.
Tudományunk
szajkózza a finn rokonságot, pedig a finn az utat haara formában írja, mi
leharaptuk a há-t, helyette hosszan ejtenénk a magánhangzót,: haara-aara, az
angol come here, tréfásan cammogj eere-felé, a német hier an a mi erány-irány
jelzőnket teszi ki. Varga Csaba is biztosan érzi ezeket, különben nem említené
az angolt, mert nagyon veszélyes vizeken evez, aki ezt a viszonyt bolygatja…a
finn rokonság sokkalta békésebb.
Megérné valakinek
átnézni a magyar helységnévtárakat, mert szerintem többszáz finn helynevünk
vagyon, mint Harta, Kiczel, és sok más, Tápió, sorolhatnám. De vissza a
fősláger Alinei-könyvhöz: Populonia-Fufluna: FÜT, FUJNA, szóval a fütés-fújás
szavakkal jelölték a kohászatot, és az itáliai kohászok pannonok voltak,
pontosabban a Kárpátok öléből vitték el a vas tudományát, az írásukat is, ezért
nem fogják etruscul olvasni, mert teljesen eltérő pannon codja van. Etrusc a
cápuai agyagtégla, ami Berlinben időz, ottani barátaim is nyomoznak, de még nem
fértünk teljesen hozzá,meg etrusc a zágrábi mumia pólya szövege is, azt nem
küldi senki, hiába is kérem. Szerintem, amennyire várják azt a magyart, aki
folyékonyan olvassa az etrusc nagyírásokat, legalább annyira félik még a
gondolatát is, hisz ez az indogermán gőg végét jelentené.
(Gépem letért a
kifutópályáról, ezért zárom soraim, mégegyszer köszönöm, és üdvözöllek Bennetek
és minden eusanos /józan/ kutatót, tisztelettel, barátsággal.)
Költ: Saaska, 2007,
nov. 17-én, szombati napon.
Tóth
Joachim másik levele, pannon gondolatokkal
Tisztelettel Kovács Családnak!
Kedves Tamás, Olga és Gyerkek!
Nem, nem hibáztam, a gyerk, gyerkőc a
valós forma, mert a gyerek már többesjellel vagyon ellátva, mint ember-ek,
ház-ak. Husvét másnapja lévén, a hó beszorétott az házba, és éccaka 30 milliméter csapadék hullék alá eső és hó formájában.
Tennapon, Húsvét napján nálam jártak
Fabó László, és Katika, a neje, s kirándultunk az erdőbe, eljutánk az
Küember-Szent Jakab mezőváros rom mezzejéig /mint az olasz mezzo/, és sokat
beszélgeténk…
Fabó barátunk azt érti nehezenn, hogy
én hogy értem könnyen az etruscot, és Bodnár Erika etrusc betűsor –
székely-pannon rovás összevetése volt még az a téma, ami szeréntem
(szer-ante-em/ teljesenn zsákutcába vitt, például ha az etrusc „kapu” jelzetet
ír le, Bodnár Erika biztosann kufár értelmezést javasoll…
És átgondolám az ápr. 2-ára küldött
nagyon tisztes meghívást, mit mégegyszer megköszönök, ámde 2004-ben Pap
Gáborékkal konferenciáztunk Gödöllőn, és azért hívának meg, hogy órányi időbenn
regöljem el az tihanyi levél és az pannon nyelv körüli gondolataimat. Ez
megtörtént, és délbenn már körülültek az asztalnál Pap Gábor emberei, és
nézték, tanulták, hogy miként pannonul ennyi /enni/. Másnap reggelenn meg
odajövének mellém fogat mosnya /mosni/, hogyhogy: „meg akarjuk tanulni a
fogmosást pannonúl”. Érződött az feszültség, de békén elviselém, mert tudom,
hogy Pannoniát a nemzet maga taposta sárba.
A dicsőnek megtett XIX. Századbann
először kikezdték ősnyelvünket, és a tajgáról behurcolt ékezetekkel karácsonyfa
dísszé alakétották volt. Ez nem vala elég, „Boldogasszony, Anyánk” címzetű
himnuszunkat is félretették, és „Isten, áldd meg a magyart” jelzetű dallal
váltják fel, amibe hátul beleszőve „Kárpát szent bérce, Bendegúznak vére”, ha
jóll emlékszem, és ez már nyiltan szentesétti az keleti belovagoltatását az
nemzetnek, a háttérben meg nevettek a „Bécsi Burgban”. Aztán unott lett
piros-fehér-piros ősi lobogónk, és az olasz fordétottjára /zöld-fehér-piros/ a
piros-fehér-zöld/ trikolór került a nemzeti szín elfűrészelt csonkjára, majd a
nemzeti címert fűrészelték el valami recege-fűrésszel Kossuthék, s bár
látszólag Bécs ellenében tették vala, de nekünk, őslakóknak szóllott.
Már csak a belovaglás dátuma hiányzott,
mert megalakult a török-finnugor párt, az Emese álmában megjelent Asturos-madár
nevét kikeresték egy török szótárbul, ahol a tugrul /tujrul-turul/ alakbann
szerepel és felesküdtek a török turulra.
1891-ben már csak a finis volt hátra….
Felkértek egy csillagászt, hogy „számíjja ki” azt a napot, amikoronn pannon
küldöttség utazék Bizáncba, hogy katonai szövetségre lépjen Pannonia és Bizánc,
éppen a minden lében kotnyeles bolgárok lekötésére, és ezen a naponn hatórányi
sötétség borula Bizáncra /napfogyatkozás/.
1892-ben megjelenék az csillagász nagy
paksamétával, amiben az állott vala: Bizánc egén a napfogyatkozás 891
augusztusában vala észlelhető. Ezt azonban 1892-benn nem lehetett volt
ezred-ülni, mert 1001 volt az esztendők száma. Sebtében kiadák az ukázt, hogy
Pest-Budán mindent bele, nagy épületek kellenek, mert 1894- re lett ugyan
halasztva a belovaglás, ámde lassan köt az habarcs, tolják az terminust 1895-re
majd 1896-ra. És az ekkor megejtett csinadratta ezeres viszálya vagy visszája
ugyebár 896-ban volt, és ekkor indult a film, és Árpád népe végre leereszkedett
a Kárpátok ölébe.
A társakkal együtt
öt egyetemhez jutott el a Pirgy levél olvasatának hére, és még nincs válasz;
addig pedig inkább diótöréssel, szöllő metszéssel, kirándulásokkal mulatom
hátralévő kevés napjaimat, de nem megyek vitába Pestről sugallt-financérozott
ifjú vehemens titánokkal, érthető, ugye? Szándokombann vagyon a Pesti Akadémiát
kerhóra fogni nyelvünk rossz használatáért, s ha sajtót kapok kettőszáz
lóerővel fogom ostorozni az oll ügyetlenségeket, minthogy az éll igét
összekeverik az „él” főnévvel, szerszámok vágóképességével stb. az haara –
heere irányhatározót az az-ra (arra), ez-re (erre) helyhatározóval. Fűnyíró
esetébenn hova tegyük az hangsullt?
Záhonyi
unokaöccseim kiejtik: föű-nyíí-róú alakbann, ez a belovaglók kiejtési
formulája, amivel elgázolták az archaikus pannon kiejtést.
Britannia hatalmas
gyarmat-birodalommal rendelkezett, és akár milliószámélnek Britanniában hinduk,
hottentották és bushmanok, hogy nézne ki az ánglus nyelv, ha a bushman
dialektust erőlteik rá, a maga csetténtéseivel, valahogy így: how kty are psz
jou?
Tudom, hogy
Berzsenyi és más pannon költők-írók harcoltak a jászkun dialektus ellen, de
elbuktak, mert akkor még mindenki lóháton jött be napkeletről! Most, hogy
Etruria /nem Etrúria!/ tálcánn hozza ősi mivoltunkat, már nincs értelme a
keleti mundért porolni…
Ugye, érdekes, hogy
a Kölcsey.féle belovagló hymnus mellett mi elénekeljük a Boldogasszony, Anyánk
jelzetű énekünket is; az utcákonn újra ott lobog a piros-fehér sávos lobogó,
szinte tudatlan szedték elő a közel kétszáz esztendős magyar csicsijj – bubujja
után. És én is fogok vásárolni egyet, és nemzeti ünnepekenn kitüzöm házam
ormára, a kitalált belovaglók bosszantására.
Mint látható: Bécs
a háttérben kummogott, a nemzetiségek meg várva vártá, hogy a pannon iskolákban
is taníjják a 895-ös belovaglást. Vagyis, akik eszerint korábban itt éltek,
Trianonkor szeréntük joggal vehettek vissza területeket a kirgizképű magyar
belovaglóktól, nemde?
Nemzet, amellik
megásta önmaga sírját? Igen!
A felrobbantott öt
királyvárost nem illet meg egy emléktábla? A dublőrök meg trilliárdokat vettek
ki az államkasszából a lerombolt városok álnevébenn?
Húsvét lévén, be is
fejezem papironn való töprengésemet , és köszöntelek Benneteket, Fel-Lemenőket,
sok sikert a nyelvesz találkához: Joachim.
Költ: a hajdani
Siscia romjainn, 2008 március 24, husvét másnapján..
Joachim.
Vissza
a lap tetejére.