A nevek beszédes emlékképei
évszázados viaskodásnak, élet-harcnak. Tulajdon- azonosító jelek a határban
eligazodni, a határterület pontjait megnevezni akarók számára. A ma emberének
akkor is sokat mondhat e névgyűjtemény, ha nem nyelvész az illető, nem is földhivatali
térképész, hiszen a hivatalnak egyre kevesebb dolga van a határral: nem kell
részletekkel bíbelődni már, az egybeszántott nagyipari parcellák rikítanak a
napraforgótól vagy az idétlenül sárga repcétől ezer hektárokon keresztül.
Micsoda élmény-özönt, mennyi szépség-halmazt gyűjtött össze a régi kor
gazdálkodó embere, mennyi a veszteség azóta ezeken a tájakon! Ha átfutjuk vagy
elolvassuk e névtárat, évszázadok üzennek nehéz sóhajtással vagy tiszta nevetéssel
felénk.
Ezt nem találja mindenki
érdekesnek. A határt se. A falusi életet sem. De ez is hagyományunk. Mint ahogy
az ének, muzsika, a szép viselet, kézi mívesség, ez is megőrzendő,
összegyűjtendő. Hiszem, hogy sokaknak keltem fel érdeklődését, sokak határozzák
majd el, hogy ők is megőriznek valamilyen hagyományt a jövőnek: lehet hogy
díszítést, egy-egy táncmozdulatot, a falu néhány régi szép dalát, felvételt
vagy festményt a szülőföldről, mindegy, hogy mit őriz meg az ember, csak
tisztelje meg valamivel a múlt emberét is, örüljön az ősök örömével, és
becsülje a nemes hagyományt! Egyre több fiatalt látok, melyek büszkén emelik
magukhoz e rájuk hagyott örökséget. Legyen biztatás minden felnőtt szó, a jövőnek
szóló. A fiatal az élet, a jövő. De milyen lesz e jövő? Átmenti-e az ember az
élet szépségét is, vagy csak a rohanását? A földeken lesz-e gazda, vagy csak
napszámos? Nem lehet szép jövő annak a népnek, amely megtagadja múltját,
elfelejti küzdései színtereit, utálattal menekül faluról, vidékről, az
országból. Ez a föld véráztatta föld, és a nemes küzdelmek, szép hagyományok
immár védelemre szoruló színhelyei. Minden idevonz, idehúz, ideparancsol:
hűség, dologszeretet, hazafiság, jövő. Ideköt a múlt, jelen és jövendő: a
teljes időfolyamat. Nem tudok a dűlőnévről se nyelvészettudományi
objektivitással beszélni. Egy hely, de mégsem ugyanaz. Ha Hustárt mondasz,
nekem a pacsirta kezd emelkedni a táblából, hogy elzengje-cserregje zeneszámát.
Ha Almafatető áll a papíron, nekem ez a messzelátó hely, tiszta
márciusban-augusztusban a Magas-Tátra idáig hajló látványa. Valakinek csak a
Varnyas, nekem ez a Homloka-kút közelsége, enyhítő, finom hideg vizével, vagy a
lápa kútjáé, a dolgos, szép nagylánnyal, merítőjével…
Nevek között halad el életünk.
Minél kevesebb nevet tudunk, annál kevéssé tudjuk megnevezni a világunkat, mely
így egyre inkább másoké lesz. A bokornak, fűnek, gyomnak „nevét is, virágát is
tudni”, de ismerni a helyet is, ahol megterem, ez: otthon lenni a tájban,
szülőföldünkön, a hazánkban. Az örökösök mind örökség-védők is, ha nem azok:
érdemtelenek .
BEVEZETÉS
Előszó
Azt a feladatot vállaltam, hogy összegyűjtöm három
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község földrajzi neveit. A munkához először áttanulmányoztam
és kijegyzeteltem az e tárgyban megjelent főbb nyelvészeti munkákat (ld. a
bibliográfiát), majd 1975 nyarán elvégeztem az adatgyűjtés egy részét.
Edelényben a Járási Földmérési Hivatalban kijegyeztem a kataszteri térképek
névanyagát (még az 1893-as kéziratos térképeket használják), Miskolcon a Megyei
Levéltárban pedig átnéztem a még föllelhető régi térképeket és iratokat. A
helyszíni gyűjtés során a területet jól ismerő helybeliekkel többször bejártam
a határt és magnetofonszalagra rögzítettem az információkat.
A három község: Dobódél,
Perkupa és Varbóc Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Edelényi
járásban van. Perkupa a vasút mentén fekszik, Szalonna megállóhely és
Jósvafő-Aggtelek vasútállomás között. Perkupáéval érintkezik a két másik falu
területe. Perkupa belterületétől Dobódél belterülete 5 kilométerre van
északkeleti irányban, Varbócé szintén ennyire, keleti irányban. A három község
a Perkupa-Varbóc Községek Tanácsának igazgatása alatt van, az eddigi földrajzi
és gazdasági egységét most a közigazgatás erősítette meg. Egykor Torna, ill.
Abaúj-Torna vármegye alsó járásához tartozott mindhárom, Bódvaszilas
székhellyel. Varbóc falu a Gallyasság nevű dombvidékre települt, a másik kettő
a Bódva völgyébe. A földjeiken tíz község egyesüléséből alakult Dózsa
Mezőgazdasági Termelőszövetkezet gazdálkodik. Perkupa magába foglalja
Jósvafő-Aggtelek vasútállomást, Varbóc pedig a Lászi pusztát (a Térk. Lászi
tanyának jelzi).
A dolgozat jellege
A terület névanyagának a
történeti szempontú feldolgozására nem vállalkozhattam, mert a teljes levéltári
anyaghoz nem tudtam hozzájutni. Nem mondhattam le viszont arról, hogy a meglévő
adatokat felhasználjam, ezek nélkül hiányosabb lett volna a dolgozat. A
szinkron anyagú névtár csak szűk képet adhatott volna a terület névadásának
módjairól, sajátosságairól, ezenkívül kellő mélységű névélettani vizsgálattal
kellett volna ezt végezni, amire nem volt lehetőségem. Így a dolgozat „vegyes szemléletű”
lett. Fő törekvésem az volt, hogy lehetőleg teljes legyen az összegyűjtött
névanyag.
A helynevek közlésének módja
Először névtárat közlök,
ahol a térképen feltüntetett számok sorrendjében felsorolom falvanként a
neveket, külön a belterület majd a külterület neveit. Ezután
szócikkes névtárat közlök községenként, betűrend szerint.
A szócikk
szerkezete: a kikövetkeztetett köznyelvi forma után a szó térképi száma
következik, majd fonetikus leírása és az ejtésváltozatok. Rövidítés jelzi a
terület jellegét, művelési módját a Kataszt. vagy történeti említések idején.
Ha változott a művelési jelleg, utalok erre. Gondolatjel után a névvel
kapcsolatos írásos közlés következik, majd a jelölt helyre vonatkozó
információk leírása. Ahol nem találtam elég bizonyító adatot a név eredetére
vonatkozóan, feltételezésemet írom le. Ez azonban rendszerint az után a
nyelvjárási szöveg után következik, amelyet bekezdéssel írtam le. Ahol a nyelvjárási
szöveg nincs összekapcsolva (szerkesztve) az előző mondatokkal, ott sem láttam
szükségét annak, hogy a sok „például” utalószóval egyhangúbbá tegyem az írást.
Néhol elmaradt a nyelvjárási közlés is, a köznyelvi forma után egyszer úgyis
megtalálható, kivéve akkor, ha a név már nem élő. Ezzel pedig rövidíteni
akartam a szócikkes névtár terjedelmét.
Munkámat – ha
alaposabb tudok lenni és a körülményeim jobban engedik – folytatni kívánom, a
névanyag történeti szempontú feldolgozásával és névélettani vizsgálattal.
Adatközlőim
Dobódélról: Nagy
Gábor 50 éves
Péderi
József 63 éves
Szemán
István 60 éves
Tóth
Pál 58 éves
Perkupáról:
Falucskai Lajos 58 éves
Falucskai
Lajosné 54 éves
K.
Falucskai Lajos 60 éves
Gál
Lajos 82 éves
Pető
Imre 68 éves
Varbócról:
Molnár István 55 éves
Tar
Géza 50 éves
Tar
István 48 éves
Vozik
József 60 éves
A hivatalos adatokat mindhárom községről
a Perkupa-Varbóc községek tanácsán kaptam Juhász József tanácstitkártól és
Farkas László tanácselnöktől.
A helységek ismertetése
a) Dobódél
A Szén-nemzetség ősi birtokai
közé tartozott az Árpád- és vegyesházi királyaink idején. 1427-ben is a Széniek
és a velük vérrokon jósvafői Tekesek birták és hét adózó jobbágyportát
számoltak. 1473-ban a Patakiak és Martonosiak osztozkodtak területein.
A török alatt
ismeretlen volt a sorsa. 1689-ben felerészben a csetneki uradalom
tartozéka, kincstári birtok és a gr. Aspremont családé. Még 1715-20-ban is
lakatlan, 1750 körül népesült be újból. Ekkor 27 házban 61 róm. kat. és más
felekezetű lakott, mindössze 104 fő. 1938 táján már csak 96 lélek lakta, ezek
531 k. holdon gazdálkodhattak. – Mindezeket CSIKVÁRI közli a kisközségről.
Némileg eltérnek FÉNYES adatai ezektől, aki 1851-ben 167 katolikust és 6 zsidót
számlál. FÉNYES jó réteit, erdőit említi, erről azonban PESTY más véleménnyel
van. Szerinte: „Ha réteinket tekintsük, annál alylyasab, silankab, csátésab,
a Megyénkben nincs, de az országban is alig lehet”. Ugyanitt arról
panaszkodik Pédery István községi előljáró, hogy a réteket a perkupai és a
szalonnai magas gátak teszik tönkre, és a község csak azzal dicsekedhet, hogy
mezein „nemcsak elég jó vizet kaphatunk, hanem … remeknek mondható forrás
kútaink is vannak”.
A községet egykori
XVI. századi pusztulása után PESTY szerint Abaúj megyéből népesítették be újból
– Péder és Bodolló községekből, mert „lakosainak nagyobb része és
előkelőbbjei: Péderi és Bodolay nevet viselnek”.
1972-ben CSOMOR
adatai szerint a község már Perkupához tartozik, belterülete 7 holdnyi, 95
lakos él 24 lakásban. Postája Perkupán van. Iskolája nincs, a hivatalos ügyeket
Perkupán intézik, de a közös tanács nevében Dobódél neve nem szerepel. Ez előtt
az érdekes múltú falvacska előtt nem látszik távlat, földjein tíz község
egyesüléséből alakult téesz gazdálkodik, új házak nem épülnek, a fiatalok
máshol vesznek tanyát. Néhány szép oromzatú régi lakóháza a környékbeli népi
ipar fejlettségéről vall és jó ízlését dicséri. Jelenleg 22 háza van, négy év
alatt 15 fővel szaporodott lakossága, mos 110 ember él itt, tsz. tagok,
nyugdíjasok, bányászok (Közös Községi tanács V. B. adatai, Perkupa).
Nyelvi megjegyzések
A palóc nyelvi sajátosságok gyengébbek,
kevésbé felismerhetők, mint Perkupán és Varbócon. Ez a falu egykori
pusztulásával függ össze. Több faluból népesült be újból, és ez nyelvi
kiegyenlítődést eredményezett. A köznyelv hatása is jobban érvényesült itt,
mert a kis falu nem alkotott zárt nyelvi egységet. A szlovák nyelvterületek
közelsége, a lakók szlovák kapcsolatai is közrejátszhattak abban, hogy
gyengébben hallhatók a palóc nyelvi sajátosságok.
A magánhangzók jelölése
u
ú i í ü ű
o
ó e é ö ő
a
ao e e
Enyhe diftongizálás itt is
hallható a középső nyelvállású magánhangzóknál (ó ou, ő öü,
néhol még é éi (ez azonban olyan enyhe, hogy felfogható a mgh.
képzési sajátságának is. Meglepő, hogy az e hang egész gyengén hangzik, majdnem
zárt e van a helyén, csak néhány szóban (pl.: lucerna) hangzik tisztán. Az „l”
ö, o után nem esik ki és nem nyúlik meg a mgh., de a nyelvhasználat nem
egységes. Hallatszik föld, főld, néhol főd, ritkán főüd.
b) Perkupa
A falu történetét 1939-ig CSIKVÁRI közlése alapján
vázolom. Ezek szerint a falu és határa a Tornai-nemzetség ősi birtokai közé
tartozott, a velük vérrokon Tekes-, Szalonnai- és Szini-családok bírták.
1427-ben a jósvafői Tekes család 21 jobbágyporta után szedte az adót. 1473-ban
a Tekesek egyezséget kötöttek a Martonosiakkal és Pataiakkal az itteni részre.
1532-ben hosszú harcok kezdődnek, 1565-ben 1 ½ adózó portája van. 1720-ban
is csak 4 jobbágy és 3 zsellér háztartása van, ekkor gróf Gyulai és herceg
Eszterházy a birtokos. 1833-ban már 122 háza van 953 lakossal, ekkori
birtokosai még Csiszár, Hódossy, Ragályi (v. ö. Ragályi lápa), Gedeon. 1869 és
1920 között 918-ra emelkedik a lélekszám. 1939 táján 867 lakosa 2836 k. holdon
gazdálkodik. Lakosai 2 kivételével magyarok, 312 róm. kat., 12 gk.,523 ref., 3 ev.,
2 gör. kel., 14 izr., 1 egyéb. 209 lakóháza van, 1 róm. kat., 1 ref.
népiskolája, 1 róm. kat. és 1 ref. továbbképzője van a településnek.
FÉNYES (1851) szerint
a falunak 930 lakosa volt, azóta nem sokat szaporodott.
Néhány adat 1972-ből
(CSOMOR szerint):
|
-----------------------------
|
Terület
|
Népesség
|
Lakóház
|
|
Perkupa
|
1934
|
1153
|
313
|
|
1.
Belterület
|
73
|
1029
|
284
|
|
2.
Dobódél
|
7
|
95
|
22
|
|
3. Jósvafő-Aggtelek vasútállomás
|
–
|
29
|
7
|
A falu határában 1950-től folytak
kutató-fúrások és 1955-ben kezdődött meg a gipsz feltárása és a gipszanhidrid
bányászása. Az ásványt őrlőmű őrli meg, a port talajműveléshez szállítják.
1958-ban
termelőszövetkezet alakult, hat egyéni gazdálkodó maradt. A közös gazdálkodás
átformálta a határ képét, a kis parcellák megszűntek, a határban csak néhány
ember dolgozik a földeken. A dombokat befüvesíti a tsz, a Bódva-völgyi réteket
felszántotta. Valószínű, hogy a jövőben még jobban megváltozik az itteni táj.
Perkupa határában mesterséges tavat fognak kialakítani, amely több mint
egymillió m3 vizet tud tárolni a borsodi iparvidékek ellátására (v. ö.
újsághírek).
A táj földrajzi képe igen változatos. Magas
bércek síkságokkal váltakoznak, dimbes-dombos vidékek között patakok völgyei
húzódnak. A rendkívül tagolt határban az itteni ember csak úgy igazodott el és
beszédében úgy tudta felidézi a helyeket, ha mindent pontosan meg tudott
nevezni. Ezért a viszonylag kis földrajzi terület megnevezésére bő névanyag
szolgált.
Nyelvi megjegyzések
A palóc nyelvi sajátosságok
jobban érezhetők, mint Dobódélon, de nem annyira, mint a varbóciak nyelvében.
magánhangzó
jelölése
u
ú i, í ü ű
o
ou, ó e, ei, é ö öü, ő
a
ao e e
Megjegyzem, hogy az
áo (á) mindig tiszta, az ou (ó) és ei (é) diftongus ritkán hangzik tisztán és
még egy adatközlő nyelvében sem egységes. Meghagytam az ó-t, é-t és ő-t ott,
ahol nem volt erős a kettőshangzó, és még betudható a magánhangzó képzési
sajátságának. A diftongusokat itt inkább áo-nak, ou-nak,
ei-nek, öü-nek kellett volna jelölni. Technikai szempont
(gépelés!) is hozzájárult ahhoz, hogy egységesíteni próbáltam a leírást.
c) Varbóc
Perkupától nyugatra, 5
kilométerre van, kies vadregényes tájra, dombok közé települt. CSIKVÁRI ezt
írja történetéről (idézem a tartalom szerint): a honfoglalástól kezdve a Szini
és Tekes családoké. 1427-ben 15 porta után szednek adót a Sziniek, 1486-ban a
Forgách és Varbóczi zálogba adják itteni részüket a Derecsényieknek (v ö.
Zálogföld? – a dolgozatban). Szendrő eleste után gyakran kirabolják a
falut, míg évi adót vállaltak. 1565-ben Báthori Andrásé, 8 portával. A 17. szd.
elején protestáns. 1660-ban Király Imre, Bocskai István, Aszalai Mátyás a
tulajdonososok. 1720-ban 3 nemes, 13 jobbágy és 3 zsellér lakja, 1828-ban már
469 fő. Ez időben már a legjobb fehér borai vannak. FÉNYES 1851-ben 489 ref. és
56 kat. lakost említ, és itt is olvashatjuk, hogy a szőlőhegye tágas, s fehér
bora a leghíresebb magyar borokkal vetélkedik. Tulajdonosok: Ragályi, Recsky, Mészáros,
Gedeon, Lenkey, Pap, Ség családok. PESTY munkájában is boraival dicsekszik a
község előljárója.
A régen virágzó
szőlőkultúra emlékét csak a szóbeszéd, az írások – és a földrajzi nevek őrzik
(Szőlőtető, Szőlőoldal, Borháztető, stb.). Ezek a nevek ma szántóföldeket
jelölnek.
A határ megművelése a
tsz-nek egyre több gondot okoz, sok területet feladtak, a szántók főleg
takarmánynövényeket teremnek. Az emberek nem látnak távlatot maguk előtt itt,
máshol építkeznek. CSOMOR 1972-ben 259 lakost említ, 74 lakóházat (ebből a
Lászi pusztán lakik 21 fő 5 házban), azóta a népesség nem szaporodott.
Közigazgatási szempontból Perkupához tartozik, közös tanáccsal.
A táj képe is igen
változatos, bár nem annyira tagolt, mint Perkupa határa. Az itteni határrészek
nagyobb egységeket képeznek, a Lászi erdőségek kevesebb névvel szolgálnak.
Nehézséget okoz a meglévő névkészlet összegyűjtése, az emberek ugyanis ingerültek,
ha a határról kérdezzük őket, keserűen veszik tudomásul községük
visszafejlődését. Egy mélyebb névélettani – és egyáltalán – nyelvjárási
tanulmányt kellene itt végezni, mert a jövőben a falu valószínű megszűnése miatt
erre már nem lesz lehetőség (v. ö. LŐRINCZE: A földrajzi nevek változása és
elmúlása c. fejezet).
Nyelvi megjegyzések
A magánhangzók lejegyzése:
u
ú i í ü ű
o
ó, ou e é, ei ö ő, öü
a
ao e
A diftongusok közül csak az ao
hangzik mindenütt, a középső nyelvállású hosszú magánhangzók tekintetében még
egy személynél sem egységes az ejtés.
A leírásban nem
egységesítettem, mert az anyagom kevés ahhoz, hogy helytálló hangtani
tanulságokat vonjak le. A perkupai nyelvtől abban tér el, hogy az ottani bizonytalan
ao helyén itt jól hallható ao hangzik, és általában a diftongizálás itt
erősebb.
Néhány hangtani érdekesség
1. a hiátus kétféle feloldása: Zaovoz –Zaokoz
2. i – ü
helyén : Bikk;
3. s – r
helyén : Bossóhegy;
4. B – ill. b
v helyén : bőlgy;
5. p – f helyén :
penéje;
6. zöngés –
zöngétlen változat: Gálicá – Kálica;
7. l kiesése, o ö megnyúlása: Oudalföüd;
8. a mgh. megnyúlik, de az l nem esik ki: főld, Ördöggaot vőlgy.
További adatok
kellenek ahhoz, hogy helytálló megállapítást tehessünk, mivel az adatközlők
egyéni nyelvhasználatával való magyarázat nincsen kizárva.
NÉVTÁR
A belterület nevei
a) Dobódél (1-8)
|
1
|
Dobódél
|
5
|
Alsó kertek
|
|
2
|
Dobó utca
|
6
|
Felső kertek
|
|
3
|
Alvég
|
7
|
Bolt
|
|
4
|
Felvég
|
8
|
Templom
|
b) Perkupa (1-69)
