Ősi magyar nyelvtan

  

Mottó: "A tudomány mérõónját mélyebbre eresztjük..."

 

(Részlet: a melléklet nélküli  1.rész)

 

Bevezetõ

Az õsi magyar nyelv átfogó kutatásának negyedik, egyben utolsó darabját tartja kezében az olvasó.

Az elsõ, "A hangok õsi jelentése - a magyar nyelvben" azzal foglalkozik, amit a nevében is megjelöl: maguk a hangok is bírnak jelentéssel. A mai magyar nyelvtanításban ez nem így szerepel: a hivatalos álláspont szerint a magyar nyelvben a hangoknak önálló jelentésük nincs.

A második mû, a "Játékos magyar nyelvtan" a hangképzés alapján bevezetés a szavak

elõállításának és egymásután rakásának, a gondolat kifejezésének kísérletébe, amely távolról sem teljes és elsõsorban is nem lezárt. Ennek a mûnek elsõrendû célja az ebbe az irányba történõ elmozdulás és gondolatébresztés volt.

A harmadik mû kéziratban van, és a hangok õsi jelentése alapján bemutat sok-sok õsi szót,

amelyekben a hangok jelentése alapján kibogozható jelentések között megjelenik a szó jelenleg ismert jelentése is, vagyis a szó jelentése visszafejthetõ a benne található hangok önálló jelentésébõl.

A negyedik mû ez, amit kezében tart a kedves olvasó. Az õsi nyelvek, benne a magyar nyelv

rendszeres, egyértelmû nyelvtanát mutatja be. Erénye, hogy nem csak beszél a nyelvtanról, hanem olyan eszközt ad a nyelvtani elemzés számára, amely mindenki által könnyen elsajátítható, általános iskolában tanítható és sokkal teljesebben illeszkedik a magyar nyelvhez, annak nyelvtani szerkezeteihez, mint a indogermán nyelvelemzés, amelyet az indogermán nyelvek leírásához szerkesztettek.

Felvetõdik a kérdés: eddig miért nem szerkesztettek a magyarok saját maguk nyelvtani

elemzõkészletet és nyelvtani fogalmakat a saját nyelvükhöz, hogyha az indogermán nyelvtani

elemzõkészletet nem találják megfelelõnek?

Erre nem tudom megadni a választ. Történhettek kísérletek, sõt, meg is alkothatta valaki azt a

nyelvtant, de ez számomra mindeleddig nem volt és most sem hozzáférhetõ. És nem is nyilvános, vagyis a köz nem tud róla.

 

Mi a probléma az indogermán nyelvelemzõ készlettel?

 

Akkor keletkeznek a problémák, amikor azt változtatás nélkül a magyar nyelvre alkalmazzák. Ekkor a legszembetûnõbbek a következõk:

 

Alá- és fölérendelt mondatok

Ilyen jelleg egyáltalán nincs a magyar nyelvben, csak a németben. Ilyen az angol nyelvben sincs.

Mirõl is van szó? A német nyelv más szórendet használ a fölérendelt mondatban, mint az alárendelt mondatban. A fõmondat szórendje kötött, mindig "alany + állítmány + ...", ^[1] a két mondatot összekötõ szó után pedig az alárendelt mondatban ez a sorrend kötelezõen úgy változik meg, hogy  az állítmány (fõ része) a tagmondat legvégére kerül, vagyis "alany + ... + állítmány" lesz. Példával bemutatva:

 

Ich weiss, dass du noch nicht fertig bist.

Én tudom, hogy te még nem kész vagy.

 

A magyar nyelvben minden mondatösszekötõ szó csak vonatkozást tartalmaz, ami után a

következõ tagmondatot ugyanolyan nyelvtani sorrendben lehet felépíteni, mint a "fõ" mondatot, vagyis amelyikkel kezdtük a mondatot. Elõzõ példánál maradva, az helyesen magyarul így hangzik:

 

Tudom, hogy nem vagy még kész.

 

Ebben a mondatban a "hogy" után a "nem vagy még kész" teljes értékû mondat, szórendcserék nélkül, tisztán, önmagában megállja a helyét. Megfogalmazza, mi az, amit tudok. A német nyelvben nem állná meg a helyét, mert ott szórendcsere történik, és az állítmány a mondat végére kerül. Innen tudja meg a német ember, hogy alárendelõ mondattal van dolga. Minálunk viszont a kötõszó csak összeköti a két mondatot, és legtöbbször arra utal, hogy az elkezdett mondat melyik gondolatát fûzi tovább, bontja ki részletesebben a beszélõ. Tehát a magyar nyelvben a kötõszavak legtöbbször csak vonatkoztatnak, de nem rendelnek alá semminek semmit.

 

Az alá- és fölérendelés teljesen ismeretlen, ezt csak az indogermán nyelvelemzési technika és módkötelezõ átvételével erõltették bele a köztudatba.

 

Az egész mondat ismeretén alapul az elemzés

 

Minden mondat elemzését jelenleg azzal kezdjük, hogy végignézzük az egész mondatot, és utána kikeressük benne az alanyt, majd azt a szót, amelyet állítmánynak gondolunk. Hát így elemzünk, értelmezünk mi egy mondatot? Példát felhozva, ha valaki elkezdi a mondanivalóját, mondjuk emígyen:

 

Valamikor, réges-régen, amikor még így beszélt a magyar ember: "ha pör ...

 

Eddig eljutva, bár eddig nem hangzott el sem az alany, sem az állítmány, mégis mindenki

tökéletesen érti, hogy mirõl van szó: a mondanivaló idejét határozza meg a beszélõ. És valljuk be, nem úgy gondolkodunk, hogy hol az alany, nem úgy gondolkodunk, hogy - ha már nincs alany, akkor legalább egy kicsinyke állítmányt találjunk -, hanem menet közben már meg tudtuk határozni, hogy itt most "idõhatározó"-ról van szó.

 

Az alannyal, majd másodikként az állítmánnyal való foglalatosság azért "szentírás", mert az

indogermán nyelvekhez tartozó német nyelvben ez a sorrend valóban kötelezõen betartatik. Ott, sima mondat esetében elsõ szó az alany kell legyen, második szó az állítmány. Nincs kecmec, ha egy kijelentõ mondatban ez a sorrend nem tartatik be, az a mondat nyelvtanilag helytelen.

 

Nem így a magyarban. Mi eleve az állítmánnyal szoktunk kezdeni, az az általános (pl. Elmegyek holnap horgászni.) , ami a német nyelvben a kérdõmondat kötött, elõírt szórendje. Vagyis megint nem passzolunk a német nyelvtanba.

 

Tehát a mondat elemzése már az elsõ hang elhangzása után elkezdõdhet, sõt, a valóságban,

mindig el is kezdõdik! Ezt a jelenlegi nyelvtani elemzési mód nem támogatja.

 

Az elemzés alapja a szó

 

A magyar nyelv a szavakat képzõkkel, jelekkel ragokkal látja el (most itt a jelenleg használt

fogalmakkal írom le a jelenséget és problémát, hogy mindenki számára világos legyen), amelyek mindegyike új tartalmat ad, tölt bele a szóba, pontosabban a szó gyökébe, maga a gyökszó szófajilag is, tartalmilag is módosul. Ugyanezeket a módosításokat/módosulásokat az indogermán nyelvek egyenként és külön-külön szóval fejezik ki. Ezért az indogermán nyelvekben indokolt a szavanként történõ nyelvtani elemzés, a magyar nyelvben pedig a szavak szétszedése, a gyök megtalálása, majd az azt követõ toldalékok elemzése a helyes módszer.

 

Az állítmány, ami csak ige lehet ^[2]

 

Ez nagyon fontos kérdés. Tekintsük példaként az elõzõ mondatot:

 

Ez nagyon fontos kérdés.

 

Németül ez így hangzik:

 

Es ist eine sehr wichtige Frage.

 

Tükörfordításban, magyar szavakkal:

 

Ez van egy nagyon fontos kérdés.

 

Ami itt megüti a magyar nyelvhez szokott fület, az a "van" szó használata. A magyar nyelv ebben a helyzetben nem használja ezt a szót, e nélkül fejezi ki a gondolatot. Nem úgy a német nyelv. Nála a második helyen - fenti esetben is - kötelezõen ige áll, tehát a "van" szócska (a létezést jelentõ ige), így neki máris megvan az állítmánya, a "van" szócska. A mondat utána következõ része már csakvalamilyen határozója ennek az állítmánynak, de nem maga az állítmány. Fenti német példánál tehát az állítmány a "van" szócska.

 

Igen ám, de a magyar megfelelõjében nincsen "van" szócska, sõt, semmilyen ige nem szerepel! Nincsen akkor állítmánya? Hiányos a mondat? Vagy az állítmánya egy fõnév, mégpedig a "kérdés" szó? Hiszen az "ez"-rõl állítom, hogy "kérdés", ami "fontos", sõt, "nagyon fontos".

 

Vagy a következõ szép sorok nyelvtani elemzésére mit ad ki a mostani nyelvelemzés?

 

Kikelet a lány, virág a szerelem...

 

Tökéletes, teljes magyar mondatok, egymás után fûzve, alannyal meg állítmánnyal , de német

nyelvelemzõ technika számára hiányzik az ige, vagyis az elemzõ technika problémát lát az

állítmányban.

 

Aszimmetrikus elemzõkészlet

 

Fõnév kísérõje a melléknév, ige kísérõi a tárgy és a határozó. Itt a fõnévnek csak egy kísérõje van, az igének kettõ.

 

Pedig a magyar nyelvben fõnévnek lehet kísérõje fõnév is, ("utca seprés") ige is (persze raggal, pl. "menõ ruha"), melléknév is ("jó barát"). Itt a magyar nyelvhez kitalálták pl. a "melléknévi igenév" fogalmát, amit ugyanilyen alapon hívhattak volna "igei melléknév"-nek is, sõt, eme utóbbi mélyebb értelemmel bírt volna, mert "melléknév"-ként utalt volna arra, hogy itt most igenis melléknévrõl van szó (nem egy megfoghatalan "igrenévrõl", miközben melléknévre kell gondolnunk), és a képzés sorrendje (igébõl melléknév) is helyesen jelenik meg benne!

 

A tárgy a magyar nyelvben alapvetõen ugyanúgy viselkedik, mint bármely más határozó. Az alábbi mondatokban láthatjuk, hogy a tárgy is csak valamely körülményét pontosítja az állítmánynak.

 

Kenyeret ettem.

Késsel és villával ettem.

Nyolc órakor az asztalnál ülve ettem.

 

Az, hogy mit ettem, ugyanolyan szerkezetben jelenik meg, mint a többi határozó, természetesen a

tárgyra vonatkozó toldalékkal (raggal). Nem úgy ám az indogermán nyelvekben! Itt sokszor maga a

szerkezet határozza meg, hogy ki/mi az alanya a cselekvésnek és ki/mi a tárgya. A következõ

példát tekintve, a

 

Peter liebt Ilse.

 

mondatban egyik szóból sem lehet rájönni, hogy ki kit szeret - a mondat szó szerinti (tükör)fordításban így hangzik: Péter szeret(i) Ilze -, hanem bizony a szavak helye határozza meg, hogy itt Péter az alanya és Ilze a tárgya a mondatnak.

 

Miután az õsi magyar nyelv a tárgyat jelöli, ezért a fenti mondat magyar megfelelõjében a szavak

tetszés szerint cserélhetõk egymással. A mondat alapvetõ értelme, hogy ki kit szeret, nem változik,

ugyanakkor mindegyik sorrend szinesíti, gazdagítja, igazából tovább pontosítja a mondanivalót.

 

Tehát a tárgy azért jelenik meg önálló "eset"-ként a nyelvtani elemzõkészletben, mert az indogermán nyelvekben bizonyos esetekben csak a szerkezet határozza meg, hogy melyik a mondat alanya és tárgya.

 

Hiányos mondatok

 

A magyar nyelv a lényegre tör, azt fogalmazza meg, ezért kevés szót használ. Ha valaki megkérdezi a következõt:

 

Milyen idõ volt tegnap felétek?

 

Kaphatja a következõ választ:

 

Szép.

 

Ez a válasz a magyarban egy teljes értékû mondat, teljesen helyes és értelmes.

Ugyanez a kérdés a német nyelven a következõképpen hangzik:

 

Wie war das Wetter gestern bei euch?

 

Válasz:

 

Es war schön.

 

Nézzük meg: három szó a válasz. Nem egy, nem a "szép" szó, ami németül "schön", hanem  belekerül egy alany, mert minden kijelentõ mondatot alannyal kell kezdeni, "es" szócska, belekerül második helyre a "war", ami a magyar "volt" szónak felel meg, mert az alanyt egy állítmánynak (szófaja: ige) kell követnie, majd jön a "schön" szó, szófaját tekintve melléknév, amire tulajdonképpen kíváncsi volt a kérdezõ.

 

A német nyelvtani készlet és módszer szerint a magyar mondat hiányos, mert nem szerepel benne

sem az alany, sem az állítmány. Magyar szempontból nézve meg a német nyelv beszél feleslegesen, mert hiszen a kérdezõ egyetlen dologra kérdezett rá, a "milyenség"-re, a magyar válasz pedig pont azt adta feleletül.

 

Vagyis "beteg" a magyar mondat, mert "hiányos" mondatokat építünk, használunk, amíg a német

nyelv "teljes", "tökéletes" mondatokat épít. És mindez csak azért, mert a magyar nyelvre az indogermán elemzõkészletet és az õ elemzési módjukat használjuk!

 

Az indogermán nyelvek a struktúrát plusz információként használják, az õsi magyar nyelv viszont olyan, "amelyben nincs jelen a hiány koncepciója".

 

Mi az elvárás a magyar nyelvi elemzõkészlettel szemben?

 

·         Ugyanúgy mûködjön, ahogyan mi magunk is feldolgozzuk és értelmezzük a másik ember  mondanivalóját, vagyis az elsõ hang elhangzás után már "be lehessen kapcsolni", el lehessen kezdeni a mondat elemzését és értelmezését.

·         Felismerje és lefedje a magyar nyelv sajátosságait, ezáltal jóval nagyobb lefedettséget biztosítson a mondatok elemzésénél, mint az indogermán elemzõkészlet.

·         Amennyire lehet, használja a mára meggyökeresedett nyelvtani elemzõkészlet fogalmait, hogy minél hamarabb érthetõvé, közérthetõvé tudjon válni. Ez egy nagyon nehéz problémát generál, nevezetesen elvárás hogy ne legyenek teljesen újradefiniálva a nyelvtani fogalmak, holott a fogalmak meghatározása már eleve meghatározza az elérhetõ eredmények körét!

·         Papírral és ceruzával könnyen elvégezhetõ legyen, ezáltal akár általános iskolában is lehessen tanítani, oktatni.

 

A nyelvtan háttere: gondolkodási mód és szóépítés

 

Kiinduló tételünk a következõképpen hangzik: az õsi nyelvekben - igy az õsi magyar nyelvben is - a

hasonló, egymással összefüggésbe hozható/hozandó dolgokat egyetlen, ugyanaz a szó határozta meg. Miért? Mert a gondolkodás alapja az analógia volt, ami az egymás közötti hasonlóság keresése,  megtalálása és megfogalmazása. Az analógiás gondolkodásmód egyrészt szemléletesen tudja kifejezni a gondolatot, másrészt a leggyorsabban tudja megadni a választ a múlt és a jövõ nagy kérdéseire.

 

Az egyetlen szó, amit "gyökszó"-nak nevezhetünk, egyszerre lehetett fõnév is, ige is (ezt e két szófajt a hagyományos értelemben használjuk).

 

Megjegyzés: most itt nem foglalkozunk azzal a kérdéskörrel, hogy a gyökszó jelentését ki lehetett hámozni az alkotó hangok jelentésébõl. Ezzel külön tanulmány foglalkozik.

 

Szótagként hozzácsatolva egy másik gyökszót- vagy jelentéssel bíró hangot - , az elõállt, összetett

szó új értelmet nyert, hiszen egyidõben hordozta mind a két jelentést. Az elsõ volt az alap, amin

módosított a második (gyök)szó.

 

Megjegyzés: a szótag fogalmát - ezen tanulmányban - mindenütt, végig és következetesen a fenti

értelemben használjuk. (Érdemes ismét elolvasni...)

 

Ezt a folyamatot többször, számtalanszor meg lehet ismételni. Az elv ugyanaz marad, úgy a szó gyártásánál - a végére illeszteni az új gyökszót -, mint az értelmezésnél - az eddigi szó jelentését, tartalmát kiegészíti, gazdagítja, vagy éppen szûkíti (mindig a megfelelõ irányban) a hozzátoldott új

gyökszó, és ezzel egy új szó áll elõ.

 

Ebben a folyamatban van egy nagyon fontos mozzanat. Mégpedig a következõ: a legutoljára álló,

utoljára csatolt szógyök mindig az egész, eddig elõtte álló jelentését módosítja. Teszi mindezt  anélkül, hogy az elõtte álló szó belsõ felépítését, összetételét ismerné, vagy foglakozna vele.

 

Ebben a felépítésben egyértelmû, hogy az alapszóként használt gyökszó a legfontosabb, a leghangsúlyosabb, az õt követõ gyökök ezt az alapjelentést "torzítják", módosítják, építik vagy

rombolják a kívánt irányban.

 

A szó elõrõl haladva felépíthetõ, és visszafelé, hátulról haladva, lebontható. Az építés is, a lebontás is iteratív módon (lépésenként) történhet, például létezik nyelvtani elemzés, amely hátulról kezdve bontja e a szavakat. Az iteratív lebontás egyszerre mindig csak két résszel dolgozik: 1. meghatározza a hátsó toldalékot (gyökszót) 2. és mindazt, ami elõtte van. Ezután a maradékot tekinti teljes szónak, és  ugyanezt a módszert ismételve, meghatározza a következõ toldalékot és szó maradékát. Mindezt hátulról kezdve amíg végül megérkezik a gyökszóhoz.

 

Második tétel: a mondatokat ugyanazon elv alapján képezték, mint a szavakat. Ez annak a

következménye, hogy eleink továbbra is az analógiát, a megfeleltetést használták vezérelvül. Ha

van valamilyen módszer a szavak képzésére, akkor ugyanezt a módszert érdemes/kell használni az

egész gondolat kifejezésére is. Analóg módon. Hasonló módon. Ugyanazon a módon. És eleink

pontosan ezt tették.

Azon kívül, hogy ez megkönnyíti a mondat szerkesztését is és a megértését is, két fontos

következménye van. Ezek a következõk:

 

·         A mondat hangsúlya mindig az elsõ szón van. Annak mintájára történik ez, ahogy a szóképzésnél is az elsõ szógyök a leghangsúlyosabb, mert ez az az alap, amelyre az egész szó épül.

·         A mondatrész akárhány szóból felépülhet, a mondatrész módosítása gyökszóval történik, de csak a mondatrész végére csatlakoztatva, egyetlen egyszer!

 

Az elsõ fontos következmény közismert és elismert a magyar nyelvre vonatkozóan. Ez nem okoz zavart az indogermán elemzõkészlet használatában. A második következmény már gondot okoz, mivel az indogermán készlet és mód, amelyet szó-orientáltan használnak, nincs arra felkészítve, hogy toldalékokat egész mondatrészre vonatkoztathasson.

 

Konkrét példával szemléltetve fentieket, vegyük a következõ részmondatot: "kerek ablak". Két szóból áll, a "kerek" jelzõ (szófaja: melléknév) pontosítja a mögötte álló "ablak" alany (szófaja: fõnév) tulajdonságát. Ha ezt a részmondatot határozóként szeretnénk használni, pl. "kerek ablak"+os ház, akkor az "os" toldalékot csak a mondatrész végére és egyszer illesztjük, vagyis "kerek ablakos" lesz, és az "os" toldalék, amely itt képzõként szerepel, nem vándorol visszafelé a részmondat szavaiban, vagyis nem mondjuk "kerekes ablakos". Másik példa. "Esõben is gyalog járó, tisztes, õsz, mindenki által ismert remeteként"-ben a záró "ként" az egész elõtte álló mondatrészre - tehát az "esõben is gyalog járó, tisztes, õsz, mindenki által ismert remete"-re vonatkozik!

 

Mégegyszer megfogalmazva: az õsi nyelvekben ugyanazon módszer alapján történt a szóképzés,

mint a mondatképzés, mert az õsi népek világnézetének és gondolkodásmódjának az analógia volt

az alapja. És ha egy módszer bevált és használták a szóképzésre, akkor ugyanazt használták a

mondaképzésre is.

 

Õsi magyar mondatelemzés

 

Fentiek alapján az õsi magyar mondatok elemzésére javasolt:

 

·         Az elemzõ készlet: alapvetõen a köztudatban elterjedt nyelvtani elemzõkészlet használatos. Ennek megfelelõen az alapszófajok: ige, fõnév, melléknév, határozószó ....

 

Egyszerûsödnek az összetett nevû szófajok: ami eddig "melléknévi xxx" volt, ezután "xxx-i

melléknév" lesz, ami "határozói yyy" volt, "yyy-i határozó" lesz. Ami eddig az elõbbiek mögött állt, az

most elékerül, így megteremtjük, hogy a mondat építése szempontjából egyszerûen

meghatározhassuk a mondatrészek kapcsolódási helyeit, sorrendjét és a szó szerepét.

 

Ugyanis a szóösszetétel sorrendje ekkor - a magyar mondatszerkesztés alapján helyesen -

balról-jobbra, az események logikai sorrendjének teljesen megfelel. Merthogy a "melléknévi igenév"

- igazából, szerepe szerint melléknév, tehát adjuk vissza neki a saját nevét, és legyen melléknév.

De milyen melléknév? Igébõl képzett melléknév. Rövidebben kifejezve: igei melléknév. Ebbõl

mindenki érteni fogja, hogy melléknévrõl van szó, csak pontosítottuk annyival, hogy megneveztük

melyik szófajbók képezett. Igébõl.

 

Vagyis: melléknévi igenév -> igei melléknév

... ...

 

A mondatrészek nevei: állítmány, alany, tárgy, jelzõ, határozó.

 

·         Az elemzés módja: a mondat legelejétõl a végéig haladva a legkisebb értelemmel bíró részt (gyökszó, képzõ, jel, rag, módosító...) vesszük és vele egy sorban elkészítjük a leírást (megfogalmazza, hogy milyen célt szolgál a vett rész), meghatározzuk a szófajt, majd azt, hogy milyen mondatrészként vehet/vesz részt a mondatalkotásban.

 

Minden elemzett szó után az egymás alá írt részeket aláhúzzuk egy egyenes vonallal, majd leírjuk egyszer az eddig elemzett összes szót, alá szavanként a szófajokat - ahol szófajváltás történt, ott a szófajváltás elõtti szófaj nevét leírjuk, zárójelbe tesszük az egész eddigieket, majd a zárójel után közvetlenül írjuk az új szófajt, alá - utolsó, harmadik sorban - a mondatban betöltött szerepüket írjuk.

 

Példák

 

1) példa: Beesteledett

Beesteledett.:

 

Szóelem         leírás              szófaj              mondatrész

=====================================================================

Be                                  igei elõtag         állítmány

+est                                       (fõnév)             ?

+el                    igésít              ige                =

+ed                    lassító             =                   =

+ett                   múlt idõ            =                   =

-------

beesteledett

ige

állítmány

 

2) példa: 'Vadakat terelõ juhászként...'

 

Vadakat terelõ juhászként...:

 

szóelem         leírás              szófaj              mondatrész

=====================================================================

vad                                        ige|fõnév           alany|állítmány

+ak                    többes szám jele    fõnév               alany

+at                    tárgy jele          =                   tárgy

-------

[vadak]at

[]fõnév

[]tárgy

 

 

terel                                      ige                 állítmány

+õ                                         (igei)melléknév     jelzõ

-------

[[vadak]at terel ]õ -> ["vadakat terel"]õ

[[]fõnév ige ]melléknév -> []melléknév

[[]tágy állítmány]jelzõ -> []jelzõ

 

 

juh                                        fõnév               alany

+ász                                       =                   =

+ként                                      határozó            határozó

--------

[["vadakat terel"]õ juhász]ként -> ["vadakat terelõ juhász"]ként

[[]melléknév fõnév ]határozó -> []határozó

[[]jelzõ alany ]határozó -> []határozó

 

 

3) példa: 'Kikelet a lány, virág a szerelem'

 

Kikelet a lány, virág a szerelem:

szóelem         leírás              szófaj              mondatrész

=====================================================================

ki                                         igei elõtag         állítmány

+kel                                       ige                 =

+et                    fõnevesít           fõnév               alany

----------

[kikel]et

[]fõnév

[]alany

 

 

a                                   névszó h            at.névelõ

----------

[kikel]et a

[]fõnév névelõ

[]alany névelõ

 

 

lány                                       fõnév               alany

----------

[kikel]et a lány

[]fõnév névelõ fõnév

[]alany névelõ alany ???

   az analóg gondolkodás alapján => [állítmány névelõ alany]

 

A 2) példa 2. szavánál azt láthatjuk, hogy a bemutatott elemzés nem megy le a szó gyökéhez,

amely a következõ lehetne:

 

ter      (tér, mint terem, terep...)       fõnév               alany

 

Ez persze módosítaná a következõ sor tartalmát is. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy a nem elég

mélyre való lehatolás önmagában nem okoz hibát az elemzés egészére és végeredményére vontakozóan.

 

A mondatelemzés ábrázolása

 

Az elemzés során egymás után, egy sorba (1-dimenzióba) írtuk az eredményt, amely összetett mondat esetén a végére egészen hosszúra sikeredhet. Elsõ ránézésre átlátni a mondatot, megérteni a belsõ felépítését - nehéz, sokszor lehetetlen feladat.

 

Az indogermán nyelveknél használt elemzési módnál már induláskor tudjuk melyik az alany és melyik az állítmány, hiszen már ismerjük a teljes mondatot, a 2-dimenziós ábrázolás esetében egy tiszta fehér lap fölsõ sorában a mondat alanyát és állítmányát egymás mellett elhelyezve, minden más szót azok alá rendelünk. Így egy fölülrõl épülõ, lefelé alárendelt szerepbe jutó építményt kapunk. Ugyanezt a módszert nem lehet alkalmazni a az õsi magyar mondat elemzésénél.

 

Hogyan épül fel a magyar mondat? Mint egy növény, amely ágának egy rügyébõl újabb ágat hajt. Ezzel analóg módon lehet ábrázolni: a szavak egymásutánja kialakítja az ágat, és minden képzõ, amely az eddigi részmondatból - vagy annak is egy részébõl -, azt egy egésznek tekintve új nyelvtani szerepet ad annak, azt a képzõt tekintsük rügynek és abból indítsunk egy újabb hajtást, újabb ágat.

 

Analógiával élve a növényünk vízszintes ágakból áll (ezek a részmondatok), rajtuk, felettük vagy alattuk a rügyek azok a képzõk, amelyekbõl újabb részmondatok sarjadnak.

 

Példaként elvégezzük a "nagyon szépen éneklõ kislányt hallgatok" mondat elemzését. Az elemzés végére automatikusan megkapjuk a mondat 1-dimenziós elemzését. Ezután a mondatot 2-dimenzióban ábrázoljuk a fent megfogalmazott elveknek megfelelõen.

 

A "nagyon szépen éneklõ kislányt hallgatok" mondat elemzése:

 

szóelem         leírás              szófaj              mondatrész

=====================================================================

nagy                                       melléknév           jelzõ

+on                                        határozó            határozó

----------

[nagy     ]on

[melléknév]határozó

[jelzõ    ]határozó

 

 

szép                                       melléknév           jelzõ

+en                                        határozó            határozó

----------

[ [nagy]on   szép     ]en ->       ["nagyon szép"]en

[ []határozó melléknév]határozó -> []határozó

[ []határozó jelzõ    ]határozó -> []határozó

 

 

ének                                       fõnév               alany

+l                     (-el)igésít         ige                 állítmány

+õ                                         (igei)melléknév     jelzõ

----------

[ ["nagyon szép"]en [ének]l     ]õ         -> ["nagyon szépen énekel"]õ

[ []határozó        []ige       ]melléknév -> []melléknév

[ []határozó        []állítmány ]jelzõ     -> []jelzõ

 

 

kis                                        melléknév           jelzõ

+lány                                      (+)fõnév            alany

+t                     tárgy jele          =                   tárgy

----------

[ ["nagyon szépen énekel"]õ [kis]lány ]t -> ["nagyon szépen éneklõ kislány"]t

[ []melléknév               []fõnév   ]fõnév -> []fõnév

[ []jelzõ                   []alany   ]tárgy -> []tárgy

 

 

hall                                       ige                 állítmány

+gat                   gyakorító           =                   =

+ok                    személyrag          + személy(rag)      + (mutató)alany

----------

["nagyon szépen éneklõ kislány"]t hallgat+ok

[]fõnév ige személy(rag)

[]tárgy állítmány (mutató)alany

 

A "nagyon szépen éneklõ kislányt hallgatok" mondat 2-dimenziós ábrázolása:

 

                                   +t       hall+gat   +ok

                                   []tárgy  állítmány  (mutató)alany

                         ________/\________

                        /                  \

                         +õ       kis+lány

                         []jelzõ  []alany

               ________/\________

              /                  \

              +en          ének+(e)l

               []határozó  []állítmány

      _______/\_________

     /                  \

      +on         szép

      []határozó  jelzõ/állítmány

   _/\_

  /    \

   nagy

   jelzõ

 

Fenti 2-dimenziós ábrázolásnál nem tüntettük fel az elemek szófaját, csak a mondatban betöltött szerepüket. Ez azért történt, hogy minél jobb áttekintést kapjunk a mondat szerkezetérõl.

 

Érdemes észrevenni, és az ábra szemléletesen mutatja: a mondattani szerep megváltozása – a toldalék hatására - a szóban történik, és a megváltozott (mondat)rész túlterjedhet a toldalékolt szó határán. A toldalék által hozott változás egy egész mondatrészre vonatkozik, amelynek eleje valamely szó eleje, de vége nem egy másik szónak a vége.

 

Az elõttünk kirajzolódó ágrajz pontos térképét adja az õsi magyar nyelvtan szerinti mondatépítésnek. Az elemzést a mondat legelsõ elemével kezdtük, késõbb kiderült, hogy ez a legmélyebb eleme a mondatnak, és az elemzés során következetesen elõrehaladva automatikusan érkeztünk meg a legfelsõ szintre, aholis a mondat egy 'tárgy + állítmány + alany' struktúrában jelent meg.

 

A több dimenziós ábrázolás felé a kilépés hasonló módon történik. A változás annyi, hogy a kilépést

a rügyekbõl abba a síkba indítjuk, amelyet az adott nyelvtani szófajnak meghatároztunk. Így több dimenzióban is megjeleníthetõ a mondat.

 

A magyar nyelv továbbépítési technikáját legjobban a régi népi ábrázolásokon látható, ott "éneklõ"

állatok torkából fakadó, burjánzó növényi indákon figyelhetjük meg. Ilyet láthatunk az alábbi ábrán.

Összefoglalás

 

Az õsi nyelvek feltételezett tulajdonságai alapján olyan új nyelvtani elemzõkészletre és elemzési eljárásra tettünk javaslatot, amely

 

·         jobban megfelel a magyar nyelv sajátosságainak

·         pontosabban leírja a szó- és mondatalkotást, ezért a mondat értelmezését is

·         használata egyszerûen elsajátítható

·         egydimenziójú elemzési módszere miatt mindenhol egyszerûen alkalmazható

·         kétdimenziójú megjelenítése szemléletesen mutatja be a magyar mondat felépítését

 

A bemutatott nyelvtani elemzés a mondat elejétõl lépésenként halad a mondat végéig és minden

szó, sõt, szótagon kötelezõen végigmegy. Minden szótag lerakja a maga hordalékát, amely minden

esetben kiértékelõdik. A mondat kiértékelése rögtön az elsõ szótagnál elindul. Mire végére érünk a

teljes mondatnak, a nyelvtani elemzés eredményeképpen a teljes mondat elemzése elõáll.

Az õsi magyar szó- és mondatalkotás és a bemutatott elemzési mód alapján jobban megérthetjük

saját anyanyelvünket és szebben beszélhetünk magyarul.

 

Megjegyzések

 

^[1] Ez az alaphelyzet. Amennyiben az elsõ helyet a hangsúlyozi kívánt szó (vagy szintagma) foglalja

el, ez kitúrja helyérõl az alanyt, amely ekkor - kötelezõen - az állítmány (pontosabban: az állítmány

ragozott része) mögött, a 3. helyen jelenik meg. Tehát nem helyetcserél a hangúlyozni kívánt résszel, hanem az ellenkezõ oldalról kapcsolódik az állítmányhoz, amely következetesen marad a 2. helyen.

 

^[2] Ebbe belekötöttek azon széles körben elterjedt tanítás alapján, hogy a magyar nyelvtan szerint névszó is lehet állítmány. Lásd bármely általános iskolai nyelvtankönyvet. Hogyan írhatok le ilyet, hogy az állítmány csak ige lehet? Íme, idézem az ELTE hivatalos magyar nyelvtankönyvét: "Az állítmány igei természetû mondatrész, azaz grammatikai szófajisága igei." "A hagyományosan névszói állítmánynak nevezett mondatrész valójában névszói-igei állítmány, amelyben a kopula NULLA fokú." Idézve: Balogh Judit, Haader Lea...: Magyar Grammatika, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000., 394. és 395. oldalak, "Az állítmányi szerepû szavak szófaja" fejezetben. Vagyis: ott van az a huncut ige -anélkül nincs állítmány! -, akkor is, ha nincs ott. Innen vettem.

Varga András , 2005. április 25. -0.2. változat
Forráshely: http://www.osnyelv.hu

 

 

Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,

Csak elfajult kor hõs elõdöket,

A lelkes eljár õsei sírlakához,

S gyújt régi sírnál új szövétneket.

                                                          (Garay)

 

 

 

Vissza a lap tetejére.