webmester | 2010.07.22. 12:46 | 737 | | | |
Pető Imre | Témacsoport: Szülőföldi látogatások: Perkupa | |
A perkupai kis harang nagy kálváriája |
<<< Előző cikkhez | Következő cikkhez >>> |
Nem várt irányból és nem remélt személytől jött ez az élmény, váratlanul. Felhívtak, és a telefon másik végén a „Mészáros János” név hangzott fel. Valaha, gyerekkoromban méterekre voltunk egymástól, falusi térben, ahol köztudottan kicsik a távolságok különben is ember és ember között. János közölte: megtalálta a múzeumban Perkupa egyik régi harangját! (Egykori perkupai szomszédomnak volt érzéke, kereső szorgalma hozzá, hogy a múltból, a feledésből és enyészetből visszahozza régi harangunkat!) Közös szülőhelyünk, Perkupa, mint az egykori Torna vármegye legalsó falucskája, élte át a történelmi évszázadokat. Ez a harang a református gyülekezet híveinek, a község-közösség életének nemcsak tanúja, hanem az élet folyásának, eseményeinek átélő szenvedője, híradója, visszhangzó krónikása is volt. Faluhelyen egy harang nemcsak egy mázsa fém, hanem élő személyiség, vagy inkább intézmény, a közösség lelkének hangja, amely az elválás után is bennünk muzsikál, hangjával felébreszti bennünk a közösséget, mely még századok múltán is megtartó energiánk lehet! Érezte ezt Mészáros János is, aki most már barátom is lett. A telefonban olyan szeretettel és szent áhítattal beszélt, hogy miután befejeztük az eszmecserét, eltörött nálam a mécses. Gondoljunk bele: 1799-től szolgált a kis harang, 1916-ig, amikor elvitték, hogy ágyút öntsenek belőle. De nem lett ágyú belőle, és/majd az Iparművészeti Múzeumba került! Aktív idejében egy évszázadig szolgált, pontosabban száztizenhét esztendeig Perkupán, a sokkal régebbi műtárgy, a rimaszombati hívő testvérek ajándékaként került a faluba, amely egy nagy tűzvész után volt, 1797-ben: odalett a templom, parókia, iskola, 108 házzal, és elolvadt a harang is a haranglábban. Nem az első, de nem is az utolsó tűzvész volt ez, melyből főnixmadárként éledt fel újra kis falunk, az új, testvéri ajándék-harangjával! Perkupaiak! Fiatalok! Tudjátok, miről beszélünk? Miről és kiért szól nektek is a kis harang? És miért, miről szólunk hozzátok: Mészáros János és Pető Imre, a két „régi, vén, falusi gyerek”, a csapási szomszédok? Látogassunk el falunkba és református templomunkba a Mészáros János által bemutatott dokumentumok kalauzolásával! A templomért szorgoskodó őseink nevei révén, a hívők áldozathozatala is fölsejlik, tetteik kiváltják az utódok tiszteletét őseik iránt. PERKUPA A református templom, az ősi helyén, keletről nézve 1332-ben templomos hely volt, és papja pápai tizedet fizetett. Korán reformátussá lette a falu népe, az egyházközösség a XVI. század derekán birtokba vette a középkori templomot. Egy 1590-es tudósítás szerint, mint Szögliget filiájának, fatalpas temploma volt. Az 1595. évi templomösszeírás is említi. 1784-ben a falu 46 háza, a templom és a paplak, benne az egyház felszerelései (kegyszerek és anyakönyvek) a tűz martalékai lettek. 1785-ben már állt az új templom és a lelkészlakás. Tizenhárom évvel később, 1797-ben az akkori prédikátor szomorúan jegyzi fel: „templom, parókia, iskola 108 házakkal együtt semmivé tétettek, oly tűzvész pusztította a falut, hogy a harang is elolvadt a haranglábban”. Még abban az évben hozzákezdtek az új templom építéséhez, s 1797-99 között el is készítették, torony nélkül. Egy kis fa harangláb állt a templom mellett, amibe a rimaszombati testvérek küldtek harangot, mely száztizenhét éven át szolgált, mígnem 1916-ban elvitték ágyúnak. S csodák csodája, nem lett belőle ágyú, mert mint iparművészeti remeket az Iparművészeti Múzeum birtokába vette, és őrzi ma is. Az új templom belső berendezése tizenhat évig készült. A következőkben idézzük Dr. Kádas Miklóst, a gyülekezet egykori lelkészét, aki 1949. augusztus 14-én a következőket jegyezte fel: „1830-ban földrengés, 1831-ben a kolerában meghalt 48 lélek temetése során a rendkívüli megterhelés miatt megrongálódik és hasznavehetetlenné válik a harangláb. Ekkor merül fel a toronyépítés gondolata. Hat egyháztag, adassék tisztesség haló poraikban is áldozatos életük emlékének: Pogány Márton, Kukoró András, Falucskai Sámuel, Pető György, Kádár János és Pető István nyakába veszi tarisznyáját, és bebarangolják az országot. Zörgetnek és kérnek mindenütt, s mire hazavezeti őket a levelek hullása, ott rejlik a tarisznyákban a perkupai templom tornya is.” 1838-ban épült a templom keleti homlokzata elé a 24 méter magas új torony, amelyik 1852-ben leégett, de a következő évben megújították. 1873-ban megrepedt a templom, ezt 1906-ban javították ki. A II. világháborúban újra megsérült, 1949-re hozták helyre. Mennyezete négy borda között három bolthajtásos rész, oszlopfős kiképzéssel. A boltozat tetővonalán, a hajlaton és az ívek középpontjában öt gipsz rozetta van. A 9X21 méteres belső térben 350 ülőhelyek száma. A templom nyugat felé egyenes záródású és stílusa késő barokk. A középkorban a templom körül volt a temető. A 186 kg-os acélharangját a westfáliai Bochumban készítették, 1875-ben, a 48 kg-os ércharangját a Budapesti Harangművek öntötte, 1922-ben.
„Légyen hát dicséret az erős Istennek, kinek erejével vége leve ennek, király ’s Országért könyörögjön a nép, a könyörgés által jó boldogságra lép.”
A templombelső, kelet felől nézve Múzeumi jegyzetek (pontosításuk, kiegészítésük folytatódik) 43. 1601(?) Perkupa, ref. (jelenleg: Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, lt. sz. 31/1918.66 Koronájának fülei sarkosan megtörtek, s éleik valószínűleg hornyoltak voltak, a középső karikája magasan kiáll. A harangtető enyhén domborzatos. A palást felső kerületén, alulról-felülről 2-2 bordával keretelten fut körbe a felirata: HOC OPVS FECIT ANO DO DGI MAGISTER THOMAS DERIMAZONBAT.67 A szavakat – kivéve az évszám előtt és után – paragrafusszerű jelek választják el egymástól. Az ANO szó O betűje fölött rövidítést jelző vízszintes vonás látható. A betűk eltérő nagyságúak; a kisebbek a nagyobbak szárai közé vannak beszorítva, az S-ek az előttük lévő szárára ráfonva. Hornyán is borda fut körbe. Átmérő 39, felső 20,5; m. 31,5 cm. (17. t. 1, 65. t. 3)
THOMAS DE RIMAZONBAT
Egyetlen ismert harangja a nevében szereplő származási, vagy működési helyét jelölő város tágabb vidékéről származik. A XVI-XVII. század fordulóján élhetett – amennyiben a harangon szereplő csonka évszámot 1601-nek helyesen olvassuk. Harangja nem nevezhető jól sikerült munkának; a nem hivatásos, „népi” harangöntők alkotásaira emlékeztet. A neve előtt olvasható MAGISTER szó azonban arra enged következtetni, hogy mégis céhbeli mester lehetett. A harang derekán körbefutó indás szalagdísz is erre utal,; nem valószínű ugyanis, hogy egy kontár ilyen ízléses mintájú sablonnal rendelkezett volna. De akárki is lett légyen az öntő, a felirat betűinek szövevényes fűzése tudálékos emberre vall. 1601(?). Perkupa, ref. * (43. sz.) 66. A leltárkönyvbe történt bejegyzés szerint „a műbecsű harangok felmentése révén került a Nemzeti Múzeumba a Weiss Manfréd féle lőszergyárból”. 67. Ezt a művet az Urnak 1601 (?) évében Rimaszombati Tamás mester készítette. – Az ANO DO szavak után három betűvel az öntő kétségtelenül az évszámot akarta jelölni, bár egyrészt az ezres M nincs kiírva, másrészt a második kiírt számjegy nem C, hanem a MAGISTER szóban lévőhöz hasonló G betű. Feltehetjük azonban, hogy az öntés évszáma helyesen MDCI lett volna. Meg kell azonban jegyezni, hogy hasonló koronával a XV. század végi, XVI. eleji harangokat szokták ellátni, és a feliratában lévő, a derekukon köralakban kiduzzadó I, a vízszintes középső szárukon félkörös nyereggel ellátott H, valamint a tetőszerű, vízszintes vonallal rendelkező A betűk a XVI. század derekának jellegzetességei. Ezeknek az alapján a harang korábbra is keltezhető lenne. Mészáros János dokumentumgyűjteménye alapján közli Pető Imre.
Rab Zsuzsa Őrtornyok
A
firenzei dóm tövében világoló aprócska lángok, sár-templomok, fa-haranglábak.
Napnyugat s napkelet határán őrködtetek – de sokszor árván! – tűzkormosan, árvízben ázva, dúló hadaktól meggyalázva.
Virultak pogány tulipánok, hímezték bibliás leányok tölgyfából rótt úrasztalára karácsony vagy pünkösd havára.
S a templom-kunyhóban a Gyermek sugárzott, s szálltak kettős nyelvek, ötezer év zsidó igéit magyar ige zengette égig.
Zengette kopott prédikátor: a virágos Hollandiából útnak indult gyalog, szekéren, hogy bölcsőjéhez visszatérjen,
vesszőből-sárból szentegyházat emeljen e sár-föld hazának, magyar nyelvből egy új országot, tündöklő koldus-királyságot.
Kelet küszöbe, Tisza-mente! De sok baj, vész törette-verte! De Erdőn-túlról fáklya-fényjel üzen ma is vaksötét éjjel:
veletek vagyunk, míg ti vagytok, magunkra, tudjuk, sose hagytok, a Tisza, Maros vérerén át együtt lüktetjük még a zsoltárt:
„Tebenned… elejitől fogva…” egymás kezét és szívét fogva, kik töretlen gerinccel álltunk ma sem görnyedhet meg a hátunk!
A firenzei dóm tövében szédülve a magasba néztem, ott fenn: palástok lobbanása, gályaevezők csobbanása,
s „erős várunk” az olasz égen lebegett fatornyos-merészen, csipke-csodáknál ékesebben, aranycifráknál fényesebben.
Hol veszett vizek ostromolták, hol dühödt törvény szabta sorsát, - hányszor lét és nemlét határán! – erős hitben mégis megállván.
Világoló kis faggyúmécsesek, őrtornyaink, dacos-merészek, rátok tekint a riadt lélek: Őrizzétek meg ezt a népet! 1988 Reményik Sándor: Templom és iskola
Ti nem akartok semmi rosszat, Isten a tanútok reá. De nincsen, aki köztetek E szent harcot ne állaná. Ehhez Isten mindannyitoknak Vitathatatlan jogot ád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!
Ti megbecsültök minden rendet, Melyen a béke alapul. De ne halljátok soha többé Isten igéjét magyarul?! S gyermeketek az iskolában Ne hallja szülőjé szavát?! Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!
E templom s iskola között Futkostam én is egykoron, S hűtöttem a templom falán Kigyulladt gyermek-homlokom. Azóta hányszor éltem át ott Lelkem zsenge tavasz-korát! Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!
A koldusnak, a páriának, A jöttmentnek is van joga Istenéhez apái módján És nyelvén fohászkodnia. Csak nektek ajánlgatják templomul Az útszélét s az égbolt sátorát? Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!
Kicsi fehér templomotokba Most minden erők tömörülnek. Kicsi fehér templom-padokba A holtak is mellétek ülnek. A nagyapáink, nagyanyáink, Szemükbe biztatás vagy vád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!
1925
|
<<< Előző cikkhez | Következő cikkhez >>> |
Eddigi hozzászólások: |
Tovább a cikkek kigyüjtött hozzászólásainak oldalára => |
Keresés honlapon
|
Szekeres Sándor
Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS
és a betlehemi csillag
A könyv a múlt és a jelen sérthetetlen dogmáit kérdőjelezi meg, érzékeny pontokat érintve a társadalmi közérzeten, mind a hétköznapokra, a tudományos életre és a hit világára vonatkoztatva. Szó lesz a valódi betlehemi csillagról, a történelmi, azaz a pártus Jézusról, a valós keresztre feszítéséről és egy szörnyű végű összeesküvésről, aminek egyik következménye a téves időszámításunk és a kronológiánk sötét középkora.
Talán nem is véletlen, hogy most íródott meg a könyv. Ismét az útkeresés korában járunk. Létezésünk és hitvilágunk alapjai esnek szét, új kérdések jönnek, új válaszok kellenek.
Ezek alapjait érinti meg a könyv, új szemléletet adva az eddig érinthetetlennek gondolt tabuknak.