Élménybeszámolók: Őszi családi séta

2008. szeptember 07.

Szeptember 7-én, egy meglehetősen melegnek ígérkező vasárnap reggelén 8 órakor indult a buszunk Gyöngyösről Kékestetőre, a családi séta résztvevőivel.
Az ország legmagasabb pontján köszöntöttem a régi ismerősöket, az új túrázókat, és bemutattam túravezető társamat, Farkas Andrást.

A gyerekek Halász Veronika ötlete alapján kaptak egy-egy „medvetalpat", amire a túra végén felragasztották az útközben összegyűjtött leveleket, terméseket, virágokat, amelyeket az erdő már eldobott. Így a séta végén mindenki haza vihetett „egy talpalatnyi természetet"!
31-en vágtunk neki a túrának Kékestetőről a zöld sávon haladva Mátrafüredre. Szerencsénk volt, mert rögtön a túra elején láttunk aranyos mókust, és nagy sikere volt egy nagyra nőtt erdei békának is.
A nagyobb, tapasztaltabb túrázók igen gyorsan haladtak. A kicsi, „első túrázók„ természetes módon időnként lemaradtak, ezért egy-egy játékos vetélkedőt kellett beiktatnunk az élen robogóknak.
Először hajítófával kellett eltalálni egy fát, és amíg ezzel küzdöttek a gyorslábú gyerekek, a kicsik is utolérték a csapatot. A következő alkalommal kihasználtuk a csodálatos kőtenger adta lehetőséget, és sziklamászással kötöttük le az élboly energiáját.
Voltak, akik a tervezett pihenőhely (az első forrás) előtt megéheztek, így egy szép, nagy kövekkel borított részen fogyasztottuk el a tízórainkat.
A pihenő után kisvártatva megérkeztünk ahhoz a bizonyos első forráshoz, és egy picit itt is szusszant a gyereksereg.
A következő szakaszon a nagyok ismét gyorsak voltak, ezért megnéztük, hogy melyik sziklára fér rá a legtöbb gyerek. Amikor megérkeztünk egy régi vadászkunyhóhoz -ami ma már erősen az enyészet felé tart - a forrás mellett ismét rövid pihenőt tartottunk. A nagyobbakkal sziklagurítást rendeztünk, hogy megvárjuk a csapat lassabban haladó részét.
A következő pihenőnél, a dózerút melletti farakásoknál fröcskölő-versenyt iktattunk be, amihez az ötletet egy jó nagy tócsa szolgáltatta.
Az igen mozgalmas túra vége felé a szülők már kezdtek fáradni, és kérték, hogy ne legyen több sziklamászás és egyéb verseny, mert a nagy melegben szeretnének jobban haladni. Az erdőirtás után jóleső érzés volt ismét a fák hűsítő árnyékában lépdelni. Sajnos egy elhullott őzbak mellett is el kellett haladni, de szerencsére nem viselte meg a gyerekeket a látvány. Mennyivel jobb lett volna úgy találkozni vele, hogy riadtan elvágtat mellettünk!
A Csepegő-forrásnál megtartottuk utunk utolsó pihenőjét, ahol a gyerekek megmutatták: miket ragasztottak fel a medvetalpra az erdő által elengedett dolgokból. Nagyon ötletesek voltak!
Ezután kiosztottuk a szalamandrás bélyegeket, amit a gyerekek nagy örömmel azonnal be is ragasztottak a túrafüzetükbe. Nagyon jól jött a tapasztalt túravezetők (Tóthné Kelemen Marika, Rajkiné Marika, Szabó Márti) jelenléte, segítsége.

Innen már gyorsan elértük Mátrafüredet, és ki-ki indult haza egy „talpalatnyi természettel" és remélhetőleg szép élményekkel a tarsolyában.

Tóth István