További megfigyelések
A fondálás
A
gondos alapozás a város minden részén dicséri elődeink építőművészetét. Az
irányok felvétele és megtartása nagy gondosságra vall. Példaképpen mutatom meg a
Castrum és a tőle keletre elterülő budai külváros, délre a déli Előváros egységének
kialakítását, a védművekkel együtt, összhangban a terepviszonyokkal. Alant
látunk egy egyenruhás sziluettet: feje az Erőd, csillag-gallérja a várárok
széles csatornája, teste a ketté váló Sziget és déli Előváros. E két utóbbi,
fölfelé haladva, egyre mélyülő mesterséges szakadékkal válik el egymástól, de a
hatalmas sziklatömbök leválasztása a kapuzat, bástyák, falak egybeszerkesztése
céljából látványos szabad tereket hoz létre. A „fej” és a „test” között húzódó
vízárok a legfontosabb, leglátványosabb területek egyike. Elöl, a keleti végen
a z újabb, a keleti erődszélről áttelepített Budai-kapu és a feljárat látszik,
a hozzá közeledő bejárati út egy külső kapuzattal a kép jobb alsó sarkából ered
(a zöl erdőrész sötét körénél). A Monostor-bástya vidéke a szép déli
bástyakapuzat helye is egyúttal (v. ö.: Wathay Ferenc festménye, képmelléklet).
Fölfelé a hegyoldalban (a képen lefelé) a halovány foltok a kőépítmények helyét
mutatják, ezek helyén állt az építmény-együttes, amely egységes tervezésű,
építésű. Vannak keleten példák az ilyen építészetre, amelyben a kövek nyerése
és a terület felszabadítása érdekében onnan fejtenek ki követ, ami a
legalkalmasabb építmény-hely. Ez egyszerűműveletnek tűnik szóvan, megvalósítása
mérnöki tudást igényel. (Milyen szépen kialakítható majd ez a rész a
szemléltetésre! Az impozáns kapubástyát föl lehet építeni, mai szerepet adni
neki, a történelmi ismeretterjesztésben, a hazai és külföldi vendégek fogadásában!)
A Castrumot nagy várárok, csatorna veszi körbe. Tetejének
keleti, pilises felé négyszög alakú, valószínű ez még Sicambria erődje volt,
szemben csatornán, síkon túli, pomázi ellenerődjével. Mozgalmas, sok megoldott
építészeti feladattanúságát és tanulságait megőrző várterület ez, méltán
aggódunk sorsáért.
A
Castrumban a török fürdő medencéi kivésett medencék, az épület
kristály-kövekből épült, mint az Alba. Bizonyos kőzetek, homokkövek
csillámlanak, az utak, egyes területek fénylenek, a Kevély oldalában fényesen
világít egy hatalmas felkiáltójel. Mondják, ez látszik teleholddal. Ez egy ősi
kőbánya, de nem újkori eredetű. A jelet falazat veszi körbe négyszög alakban:
kitüntetett hely lehetett valami okból. Hallottam, hogy a Zöld-barlangban a
barlangászok hun fegyvereket találtak tavaly… (Őket nem ismerem, de amely
barlangász csapatnak magam is tiszteletbeli tagja vagyok, az a közösség
elkötelezettje történelmi múltunk értékeinek, és sokat áldoz a terület
megismerésének. A vár kútjainak, falainak, üregeinek a tanulmányozásával a
majdani feltárásoknál nagy segítségére lehetnek a régészeknek. Remélem, fogunk
majd hallani a gyöngyössolymosi dr. Kovács Tamásról és csapatáról…) A keresővel
megtalálható és beazonosítható volt minden objektum. A Castrum feljárati
útvonalai és ezek épület-szerkezetei bejárhatóak. A térképi körvonalak, a
városi-és városrészi zárófalak, az ábrázolt bástyázat, torony, kapu a látható
alapok révén térképre vihetőek. Ez a képzelt eredmény megfelel a történelmi
ábrázolatoknak, ha azok sajátos szemléletével számolunk, és figyelemmel vagyunk
az egyes korok nagy építkezéseire. Az „átfaragásokat” külön is figyelembe kell
venni, ezekről külön kép is készülhet. Példáképpen a Kevély gerincén épült nagy
török dzsámik kedvéért átfaragták a feljárati útvonalakba eső területet, utólag
lépcsőket vájtak a tájba.
(Miközben
ezt fogalmazom, rákérdezek az egyik területre, Németh László közli, erőgépek
hada esett neki a területnek, visszavont engedéllyel, és vasárnap is
ortják-pusztítják az ősi kultúra emlékeit. Modern barbárok! Kurszán váraként
emlegetjük a helyet, de ősibb erőd, Kurszán koránál jóval régebbi. Látom a termeit
a föld alatt!
A
fönt elemzett térképek legtöbbje ábrázol néhol falat is, valódi látszat
alapján. Ennek a képét meg kell ismerni ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni a
szinte mindenütt jelen lévő, és az egész területet behálózó falazattól. Jó lesz
a tájban szabad szemmel is felismerni a valódi volt falazat futását, és olvasni
a növényzet nyelvén is: Lánszki is annak köszönheti fölismerését, hogy elhitte
a növénytársulásokban, ezek szabályos formációiban a földalatti maradványok
jelenlétét. A tájban bujkáló történelem szemünk elé föl-fölbukkanó élményeivel
gazdagíthatja kirándulásainkat. Különösen a Pilisben kapunk erre sok
lehetőséget. Mennyi feltáratlan kincs mindenfelé!
Az
itt közölt képek a keresés egy-egy pillanatát örökítik meg, de gazdagító pillanatok
ezek. Elkezdhetjük megismerni királyi székesfővárosunk, az ősi Buda földalatti
életét. Addig is alkothatunk egy gazdag képet, amíg szabad szemünk elé
felszínre nem jönnek a maradványok. De ez a maradvány különleges, a legtöbb
pontján. Elvitték ugyanis a mozdítható kövek jórészét, csak mutatóban maradt a
faragott kövekből. Kik vitték el? Akik építkeztek. Királyi városunk köveiből
épültek fel a telepesek falvai. De nemcsak ezek. Tetemes költségvetése lehetett
a projektnek, melyből a szállítási költségeket fizették, hogy a messziről
érkezett kővevők is gazdaságosan tudjanak faragott követ vásárolni. A temérdek
várfal és városépület az 1800-as évek közepéig hatalmas faragott kőanyagot
biztosított Európának. Vajon kik faragták és kik építették be ezeket a köveket
az évszázadok során? De a kövek megvannak, valahol, valamelyik portán. És hol
vannak a faragványok, szobrok, díszek? A budavári ásatások hozták felszínre az
ott elásott késő-gótikus szobrainkat, itt is előkerül sok minden, remélhetőleg,
mert a Székesfehérvárra vitt anyag csak kis töredék. A Pilis - Duna -térségi
főváros megléte, „megvolta” számomra már nem krónika és pláne nem legenda. Nem
az a kérdés, menjünk-e el oda, hanem az, melyik városrészébe, melyik épületéhez
menjünk. Aki így megismerte saját szemével, még ha a technika segített is és
más égi áldás, annak nem kérdés az, hogy Stulweissenburg, a most vizsgált
térképeken feltüntetett városnév melyik városhoz tartozik. Ha az ábrázoló
szakma tanúságtétele kevés volna a tudós számára, jó szemmel és –ésszel maga is
meggyőződhet az igazságról: meggyőzheti őt Ősbuda feltáruló valósága.
A keresések szépsége
A
tapasztalás fénye földeríti az elmét, az ige jelentéseiben nemcsak a megvilágosodás,
a megvidámodás is szép, nemcsak az igaz, hanem ennek a mások általi
felismerése, nemcsak az egyén felismerési lehetőségei, hanem az élmények
megismételhetősége, ellenőrizhetősége, kiterjesztése. A Google, és más korszerű
programok együttes használatával az élmény közösségünké lesz, ezáltal
letagadhatatlan. Ha sokan élünk a technika lehetőségeivel, sokan kerülünk
azonos tudás birtokába, és sokunktól már nem vehetik el a tudást. Még egyszer
nem temethetik el a Várost!
De
megvannak a tapasztalásnak a pillanatokban megjelenő szépségei is. Érdekes,
szép munka a programmal dolgozni, sok meglepő felismerés birtokosává tesz a
Google. Háromdimenziós képet ad a tájról. A térszín kiemelkedő pontjai (illetve
ezek elektronikus jelei) a képernyőn érzékelhetően „keresik” a térbeli
kapcsolódási lehetőségeket, és a térben nagy mélységélességgel meg is
valósítják a találkozást. Legnagyobb csapda az elektronikus árnyékolás, amely a
kezdőnek sok hamis képet ad, a keresést zsákutcába terelheti, (pl.: a folyóban
is folytatódnak a partvonal elemei, mintha az épület a víz alatt is folytatódna)
ezt sokszori forgatással lehet elkerülni. Sok gyakorlás és ellenőrzések után
ismeri meg az ember az ”elektronikus felszínt”, melyről a növényzet,
földtakaró, a „nem élő kövek” hiányoznak, és a való felszíni világot látjuk.
Sok rejtett régészeti objektum válik láthatóvá.
Különös
élmény minden nap találni valami újat. A beépítések Megyer, Kalász, Pomáz és
Üröm területén számottevőek, de még itt is kirajzolja a településszerkezet
egykori székesfővárosunk jellegzetes vonásait. Nagy élmény föllelni a Szentendrei-sziget
hegyes déli végén az egykori római vonalakat, és a világítótorony helyét (ahogy
a Mátyás-Graduale egyik iniciáléján láthatjuk, az egyiken világít is a torony),
és kapcsolatot teremteni régi századainkkal. Föllelni a képeken megjelenő szépséges
építészeti környezet: a paloták, tornyok, oszlopok, kertek, hidak, csobogók
természeti valóságát, felidézni a feltámasztási és feltámadási jelenetet, a
kórussal, a Főtemplom mellett, erődfalak tövében; vagy a virágágyas kertet,
kerti asztal-terítést az Úr-sátorral és méhessel, eltűnődni magas szintű udvari
kultúránkon, és megbocsátóan túllépni a lelketlen külföld-imádók buzgalmán,
mellyel értékeinket azonnal és parancsolóan Itáliából és Németalföldről
eredeztetik. És becsüljük immár a jó Cselebit, akinek mindig volt elismerő szép
szava rólunk. Gyönyörködjünk el a Graduale dallamával a Szűz Mária-sziget
fölött keleten fölemelkedő Mindenség Urában, és Boldogasszonyban, a Duna fölé
finoman emelkedő párás fényekben, vagy az északról bársony-lila felhővel fölénk
hajló, nyugalmat hozó Ejnaja: Éjnője, Éjszaka Királynője fölemelkedésében. (Az
„Ejnaja” hun szó. V. ö.: Detre: Hun szavak, szövegek, Internet.) És nézzük
meg, milyen fejfedő van a fejükön! Az ősbudai szellem, a budai művészet és
tudás, krónikáink vallomása szerint is, valahol mégis magyar, Európa csillogó
éle volt. Szűk lehetőségekkel, annyiszor veszélyben, harcban…
Az igazság sejtése
Deák Csabának most kell
válaszolnom. Úgy vélem, igaza van, mint ahogy Sashegyi Sándornak is igaza volt,
sőt Szörényi Leventének is. A teljes igazság azonban több ennél. Pomáz is, az
Ezüst-hegy is csak egy kis része volt Ősbudának, az egykori királyi
székhelynek, amely város szerepét fokozatosan vette át a mai Buda. Nem lehetett
két Buda akkor, amikor még csak egy volt. Pomáz, mint városrész, és mint a
római Sicambria örököse, ellátta a kereskedelmi szerepet, a kapcsolattartást a
Dunán át, a Duna révein a messze és még messzibb földekkel. Szentséges helyei,
fürdői ismertek voltak a távoli zarándokok számára. A testnek nagy és fontos
része volt, de nem maga a test. A pomázi - kalászi patakvölgy meredeksége esést
adott a völgyből leömlő vizeknek, sok malmot hajtott energiája, a Barátok-pataka
szelíden mesél erről, és van itt másik malomvölgy is. A sok malom, sok
téglaégető, sok áru vízen és szárazföldön szállítva, az erdők, megannyi sok
szerep és szükséglet, melyek itt egymásra lelhettek. Elfogadom és azonnal
hozzáfűzöm: igen, Ősbuda Pomázon volt, és Csobánkán, és Pilisborosjenőn, és
Ürömben, és Budakalászon, és Megyeren. És a Szentendrei-szigeten! A természetes
bejárások, az előadások, az általam megismert ide vonatkozó irodalom, és a
műholdas keresőprogram észlelései arról győztek meg, hogy Ősbuda a Duna mentén
volt, és a Pilisben, Ősbuda pedig Óbuda fölött volt. Mindezeknek az
összetevőknek számomra egy eredője van, hogy a Monalovác és környéke erődként
volt a szíve-ereje, teste pedig a minden irányú kiterjedés. Dél felé haladva
fölfelé kell mennünk a Kevély-hegyre, itt nyugatra tartva egy mély árok állja
utunkat, amely fönt falakban folytatódott: ezen túl a Nagy- majd Kis-Kevély
oldalán mehetünk, ősi utakon haladva. A Castrumtól keletre-délre egy szép
külváros képe dereng fel számunkra, szerkezete ma is őrzi a létesítmények
nyomát: a táj emlékezik. Jól látszik ez Ürömben, ahol a Kevély lábánál egykori
tornyok vonala sorakozik, bástyák és épületek helyét őrzi a táj, sok évszázad
után is. Fölvázolhatjuk ezekből az emlékképekből a falakat, csatornákat, hidakat,
épületeket a térképünkre. És amikor térképért fohászkodunk, meg-megjelenik és
felkínálja magát egy gondolat. Régi sejtéseink izmosodó gondolatokká nőnek.
Kell is az erő a gondolathoz, hisz nagy árkokat kell áthágni, nagy falakon kell
áttörni magunkat. És ott áll mindezek mögött a legnagyobb akadály: saját
félelmeink a bálvány érintésétől. Pedig nem járulhatunk soha az Úr színe elé,
ha elállja utunkat a bálvány. Keresve az okiratokban szereplő Bana-földek
helyét, a hun „bana” szóra emlékezem, a jelentése: „láb”. Érthető, miért
„bánya” a neve a hegy lábánál előbukkanó melegvíznek (szláv „fürdő”!), és a
bányászat helyének. A hun „bana”: láb, hegyláb szónak a továbbélése a „bánya”
szó magyar és szláv jelentésében azonnali választ ad a régi feloldhatatlan
nyelvtörténeti dilemmára: miért azonos a magyar bánya és a szláv bánya szó, a
hun gyökér jelenléte azonban lehetetlen, úgymond, mert a magyar nyelvben még a
„hun” szó is latin jövevényszó. (Erre gondoltam az Oszoly-hegy oldalában álló
KIMSZ -emlékoszlop láttán is.) A bálványokon mégis túl kell lépni, ha a
teljesség felé törekszünk, és a megkövesedett „tényeket” a tapasztalások
fényébe kell újra mártani.
Ősbuda ábrázolásai
Ha Ősbuda
tartalmát ki akarjuk bontani a mesék, ábrándok valóságából, azonosítani kell
néhány más fogalommal. Sicambriával azért, mert a krónikáink Sicambriát emlegetnek
ott, ahol mi Ősbudára gondolunk. Idézzük a Képes Krónikát! „…Jóllehet Atyla
király a hunoknak és más népeknek megtiltotta, hogy azt a várost Budawara-nak
nevezzék, hanem inkább Atyla városának neveztette, s a teutonok, megrettenve a
tilalomtól, Ecilburg-nak, vagyis Attila városának is hívják, a magyarok mit sem
törődtek a tilalomnak, s mind a mai napig Ovbuda-nak hívják és nevezik…”
(Continuatio Historiae, 13.) Attila király csatáira innen indult és ide tért
vissza. Okleveleink is Sicambriát emlegetnek királyi központként. Ugyanakkor
Fejér volt a neve az írásokban, és szintén a királyi központ megfeleléseként.
Fejér Fejérvár is egyben, a „Királyi-Fejér” pedig sokszor szerepel
„Alba-Regalis” vagy egyszerűen „Alba” néven. A királyi hely „albaságát” megerősítette
az Alba-Ecclesia templom itteni jelenléte, amelyet messze földről sokan kerestek
fel zarándokok és búcsújárók. Ez a Szent István által emelt templom a honba
visszavezető Árpád vezérnek, István ősének állított emlékjel is, Árpád sírszentélye
a templom-épületnek szinte tartozéka. Nem kell tehát külön Budát is keresni,
amikor nyilvánvaló, hogy a mai Buda előtti, a tatárjárásig még más helyen
található királyi központot keresünk, amelynek bizonyára több neve is volt. Azt
is tudjuk, hogy az okiratokban a „királyi hellyel” szoros összefüggésben emlegetik
a források Fejért, A Boldogságos Szűz Fejéri-templomát, az erődtemplomot, a
másik fehér templomot, az Alba-Ecclesiát, magát a Dunát, a Szűz Mária-szigetet,
a Pilist, és ez mind Fejérvárt, azaz, mivel királyi székhely volt,
Székes-Fejérvárt jelenti. Ezt lehetett a középkor egyházának nyelvi igénye
szerint latinul mondani, Alba, vagy Alba Regalis névvel, míg a nép nyelvén Buda
volt. Területileg azonos volt ez a régi Buda a mai Óbuda területével, ha Óbudán
nem a mai leszűkített területet értjük. Vannak olyan térképeink, amelyek ezt a
Dunáig érő, római alapokra épült Fejérvárt mutatják. A keresőprogram arra is jó
volt, hogy sokszor kövessem a madár repülését, és nyugodtan vegyem szemügyre a
látvány összefüggéseit. Kerestem a római alapokat, és ezek ki is rajzolódtak,
még a mai Buda településszerkezete is kimutatja a legtöbb római örökséget,
amely legnagyobb része (sajnos) feltáratlan. Nemcsak Pomázban rajzolódik ki
Sicambria: Megyerben és Kalászban is Herculea, a fürdőváros. Bél Mátyás idézi
például szó szerint Bocatius visszaemlékezését, melyben Bocatius, -Bocskai
titkáraként- elbeszéli a fejedelmi menet útját Váctól Rákos mezejéig. Ebben
külön választja az elbeszélő a túlparton látott római romokat a később feltűnő Óbuda
látványától. Tehát, Sicambria ott volt, a Duna túlsó, jobb partján, nagy
területen, és jogosan feltételezhető, hogy nagysága, katonai és gazdasági
szerepe jóval nagyobb volt az Aquincuménál. Idővel leszűkült Óbuda fogalma, de
Fejérvár területe végig határos Óbudával, ami azt mutatja ki, hogy Óbuda nem
volt külön területi-gazdasági, stb. egység, hanem része volt
Székes-Fejérvárnak. A kitartó keresők által föllelt Ősbuda-részek kezdenek már
összeállni Székes-Fejérvár fogalmává, amely város Óbuda is volt, (Alt Offen) meg
nem is, a Pilisben volt és nemcsak ott, a Duna partján települt, de máshol is
emlegetni kellett. És eltűnt, mint a mesében, de a neve fennmaradt, egy mai
város neveként.
Milyen
térképek, ábrázolások azonosíthatók Székes-Fejérvárral? (Ős-Budavárral?)
Ilyen nagy
városnak, még akkor is kell maradjanak ábrázolásai, ha a székhely szerepét
elvesztette. Tudjuk, Nagy Lajos idejében is a királyné vára volt, a király
halála után is az özvegyé maradt. Kellett lennie ábrázolásának, kellett hogy
maradjon róla valami. Ha volt Székes-Fejérvár („Ősbuda”), voltak ábrázolásai
is! És valóban! Domborművek, térképek, térképmetszetek, csatajelenetet ábrázoló
történelmi metszetek, festmények, közöttük középkori kódex-iniciálék kerültek
látómezőbe. Közöttük olyanok, melyek az objektív érzékszervi észlelésen túl is
fogva tartják az ember képzeletét, gyönyörködő kedvét. Az elemzésre
kiválasztott művek elsősorban az észnek szólnak, de azért szépen is szólnak. Fő
szerepük az előbbi, bevezető felismeréseknek a térképi igazolása, noha ezeket a
térképeket még nem hozták összefüggésbe a megjelölt előbbi Ősbuda-területekkel.
A feliratuk viszont: - Stulweissenburg – elkerülhetetlen feladatként jelöli meg
számunkra a képi azonosítást a fellelt és vizsgált új területtel. Ez eddig
elmaradt, nyilván azért, mert nem kínálkozott hitelesen elfogadható lehetőség,
hogy Stulweissenburg – magyar nevén Székes-Fejérvár – városképeit azzal a
várossal hozzuk összefüggésbe, amelyről valóban készülhettek. Ha valóság és
tükörképe megfelel egymásnak, azt mondhatjuk, ez a rajz erről, az pedig arról a
valóságrészről készült, esetleg mindkettő ugyanarról, stb. A rajzi kultúra
alapfokát, és a vizsgáló szem átlagos minőségét alapul véve a felismerés könnyű
folyamat. Mi a nehéz akkor? Idáig eljutni, azaz a kettőt összehozni. Kíséreljük
meg, mégis, egymáshoz tenni az ábrázolatot és a valódi látványalapját. Bele
kell újra nézni a tükörbe. Új helyzettel találkoztunk tehát, a város felfedte
hollétét, „előállt”, megmutatta arcának még felismerhető vonásait, ezzel
királyi rangjánál fogva megparancsolta, hogy tekintsük meg képalbumát. Amint
írásom fogalmazványában idáig jutottam, előállt nekem is a Nagy Bálvány.
Megfélemlített. Lebeszélni akart. Csúfolódóan elém állt. Barátokat fordított el
tőlem, családom ellenzését is rám hozta. Könnyebb lett volna legyinteni egyet,
és félreállni. Én azonban félreállítom a bálványt, mert akarom a
megvilágosodást. (Kérésemre fiam a Buda nevet adta fiának, unokámnak. A szó hun
és hindi jelentése: ’megvilágosult’. Unokám talán megéli a teljes
földerülést.) Egy kicsit kibeszélem feszültségeimet, hogy oldódjanak, a jegesedésig
legalább.) Nagyon sokszor megfontoltam már mindent, és azt is elhatároztam,
hogy a képek galériája elé az elhatározásom legfontosabb igazolását tűzöm ki.
Le kell írnom tehát a fő érvemet, ami döntésemet kiváltotta, és ez az ÚJ TÉNYEK
FÖLMERÜLÉSE volt. Azért kell fölvetni és azért most a galéria megtekintésének
gondolatát, mert az észlelt jelenségek Székes-Fejérvár (Stulweissenburg) meglévő
és valószínűsíthető ábrázolásai felé mutatnak. Ugyanarról a városról készült az
olasz nyelvű metszet is, de azon a város az Alba Regale nevezetet viseli.
1. XI.
századi kőfaragvány a királyi bazilikából (1. sz. mell.). A dombormű alapja
az erőd (Castrum) délkeleti vége. Ez alatt látható a Budai-külváros. Az erődvég
alatti díszítő elem részben természetes képződmény, részben emberi rásegítéssel
létrehozott, de ennek tudatosságát nem állítom. Sőt, az is lehet, maga a várfal
ez, melyet régen lebontott az idő! De szép látvány felülről nézve egy
aranytollú madár. A földkép a paradicsomi pálmafát mintázza, nagy lebegő
levelekkel, néhol épületek alapjaival. A dombormű jobb szélén áll a fa, törzsén
a paradicsomi madárral. A dombormű levelei az egykori homoklerakódás
következményeként, de részben emberi segítséggel kialakítottak, és mára már rajzolatuk
nehezen kivehető. A madár azonban szépen látszik a tájban, a verziótól függően.
A méretek cca. 500 és 800m. között lehetnek.
 2. XI.
századi kőfaragvány a királyi bazilikából (2. sz. mell.). Ősi
dombormű-térkép, a Magyar Királyság székesfővárosának (majdnem) teljes
ábrázolásával. Feltehetően azzal a céllal készült, hogy a Boldogságos Szűz Fejéri-templomában
eligazodhassanak a messziről jött vendégek is a magyar fő városban,
megmutathassák az egyházi vendéglátók a város intézményeit, az egyházi épületek
helyét. Legfölül, jobbra látható a hegyvonulatok közti bejárat Battyán vagy
Csiki (még régebben Boron azaz Kapu) vára felől. Ez ma Csobánka. A baloldali
sávban, lefelé haladva látjuk a Sziget városrészt: a szögletes területen áll az
Alba Ecclesia. Majd egy lefelé csúcsíves terület jön: a két szaggatott vonal a
fondálás vonala, a vízszintes (fekete) bevágás az Államvárost és Elővárost éri,
maga a fő bevonuló út ez az Erődbe. (Azaz, ma a Kevély-hegyről a Monalovác
néven feltüntetett erőd-dombra..) A hullámvonalakkal, enyhén lejtősen
ereszkedünk egy repülő madárhoz, széles terpeszű V-hez hasonló emelkedéshez: ez
a Péter-hegy és Róka-hegy V-je, tőle lefelé, jobbra kissé, a Római-fürdő mentén
a Római-partra érkezünk. Az V-től jobb felé mutat az Ezüst-hegy nyíl-alakja a
budakalászi gyomorszerű völgy-képződményhez. Ebben kerítéssel körített monostorok
láthatók, mely ábrázolás így egy női arcra emlékeztet. A jobb alsó rész tehát a
királyi város kikötője, a Duna partja. Jól látni a római eredetű építményeket,
és egy tavat is, amelyen áthalad a sárvíz: a mocsarak és várárkok, a bővizű
patakok, szóval a „Sicambria-vize”. A „Malmok vizének” is nevezhetnénk, egykori
szerepére emlékezve. (A tó ábrázolása látható az ún. francia-metszeten. Római
híd vezet át rajta.) A fordított 1-es alakú vonal mentén húzódik Sicambria
erődvonala, mely római várat és -várost magába foglalta királyi székhelyünk. (Tegyük
hozzá azonnal: Herculeát is, emlékét a Római-fürdő és a Pünkösd-fürdő őrzi,
közelében, a Duna partján egy Római-őrtorony van feltüntetve a mai térképeken.
Ebből a rómaiaknál legalább kettő volt!). Tovább is elemezhetnénk még a
domborművet, mert képalkotása jóval tagoltabb, részletezőbb a leírtnál. (Az
eredeti művek Székesfehérváron, az István Király Múzeumban tekinthetők meg.)
Kétdimenziós ábrázolatok. Térképek
E két különleges ősi térkép
vizsgálata után vegyük sorra vázlatosan a kétdimenziós ábrázolatokat. Előtte
azonban tisztáznunk kell valamit. Már az előbbi két kép is Székesfehérvárra
utalt, kedves dunántúli városunkra. A most következő képek nemcsak utalnak rá,
hanem bizonyító erővel mondják ki: itt névcsere vagy dokumentáció-csere történt,
itt valaki elrakta valahová Székesfehérvár dossziéját, és nem tudjuk, hová. A
most föllelt királyi területnek ugyanis minden ábrázolás megfelel, mai
Székesfehérvárunkat pedig közülük egyik sem ábrázolja. Hol vannak akkor
Székesfehérvárunk aktái? Két súlyos érv teszi lehetetlenné első és egyedüli
látásra is, hogy a térképek „modelljeként” a mai Székesfehérvárt képzeljük el.
Evlia Cselebi, török utazó megírta: Üsztolni Belgrád kelet-nyugati tájolású.
Egy palackra hasonlít, melynek szűk vége nyugat felé mutat, a lapos keletre.
Ezzel szemben a Székesfehérvárral foglalkozó monográfiák és útikönyvek csak úgy
tudják beilleszteni a városképbe a rajzok ábráját, ha a palack száját lefele
fordítják, tehát észak-déli lesz a tájolás. (Az egyik útikönyv meg is cáfolja
Cselebit: szerinte „Cselebi itt téved”. Ez nem zárható ki, de egy ilyen
tapasztalt világutazónak, mint amilyen az ismert muszlim világot bejárt török
vándor volt, már lehettek fogalmai a tájolásról.) Ezzel szemben viszont, a
vizsgált ábrázolások mindegyike megfelel a Pomáz – Üröm közötti Ősbuda
ábrázolásának. Azonosítottuk vonalait, a város részeit, kiterjedését, a
részletekben is azonosíthatók a térképrajzok a Pilis-Duna és Üröm-Szentendre között
fekvő egykori várossal. Magyarán, még egyszer kimondva: elemzéseim során nem
találkoztam olyan Székesfehérvár-ábrázolással, a 19. századig követve a
dokumentumokat, mely valóban a ma is élő várossal lenne azonos. Eltéveszthették
volna minden térképen a tájolás feltüntetését, talán, valami ördögös erő beavatkozására?
A francia metszeten (F. Montreux) pl. jól látható a nyíl, amely a tekergőző
kígyó védelmében mutatja az északi irányt, látható az erőd kelet-nyugati
fekvése, a hegyes-dombos vidék, de jó szemmel vagy nagyítóval felfoghatjuk a
leghalványabb, legapróbb jelek üzeneteit is. A tájolás mellett azonban van
súlyosabb ellenérvünk is: láthatóan is, részleteiben is, jellegében és
elemeiben is, más városra vonatkoznak ezek a térképek, metszetek, és egyéb művészi
alkotások. Másképp kimondva: minden előbb felsorolt képi jellegzetesség
megfelel egy Pilis – Duna térségű, jelenleg kutatott területnek. Mint tudjuk,
Székesfehérvár megközelítésekor a finom, halkváltozatosságú tájképi elemek a
jellemzők. „A nemesen szép városkontúr nyugodt egyszerűséggel fekszik a sík
talajon.” (Dr. Fitz – Császár - Papp: Székesfehérvár, 56. oldal.) Ha két
terület is szóba jön az azonosításkor, a felszínük, mint fő földrajzi jellemző,
azonnal elárulja, melyikükre vonatkozik az ábra, pl. ha az egyik hegyvidéki
terület, a másik sík. És megfordítva is igaz a tétel. A XVI. századi rajzi
kultúra már nagyon fejlett (már a XV. századi is!), olyat nem feltételezhetünk
a rajzolóról, aki mestere szakmájának, hogy hegyvidékinek tüntet fel sík
vidéket. Elég szemügyre vennünk J. Siebmacher Mercoeur hercegről vagy Russworm altábornagyról
készített rézkarcait, hogy fogalmat alkothassunk a hadi cselekményeket
megörökítő művészek rajzi tudásáról. W. P. Zimmermann, vagy La Vergne,
mérnökkari tisztként az események szemtanúja is, ők nem hibáznak ilyen durván.
A rajzoló sok esetben él a képzelet játékával és szabadságával, de nem ilyen
témákban, a hamisítás vagy tehetségtelenség vádját magára vonva. Ezek után
foglaljuk össze: a Székesfehérvár történelmének szemléltetésére felhasznált
városrajzok, csatajelenetek tájolása, és az ábrázolt térség földrajzi jellege
nem hozható összefüggésbe Székesfehérvárral. Ide kell leírni a megállapítás
vélelmezhető következményét: a rajzokhoz kapcsolt eseményleírások
természetszerűleg ahhoz a városhoz csatolhatók csupán, amelyik felismerhető a
rajzok alapján, egészében és részleteiben is beazonosítható. Azaz, kölcsönös
megfeleléssel viszonyul egymáshoz a valóság és annak tükörképe. A történelem
nem valósul meg azonos módon két különböző helyszínen. Ezt leírva, groteszkké
válik a történelem játéka: két királyi városunk van, de csak egy történelmünk.
Hogy mi történt valójában?
Engedjük szabadjára képzeletünket, mert az ész elakad ezeknél a pontoknál. Addig
sorra vesszük a rajzokat, hogy szóljunk az ábrázolási módról és szemléletről.
Az elemzés módszere: a rajzi elemek összefüggéseit vizsgálva jutni el az
összegző megállapításokig. Más tudományos vagy művészi példák felsorakoztatása
csak akkor jöhet szóba, ha megértettük a rajzot, egészében és részleteiben. Ha
pedig a rajzi dokumentum nem erősíti meg egyértelműen a vizsgált és érvekkel
megerősíteni kívánt tudományos tételt, akkor nem szabad felhasználni a rajzot,
mert nincs dokumentum-értéke.
Mivel nem tárható fel írásomban
a téma teljes összefüggésrendszere – meg sem kísérlem a szakirodalom
megidézését. Folytatom a Stulweissenburg vagy Alba Regalis feliratú térképek
vallatását a lényeges bizonyító jegyek kiemelésével, melyek kizárják vagy
megerősítik az illető tétel érvényességét. A mellékelt ábrázolás és minden leírt
megállapításom ellenőrizhető és kiegészíthető a Székesfehérvár történelmét felidéző
útikönyvek, monográfiák, a várost népszerűsítő kiadványok alapján. Kettőt
emelek ki ezek közül: Veress D. Csaba – Siklósi Gyula Székesfehérvár, a
királyok városa (Zrínyi Kiadó, Budapest, 1990), és Dr. Fitz Jenő – Császár
László – Papp Imre Székesfehérvár c. könyvét (Műszaki Könyvkiadó, Budapest,
1966). A továbbiakban a kiadó nevével hivatkozom az első (Zrínyi) vagy a második
(Műszaki) kiadványra.
 1. Fehérvár
távlati képét mutatja W Dillich rézkarca a XV-XVI. században. (Zrínyi,
49. old.) Előtérben a Külső Budai-kapuval (és nem „a külváros
Palotai-kapujával”, mint ahogy a képaláírás közli.) Az Üröm-hegyről vagy a
Csúcs-hegyről készült, de nem magasabb nézőpontból. Az Erőd temploma keleti és
déli oldalával van felénk, a székesfővárost a nyugati-keleti kiterjedésében, de
nem teljességében látjuk. A tagolt felszín, mélyedésekkel, emelkedésekkel,
hegyekkel változatos táj a többi „panoráma-képpel” rokon ábrázolás, a legtöbb csatakép
is ebből a nézőpontból, vagy a közeli Péter-hegyről, Hármashatár-hegyről
készült (ennek középső, nagy kiterjedésű hegyrésze a Tábor-hegy). Érdekes, hogy
mindegyik rajz ábrázolja a Tábor-föld nevű ürömi határrészt is. A hegyvonal
balra a Kevélyt, jobbra a Pomázi-hegyet mutatja, a fák közül kikandikáló keleti
végbástya már a Duna közele. A baloldalon látható bástyatorony Borosjenő felett
magasodott.
2. Összevethető
ezzel W. P. Zimmermann rézmetszete (Zrínyi, 115. Műszaki, 15. oldal),
amely a székesfehérvári, 1593. november 3-i csatát mutatja, de sokkal távolabbról.
A harcmező teljes kiterjedését kellett itt megörökíteni, egyúttal képet kellett
felmutatni a kor médiumaként a harc résztvevőiről és a harctér eseményeiről.
Sok ez egy képre: tájat is, állatokat, harcosokat bezsúfolni. A XV-XVI. századi
rajzolók szellemes megoldást követtek a hatásosság-mozgalmasság, és az
áttekinthetőség együttes megvalósítására. Ha ezt nem vesszük figyelembe, nem
tudunk teljes értékű ábrát kapni az annak szánt alkotásból. A művészi lelemény
az, hogy a tájelemek a résztvevő harcosok, alakzatok, gyalogos vagy lovas
tömegek segítségével rajzolódnak ki. Lehet tehát, sőt minden bizonnyal, hogy landsknechtek
alakzatát, vagy rohanó lovakat látunk, de egyúttal olyan elrendezésben, hogy
lehetőleg kifejezzen térszíni formát, tájmotívumot, a terep jellegzetes
vonásait is. Ahol nincs ilyen, nincs a terepen sem, de ha van mit látni, a
rajzoló észre is veszi. Hozzá kell gondolni az elemek kettős jelentését is a
rajzhoz, így lesz teljes értelmezésünk. A városdéli-keleti „aljában lovasok kavargása
rajzolja ki az üregszerű völgyes részt, a bal felső mezőben a harci alakzatok a
dombvonulatot. Ez a Csillaghegy-Üröm-Borosjenő térsége.
 3. A
török-keresztény erők későbbi, 1601 október13-i ütközetének W. P. Zimmermann
rézkarca a csata október 13-i állásáról, Zrínyi, 141. old.) is ez a
helyszíne, balra fönt a palánkának kialakított Bérces-hegy lóg ki a képből. Karéjban
tőle jobbra Borosjenő és a Kevély (keresztény felmentő seregnek is láttatva). A
város lehúzódik a Dunához, a jobb felső sarokban látjuk a szigeti palotát és
monostort (a mai Szentendrei-szigeten). Valószínűleg ez volt akkor Szűz
Mária-sziget, vagy Királyi-sziget. A Duna aprós hullámai vezetnek végig a
parton. El a Csillaghegy, az Óbudai-öböl vagy –sziget és Óbuda mellett, elérve
a nézőpontul kiválasztott Mátyás-hegyet vagy Remete-hegyet (közelségük miatt nincs
észrevehető különbség a látott képek között).
4. W. P. Zimmermann 1602-es keltezésű rézkarca, a Török tüzérség Székesfehérvár
előtt, (Zrínyi, 151. old.) a Péter-hegyen készült, a város közelebb került,
mellette vagyunk a Külső-Budai-kapunak, a nagy bástyázatnak. A harcolók a
Róka-hegyet „rajzolják ki” és az ürömi térséget, -völgyet. A város dél felőli
panorámáját és a csatajelenetet egyesíti. Máshol a címe: Székesfehérvár ostroma
1602-ben (Műszaki, 26. kép, 26. oldal.). Tipikus békaperspektíva ez, nagy
szintkülönbségekkel, és még ki is vezet a képből a legfelül belógó Pomázi-hegy,
tetején védelmi építménnyel. Hatalmas bástyák állnak a külváros kapuzatában,
nem csoda, ha az ostromlók elkerülik, akiknek rajzolata szintén leeső völgyet
jelez, a harcosok tömege is a kalászi medencét formázza. Ez a rajz nem
készülhetett Székesfehérvár külvárosában, ez a rajzoló a mai Ürömöt és a
Kevélyt látta. Itt most a rajz tömörítésére és az átépítésekre nem térek ki, mert az ábrázolások vázlatos
elemzését vállaltam.
5. Meg
kell jegyezni, az Ismeretlen mester rézkarca (Zrínyi, 140. old.) c.
munka nem ezt az előbb látott harcteret ábrázolja és nem ezt a várost. Ez
utóbbin a dombok előterében több palánka is látható, ám a harctér térszíni
tagoltsága messze elmarad az Óbuda-Megyer-Üröm-Pilisborosjenő felszíni
gazdagságától. A változatos harci módszerek alkalmazása itt korlátozott. (Ez a
rajz a Solymár-Pilisszentiván térségét ábrázolhatja a Köves-bérc
dombvonulatának északnyugati csücskéről nézve.)
 6. Folytassuk
a szemlét Székesfehérvár elfoglalása 1602-ben Wathay Ferenc énekeskönyvéből
(Műszaki, 27. kép, 27. old.) című térkép megtekintésével. Az olasz metszet szép,
harmóniát teremtett alkotója, és felfogása teljesen egyéni. E látásmód
egyszerűsítő, a részek szerepét háttérben hagyó. Mondjuk ki gyorsan: a Duna itt
van a falaknál! Ez az elem tehát hangsúlyosabb, mint más rajzokon, mert azok
megelégedtek a vizek feltüntetésével. Egyértelmű a Duna szerepe. Itt idézem
Bradák Károlyt: (a kép) „Felirata a következő: ’Il vero dissegno della cittá di
Albaregale inOngaria.’…a jelmagyarázat szerint a Duna folyó, nem pedig mocsár
veszi körül, és két kapuja amelyet ’Budainak’ neveznek…nemhogy tényekkel igazolt
magyarázatot nem adtak, de még említést sem tettek. Sőt, mint látjuk, a mai
Székesfehérvár tárgyalásánál közlik, annak ellenére, hogy jelmagyarázatában
tisztán olvasható, ellenőrizhető: Duna menti városról van szó. Egyetlen kutató
ír a metszetről…” És itt Bradák közli az elérhetőséget: „Németh, 1958. 49. o.
Noszlopi Németh Péter számon tartotta a Nemzeti Múzeumban őrzött, XVII. századi
metszet Duna melletti Albaregale városát. A metszeten a várost délről látjuk, a
részek ábrázolása sematikus, elhelyezésük viszont pontos. A Bazilikának már
nincs meg a tornya! A vidék hegyes, a város erősen lefelé billen: délnek és
keletnek, a Sziget hátra nyúlik, nyugatra. A kép sajátos, de jó és szép
ábrázolás. Nem ábrázolja Székesfehérvárt, de megfelel az újonnan vizsgált
területnek, az épületek felsorolását is beleértve. Feliratában Alba Regale (azaz
Királyi Fejér) városnév. Ez a rajz nem ábrázolja Székesfehérvárt. Ábrázolhatja
viszont Alba Regale-t, amelyet a Duna körbefolyhat, hegyek között terül el, a
táj tagoltsága megfelel az olasz térképének. A két elővárost (más térképen
Vorstatt) hozzárajzolta az erődhöz a rajzoló. A délen különálló erőd a régebbi belső
Budai-kapuval és az újabb Monostor-bástyakapuval kapcsolódik egybe, (látjuk
majd Wathay Ferenc festményén). Hátul nyugat felé Sziget, kelet felé a
Piacváros lóg ki az Erőd füleiként. Érdekes és szomorú látvány az ókeresztény
bazilika állapota, amint az Erőd északkeleti negyedében tornyait vesztetten
áll, a kápolnák által vigasztalva. A legnagyobb torony a Foglyok-tornya…
 7. A
legérdekesebb térképek egyike Siebmacher ostromrajza, a Székesfehérvár1601-es
ostroma, rézmetszet, Hans Sibmacher, 1602 címmel, mely azért sok rokon
vonást mutat a Bouttats,- Azelt-féle megoldással. Lényeges eltérés, hogy a
„Kettős-elővárosok” nincsenek külön rajzolva az Állam- illetve a Piacvárostól.
De Sziget ugyanúgy van elhelyezve, és az Erőd körüli védelem megegyező. Kelet
és északkelet felé nagy a szintesés, a temető, a kertek, a Budai-külvárosban
már állásokat épített támadók lefelé zuhannak. Ez nem elrajzolás, hanem a nagy
szintkülönbség érzékletes kifejezése. (Emelkedjünk fel a Budakalász, 32 sz.
alatti háztól, a Sicambria-vize (ma Barátok-pataka) völgyében, a város
fennsíkjára, megtapasztaljuk magunk is. Előtte vegyük szemügyre a ház előtt
egymásra helyezett ősi oszloptagokat, oldalukon a fémkapocs helyével.) Jól
látszik, hogy a város mögötti dombvonulatra is kiterjednek az események,
építmények tömege van a túloldalon is (az eleje a Köves-bérc). Magával ragadó
élmény fölemelkedni az erőd déli oldala mentén és tovább a bércre az árok
mentén, és szembesülni a mesterséges szakadék (várárok) méreteivel, a
monumentális építési móddal. Itt fönt végig (a Kevély gerincén) óriási
tumulusok kísérnek, közülük sok bizonyára az itt, legfölül épült török dzsámiknak,
minareteknek a tartozéka. Sokuk viszont szakrális szerepet is játszhatott, de
minderről majd a kutatások fognak beszámolni
8. Vessük
össze az előbb idézett rajzzal a Bradák által e rajzról leírtakat: „Az előző
metszethez hasonlóan itt is négy részből áll a város, és egyetlen kapuja van.” Persze,
van azért másik is, de az amolyan „gazdasági bejárat”, az északkeleti amelyik a
Piacváros (Gemerstatt) kapuja, de az északi Elővárosnak is volt, ha nem is
minden időben. A török metszet jellegzetes iszlám díszítettségű, ikonszerű
tömörítéssel, a felül- és oldalnézet törökös-iszlámos egyesítésével, élőlények
hiányával.
  9.
Egy új térképtípust jelent az előzőkhöz képest a David Funck aláírású metszet: Székesfehérvárt
a törökök feladják; (Műszaki, 31. kép, 33. old., Zrínyi, 183. oldal, J.
Azelt rézmetszete), vagy a legfinomabb rajzolatú másik, ezzel majdnem megegyező
32. kép (Műszaki, 34. oldal.), valamint G. Bouttats rézmetszete. ( A török
uralom utolsó éveiben; Zrínyi, 176. old.). Ennek az utóbbi rajznak sikerült
legjobban visszaadni a terület nagy szintkülönbségeit. Az eddig megnézett
térképekhez viszonyítva szembetűnő, hogy fontosabb lett a felülnézet, a könnyen
látszativá válható elölnézettel szemben. Nem nevezhető azért tisztán egy
nézőpontú ábrázolásnak ez sem, mert jelen van az elölnézet, sőt oldalnézet is,
pl. a Sziget városrész beforgatásában. A Sziget elnevezés nem feltétlenül
jelent vízből kiemelkedő, víz által tartósan körbevett szárazföldet, azonban
ennek a Szigetnek ez lehetett a névalapja. Ősi emlékezés ez a név a hegy
egykori, víz által körbevett állapotára. A középkorban csak megerősödött e név
illendősége, mert a város népe, áthatva a kor szentségeitől és tudnivalóitól, a
vízözön hegyét látta a hegyben. A Mátyás-Graduale betűképein is azt látjuk, a
Biblia jelenetei itt, a budai várban játszódnak le! A magyar király viselte a
„Jeruzsálem királya” címet is. A kor szellemével átitatott ember Jeruzsálemben
élt, ez volt itt a Szentföld, akkor számára a vízözönnek is itt kellett
megtörténnie. Ezért erősen feltételezhető: a Nagy-Kevély neve régen Noé-hegy is
volt! Noé szigete. Több szemlélet, rajzolói modor egyesül e rajztípusban, nagyon
hatásos képet alkotva. A bonyolult látvány lecsendesítését, kikerekítését
szolgálja a naturálisan, rajzos-természetes izgalmassággal megalkotott keret, a
tájképi környezet rajza. A „szabad fantáziajátékba” belehelyezi alkotója a kötött
módon, a kor szakmaiságával megrajzolt város-sémát. Elsődleges a jól
láthatóság, világos szerkezetmodell követelménye a városrajzban. Az épületek
képe is tiszta, világos, jellege látható, de kidolgozottsága elnagyolt,
egyszerűsített, ma „makettszerűnek” mondhatjuk. Még azon az áron is, hogy
kisebbek a házak valós, a városrészi környezethez mért arányuknál, vagy más
helyet kapnak, egymáshoz viszonyított helyzetük változik meg a rajzon. A rajz
szellősségét az is segíti, hogy az Erőd falai vékonyabbak jóval a valós
vastagságához képest, de az elővárosok (Zwei innere Vorstatt), valamint az
Államváros (Ratzenstatt, (így!) német nevén) tizenöt méter vastag falai
ábrázoltak, mert kevés épületet kellett elhelyezni a rendelkezésre álló
területen, nem volt szükség megvékonyítani. Szembetűnő, hogy az erőd jóval
nagyobb területet foglal el, mint a valóságban, és a Sziget külváros
hegyjellege visszafogott ábrázolású. Ez azt jelenti, hogy a déli oldali
(jobbra) Államváros emelkedése csak hátsó, nyugati irányban jelzett, a terület
vége áthajlik a kezdődő Sziget felé, amely városrész földnyelvének fölfelé
ívelése a szint emelkedését jelzi. A földcsík jobbra fordulása viszont nem
jelenti egyúttal a lefelé haladást. Ha a Szigetbe érünk, külön tájolás és
nézőpont érvényes: ha jobbra indulunk, lefelé haladunk, ha balra, fölfelé. A
földnyelv közepétől azonban megváltozik ez is, mivel az itteni épületeknek a
„földnyelv-hegy” alja és egyúttal a középen elhelyezkedő erőd felé kellene
közeledniük. Az épületek elhelyezése itt is gondot jelent az alkotónak, és ha minden
rajzi feladatot nem is tud megoldani maradéktalanul, a logikus töprengés, a
kiút keresése, és a rajzi harmónia megteremtésének igénye vezérli. Gyakran
sikeresebb ez utóbbi megvalósításában, de szándékosan nem mond valótlant, és
nem hanyag.
 Ez a
rajz abban is kapcsolható az előbbihez, ahogyan létrejöhet, abból, és ez abból.
A vízszintes tengelyén megbillentve egymásba fordulnak: ez utóbbit aljával
lefelé billentve megkapjuk az előbbit, és fordítva, erre tehát „jobban
rálátunk”, míg amazt kisebb rálátással rajzolta alkotója. De miért nem azt, és
miért ezt a várost ábrázolja?
Nézzük ismét
a tájolást. Az erőd alja a palack talpa, hátsó vége a palack szája (Cselebi!). Székesfehérvár
„talpa áll észak felé”. Székesfehérvár körül nincsenek hegyek. Ez a rajz
egészen más városról készült. Külön kell szólni a Bazilika elhelyezkedésének
kérdéséről. E tipusú rajzokon ez nem kérdés, pontosan ott van, ahol lennie
kell, pontos tájolású. De ha a dél felé tekintő Monostor-bástyára, a fölé
ültetik az új rajzokon, érdekes megoldást választanak a történészek és
rajzolók. Ésszerűsítik utólag a Bazilika elhelyezését, gondolván, hogy a korai
középkorban még nem tudhatták, milyen tájolás kellene igazán ahhoz, hogy a XX.
századi városképbe beilleszkedjen, majd ha oda jut az idő. Csak hát a Palota
egytornyú temploma nem a bazilika, a mögötte álló prépostsági épületnek megint
nem volt nagytemploma, legfeljebb kápolnája, amint ebből- és az ilyen típusú
rajzokból kiderül. Képzeljük magunkat most az Ezüst-hegyre! Mit látunk
valójában? Kelet-délkelet felől nyugat, északnyugat felé tekintünk, és elénk
terül a város, de a Budai-külváros nélkül. Hiányzik a képről a nem szorosan a
városhoz tartozó, de vele egy életet élő keleti rész is, a királyné vára és
környezete, a Duna-menti kertek, sétányok, fürdők, oszlopos-tornyos kastélyok.
Amint a Mátyás-Graduale festményein látjuk, néhány elhanyagolt állapotban lévő
épület is. (A francia metszet is nagyobb területet ábrázol. Előtérben nehéz,
mocsaras vidék, vízben ázva. Jobbra, északról, a Piacváros, befelé döntve, mert
Pomáz előd-városa ez: Sicambria, az Erődtől emelkedő területtel, melyből a
Pomázi-hegy magasodik föl, egyes most vizsgált térképeken is. (A római időkben
is piac volt itt, a Duna föltolult, és kapcsolatba került a helyi vizekkel,
melyek az árkokat megtöltötték, ha ellenséges szelek fújtak. Itt a kövekből
folyt a víz, az Ingó-kő is ilyen képződmény. Cselebi is ír a csorgókról. Sicambria
piaca tehát kikötő volt, a „francia metszet” szemléletesen ábrázolja a város
részeit és egészét körbefolyó vizeket.) Nem kis mérnöki teljesítmény volt
működésbe hozni a vízhálózatot, a fenntartása még több gondot okozhatott. Mert
látható, hogy a város részeit a legtöbb helyen széles árok választja el
egymástól, és hidak kötnek össze.
Miért nem
ábrázolhatja Székesfehérvárt ez a képtípus? Nyomósítva, összefoglalva: mert nem
róla készültek a rajzok. A tájolás délkelet-északnyugati, a Főtemplom keleti
tájolása szigorú. Megfelel viszont a vizsgált Óbudán túli erőd és templomalap
valóságának. Továbbá, az ábrázolt terület nagy szintkülönbségei nincsenek meg
Székesfehérvárott. A természet utáni „köretrajzok” is a Monalovác (!) és a
Kevély környezetéről vallanak, és szépen körítik a lényeges motívumot: a szinte
lebegő várostérképet. A részek nevének felsorolása magyarul, balról kezdve:
Államváros, (déli) Előváros, Erőd, (északi) Előváros, Piacváros, és hátul a
hegyoldalon is végig: Sziget. Az eredeti rajzokon még látszanak Sicambria
épületének maradványai, és jó szemnek az alap halvány rajzolatai sokat
mondanak. Mindezek az információk visszakereshetők még a helyszínen. Különösen
élénken rajzolódnak ki a tájban a Castrum körüli és a Piacváros-Előváros
közötti nagy és mély várárkok nyomai. Mivel e típus darabjainak sajátos
vonásait nem vizsgáljuk, visszatérhetünk korábbi rajzok szemléléséhez.
10. Francia
metszet az 1601. évi ostromról (23. kép, Műszaki, 23. old.) már szerepelt
itt, tájolása és csatornái révén. Az ostromrajz a városképet emeli ki, de
megjeleníti a táj domborzatát és vizeit, a szintvonalaknak a sötét-világos tónusváltozások
felelnek meg, kirajzolva a hegyeket, völgyeket, de csak jó másolattal és jó
szemeknek. Elbűvöl a rajzi tudás biztossága, az épületek elegáns „odavetése”
modern. Majdnem felfoghatjuk egy nézőpontú ábrázolásnak, a nézőpont északon
van, dél felé nézünk, de odafentről, „madártávlatból”. A kép nagyon szép: a
természet laza rajzolatának gazdagságával, könnyed .izgalmasságával készült, elrejtve
szinte a nehéz mondanivalót. Ezt a rajzot nem lehet félreérteni, más tájra
alkalmazni, mert csak annak felel meg, amelyről készült. Az egész rajzművészetet,
évszázadok rajzmesteri tudását sérti meg az, aki más területtel kívánja
azonosítani. Bejártam jó néhányszor, megvizsgáltam sokszor, minden pontját
külön-külön, és megtaláltam mindent, a helyén. A kép bal alsó sarkában egy
tavat látunk, római híddal, római parton. A Duna-parton! Ez a keleti képszél
végig érintkezik a folyóval, rakpartot mutat, nagy kövekkel kikövezve,
épülettel, mely folytatódik fölfelé, és így haladva nyugat felé (emlékezzünk a
kígyóra!), a terület folyamatosan emelkedő. A hídon áthaladva elmegyünk a
malmok mellett és a török temető mellett, ami jó próbatétel a gyaloglónak, míg
fölérünk a fennsíkra: ez a város. Nagyrészt mesterségesen kiszélesített óriási
plató, sok épülettel. A vége fölemelkedik, a falon és árkon át a Szigetre
jutunk, ehhez a hegyoldal (Kevély) is hozzá tartozik. De a hosszú, sík
városrésznek külön neve is volt. A fehérrel jelzett városmező elkülönül a szeszélyes
vonalritmussal tagolt északi (pomázi) felülettől. Az erődrajz felületét pedig a
grafikus házrajzok határozzák meg, zsúfolttá téve, amint a valóságban is volt. Figyeljünk
egy kicsit a lefutó vonalakrais. Egyenletes távolságokra vannak, és egymással
párhuzamosan futva behálózzák a felszínt. A valóságban is, még szabad szemmel
is láthatók. Alagutak ezek, melyek falakat hordoznak boltozatukon. Sokáig tartana
a megfelelések részletezése, legyen elég annyi, hogy szinte minden a helyén van,
ez jó térkép a Dunától Csobánkáig, és Ürömtől Szentendréig terjedő terület
1601-es állapotáról és eseményeiről. A térkép által kifejezett térszíni képalkotás
részletes és pontos, még szépség-többletet is ad.
11. Székesfehérvár
a török korban címe egy merőben más képi felfogással találkozunk.
(Műszaki, 30. kép, 30. old.) A felirat táncoló szalagja alatt a város is
könnyed táncba kezd, mégis, jól elkülöníthetők a városrészek, a jellegzetes
épületek, és a tájképi jellemzők. Ez a kép véletlenül sem készülhetett
Székesfehérvárról. Kelet felé néz, mi rá nyugat felé, így látjuk a szeszélyes
rajzolatú hegyeket a háttérben, melyek szinte lezárják nyugat felé a kijárást a
völgyből, és biztonságossá teszik a védekezést. Balra dél, a város szalagja
megemelkedik, a Kevély elejére, keletre, a rajzoló álláspontja felé zuhan a
terep, a jellegzetes budakalászi völgyüregek felé. A hegyeken fent, és
oldalukon lefutóan települések vagy falak láthatók, ezeket jó szemmel ma is
felfedezhetjük a Pilis-eleji tájképben. Ez a rajz semmiképpen nem ábrázolhatja
Székesfehérvárunkat, de minden főbb követelményt kielégít, ha Buda-Vetust
látjuk benne, melynek területe végig határos Óbudával, és Ürömöt, Pilisborosjenőt,
Budakalászt, Pomázt és Megyert foglalta magába. Csobánka volt a nyugati kapuja.
Az Ismeretlen mester rézmetszete-ként közli a Zrínyi a Fehérvár képe
a XVII. századból címmel ezt az érdekes, szép kompozíciót. Ez megint más
módon teremt képi egységet: keletről ábrázol, a rövidülések miatt csak vékony
csíknak látjuk székesfővárosunkat. A körötte sorakozó hegyek megvannak, persze,
de a török városok helyének lefutó szalagjait csak türelmes szemmel
érzékelhetjük. (Vagy a technika segítségével. Jómagam, régóta szemlélem a
lefutó földcsíkokat, a növényzet alakzatait fürkészve: nem rajzolnak-e ki
szabályos vonalakat. Mert nem kell ahhoz infra-technika sem, hogy érzékeljük a
föld mélyének felszínre törő üzeneteit, ezt jól tudják a régészek.) Szóval, az
érdekes rajzolói szemlélettel megragadott látvány nehézsége az alulnézet!
Béka-perspektívából tréfás vagy félelmetes hatású munkák születnek, általában.
A „szőrös” lapályos, tán mocsaras hely kelt is ilyen gyanút, de ezt a szép,
finom rajzú hegyvidéki keret hatástalanítja. A kompozíció érdekessége a jobb
oldali lovas vitézek csoportjának egyéni, életképszerű megragadása. És hogy
táncol a felirat szalagja: Stulweissenburg, azaz ”Székesfehérvár”! Az előbb
szemlélt olasz metszettel szemben ez nem von össze elővárosokat erőddel, az
erőd két oldalán „csüngenek bele a képbe”. Éppen szembe állunk a keletre néző
Főtemplommal (Hauptkirche, máshol), és mivel ehhez képest a Castrum kissé
délnek tart (a város vége akkor kissé északnyugatnak, de semmiképpen sem délnyugatnak!),
az ábrázolás nem lehet szabályos és szimmetrikus. Csak érdekesen hullámzó, de
így is jó, a kép szép. A zsúfoltság feloldódik az egész felület könnyed
szellősségében. A fényeknek-árnyékoknak nehéz keménységét a légies vonalak
ellensúlyozzák. Látjuk, még a térképrajz műfaji kötöttségein belül is törekszik
a művész valami egyéni, csak rá jellemző mondanivaló közlésére, az alkotás
azonban nem lehet hamis.
Az egyik rajz
Siebmacheré, a másik „ismeretlen alkotó metszete”, a harmadik rajzoló
Zimmermann…
Pedig a három alkotó helyett egyvalaki készítette mindhárom rajzot.
12.
A Székesfehérvár ostroma 1601-ben. W. P. Zimmermann metszete –melléírás
szerepel a következő szemügyre vett rajzon (Műszaki, 18. kép, 20. old.),
melyhez hozzákapcsoljuk a vele majdnem azonos , a 16. képen ugyanitt látható
művet (Székesfehérvár visszafoglalása 1601-ben. Korabeli rajz), azonos
ábrázolási megoldásuk révén. A déli várvonal hátsó vége ugyanis mindkét rajzon hátranyúlik
nyugatra, Csobánkát is láthatjuk így, amit eddig a hegyek rejtettek. Illetve az
utóbbin nem látjuk, mert lemarad a rajzról, a hosszú dombvonulat kilóg a
képből. Innen aztán hosszú egyenes vonallal érkezik vissza a fal nyugatról,
Pomáz felé, keletre. Itt aztán vár a temető, és a térszint meredeken elindul
lefelé, Kalász felé, és Sicambria vizének vonalán a malmok völgyében, Pomáz
mellett. Legfölül a Pomázi-hegy „lóg bele a képbe”, felé tart a Duna föltoluló
öble, a pomázi egykori Sicambria kikötőjében. A baloldalon, legszélen látjuk
Pilisborosjenőt, a harcosok által kirajzolva, hátul a török temetőt. Ezen a
szélsőségesen megfogalmazott rajzon gondot okoz néhány objektum elhelyezése, a
Főtemplom párhuzamos volna az erőd oldalfalazatával, sőt, a bal tornya közelebb
volna hozzá, mint a hátsó vége, itt pedig a Burch felé közelít, és nagyon elöl
van. 45 fokkal így eltér valódi irányától. Az Alba Ecclesia tájolása is
megváltozott! A szigorúan keletelt johannita (majd pálos) templomnak egyébként
együtt kell szerepelnie a hatszögletű alaprajzú, külön álló, de a templommal
funkcióban egybekapcsolt toronnyal, és a kör alakú kápolnával, mindkettő az
északi oldalán áll. Azért itt, mert délen szép kert kapcsolódik a templomhoz, és
a rajzok mutatják a kisebb Árpád-szentélyt, még a falon belül (a Déli-Előváros
és Castrum felé futó falról van szó). A 16. sz. képen elvált az Alba épülete a
többi társától, és a fal túlsó oldalára került. Ezek a térképrajzok, bár alakjukban
látványosan elütnek a többi rajztól, ezt a vizsgált területet ábrázolják, mert
a tájelemek rajtuk mind azonosíthatók a valósággal, és az objektumok is az
ismert helyükön láthatók.
13.
F. K. Khevenhüller rajza W. P. Zimmermann művét használta föl, kissé
kiterjesztve a panorámát minden irányban. Pl. a sátortábor rajzával bővült az
eredeti kép, alul. Nem az első példa, hogy összevonunk rajzokat, és egy
tipusúként, együtt kezeljük őket.
 
A
Csata Székesfehérvár előtt 1601-ben. W. P. Zimmermann metszete (Műszaki,
20. kép, 21. oldal) nagyon szemléletes, tiszta rajzolatú munka, és ez az igény
áldozatokat követel. Az erődtemplom uralkodik a látványon, szinte betölti az Erődöt.
Látunk szép kapuzatokat. A déli, Budai-külváros bástyakapuján még látni az
előző, befalazott kaput. A tetején kioszk működött, a budai (Buda-Vetus-i)
szőlősgazdák barátságosan elszórakoztak itt (Cselebi!), és még 1863-ban is ott
állt az ürömi határban. Szép rajzú bástyákat, tornyokat, kapukat is látunk,
amint Evlia Cselebi is gyönyörködött ezekben, körben nagy dombok vonulnak,
rajta portyázó lovasok. Igazi várszerű vár. De nem fér rá az Alba kertje, a
templom túl közel került a nyugati erőd-kapuzathoz, és nagy a zsúfoltság. A
kiemelés, a szemléletmód megvalósítása áldozattal jár, valami teljességéről le
kell mondani. Azért minden megvan, és minden majdnem a helyén. De mondjunk
végszót itt is! Ez a rajz nem ábrázolhatja a mai Székesfehérvár városát. Itt
ugyanis nincs olyan hely, ahová be lehetne illeszteni a panorámát, a
szintkülönbségek elégtelensége miatt. Beillik viszont a szentendrei - pomázi
hegyek közé. Nézzük csak: kelet felé haladva a szintzuhanás folytatódik. A
Dunáig…
 14.
Nézzünk meg néhány rajzvázlatot: Székesfehérvár ostroma 1601-ben. W. P.
Zimmermann metszete (Műszaki, 19. kép, 20. oldal) Természet utáni könnyed
vázlat, a rajzoló álláspontja és nézőpontja a Sziget városrészben, hegyoldalban
van (Kevély). Rálátunk tehát az Ingovány várorészre, a déli külváros felé,
jobbra, és kissé rálátunk az Erődre is. Ez nem készülhetett Székesfehérvárról, Buda-Vetus
déli oldalát mutatja, a Főtemplom erre az irányra merőlegesen áll.
 15. A
Hadmérnöki felmérés 1601-ben olasz nyelvű, valószínűleg kémrajz, és a
majdani támadási lehetőséget jelöli meg. Ez az északi-nyugati falat-kaput veszi
célba, pontosabban a Palotai-kaput. (Azért nevezik így, mrt szemben vele, az
Elővárosban állt a fazsindelyes Királyi-palota (1601). Az erőd kelet-nyugati
tájolása megfelel Cselebi leírásának. Délen látható a Kevély sötét vonulata,
oldalában a Sziget városrész épületeivel. Jól látni a Budai-külváros
csatlakozását, benne az ágyúállásokat, az új körbástya és a Fellegvár
célbavételét. A nagy tüzelőállások alapjai, a mellvédek vonalai, a külváros
kontúrja, a fal mentén a vizesárokkal ma is ott vannak a tájban. Ott van a
Külső-Palotai-kapu is, az ettől húzott városvonallal együtt szemügyre vehető ma
is. Hátul bekapcsolódik a hosszú, sík városrészbe, amely nyugatra vezet,
Csobánkáig.Ettől fölfelé (a rajzon lefele) a Kevély foltja látszik.
 16.
Csak hasonló ehhez a Székesfehérvár modernizálási terve 1601-ból. (A
város bevétele után megvalósítására nem volt elég idő.) A belső erőd rajza itt
pontosabb. Jól látható a falak hálója a területen, ezt kissé nehéz elhinni, de
hát a földön minduntalan megjelenik nyoma. Már majdnem tökéletes felülnézeti
rajz, a merőleges vetítéstől kissé tér csak el, amint a kép jobb szélén
(keletre) látható épület-alap is szemlélteti. A kutatott új helyszínen
lényegében minden beazonosítható. E két rajz sem készülhetett Székesfehérvárról.
17. A Hadmérnöki felmérés 1691-ből (Műszaki, 25. kép, 24. oldal) ugyanígy Budakalász-
Pomáz területét ábrázolja, a falháló finom jelzésével. Már megváltozott a külső
Budai-kapu kijárása, az utak ma is beazonosíthatók. Látszanak a kalászi
kőbányák üregei, ott, ahol ma is, és a tájban szépen látni a külső
Palotai-kaput lent, a híddal, északnak.
18.
19.
Maximilian hadainak támadása a város ellen –ezt a címet viseli e rajz
(Zrínyi, 35. oldal), amely láthatóan egy magas építésű városban folyó harcot
örökíti meg. A drámai küzdelem már az Elővárosban folyik, az Erőd bejáratának
birtoklásáért. De úgy tűnik, már el is dőlt, és már fent, a Castrumban folyik
az ember ember elleni küzdelem,
 20. Vízfestménynek
tűnhet (tus?) a 28. kép. Török metszet Székesfehérvárról; (Műszaki, 28.
oldal) a más forrás szerint Wathay Ferenc vízfestménye (Zrínyi), és az 1602-es
visszafoglalás zárófejezetét örökíti meg. (Míg az ostromlók a vár megadásának a
részleteiről tárgyalnak a keresztény védőkkel, egyes török csapatrészek nem
teketóriáznak, beszivárognak a még befejezetlen Monostor-bástya vidékére,
elfoglalják az erődöt. A török beszivárgás több szinten folyik az erődre. A
Déli-elővárosból és Szigetről, lent derékig a déli nagy árokban, felkapaszkodva
a még alacsony bástyára, az új belső kapun fel, és az erőd elején már a régi
feljárat kaputornya látszik. Ott 370 méteren vannak… Jobbra fönt a
Rudolf-feliratban a régebbi (belső) Budai-kapu felvont hídja látszik, nagy víz
van. Mindez a Google-keresővel beállítható, a jelenet valódi helyszíne
visszakereshető (a képet mellékelem). Ez a helyszín nem Székesfehérvár, ez
Budakalász külterülete, a Monalovác érdekes hangzású dombja. 374 m. magas.
(Mivel kopasz volt („pilises”), Rákosira való tekintettel beültették
feketefenyővel, de még ez is nehezen él itt meg, mert élő kőből és beomlott
falak várköveiből van a hegy.)
 21. Az
Olasz metszet Székesfehérvárról pompás török-városi kép (Műszaki, 29.
kép, 29. oldal.) Ez a Monostor-bástyáról készült, a szintkülönbség ugyanaz,
mint az előbb látott képen. (Magamban a látványnak a „Cselebi álma” címet
adtam.) Itt a bástya mintha a sakkfigura mintájául szolgált volna, és ezekről a
tornyokról írt Cselebi oly elragadtatással. Egyes tornyok kúpszerű lezárással,
zsindelyes csúccsal és gombos véggel szép látványt adnak ki, különösen a magyar
zászlót lobogtatva. Mivel hátul, fönt hegyvonalat látunk, az Erődről nézünk
lefele a török negyedre, és mögötte az Előváros partoldala húzódik, Sziget
fele. A természet után készült rajzmű egy hajdani magyar székesfőváros, a
rajzhoz közünk van tehát. A fennen lobogó török zászlók ellenére is.
 22.
Folytassuk a csatajelenetek nézésével: Csata Székesfehérvár előtt
1593-ban. W. P. Zimmermann metszete (Műszaki, 17. kép, 19. oldal., Zrínyi
115. oldal.)). Látványos, mozgalmas, mégis rendezett a kép, mert a térszíni
formákat a harc szereplőivel és kellékeivel rajzoltatja ki, a kompozíció
átlósan is tagolt, a jobb oldalra a mozdulatlan város és a csata mozgásai
kerülnek, eleve egyensúlyt teremtve, amit a baloldal statikussága ellensúlyoz..
Az elhúzott fordított „S”- vonala behúzza a bal felső sarokban a képbe a szelíd
hullámot, ez átfogja és kerekíti a középső mezőt. A felszín gazdagsága minden
elemében jelen van, anélkül, hogy telezsúfolná a képet. A „mögöttes kép” a
csapattestek által kirajzolt Erőd patkó alakja, vagy a híd, melynek üregét az
ágyúk, platóját a csapatok rajzolják ki. Ilyen felszíni gazdagság a felkészült
csapatok harci álma, mert módot ad a tagolt harcászatra, és ez a lehetőség
adatik meg a város délkeleti előterében. Ez nem adatik meg Székesfehérváron, ez
a rajz a Péter-hegyről ábrázol. A város nagyon magasan van, lebeg fölöttünk,
és még föléje hegyvonulatok hullámzanak be a képbe.
.
 23. Ugyanez
a jellegzetes elemekből összeálló gazdagság valósul meg a 21. képen, La
Vergne rajza a visszafoglalt városról (1601) címmel, még mozgalmasabb
jelenetet tár elénk. A táj és harc változatos eszközökkel tükröződik, valóban
felismerjük benne a Dunától, Megyertől, Csillaghegytől az Üröm - Borosjenőn át
Csobánkáig, és még fönt a Szentendrei-hegyig terjedő nagy térséget. Nincsen itt
összevisszaság: rajzi tudás van, leleménnyel fűszerezve. A város keleti végén
az a bástya tán még római eredetű, közel Herculeához (mai emlékei Pünkösdfürdő,
Óbudai-fürdő). És Ott a Duna már egy sóhajtásnyira. Látjuk még a Szigetet,
Monostort illetve Palotát (nem Várpalotát, mert az nagyon messze van ide, nyugatra).
A kalászi völgyüregekből itt apró vonáskákat látunk csak, hisz Aquincumtól Stulweissenburgig
sokkal több rajzolnivaló van, és az alkotó jelesen megoldja feladatát. Minden
terepi jellemzőt azonosítottam, de kiemelek egyet: a homokbálványok, kibúvások,
dombhátak sajátos jellemzői ősi Budánknak (a Mátyás-Graduale meghatóan szép
jeleneteinek festői hátterében is ezeket látjuk viszont).
 24. A
Székesfehérvár alaprajza 1720-ból De Pratitól (Műszaki, 35. kép, 37.
oldal) könnyed mérnöki munka, minden a helyén van, a Főtemplom is, a vár északi
falánál, és bár a Budai-kapu visszakerült az erőd keleti végéhez, elől, az
elővárosban a ma is kirajzolódó kertet is látni. Ez, Mocsaraival együtt sem
Székesfehérvárt mutatja, hanem a kalászi külterületet. (Az egykori mocsarak
helyei a Google-felvételeken jól látszanak.) Jellegzetes alakú a fennsík
nyugati, fodros vége, és a parancsnoki kert osztása (a csatorna alatt,
középtájon)!
 25. Haladva az időben előre,
a Székesfehérvár az 1730-as években. F. B. Werner metszetéhez érünk (Műszaki,
34. kép, 35. oldal). A széles gesztusú alak mögötti út a Kalász és Pomáz határa
mentén halad nyugatra, a Palotai-kapu hídja felé, amely átnyúlik a mocsáron.
Jellegzetesen és erősen tagolt felszín ez, Székes-Fejérvár keleti, északi
oldaláról. A mély völgybe ereszkedik le egy bátyó, mögötte egy fickó,
furkóssal… Több szintű táj, ez is ugyanoda emelkedik, mint az előbbi rajzokon.
Balra a Kevély hegy, oldalán a falak, épületek rajzolatai, a másik oldalon a
Pomáz és Szentendre fölötti hegyek. Ez a táj nem Székesfehérvár tája. Buda-Vetust,
Fejért ábrázolja ez is. (Az itt csatolt kép a Zrínyi közlése, 204. oldal).
 
A J. P. Binder
-metszet részlete
26.
A város erődítményeinek maradványai a XVIII. század végén (J. P. Binder
rézmetszete, 1780 körül). Nézem sokszor, százszor, sorolom fel épületeit,
felszámolom változásait. Minden ott van a helyén! Egy toronnyal még áll a
Bazilika, ősi koronázó templomunk, bár tőle délre túl nagyra építették azt a
barokk templomot.
Hosszan
sorolhatnám e rokonszenves alkotás rajzi értékeit, de más köti le a figyelmet.
A templomok, micsoda feszültség van közöttük, a tájolás összevisszaságából
következően! Mintha perben, haragban lennének! Az Erőd temploma pedig, új! A
régi, ősi bazilika keletre nézett, ez a barokk, új divatot követve, dél felé
tekint! Vagy a szentély északra néz? Felfogni nehéz, hogy miért épült egy új
bazilika, a Monostor-bástya fölé, a prépostság helyére, amely pedig nem
is keletre néz. Megvan a Palotai-bástya hídja is. Ott szerénykedik az ősi
fazsindelyes királyi palota (1601) az elővárosban, és hátul körbe, a hegyek... és
az oldalában az egyiknek? Szentséges Boldogasszony! Ez az Alba-Ecclesia és
templomtársai! Mögötte, a hegyoldalban fölfelé falak, építmények
szálkái-vonalai! Ez a rajz sem a mai Székesfehérvárt ábrázolja, hanem
Buda-Vetust, azaz Székes-Fejérvárt!
 27. Egy
tanulságos rajz: Székesfehérvár német nyelvű felvételi rajza 1738-ból (Zrínyi,
205. oldal) Valószínűleg más volt az igény ezzel a rajzzal szemben, mint a La
Vergne hadmérnök helyreállítási tervével szemben. (Ugyanitt, 188. oldal.) Talán
az adóösszeírás céljából kellett felmérni a tulajdoni parcellákat, talán a
kártalanítás végett, nem tudni. Az is lehet, most mérték ki a földeket a
telepeseknek. A dél felé néző Monostor-bástya fölött (lent, középen) kezd kibontakozni
a nemlétből egy itt-sosemvolt bazilika alaprajza. És kezd eltűnni a valódi, a
jobb felső erődmezőből. (Meg kell jegyezni, hogy az Erőd körüli városrajz
kicsinyített ábrázolás.)
28.
A városképek sorában ismét egy tiszta rajzú metszet következik: Székesfehérvár
1830 körül. Pick – Lenhard metszete (Műszaki, 37. kép, 39. oldal). Száz év
eltelt az előbbi metszet kora óta, a Palotai-kapu magas hídját lebontották, de van
alacsony híd, az északi elővárosban áll még az ősi királyi palota (csak 1601-ben,
máskor kolostor), az erődben barokk templom épült, és másutt is, de a Főtemplom
már nem néz keletre, csak kápolnája maradt, és amott a távolban? –ott látjuk az
Alba-Ecclesia épületegyüttesét! Az Árpád-szentéllyel! Itt elöl a kút és mögötte
az emlékoszlop, helyük ma is látszik, a középkori vagy római oszlop darabokban
úszott le a Barátok-patakán a nagy vizekkel, utolsó darabját nemrég vették ki a
patakból. (Egymásra helyezve már három darabja látható Budakalászon, a Kőbánya
út 23 szám alatt.  Oldalán nagy bevágás van a fémkapocs számára. De meglehet az
is, hogy az oszlopok a Palotai-bástya hídjának faszerkezetét tartották) Megvannak
a nagy hegyek is. Sajátos közlés, de a Google-keresővel megtaláltam a
barokk épületek helyét is. Nekem úgy tűnik, hogy a város vezetői feladták a
dombot, üresen áll, az előváros és hosszan nyugat felé a sík terület fejlődött:
karbantartották az épületeket, és újak is épültek. A rajz nem ábrázolhatja
Székesfehérvárt, mert más tájról készült, de megfelel Buda-Vetus ábrázolásának,
ha beszámítjuk a bekövetkezett több évszázados változásokat.
29.
Az 1872-ben elpusztított nyolcszögletű kaputorony művészi ábrázolása: A Budai-kapu
tornya 1870 körül. Aujedszky Adolf festménye (38. kép, Műszaki, 40. oldal).
A nem túl erős délutáni napfény megvilágosítja a tornyok és a házfalak nyugati
oldalát. Az északról, Pomáz felől nyíló utcára finom árnyékot vetnek a túloldali
házak. (Az előtérben polgári társával békésen diskurál a fegyveres őrszem, és az
untató őszi árnyékban ásít egyet a gazdátlanul hagyott őrhely római sírkőbe
vágott személyi bejárója. A porban az eb őrködik. Békés, szinte idilli a kép. Már
majdnem a ferencjóskai megbékélés derűjével nyugtat.) Ez a déli, a Buda felé
néző kapubástya, a külvárosi. Székesfehérváron nem állhatott, hisz a Március
15-e út, ahová „hivatalosan” helyezik, a városközpontból észak felé vezet, a
támadók nyilván nem a város felől támadták a kaput. A Vörösmarty tér környékén
elvileg állhatott volna, ez déli irány, azonban ide nem helyezik „hivatalosan”,
mert ez a vélt Sziget-külváros közele, nem a budai külvárosé. Ez a festmény
tehát az ürömi határban készült, Székes-Fejérvár kapubástyájának becses értékű
ábrázolása. Ha a metszet valódi, akkor a korszak hiteles tanúja.
Ráadásként
közöljük a kaputorony egy későbbi megjelenését is, kissé nagyobb panorámába
ágyazottan.
Rövidebben is, a lényegesről
Megismételve
fő tételemet kimondom: az elemzett rajzok, amelyeket a Székesfehérvár mai város
történelmének szemléltetéséhez, útikönyvek és monográfiák bizonyító
mellékleteiként szerepelnek, nem ábrázolják Székesfehérvárt. Mivel írásomnak
bizonyító szerepe is van, teljes felelősséggel kijelentem, hogy az ábrázolatok,
melyeket eddig Székesfehérvárral hoztak kapcsolatba, a másik, az itt már
sokszor említett ősi Székes-Fejérvár (Buda, Buda-Vetus, Ősbuda, Fejér,
Fejérvár, Alba, Alba-Regalis, Stulweissenburg) ábrázolásai.
A végső ítélet órái
A
magyar királyok arcképével díszes Palotai-kapunak 1776-ban még állandó őrsége
volt, utolsó darabja, a kőoszlopok közé ácsolt fahíd, amely a csatorna fölött
átívelt, még látható Werner metszetén; ez a híd a XIX. század közepéig
fennállott. József nádor 1809-ben megszemléli a fejérvári (stulweissenburgi)
határt, és elrendeli a kapuk elbontását. De még 1872-ban is állt a nyolcszögletű
kapubástya, amelynek a tetején kioszk működött - Cselebi feljegyzése szerint, -
ahol a környékbeli idős szőlőművelők barátságosan elbeszélgettek. József nádor
orosz származású felesége Ürömben nyugszik, a copf stílusú sírkápolnában, talán
nem volt véletlen a hely kiválasztása: ott, ahol a Magyar Királyság utolsó
bástyája leomlott. Mindezt a Székesfehérvár c. könyv 39-40. oldalán olvashatjuk.
(Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1966.)
Ősbudáról nem lehet hideg tárgyilagossággal írni.
Jó
Warkoch György, fejéri várkapitány csak anyai ágon volt magyar származású. A
budai polgárok, akik pedig főképpen latinok voltak, lezárták a belső erődkaput,
így a törökök lekaszabolták őt, vállalkozó vitézeivel együtt. Nem volt a
magyarnak oltalma később sem, az oszmán hódítás véglegessé tételére negyvenezer
magyart irtottak ki, csak egyik pogromjuk alkalmával. Óbuda térségében van
Törökvész nevű határnév, ennek a névnek valóság az alapja. De nem volt
felszabadulása Székes-Fejérvárnak - Stuhlweissenburgnak a hódítócserével sem.
Ne szépítgessük, ne szelídítgessük gyarmati sorsunkat: a végével minősítsük.
Világossal, Araddal, Trianonnal, s a sorból ne hagyjuk ki a Királyi-Fejér
eltörlését, megalázását sem.
Arról, ami nem látható a térképeken
A
nehéz látványok és bizonyítások után adjuk át magunkat kissé a képzeletnek, a további
csodák által kiváltott bűvöletnek. Ha nem igazolják majd a további kutatások,
az élménynek részei voltak, és ezért igazak, számomra legalább. Az
Alba-Ecclesia újra meglátott templomhelyéhez fel lehetne emelkedni egy ősi
lépcsőn is, de túl meredek az út, a várárok és fal is akadály lenne. Ez a
lépcsőzet nem akármi! Mintha az ősi piramis-kultúrához hasonló létesítmény
lenne! Lehet azonban egy közönségesebb magyarázat is a robosztus, mértanian
egyenes lépcsőzetre, a hosszú fokok ugyanis fel vannak szabdalva. A kövek
nincsenek még kifejtve, láthatóan egyszerre kell kimélyíteni a
felszabdalásokat, és majd egyszerre kifordítani a termésköveket. Minek?
Például, elszállítani, és a Duna rakpartjára lerakni. Egy bizonyítékot már
látok erre, remélhetőleg másik is, valódi kő is előkerül. Van egy profán
magyarázat is a nagy léptékű lépcsőre, csak az túlságosan brutális. Mélyen
szántó, hatalmas erőgép véste volna bele a kőbe a terasz-sávokat. Reméljük, nem
ez a valódi magyarázat.
Az Óriás Hun király Lépcsője és -Portája
A
lépcsőzeten áll egy hatalmas emberi figura, az Óriás Hun király. Profilból és
szembe nézetből látjuk arcát, a nézőponttól függően, fején koronaszerű alakzat.
Ha a véletlenek játéka tévesztett meg a most leírtakkal, máris bocsánatot
kérek, hogy hamis illúziókat keltegettem, de vétlen vagyok. Így látom, és akkor
így alakult ki a kép, véletlenül. Tehát véletlenek játékaként folytatódik a
hegykép, amely a Lábtól, a hegylábtól és az Óriás Hun király lábától a hegygerincig
ér, átrajzolva az egész hegyoldalt. A mellétől véletlenül egy hatalmas
csillagkép indul nyugatra, íj alakzatot mutatva, rajta vesszővel. A látványt
fényes fehér pontok rajzolják ki, melyeket építmény (hegyvéset?) hullámvonala
kontúroz. És véletlen az is, hogy az Óriás Hun király jobb kezében egy rövid
kardot vagy tőrt tart előre, melynek a marokvédőjét és a pengéjét szintén apró
„vésetek”, talán kis épületek rajzolják ki. A király kardja előtt egy rémült
(nekem úgy tűnik, római) katona rogyik össze. A képzelt jelenet alatt szép
szabályos ovális szentélyféle látszik, melyhez felülről, alulról lépcsők
vezetnek. Ez alatt van az ősi bánya, fönt barlanggal, kormos kövekkel, a
keresőn fényes felkiáltójel. Alatta fal vezet az Alba- templomig, és itt más
falakkal is találkozik. Az Óriás Úr portájától nemcsak fal vezet az Albáig,
hanem lépcsőzet is. A lépcsők kifaragása mindenütt érdekes, a szintviszonyokhoz
igazodó. Itt minden a táj szépségéhez járul hozzá, és semmi sem károsítja ezt.
Sok követ kellett kifejteni, mégsem látni sehol tátongó üregeket, csak annyit
vesznek el az egyik helyről, ami kell a másikra. Az „Óriás Úr” alakjában látjuk
a kicsi termeket, összekötő útvonalaikat, és hallatlanul érdekes
labirintus-rendszer képe bontakozik ki. Az „Óriás-lépcsője” fölött hatalmas
palota látszik, hosszú, egyenes vonalak között nagy kör alakú nyílásokkal. Ez a
porta magának az Óriás Úrnak a teste, a faragott mező nagy sávja,
valószínűsíthető a sírmezői szerepe, mivel a kis portácskák mérete nem
élettérnyi, csupán halottnak elég. (A hun korszak elegendő holttestet hagyott
maga után, valahol elő kell kerülnie a hun köztemetőnek.)
Etzilburg = Attilavár
Ugyanaz
a város, mint Buda, tehát ha Ősbuda megvan, akkor Attilavár is megvan. A
német
nyelvű fogalom fennmaradása az egykor bizonyosan meglévő, valóságos városhely bizonyítéka.)
Azért is látom sírmezőnek, mert ilyen nagy terület „megfaragását” csak valamilyen
mindig működő közszerep eredményezheti. És még a szakralitás, de a
temető-kultúrában ez is jelen van. A sírmezőnek vélt területen főképpen kör
alakú sírok vannak, amilyeneket Pomáz dombjának területén is láttam. Nem írható
az elektronikus árnyékolás számlájára a sok nyílegyenes vonallal határolt
különböző alakú és méretű felület, medenceszerű lakokkal, szabályos
kör-üregekkel. (Egy-egy szakadékban betemetett kövek halmaza.) Azok közül, amit
itt leírtam, az abszolút bizonyosság az, hogy a Kevély-hegynek az
Alba-Ecclesiától nyugat felé elhúzódó északi oldala sok-sok meglepetést
tartogat. A régészeknek igazi csemege lesz feltárni az itt egymásra rétegződő
ősi hagyatékot, amely igen változatos forma- és arányrendszerben jelenik meg,
szinte az egész hegyoldalt elborítva. Sejteni lehetett ezt. Aki tanulmányozta a
„francia metszetet”, észrevehette a finom rajzolatokban megragadott építészeti
gazdagságot. A rajzoló minden elismerésünket kivívta, hiszen nem kis
fáradságába került az apró hegyrajzolatok megfigyelése és megragadása, páratlan
türelemmel dolgozhatott rajta. (Szabadjon megjegyezni, hogy kevés a jó rajz-reprodukció,
és bizonyára a kéziratban várakozó dolgozatok közlése során a legrészletesebb
másolat lát majd napvilágot. Külön nehézséget okoz, hogy a közlések során a
szerzők nem mellékelik a jelzeteket, a térképek motívumai beszámozásának és
betűjeleinek nem adják meg a jelentéseit. Sőt, még az elolvasásukkal is baj
van, az elmosódás miatt ugyanis nem látszanak a magyarázatok, feliratok. Az
külön bosszúságot okozhat az olvasónak, ha a rajzok hiányosan jelennek meg.)
Miért nem volt méltó a város ősi nevére?
Remélem,
érthetően meg tudom fogalmazni, hogyan és miért történhetett mindez királyi városunkkal.
Amelyik népnek van ősisége, történelme, hatalmi tényező: számolni kell vele az
elosztáskor. De ha nincs, oktalan a büszkesége, arcon lehet ütni a szemtelent,
mert nem kell neki méltóság sem. Az önálló vagy önállóság-eszméit őrző, a földön
vagy a magasban de létező Magyar Királyság mindig veszélyforrás. A történelem
nélküli, saját nyelv nélküli (szinte csak jövevényszavakkal rendelkező legújabb
jövevény-) embertömeg kiszolgáló személyzet lehet csak egy fényes birodalmi
rendben. Nagy oka van annak, hogy Székes-Fejérvár (Ősbuda) egyszerű
közvárosként sem élhetett tovább, az ország szívében. Ha egy ország egy erősebb
szomszéd számára bekebelezhetőnek tűnik, ez a kívánság az erő számára eszmévé
növekszik, amely a tetteit vezérli, sürgeti.
De már a múlt nem a régi.
Ma
már más a világ. És ha Ausztria kultúrától nemesedett mai állama tudomást
szerez az ősök által okozott történelmi veszteségeinkről, érdeklődéssel fog
fordulni királyi városunk feltámadása felé. Kulturált európaisága révén, birodalmi
ábrándjait már hátrahagyva a régmúltnak és történelmi múzeumoknak, nemes
áldozatokkal fogja jóvátenni a kamarilla-elődök által okozott veszteségeinket,
és együtt érző mecénásként segíti Székes-Fejérvár (Ősbuda) feltárását. Mindenek
előtt, a dokumentumok kiadásával segíti, hogy szeretett városunk, a mai Székesfehérvár
visszakapja történelmét és identitását, a valódi múltját igazoló iratait. A helyi
történészek lokálpatrióta lélekkel és filológus szorgalommal gyűjtötték össze a
történelmi dicsőség igazolásait, hogy városuk fényét aranyozzák: őket csak
köszönettel említem, könyveikkel együtt. Külön is köszönöm, hogy forrásként
felhasználhattam ezeket, ráadásul úgy, hogy a forrásaim megjelölésében bizonyos
meg nem nevezett okok miatt nem tettem eleget mindenütt a publikációs
hivatkozások szigorúan vett történész-szakmai követelményeinek.
Már a jövő sem a régi!
Fájdalommal
nézem a jövő mindennemű pusztítását. Amióta új verzió került a Google-ra,
beépítették (lakóparkkal) a külső Budai-külváros nagy részét, eltiportak egy
föld-képet (repülő galambot ábrázolt), beledózeroltak a Majdán-fennsík
barlangjaiba, és félő, hiába őrizte meg a feledés ősi maradványainkat. Pedig,
amint írtam már följebb, valódi régészeti csemegéket kínál a Fejér és környéke.
Nemcsak a magyar történelem korai üzentek nekünk, utódoknak, hanem a római kor,
a népmozgások kora, a bronzkor és a megelőző századok sőt évezredek üzeneteit
kell felfognunk, és értékké emelnünk fel a föld gyomrából. Egész Európa, sőt a
civilizált világ érdeklődésére számíthat egy jó kézbe vett értékfeltárás és
–megőrzés. Ha a román nemzet méltónak tartja a Mátyás börtönét megjárt Vlad
Tepes (Drakula) alakját a dicsőítésre, a mi Mátyásunk ne volna méltó erre? A
napvilágra hozni Szent István és a többi királyaink sírját, a templom-sírjával
együtt nem elég megtisztelő régészeti-történészi feladat? Nem volna más a
jövőnk az ősi székesfővárosunk fölemelésével, feltárásával? Ha feltárjuk,
minden érintett és belőle részesülő település, önkormányzat szép jövőt építhet
belőle, de ha feltárás nélkül akarjuk beépíteni, iparosítani, a nemzet számára
is elvész, a község se nyer semmit.
Az egyenlet megoldása a közös nevezővel
Székes-Fejérvár
székhely-szerepének elvesztése után is megmaradt az új főváros, Buda kapujának,
és az lehet ezután is, csodálni való maradványai nem feltartóztatják a hadakat,
hanem magukhoz vonzzák a népeket, mint hajdan az Alba-Ecclesia és Felhévíz. Egész
jövőnk más lehet ezzel a múlttal, és egész múltunk, ez új jövővel! Mit mondhat
erre a kormányunk? Hogy ez nem kormányzati feladat? Nem, ha Bangla Desh
kormányát kérdezzük, annak valóban vannak a mi Ősbudánknál fontosabb nemzeti
ügyei is. De a becses történelmi és egyetemes régészeti maradványaink sorsa a
mi ügyünk. Nem akarok én előre feladatokat kijelölni senkinek, csak eltöprengek
azon, hogyan tudnánk végre összefogni valamiben, méghozzá időben. Hatékony védelmet
csak a kormány tudna garantálni azzal, hogy az egész területet szigorú védelem
alá helyezi, a törvényhozásban sürgősségi indítványként kezelt védelmi
törvényjavaslataival. Mit tehet a történész? Elősegíti ezt. És a régész? Érdeklődést
mutat, pályázatot nyújt be, feltárni akarja, feldolgozni és nem „jegelni” a
témát. A politikus? Végre, együtt mozdul a lehetőségekkel, együtt cselekszik
társaival. Íme, Kedves Magyarok, Kedves Hazámfiai, a KÖZÖS NEVEZŐ!
|
