webmester | 2008.07.24. 06:44 | 856 | | |  | |
Pető Imre | Témacsoport: Szülőföldi látogatások: Perkupa | |
DOBÓDÉL, PERKUPA ÉS VARBÓC KÖZSÉGEK FÖLDRAJZINEVEI (Részletek) | ||
| <<< Előző cikkhez | Következő cikkhez >>> |
Egy leporolt egyetemi szakdolgozat margójára... Ha akkor nem születik meg ez a szakdolgozat, előbb-utóbb meg kellett volna úgyis írnom. Mert szülőfalum és a szomszéd falvak dűlői szemem előtt ívelnek-hajladoznak, a gyermek és ifjú szemén és lelkén át megmaradt a felnőtt számára is: kitörölhetetlen emléknek. Szinte minden határrészben volt földünk. Ismerni kellett területét és minőségét, és bár nem kellett, a környezetét, örök emlékként él a színe is, a hangja, a forráskútjának tiszta vize, és minden mezei munka élménye, emberek és jószágok fáradozásai és örömei. Annyira, hogy emlegetni kell ezeket a neveket: itt zsonganak, az egyes évszakok tennivalóinak nehezével és örömével telítődve, a vidéki, falusi Magyarország egykori történelmének élet-zajával üzenve a mai embernek is. A nevek beszédes emlékképei évszázados viaskodásnak, élet-harcnak. Tulajdon- azonosító jelek a határban eligazodni, a határterület pontjait megnevezni akarók számára. A ma emberének akkor is sokat mondhat e névgyűjtemény, ha nem nyelvész az illető, nem is földhivatali térképész, hiszen a hivatalnak egyre kevesebb dolga van a határral: nem kell részletekkel bíbelődni már, az egybeszántott nagyipari parcellák rikítanak a napraforgótól vagy az idétlenül sárga repcétől ezer hektárokon keresztül. Micsoda élmény-özönt, mennyi szépség-halmazt gyűjtött össze a régi kor gazdálkodó embere, mennyi a veszteség azóta ezeken a tájakon! Ha átfutjuk vagy elolvassuk e névtárat, évszázadok üzennek nehéz sóhajtással vagy tiszta nevetéssel felénk. Ezt nem találja mindenki érdekesnek. A határt se. A falusi életet sem. De ez is hagyományunk. Mint ahogy az ének, muzsika, a szép viselet, kézi mívesség, ez is megőrzendő, összegyűjtendő. Hiszem, hogy sokaknak keltem fel érdeklődését, sokak határozzák majd el, hogy ők is megőriznek valamilyen hagyományt a jövőnek: lehet hogy díszítést, egy-egy táncmozdulatot, a falu néhány régi szép dalát, felvételt vagy festményt a szülőföldről, mindegy, hogy mit őriz meg az ember, csak tisztelje meg valamivel a múlt emberét is, örüljön az ősök örömével, és becsülje a nemes hagyományt! Egyre több fiatalt látok, melyek büszkén emelik magukhoz e rájuk hagyott örökséget. Legyen biztatás minden felnőtt szó, a jövőnek szóló. A fiatal az élet, a jövő. De milyen lesz e jövő? Átmenti-e az ember az élet szépségét is, vagy csak a rohanását? A földeken lesz-e gazda, vagy csak napszámos? Nem lehet szép jövő annak a népnek, amely megtagadja múltját, elfelejti küzdései színtereit, utálattal menekül faluról, vidékről, az országból. Ez a föld véráztatta föld, és a nemes küzdelmek, szép hagyományok immár védelemre szoruló színhelyei. Minden idevonz, idehúz, ideparancsol: hűség, dologszeretet, hazafiság, jövő. Ideköt a múlt, jelen és jövendő: a teljes időfolyamat. Nem tudok a dűlőnévről se nyelvészettudományi objektivitással beszélni. Egy hely, de mégsem ugyanaz. Ha Hustárt mondasz, nekem a pacsirta kezd emelkedni a táblából, hogy elzengje-cserregje zeneszámát. Ha Almafatető áll a papíron, nekem ez a messzelátó hely, tiszta márciusban-augusztusban a Magas-Tátra idáig hajló látványa. Valakinek csak a Varnyas, nekem ez a Homloka-kút közelsége, enyhítő, finom hideg vizével, vagy a lápa kútjáé, a dolgos, szép nagylánnyal, merítőjével… Nevek között halad el életünk. Minél kevesebb nevet tudunk, annál kevéssé tudjuk megnevezni a világunkat, mely így egyre inkább másoké lesz. A bokornak, fűnek, gyomnak „nevét is, virágát is tudni”, de ismerni a helyet is, ahol megterem, ez: otthon lenni a tájban, szülőföldünkön, a hazánkban. Az örökösök mind örökség-védők is, ha nem azok: érdemtelenek .
BEVEZETÉS
Előszó
Azt a feladatot vállaltam, hogy összegyűjtöm három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község földrajzi neveit. A munkához először áttanulmányoztam és kijegyzeteltem az e tárgyban megjelent főbb nyelvészeti munkákat (ld. a bibliográfiát), majd 1975 nyarán elvégeztem az adatgyűjtés egy részét. Edelényben a Járási Földmérési Hivatalban kijegyeztem a kataszteri térképek névanyagát (még az 1893-as kéziratos térképeket használják), Miskolcon a Megyei Levéltárban pedig átnéztem a még föllelhető régi térképeket és iratokat. A helyszíni gyűjtés során a területet jól ismerő helybeliekkel többször bejártam a határt és magnetofonszalagra rögzítettem az információkat. A három község: Dobódél, Perkupa és Varbóc Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Edelényi járásban van. Perkupa a vasút mentén fekszik, Szalonna megállóhely és Jósvafő-Aggtelek vasútállomás között. Perkupáéval érintkezik a két másik falu területe. Perkupa belterületétől Dobódél belterülete 5 kilométerre van északkeleti irányban, Varbócé szintén ennyire, keleti irányban. A három község a Perkupa-Varbóc Községek Tanácsának igazgatása alatt van, az eddigi földrajzi és gazdasági egységét most a közigazgatás erősítette meg. Egykor Torna, ill. Abaúj-Torna vármegye alsó járásához tartozott mindhárom, Bódvaszilas székhellyel. Varbóc falu a Gallyasság nevű dombvidékre települt, a másik kettő a Bódva völgyébe. A földjeiken tíz község egyesüléséből alakult Dózsa Mezőgazdasági Termelőszövetkezet gazdálkodik. Perkupa magába foglalja Jósvafő-Aggtelek vasútállomást, Varbóc pedig a Lászi pusztát (a Térk. Lászi tanyának jelzi).
A dolgozat jellege
A terület névanyagának a történeti szempontú feldolgozására nem vállalkozhattam, mert a teljes levéltári anyaghoz nem tudtam hozzájutni. Nem mondhattam le viszont arról, hogy a meglévő adatokat felhasználjam, ezek nélkül hiányosabb lett volna a dolgozat. A szinkron anyagú névtár csak szűk képet adhatott volna a terület névadásának módjairól, sajátosságairól, ezenkívül kellő mélységű névélettani vizsgálattal kellett volna ezt végezni, amire nem volt lehetőségem. Így a dolgozat „vegyes szemléletű” lett. Fő törekvésem az volt, hogy lehetőleg teljes legyen az összegyűjtött névanyag.
A helynevek közlésének módja
Először névtárat közlök, ahol a térképen feltüntetett számok sorrendjében felsorolom falvanként a neveket, külön a belterület majd a külterület neveit. Ezután szócikkes névtárat közlök községenként, betűrend szerint. A szócikk szerkezete: a kikövetkeztetett köznyelvi forma után a szó térképi száma következik, majd fonetikus leírása és az ejtésváltozatok. Rövidítés jelzi a terület jellegét, művelési módját a Kataszt. vagy történeti említések idején. Ha változott a művelési jelleg, utalok erre. Gondolatjel után a névvel kapcsolatos írásos közlés következik, majd a jelölt helyre vonatkozó információk leírása. Ahol nem találtam elég bizonyító adatot a név eredetére vonatkozóan, feltételezésemet írom le. Ez azonban rendszerint az után a nyelvjárási szöveg után következik, amelyet bekezdéssel írtam le. Ahol a nyelvjárási szöveg nincs összekapcsolva (szerkesztve) az előző mondatokkal, ott sem láttam szükségét annak, hogy a sok „például” utalószóval egyhangúbbá tegyem az írást. Néhol elmaradt a nyelvjárási közlés is, a köznyelvi forma után egyszer úgyis megtalálható, kivéve akkor, ha a név már nem élő. Ezzel pedig rövidíteni akartam a szócikkes névtár terjedelmét. Munkámat – ha alaposabb tudok lenni és a körülményeim jobban engedik – folytatni kívánom, a névanyag történeti szempontú feldolgozásával és névélettani vizsgálattal.
Adatközlőim
Dobódélról: Nagy Gábor 50 éves Péderi József 63 éves Szemán István 60 éves Tóth Pál 58 éves
Perkupáról: Falucskai Lajos 58 éves Falucskai Lajosné 54 éves K. Falucskai Lajos 60 éves Gál Lajos 82 éves Pető Imre 68 éves
Varbócról: Molnár István 55 éves Tar Géza 50 éves Tar István 48 éves Vozik József 60 éves
A hivatalos adatokat mindhárom községről a Perkupa-Varbóc községek tanácsán kaptam Juhász József tanácstitkártól és Farkas László tanácselnöktől.
A helységek ismertetése
a) Dobódél
A Szén-nemzetség ősi birtokai közé tartozott az Árpád- és vegyesházi királyaink idején. 1427-ben is a Széniek és a velük vérrokon jósvafői Tekesek birták és hét adózó jobbágyportát számoltak. 1473-ban a Patakiak és Martonosiak osztozkodtak területein. A török alatt ismeretlen volt a sorsa. 1689-ben felerészben a csetneki uradalom tartozéka, kincstári birtok és a gr. Aspremont családé. Még 1715-20-ban is lakatlan, 1750 körül népesült be újból. Ekkor 27 házban 61 róm. kat. és más felekezetű lakott, mindössze 104 fő. 1938 táján már csak 96 lélek lakta, ezek 531 k. holdon gazdálkodhattak. – Mindezeket CSIKVÁRI közli a kisközségről. Némileg eltérnek FÉNYES adatai ezektől, aki 1851-ben 167 katolikust és 6 zsidót számlál. FÉNYES jó réteit, erdőit említi, erről azonban PESTY más véleménnyel van. Szerinte: „Ha réteinket tekintsük, annál alylyasab, silankab, csátésab, a Megyénkben nincs, de az országban is alig lehet”. Ugyanitt arról panaszkodik Pédery István községi előljáró, hogy a réteket a perkupai és a szalonnai magas gátak teszik tönkre, és a község csak azzal dicsekedhet, hogy mezein „nemcsak elég jó vizet kaphatunk, hanem … remeknek mondható forrás kútaink is vannak”. A községet egykori XVI. századi pusztulása után PESTY szerint Abaúj megyéből népesítették be újból – Péder és Bodolló községekből, mert „lakosainak nagyobb része és előkelőbbjei: Péderi és Bodolay nevet viselnek”. 1972-ben CSOMOR adatai szerint a község már Perkupához tartozik, belterülete 7 holdnyi, 95 lakos él 24 lakásban. Postája Perkupán van. Iskolája nincs, a hivatalos ügyeket Perkupán intézik, de a közös tanács nevében Dobódél neve nem szerepel. Ez előtt az érdekes múltú falvacska előtt nem látszik távlat, földjein tíz község egyesüléséből alakult téesz gazdálkodik, új házak nem épülnek, a fiatalok máshol vesznek tanyát. Néhány szép oromzatú régi lakóháza a környékbeli népi ipar fejlettségéről vall és jó ízlését dicséri. Jelenleg 22 háza van, négy év alatt 15 fővel szaporodott lakossága, mos 110 ember él itt, tsz. tagok, nyugdíjasok, bányászok (Közös Községi tanács V. B. adatai, Perkupa).
Nyelvi megjegyzések
A palóc nyelvi sajátosságok gyengébbek, kevésbé felismerhetők, mint Perkupán és Varbócon. Ez a falu egykori pusztulásával függ össze. Több faluból népesült be újból, és ez nyelvi kiegyenlítődést eredményezett. A köznyelv hatása is jobban érvényesült itt, mert a kis falu nem alkotott zárt nyelvi egységet. A szlovák nyelvterületek közelsége, a lakók szlovák kapcsolatai is közrejátszhattak abban, hogy gyengébben hallhatók a palóc nyelvi sajátosságok.
A magánhangzók jelölése
u ú i í ü ű o ó e é ö ő a ao e e
Enyhe diftongizálás itt is hallható a középső nyelvállású magánhangzóknál (ó ou, ő öü, néhol még é éi (ez azonban olyan enyhe, hogy felfogható a mgh. képzési sajátságának is. Meglepő, hogy az e hang egész gyengén hangzik, majdnem zárt e van a helyén, csak néhány szóban (pl.: lucerna) hangzik tisztán. Az „l” ö, o után nem esik ki és nem nyúlik meg a mgh., de a nyelvhasználat nem egységes. Hallatszik föld, főld, néhol főd, ritkán főüd.
b) Perkupa
A falu történetét 1939-ig CSIKVÁRI közlése alapján vázolom. Ezek szerint a falu és határa a Tornai-nemzetség ősi birtokai közé tartozott, a velük vérrokon Tekes-, Szalonnai- és Szini-családok bírták. 1427-ben a jósvafői Tekes család 21 jobbágyporta után szedte az adót. 1473-ban a Tekesek egyezséget kötöttek a Martonosiakkal és Pataiakkal az itteni részre. 1532-ben hosszú harcok kezdődnek, 1565-ben 1 ½ adózó portája van. 1720-ban is csak 4 jobbágy és 3 zsellér háztartása van, ekkor gróf Gyulai és herceg Eszterházy a birtokos. 1833-ban már 122 háza van 953 lakossal, ekkori birtokosai még Csiszár, Hódossy, Ragályi (v. ö. Ragályi lápa), Gedeon. 1869 és 1920 között 918-ra emelkedik a lélekszám. 1939 táján 867 lakosa 2836 k. holdon gazdálkodik. Lakosai 2 kivételével magyarok, 312 róm. kat., 12 gk.,523 ref., 3 ev., 2 gör. kel., 14 izr., 1 egyéb. 209 lakóháza van, 1 róm. kat., 1 ref. népiskolája, 1 róm. kat. és 1 ref. továbbképzője van a településnek. FÉNYES (1851) szerint a falunak 930 lakosa volt, azóta nem sokat szaporodott. Néhány adat 1972-ből (CSOMOR szerint):
A falu határában 1950-től folytak kutató-fúrások és 1955-ben kezdődött meg a gipsz feltárása és a gipszanhidrid bányászása. Az ásványt őrlőmű őrli meg, a port talajműveléshez szállítják. 1958-ban termelőszövetkezet alakult, hat egyéni gazdálkodó maradt. A közös gazdálkodás átformálta a határ képét, a kis parcellák megszűntek, a határban csak néhány ember dolgozik a földeken. A dombokat befüvesíti a tsz, a Bódva-völgyi réteket felszántotta. Valószínű, hogy a jövőben még jobban megváltozik az itteni táj. Perkupa határában mesterséges tavat fognak kialakítani, amely több mint egymillió m3 vizet tud tárolni a borsodi iparvidékek ellátására (v. ö. újsághírek). A táj földrajzi képe igen változatos. Magas bércek síkságokkal váltakoznak, dimbes-dombos vidékek között patakok völgyei húzódnak. A rendkívül tagolt határban az itteni ember csak úgy igazodott el és beszédében úgy tudta felidézi a helyeket, ha mindent pontosan meg tudott nevezni. Ezért a viszonylag kis földrajzi terület megnevezésére bő névanyag szolgált.
Nyelvi megjegyzések
A palóc nyelvi sajátosságok jobban érezhetők, mint Dobódélon, de nem annyira, mint a varbóciak nyelvében.
magánhangzó jelölése
u ú i, í ü ű o ou, ó e, ei, é ö öü, ő a ao e e
Megjegyzem, hogy az áo (á) mindig tiszta, az ou (ó) és ei (é) diftongus ritkán hangzik tisztán és még egy adatközlő nyelvében sem egységes. Meghagytam az ó-t, é-t és ő-t ott, ahol nem volt erős a kettőshangzó, és még betudható a magánhangzó képzési sajátságának. A diftongusokat itt inkább áo-nak, ou-nak, ei-nek, öü-nek kellett volna jelölni. Technikai szempont (gépelés!) is hozzájárult ahhoz, hogy egységesíteni próbáltam a leírást.
c) Varbóc
Perkupától nyugatra, 5 kilométerre van, kies vadregényes tájra, dombok közé települt. CSIKVÁRI ezt írja történetéről (idézem a tartalom szerint): a honfoglalástól kezdve a Szini és Tekes családoké. 1427-ben 15 porta után szednek adót a Sziniek, 1486-ban a Forgách és Varbóczi zálogba adják itteni részüket a Derecsényieknek (v ö. Zálogföld? – a dolgozatban). Szendrő eleste után gyakran kirabolják a falut, míg évi adót vállaltak. 1565-ben Báthori Andrásé, 8 portával. A 17. szd. elején protestáns. 1660-ban Király Imre, Bocskai István, Aszalai Mátyás a tulajdonososok. 1720-ban 3 nemes, 13 jobbágy és 3 zsellér lakja, 1828-ban már 469 fő. Ez időben már a legjobb fehér borai vannak. FÉNYES 1851-ben 489 ref. és 56 kat. lakost említ, és itt is olvashatjuk, hogy a szőlőhegye tágas, s fehér bora a leghíresebb magyar borokkal vetélkedik. Tulajdonosok: Ragályi, Recsky, Mészáros, Gedeon, Lenkey, Pap, Ség családok. PESTY munkájában is boraival dicsekszik a község előljárója. A régen virágzó szőlőkultúra emlékét csak a szóbeszéd, az írások – és a földrajzi nevek őrzik (Szőlőtető, Szőlőoldal, Borháztető, stb.). Ezek a nevek ma szántóföldeket jelölnek. A határ megművelése a tsz-nek egyre több gondot okoz, sok területet feladtak, a szántók főleg takarmánynövényeket teremnek. Az emberek nem látnak távlatot maguk előtt itt, máshol építkeznek. CSOMOR 1972-ben 259 lakost említ, 74 lakóházat (ebből a Lászi pusztán lakik 21 fő 5 házban), azóta a népesség nem szaporodott. Közigazgatási szempontból Perkupához tartozik, közös tanáccsal. A táj képe is igen változatos, bár nem annyira tagolt, mint Perkupa határa. Az itteni határrészek nagyobb egységeket képeznek, a Lászi erdőségek kevesebb névvel szolgálnak. Nehézséget okoz a meglévő névkészlet összegyűjtése, az emberek ugyanis ingerültek, ha a határról kérdezzük őket, keserűen veszik tudomásul községük visszafejlődését. Egy mélyebb névélettani – és egyáltalán – nyelvjárási tanulmányt kellene itt végezni, mert a jövőben a falu valószínű megszűnése miatt erre már nem lesz lehetőség (v. ö. LŐRINCZE: A földrajzi nevek változása és elmúlása c. fejezet).
Nyelvi megjegyzések
A magánhangzók lejegyzése:
u ú i í ü ű o ó, ou e é, ei ö ő, öü a ao e
A diftongusok közül csak az ao hangzik mindenütt, a középső nyelvállású hosszú magánhangzók tekintetében még egy személynél sem egységes az ejtés. A leírásban nem egységesítettem, mert az anyagom kevés ahhoz, hogy helytálló hangtani tanulságokat vonjak le. A perkupai nyelvtől abban tér el, hogy az ottani bizonytalan ao helyén itt jól hallható ao hangzik, és általában a diftongizálás itt erősebb.
Néhány hangtani érdekesség 1. a hiátus kétféle feloldása: Zaovoz –Zaokoz 2. i – ü helyén : Bikk; 3. s – r helyén : Bossóhegy; 4. B – ill. b v helyén : bőlgy; 5. p – f helyén : penéje; 6. zöngés – zöngétlen változat: Gálicá – Kálica; 7. l kiesése, o ö megnyúlása: Oudalföüd; 8. a mgh. megnyúlik, de az l nem esik ki: főld, Ördöggaot vőlgy.
További adatok kellenek ahhoz, hogy helytálló megállapítást tehessünk, mivel az adatközlők egyéni nyelvhasználatával való magyarázat nincsen kizárva.
NÉVTÁR
A belterület nevei
a) Dobódél (1-8)
b) Perkupa (1-69)
c) Varbóc (1-13)
A külterület nevei
a) Dobódél (9-43)
b) Perkupa (70-296)
A térképen hellyel nem azonosítható nevek:
c) Varbóc (14-146)
(Folytatjuk)
|
| <<< Előző cikkhez | Következő cikkhez >>> |
Eddigi hozzászólások: |
Tovább a cikkek kigyüjtött hozzászólásainak oldalára => |
Keresés honlapon
|
Szekeres Sándor
Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS
és a betlehemi csillag
A könyv a múlt és a jelen sérthetetlen dogmáit kérdőjelezi meg, érzékeny pontokat érintve a társadalmi közérzeten, mind a hétköznapokra, a tudományos életre és a hit világára vonatkoztatva. Szó lesz a valódi betlehemi csillagról, a történelmi, azaz a pártus Jézusról, a valós keresztre feszítéséről és egy szörnyű végű összeesküvésről, aminek egyik következménye a téves időszámításunk és a kronológiánk sötét középkora.
Talán nem is véletlen, hogy most íródott meg a könyv. Ismét az útkeresés korában járunk. Létezésünk és hitvilágunk alapjai esnek szét, új kérdések jönnek, új válaszok kellenek.
Ezek alapjait érinti meg a könyv, új szemléletet adva az eddig érinthetetlennek gondolt tabuknak.