Andorás-kori nyelvemlékünk I.: A Tihanyi alapító oklevél

 „A hétszintes menny és az egész teremtés egy Istene üdvösséghozó megtestesülése ezerötvenötödik esztendejében, amikor az elöl mondott győzelmes fejedelem(András) királyságának kilencedik esztendejében szerencsésen uralkodott és vele a legnemesebb Béla herceg,..."⁽¹⁾

A király úr főjegyzője; Miklós főpap állította össze azon alapítólevelet, amely hittel bizonyítja azt, hogy Andorás király úr - e néven az első – a Balaton mellett; Tichon félszigetén megalapítja Szűz Mária és szent Ányos tiszteletére, a Benedek-rendi kolostort, és birtok adománnyal látja el, továbbá rendelkezik azon szolgák neveiről, a’kiket nevezett monostor szolgálatára bocsát.

Az okirat nyelve; latin, azonban a szövegében magyar nyelven lejegyzett un. fragmentumok /töredékek/ találhatók, amelyek tulajdonnevekre, földrajzi nevekre, elnevezésekre, határjelekre vonatkoznak és őrzik nyelvünknek korábbi alakjait.

1. ábra a Tihanyi Alapítólevél részlete

Miklós főpapról illendő tudnunk azt, hogy nem értette, nem beszélte országunk nyelvét. Mond-hatnánk azt, hogy az élő nyelvünk megzabolázá-sára törekvő latinok betűi nem voltak abban az idő-ben alkalmasak a szabatos magyar nyelvi lejegy-zésre, és a latinban elő nem forduló magyar magán- és lágymássalhangzók leírásai határozatlan s válto-zatos formákat öltöttek – egészen a XIX. század második feléig, amikor is állandósultak a magán- hangzók mellékjelei.

Ez a gond a magyar anyanyelvű írástudó egyházi vagy világi papoknál is megmutatkozhatott.

Mégis mire alapozható, szinte teljes bizonyos-sággal, hogy az oklevél írója nem volt magyar ember?

Elegendő rámutatnunk a képmellékleten is látható kifejezés, latin praepositio és a magyar rag egyidejű, egyazon főnévre vonatkoztatott alkalma-zására; „…ohut cutarea inde adholmodi rea…”.

Miklós udvari főjegyző nyelvi ignoranciáján túl-lépve megköszönhetjük magas személyének azt, hogy a metszett tolla alól kikerülő kalligrafikus betűsorok megőrizték nyelvünk régiségét, feledésbe menendő szóösszetételeit, képi gondolkodásunk valós értékeit.

A Tihanyi alapító oklevél latin szövegkörnyeze-tében felbukkanó fragmentumok; szótöredékeknek nem tekinthetők, - ellenkezőleg önálló, teljes jelen-téssel bíró mondategységek, amelyek együttes olva-sata a kétnyelvűség ellenére pontos értelmezést nyer a mindkét nyelvet bíró olvasó szeme előtt.

Az un. magyar szórványok szavai, kifejezései két jól körülhatárolható csoportot alkotnak, a korszerű, reformált magyar nyelven érthetőekre, - ilyen pél-dául, Keuris teu (Kőris tő), Aruk feeig (Árok főig), Zilu kut (Szil kút), Kues kut (Köves kút), Seku ueieze (Szék vize), Kurtuel faig (Körtvély / Körte-fáig), Ohut cutarea (Ó-kútra), Lean syherig (Leány sírig), Aruk tue (Árok tő), Bagat mezeeig (Bagát mezejéig) ide kívánkozik az az ismert mondattöre-dék, amit példaként említenek; …Feheruuaru rea meneh hodu utu rea…(Fehérvárra menő hadi útra), - valamint a Balaton-felvidék térségében jórészt ma is megtalálható földrajzi nevekre, amelyek ebben a nyelvi közegben elvesztették eredeti, ősi jelenté-süket.

Dr. Novotny Elemér dolgozatában; „Latin Fonetikával Írt SUMÍR Mondatok a XI-XIII. századbeli Magyar Nyelvemlékekben” ⁽²⁾ , amelyet Prof. Badiny Jós Ferenc kiegészítő mellékletként csatolt Sorbonne-i előadásához a XXIX. Nem-zetközi Orientalista Kongresszus Keleti Szakosz-tályának Megnyitó Ülésén – 1973-ban – behatóan foglalkozik ezen második szócsoport 16 szavának etimológiájával. „Professeur” Badiny, nem kevés leleménnyel, a Tihanyi alapító oklevél „ismeretlen eredetű és értelmű” szavainak segítségével, támaszkodva dr. Novotny tanulmányára, ismertette fel és ismertette el a magyar nyelv azonosságát a Jules Oppert által „sumírnak” nevezett proto-magyar nyelvvel.

„ A Dunamedencei Magyar Nép az i.u.-ni 1000. esztendő körüli időben azt a nyelvet beszélte, amit ma a nyelvtudomány SUMIR NYELV-nek nevez.” ⁽³⁾

Javaslom, tekintsük át Novotny Elemér tanulmánya alapján készített összevető táblázat szavait, szóösszetételeit.