2. átdolgozott fejezet

 

 

Az ősnyelv szellemi rendezőelve gyűjteményünkből még ma is kimutatható. Először is a szóalkotásnál, Isten, mintaként szerepelt, és beszédes nevéről születtek a fogalmak nevei. Ez a nagy Istenit, kicsiben másoló elv pedig holografikus sajátosság,[1] és mindezt hamarosan értelmezhetővé tesszük.

Öntudatvesztésében fuldokló világunk túlélő ösztöne azt mondatja, őstörténeti korrekcióra van szükség. Először is a nyelv terén kell rendet raknunk, mert a tudományágak szárnyalása mellett, egyedül a nyelvészet toporog egyhelyben. Ezzel együtt magyar nyelvünket is a helyére kell tenni! A szókincs alapján ugyanis a magyar, az indogermán nyelvekkel teljesen egyenrangú társ, és így kellene kezelni. E felvetés magyarázata, hogy maga az indogermán kategória fiktív és helytelen. Az indogermán nyelvek szkíta gyökerei miatt, helyesebb hun-szkíta gyűjtőnevet használni.

Vegyük azt, hogy a magyar szókincs nagy részben egyezik az indogermán nyelvek szókészletével, és még az átfedés mértéke sem üt el a távolabbi rokonságban lévő ind. ágak egyezési szintjénél. Nyelvünk ragozó szerkezete, valamint archaikus gyökerű analógiás szóalkotása és szóhasználata is azt jelzi, hogy egy ősi egységből fakadó rokonságról van szó. A nyelvfejlődés egy nagyon korai szakaszában kialakult testvériségről. Hiszen a magyarban máig megtartott és alkalmazott ősnyelvi struktúra és szervező elv, csak azzal magyarázható, hogy nyelvünk egy korábbi rendezett egység szintjét képviseli.

Példával is élve:

Az indogermán cheval-caval-cabal = ló, és a chevalier-cavalier-caballero = lovag, szavak kapcsolata a napnál is világosabban mutatja az ind. nyelvek ragozó előéletét. Amit az indogermán nyelvek elvetettek, szemben a magyarral. A magyarban fenntartott ragozó logika, nyelvi folytonosságunk fényes bizonyítéka. Teljes képtelenség lenne azt állítani, hogy régen a strukturális nyelvi ,,batyut” és szóképző logikát mi tartalom nélkül vettük át, és csak később gyűjtöttük bele innen-onnan a fogalmi készletet. Ha átvett szavak gyülevész sokasága a magyar, akkor a struktúrának is az átvétel idejét kellene tükröznie, és ebben az esetben az indogermán nyelvek mintájára, mi sem nem birtokolhatnánk domináns ragozó hagyatékot. Ha viszont az ősi szerkezet nálunk tartalmában egyezik a közös ősi szókinccsel, abból az következik, hogy mi vagyunk az egyenes ágú örökösök. Ez esetben viszont mind a nyelv-, mind a történettudománynak, kiindulásul nyelvünkhöz és hagyományainkhoz kellene igazodnia!

Véleményünket nyelvi bizonyítékokkal is alá tudjuk támasztani!

A nyugati nyelvek is megőrizték a valós származási irány bizonyítékait. Itt azokról a kultikus, (tehát szent) szemléleti jegyekről van szó, amelyek beismerten a ,,barbár világ” szellemi termékei. Ilyen, a totemisztikus Turul-madár és a Turk ősnép kultikus nyelvi kapcsolatának ógermán párhuzama.: a germán nyelvek Folk és Falke (nép és sólyom,) szótársítása. Ez, a mi Turk-Turul szókapcsolatunk tükörképét adja, hiszen a Volk és Falke német szavakhoz köthető az ottani Pfal/ Val/ Fál nép. E germániai Vál/Fálok pedig elismerten kunok voltak a középkorban, (mint a magyarországi Vál/ Fál kunok,) de az ókori jelenlétük ténye, a korai helynevek ellenére elsikkadt. A szoros ősnyelvi rokonságra utalóan, e szókapcsolat duplikálódik a Gall törzs meg a Gall (kakas,) ill. Aquila/ Aigle/ Eagle (sas) szavak vonatkozásában, ahogy a Besenyők Bese (sas) és a Madjarok Madár, szavánál is látható.[2] E helyzet egy olyan rendezett nyelvi alapállapotot körvonalaz, amelyben az indogermán ősök, épp úgy az Égi Madár gyermekei voltak, mint a megvetett keleti jövevény magyariak.

E szótársítás gyakorisága ősnyelvi koncepcióra és kialakulásra mutat, abba a korai időszakba illeszthetően, amikor még totemisztikus állatősök kerülteka mitikus leszármazási lánc élére. Már pedig Turul mondánk épp a leszármazásról szól, így hagyományaink e ponton is többet tudnak az ősiségről. További logikai egyezéssel, a totem-ősök valamely idealizált tulajdonságát, a korai másoló szemlélet uralma emelte a tisztelet tárgyává.

Sokat megőriztünk tehát az ősi szellemiségből, és egy globális kultúra-váltás kapcsán, éppen őshagyományaink megtartása végett váltunk bűnös, eltörlendő néppé. Így korunk nyelvi kutatóműhelyeiben a magyar, archaikus jegyei miatt nem kívánatos, és bekerült a lényegtelen, szedett-vedett nyelvek fiókjába. Egy elfogulatlan vizsgálat során tehát, teljesen egyenrangú társként kellene kezelni az indogermán nyelvekkel!

 

Mindezekkel rávilágítanánk az ősnyelvi kutatás leglényegesebb szempontjára, a fogalmak kialakulását és használatát uraló, aktuális kulturális környezet, hatalmára.[3] Az ember elválaszthatatlan egységbe fonódva a környezettel, a beszéd kialakulását tekintve, a természeti ember másoló lelki beállítottságát és az ebből fakadó ,,egyeztető szemléletét” kell a mérvadóvá tenni!!!

A beszéd, kétségtelenül analógiás, azaz másoló közegben született. Bizonyítják az ősi hangutánzó, ill. hangulatfestő gyökök, és ezzel magyarázható a főnevek eredendő ,,beszédessége” is. A másoláshoz mintául örök időkben a Természet kínálkozik, akár evolúciós fejlődéssel, akár ciklikus újrakezdéssel indulunk is a rajtnál. A Természet egy olyan örök startkő, amelyhez minden civilizáció odakényszerül!  

 

Nevetségesen hangzik, de az Univerzum legfejlettebb tevékenységének tekintett alkotás, (akár gondolati szintű is,) másolás alapú. E tény sérti az önérzetünket, hát hallani sem akarunk róla. Ennek ellenére másol a fejlettség csúcsán álló tudat is, amit egy szinonim kifejezés mögé rejtünk el. Úgy fogalmazunk,: a gondolat nem más, mint a külső valóság leképezése, modellezése.

Természetesen a közlés is másoló-elvet alkalmaz, és a szavak által tükrözteti a hallgató tudatában az átadandó gondolatot. Sőt, emberi fejlődésünket is az azonosulási hajlam táplálja, hiszen a siker reményében követjük ideálunk életfelfogását, utánozzuk viselkedését, gondolkodásmódját. De tanárunk levezetését utánozva oldjuk meg a matek feladatot is, vagyis szinte mindent csak lekopírozunk. Egy szó, mint száz, a másolva tanulás állapotában éljük emberi életünket, ami felveti a mindennek előterében meglévő előkép, az ,,Isteni terv" kérdését.

A közléshez visszatérve, másoló alaphelyzete, a ,,természeti ember” kiszolgáltatottságából fakadt.

Szóképzésben ez úgy jelentkezett, hogy a környezet erőiben Isten megnyilatkozását látó ember tudatában, egy természeti jelenség egybeolvadt a kísérő zörejjel. Mi sem volt természetesebb, mint a hasonló lényegű dolgok jelölésére is ezt a hangsort használni. Ilyen egyszerű volt az első hangutánzó kifejezések születése. 

A dolog érdekessége, hogy ősünk ezzel, ösztönösen egy mágikus aktust valósított meg.

Hasznosította, hogy egy hangeffektus rezgési energiája, magán hordozza[4] a képzési körülmények sajátosságait. Világos? Elődünk a természettől ellesett valamely hangkombináció elismétlésekor, a megidézte, kicsiben megjelenítette ugyan azt az erőt. A másolt szókép ereje, a hallgatóság tudatában rokon érzeteket gerjesztett, és innen mondva ez volt a teremtő erejű szó, a Logosz időszaka.    

Ősünk analógiás közlő láncolatában tehát a gondolati közlendő, a természeti erők hangjának tükröztetésével lett tovább adva. Tiszta sor. A természeti erőhatások hangképe lett elismételve egy adott szituációban. A rendszer időállóságán, még a késői kelta harcosok is alkalmazták, amikor a villámcsapás félelmetes képét megjelenítendően, a dörgést utánozva kongatták pajzsaikat és ordítottak teli torokból ellenfeleik felé. A villámcsapás mesterséges effektjei, az ellenfélnél képi tartalommá konvertálódtak.

A szóképi lelkiséget jól példázza a régiek fogalomalkotása. A régiek világ-tejtengerének fölén élve, - és elsősorban csak a föld fölső ,,fölén” történő eseményektől érintve, - lettünk földi, azaz föl-tői emberek. Föld szavunk tehát egy mély értelmű kapcsolatban áll olyan tartalmakkal, amelyek az ősi idők jól ismert természeti fogalmaihoz kötődnek. Régen, aki ismerte a tej alvadási folyamatát, az a föld kifejezést hallva, már elvont képet alkothatott az élettér tulajdonságairól is.

A föld szavunk testvérei a svéd fält, az ang. field, és ném. feld,[5] de a későbbi harcos időkre jellemző angol-német hadi profillal szemben, mi egy korábbi békés korszak, iránnyal és tejgyártással kapcsolatos föl értelmeit is megőriztük.[6]

 

A képi kifejezésmód mágikus jellegzetessége tehát, hogy elvont egyezéseket állít párba. Ebből következően lehet a vasútnak, a törvénynek, a versnek is stb. szakasza. 

Hasonlót mutat a szék esete.

Mivel az ülés támogatja a mentális csúcsteljesítményt,[7] úgy vélem a régiek szellemi értelemben társították hozzá, az isteni átlényegülés szellemi egyensúlyát segítő, ülést = székelést. Ebből eredt a szék, az ülés, meg az erők uralmának nyelvi szintű egybevetése, és a szék, az uralom hatókörének kifejezésére jött használatba. Úgy, mint a székesfőváros, törvényszék, ill. analógiás testvérei a megye, város és nemzetség, jelentésű szék szavak. (Lásd az erdélyi Székeket és népét.) 

A képi szemlélés hanyatlásával együtt, eltűnt szem elöl a lelki tartalom. A szék egyszerű ülőalkalmatossággá profanizálódott. Az előző fejezetben tárgyalt tudati hanyatlás tehát, a közlés terén is veszteséget termelt. Sőt, szerintem korunkra éppen az erők megjelenítésére berendezkedő beszéd terén lett a legnagyobb ismereti lemaradásunk. Így vált homályossá lassan az emberiség múltja, mert a tudomány, a régészeti maradványok értelmezése és beazonosítása során, kénytelen közvetve a ,,hibás” nyelvészetre támaszkodni, amikor egyes népek kilétére és fejlettségére vonatkozóan, az írásos feljegyzésekből merít támpontokat.[8]

A hangok épp oly képlékenyek és változékonyak, mint a hullámzó erők, ezért a germánok ,,Kárl”-jának, az angolok ,,Csárli”-jának, meg a franciák ,,Sárl”-jának egyaránt meg van a maga létjogosultsága. Egy ugyanazon dologról beszélnek kicsit másként, ahogy magyarban a ,,Sirül,”[9] ,,Kerül” és ,,Gördül” változat is ugyan azt a lényeget fejezi ki, kisebb nézőponti módosítással.

Már pedig e nézőponti sokoldalúság, elsődleges jellemzője volt a rugalmas ősszemléletnek, amitől a változatokat is helyénvalónak kell tekintenünk. Innen tekintve pedig, a lineáris hangfejlődés elmélete csak részlegesen állja meg a helyét, mert a változás egyszerre több irányú is lehet!

El kell fogadnunk azt a furcsaságot, hogy a nyelv, mint egy élő organizmus, a saját hajlamait megtartva alkalmazkodik a környezeti feltételekhez. Ha kell változik, de csak a jellemének is megfelelő irányokba. A hangok tehát épp úgy a hajlamok törvényszerűségei és a képzés körülményei szerint születnek, társulnak és szövődnek szavakká, majd halnak el, mint minden más dolog. A világot, már átfogó statisztikák hálói szövik be, de a múlt feltárásánál segédkező hangvilág természete lemaradt a kutatói horizontról. Pedig statisztikai módszerekkel kimutatható lenne a hangok képzési sajátosságaiból fakadó változási hajlam. A hangrokonsági rendszer kimutatásával, azonnal bizonyíthatóvá válna a megboldogult Magyar Adorján koncepciója. Ez arról szól, hogy a mitikus nyelvzavarodás nem is volt, hanem inkább egymásnak tükörfordításaként működő ,,szakágak” váltak ki az ősnyelvből. Ez halványan még felismerhető. A kivált ágak persze bejárták a sajátságos fejlődési hullámgörbéjüket, mi közben egymással is találkozva, a kölcsönhatás folytán viszonylag későn jutottak el a mai összekevert végállapotba.   

A régi rend még mindig kimutatható, és ebben a modern számítógépes világ nagyban segít! Az olyan alapszavak, mint a jó, a víz, a szél, az idő, de különösen a számok, avagy az archaikus kialakulású névvariánsok egymás mellé állításával és összehasonlításával, kirajzolható a változási hajlamok iránya. Jó példa a hangok születésére a Pál = Paul, = Pavlo, = Pablo, meg a Gál = Gaul = Gavel, stb. illetve a cukor és a szacharin fejlődéstörténete.

 

 

Cukor = szaharin

 

 

magyar  cukor                                CuKoR

(görög)   szác(ch)ar, ill. szák(ch)ar,           SZáKHaR

(latin)     sacchar,                           SaCCHaR

(örmény) sákhár,                           SáHáR

(török)    sekher,                            SeKHeR

(orosz)   szahar,                             SZaHaR (mint a magyar szaharin)

(német)   zucker,                            ZuCKeR

(olasz)    zuchero,                          ZuCHeRo

(francia) sucre,                              SuCRe

(angol)   sugar                                SuGaR

 

 

A változatok hangtani rokonsága egyértelmű! Látható még az is, hogy a változatok köre végül is két rokon dolog, a cukor és a szaharin jelölésére lett használva, és pont így indultak sokasodásnak a történelmi népnevek is!

 

 

Bábel árnyékában

 

 

Minden tudós elismeri a közös emberi ősnyelv hajdani létét, és különféle hangfejlődési elméletekkel igyekeznek kitölteni, az ősnyelvi és a mai állapotok között lévő űrt. Ez úton nagy tekintélyre jutott a véletlen, és az általunk hozandó hasonlóságok összefüggéseit is, többnyire a véletlen számlájára írják. Ezzel szemben az emberiség korai kétkamrás agyműködése, a közlés teréről is száműzte a csalfa szeszélyt.

A nyelvtörténet menete világossá tehető, ha az isteni büntetés következményének tekintett nyelvzavarodásról kiderül, hogy szervezett szakosodásnak tekinthető. Legalább is a szír, örmény, és latin ősemlékezet ezt a variációt támogatja. Ezekben szó sincs haragvó istenről, és a nyelv-összezavaró büntetés motívuma is hiányzik.

1)              Az örményeknél fennmaradt hagyomány, méd-perzsa közegbe helyezi a történteket.:[10]

…,, Mert a nyelvek elválásakor az egész világon nem történt zavarodás a tömegre nézve is, a vezetők és főnökök sem hiányoztak, hanem egy isteni jeladásra a főnökök és családfők elváltak, és bírlalták a választott területet.”… 

 

2)                 A szír változatban: [11]

…,,Peleg idejében összegyűlt, és kelet felöl útra kelt Noé fiainak minden törzse és leszármazottja, Sineár földjén találtak egy síkságot, s ott letelepedtek mindnyájan. Ekkor még mindnyájuknak egy nyelvük és egy beszédjük volt, egészen Ádám óta, s mindnyájan ezen a nyelven beszéltek, a szír, vagyis arámi nyelven.[12] Ez a nyelv az összes nyelv királya. Tévedtek a régi írástudók, amikor azt mondták, hogy a héber a legősibb nyelv, a tudatlanság tévedéseit vegyítvén ily módon írásaikba. Minden nyelv ugyanis, ami csak van a földön, a szír nyelvből ered. ….. Peleg napjaiban épült fel Bábel tornya, ott zavarodtak össze a nyelvek, és onnan szóródtak szét az emberek az egész föld színén. …. Hetvenkét nyelv, és hetvenkét törzsfő volt ekkor a földön, minden nyelvcsalád vezetőt állított magának, mintegy királyként.”....

 

3)- Hasonlókat jegyzett le az i.e. III.-II.-sz. fordulóján szorgoskodó Cato:[13] 

….,,És ugyan a világ eredetéről az írók nem egyféleképen gondolkodnak.

-Mert a Chaldeusok elhitetik magukkal, hogy öröktől fogva áll.

-A Phoeniciaiaknak pedig és a Ságoknak, inkább tetszik, hogy kezdete volt.

Ezek közül mind a két rész megegyez abban, hogy Ninus előtt mint egy két száz ötven évvel, mellyek alatt az Arany Kor folyt, a földet az árvíz elborította, és Ság szkitiában született újra a halandó Emberi Nemzet. Ugyan is akar öröktől állónak tartsad a világot, s azt véld , hogy először mindent a tűz foglalt el, és lassan az összejövő anyagok embereket képeztek, akar úgy gondolkodjál, hogy az Arany Kor előtt az összeomlott földet árvíz lepte, és a megszáradott anyagból kitüntek az emberek, minden esetre az eredet elsősége a Scytáknak tulajdoníttatik, kik megszaporodván a világ részeire gyarmatokat küldöttek.”…….

 

 

Az idézetek összhangját megerősíti, hogy a szír változati ősnyelv népe, az arameus, akiket a szkítákkal azonosították a régiek.[14] Vagyis mindhárom forrás, egybehangzóan szkíta környezetbe helyezi a ,,nyelvzavarodást,” csak éppen szervezett keretek között zajló szétválásnak hirdetve. A szír ősemlékezet párhuzamául, az örmény kútfők is megtartották isteni jeladás motívumát, amely a zsidó hagyományokban haragos színezetet nyert. Legyen elég ennyi a kialakult dogma megdöntéséhez! Ha pedig a szír, örmény és latin álláspontok szervezett szétválást hirdettek, akkor nem is lehet meglepő az ősnyelvi rendezettség bámulatos állapota. A hamarosan bemutatásra kerülő nyelvi rendszerek ugyanis mind, - szerkezetre azonos - ,,tükörfordítás” jellegű szétválást mutatnak. Ezért találunk mindnél, a törzsi isten egy-egy jellegzetes tulajdonságából származtatott fogalomkészletet. Bár csak töredékes maradványok és utalások élték túl az idők zivatarait, de a mélyből előcsillanó rend ennek ellenére ámulatba ejtő. Sajnos egybeeséseik sorozatát váltig a véletlen számlájára írja a tudomány azon megokolással, mi szerint a prehisztorikus és ókori időknek még nem lehetett sajátságuk a rendezettség. Történik ez annak ellenére, hogy az egyezések nagy száma, a véletlen lehetőségét kizáró összefüggési láncolatot ad. Ha az erdőben egy szarvas-pata lenyomatára találunk, hatalmas butaság lenne az egylábú szarvas ott jártára következtetni, vagyis egy rendszer töredékes nyomai, az egész rendszer korábbi meglétét bizonyítják. 

Az ok-okozatiság talaján álló tudomány tévesen hárítja a parányi esélyű véletlenre, az ésszerű egyezések rendszert kínáló sokaságát!

Mit is jelent mind ez? Azt, hogy a hajdani másoló szellem uralma rendet teremtett a közlés terén, és innen érthetően, a prehisztorikus kor nyelve sem volt rendezetlen. Az analógiás szemlélet egységre törekedett, és az Istenhez hasonulni vágyók teljesen természetes módon, Isten-központú nyelvi rendszert alakítottak ki. A mindenben benne lévő Isten nevével, alakilag is egyeztették a hozzá kapcsolódó fogalmakat. Na még egyszer!

Alaki egyenruhába öltöztették a szerintük rokonlelkű, fontosabb fogalmaikat.

Az Isteni névmag vonzásában találni csupa hasonló nevet, a régi történetekben.

Pl. A görögök előtti időkben, a Laconia melletti Arcadiában Lycaon ősherosz, felépítette Lycosura városát és a szentnek mondott Lyceaeum hegyre oltárt állított. Zeusz érkeztével egybeolvadt a régi és az új isten alakja, és meghonosodott Zeusz Lycaiosz tisztelete. De a régi szellemiségnek pusztulnia kellett! Így a történet során, Zeusz villámával halálra sújtotta a gonosszá vált Lycaont. A korábbi isten a névfúzióból később kiesett, és maradt a Zeusz rész, magában.

Jóval nagyobb rend volt tehát Zeusz érkezte előtt, amikor még közel azonos nevek fogták össze a lélekcsaládhoz tartozókat. Láthatóan hasonló névalakok szálltak a városra, a hegyre, és nem utolsó sorban persze az ősapának tekintett helyi istenre!  Mivel a matriarchátus előbbi lévén az atyák koránál, kiegészítésre szorulnak a névadásról szóló ismereteink! Legelőször, az embereket tápláló isteni Földanya állt a névadás centrumában. Később a patriarchális társadalmak kialakultával, a névadó Ősanyák helyébe az Ősapák léptek.

 

 

 

A holografikus modell

 

 

A másoló korszak, termékeny időszaka volt az emberiségnek. Hiszen amint mondtuk, az analógiás látás kereste az isteni, más szóval a természeti erők hang-párhuzamait, és amikor a szubtilis természeti erőket hangutánzó kifejezésekkel közvetítette, akkor a hallgatóban is hasonló érzeti rezonanciát idézett elő. Ez volt a Logosz időszaka, amikor az erők utánzásával, az ember is teremtő aktust végzett.

Isten valamely természeti vonását kifejező hangutánzó szókból alakultak ki Isten első beszédes nevei. Az egyeztető szemlélet, az emberben működő ösztönerőket is Isten belső megnyilvánulásának látta.[15] A törzs tagjai ugyan ilyen természetességgel lettek az Isten gyermekének tekintve. Társadalmi szinten kialakult az anyai nagycsalád szeretetteljes közege, ahol már a legelső pillanattól kezdve céllá vált analógiás párhuzamokban megjeleníteni a lényeget. A közlés terén tehát így lettek a legelső szavak hangutánzó, illetve hangulatfestő jellegűek. Beszédessé váltak a legelső nevek, pl. eső, és ezt mondhatni mágikus többlet-információnak.[16]

A régiek, valósággá váltották az igaznak tartott szellemi eredetet. Kialakult az isten-központú, alakilag közel azonos kifejezések tára, és az ősi ragozó nyelveknek ez nem jelenthetett különösebb problémát.

 

Összegezve az eddigieket, a kezdeti névadás másoló koncepciója, a mindenben benne lévő Isten állapotát jelezve, a vele lelki rokonságban lévő személyek és fogalmak, a környező földrajzi alakulatok, gyökileg hasonló formát kaptak. A beszédes alapszó rokonkörével lett kifejezve:

- az Isten,

- a törzs (nemzetség, avagy nép) is,

- az Isten fennhatósága alatt álló terület, ország, és annak jelentősebb földrajzi alakulatai,

- Isten földi képmása, a törzs vezetője, és hasonló módosulat jelölte lelki-gyermekeit, a törzs egyedeit is, a mai ember szó megfelelőjeként.

- a tőle eredeztetett tulajdonságok és emelkedett fogalmak,

- és a fontosabb használati és kultikus tárgyak mind.

 

Az archaikus névadás tehát analógiás sémához rendelte tartalmat. Az Isteni Mindenség kis alkotóit és részleteit, holografikus[17] módon a Nagy Egész másolatának tekintették. Elvont értelemben, a rendszer minden pontján az Isten tagjait találni.

 

A kultikus névadó képlet rendszerére, rengeteg bizonyító adatot gyűjtöttem.

Kezdjük azzal a nyelvi ,,véletlensorozattal,” amely a német nyelvben egy kultikus szóbokrot hozott létre. Alakilag hasonló az istent jelentő Gott,a gatt, (férj, hitves) a Gottin, (istennő) a gattin, (feleség, hitves) a Gattung (faj, nemzetség) és a gatten, (egyesülni, párosodni,).

Ez nem véletlen, ha további kapcsolattal a Gott testvére még:

-       gut, (jó, ünnepi, bőség, érték, dolog, földbirtok, jószág, vagyon, ingatlan, javak),

-       güte (minőség, jóság), …. gütig, (jóságos, kegyes, szíves)

-       gatten, (egyesülni, párosodni,) …  gattíren (vegyíteni, ércvegyíteni,)

-       gattlich (egyező)  … gat (hajó tat), … gäten (gyomlálni, kapálni,)

-       gaden (bolt, szoba, vityilló, karám, emelet,) … gutsherr, (földesúr, birtokos,)    

 

A germánok elődei, láthatóan az emelkedett fogalmakat Istenükkel kapcsolták egybe! Leginkább az mutatja az elnevezések eredetiségét, hogy a Gott, azaz isten szavuk, tövében megegyezik a pogány kori istent képviselő Götze, azaz bálvány nevével.

A kutatónak hab a tortán, hogy további összefüggések adódnak, mert a germán hagyományok a gót kultúrában gyökereznek. Miáltal a szemünk előtt kerekedik ki az a nyelvi kifejezéstár, melyben a kultúrát átadó, - az ókorból és a középkorból is ismert - gót törzs neve, szinte megegyezik az ősi istenfogalmat megtestesítő bálvány nevével, valamint a máig megtartott ,,isteni” jelentéssel, továbbá a családi szereplők, és az eszményi ideálok egy részét kifejező szavakkal is.

Ide kell még vennünk, hogy a gótok eredetéről tudósító Jordanes, őket a mai Skandináviából származtatta, ahol ma is fellelhető Gotland (Gótföld) sziget, mellette a dél-svédországi Götaland, (Gótföld) a régi Götarike (Gót-ország) térség, benne a Göte-aln folyó partján lévő Göteborg (régi Gothenburg) várossal. Méltóságnévként előkerül innen egy régi dánnak mondott király, Göttrik neve.

Mivel a régi ,,gót ország”, a Götarike, idő közben svéd fennhatóság alá került, a bizonyosság kedvéért illő elővenni a svéd nyelvi maradványokat is! Csak a legrövidebbeket és legjellemzőbbeket hozzuk. A megpendített hangrokonsági rendszerben, a T és D hangok testvérsége[18] okán egy-gyökerű az angol GOD, és német GOTT, istent jelentő változatok. Így van a svédnél is, és senki nem ágál e helyzet ellen.

   Svéd:          gud, - isten, bálvány,…. gudinna, - istennő, .... gods, - vagyon, anyag, áruk, javak, kötélzet

god, - jó, jószívű, kitűnő, kedvező, bőséges, képes, bíró, gondnok,

godó, - békésen, barátságosan,….  godta, - elfogad, elismer

gata, - utca, út, irtás, nyiladék,…. gatt, - nyílás, luk, hajózható út, tengerszoros

gott, -édesség, kitűnő, jól van,…. gotta, - éli világát, élvez, örül, gyönyörködik,..

gáta, -rejtvény, talány, rejtély,…. gitta, - bír-, képes valamire, tud, szeret, kedve van

(A kelta CAD = had, CATH = csata, ami a magyarral összhangban, hangutánzó.)

 

A közös gót gyerekszobából kikerült német és svéd szavak, egy tekintélyes fogalomkör szóbokrává kerekednek, központban a törzsi Istennel.[19] E sorozat példázza, az ősi névadás lelki rokonságra épülő, holografikus nyelvi rendszerét. Mindezek alapján el kell utasítanunk a véletlen szóképzésre és az esetleges névadásra való hivatkozást! Pláne, hogy az alapképlet rengeteg hasonlót szült!

A gót gyökerű szóbokron keresztül, a régi analógiás névadó rendszert kívánjuk szemléltetni. A tovább haladás előtt, mindenki sajátítsa el az ősi egyeztető törekvés mibenlétét, világossá és érthetővé kell válnia mondandónk lényegének! 

Az ősi szellemiség, Isten gyökér-ideáját látva a vele rokon fogalmakban, Istenéhez hasonló nevet adott mindnek! Egyrészt a származást jelölte, más részt, Isten örök jelenvalóságát sugallta a nevét ,,emlegető” közlő rendszer. Az ősi ragozó nyelvek, játszi könnyedséggel alkottak a maival ellentétes mottó szerint,: - főként azonos, és csak kicsit más, - alakú szavakat! Sőt, a nevelő szándékú ,,isten-emlegetéssel,” az előrevivő eszmények észben tartását szuggerálták maguknak, hasonló lelki mechanizmusok hullámain lovagolva, mint napjaink reklámjai.

Pár példát vegyünk elő!

 

 

Asszír:

Az ősi idők asszírjainak Asszur országa fölött, Asszur/ Assur/ Ashur Isten vigyázó szemei őrködtek, és ott állt Assur[20] városa. Az asszír nevek elemzése szerint: assur, usur = Nemes, és Őrző jelentésű,[21] és ez nagyon fontossá válik a későbbiekben!!! A síru = ‘hús’, vérrokon, a sarru = király, mint héberben a sar = fejedelem. [22] Uralkodóik nevében megjelenik az istenre, vagy országra, vagy népre, vagy méltóságra, avagy közös gyökerűként egyszerre mindegyikre is utaló szógyök: Nabopol-assar, stb.

 

A zsidó:

A zsidó szó is mindössze a juda/judeo = jehuda jelentésváltozata. Vagyis Jahve isten Judeában (Jehudeában) élt népe a Juda (Jehuda,) törzse. Nevét az első Juda/Jehudáról, Jákob/Izrael fiáról kapta, akiről mondva lett, hogy az Úr dicsőségére nyerte a nevét. A Juda női Judit párja is Jehudit alakú volt.

 

Britt:

Brutuszról az emberek 99 %-ának a Juliusz Cézárt megölő Brutusz jut eszébe. Ám a jóvak az időszámítás kezdete elé visszanyúló brit királylista,[23] szintén egy Brutus ill. Pryd-ein nevű királlyal kezdődik, akitől a britanniai brittek népneve[24] is származik. Vegyük még ide Szent Brigittát, a bárdokat, a születés ,,born,” szavát, illetve a számtalan hasonló felsorolásától az elérhetőség miatt itt eltekintek. (Lényeg, hogy együtt találni a névadó képletet.)

Innen tekintve a brit történelem folytatólagosságot mutat, ugyanis belecsatlakozik a római mondakörbe. Mert a brit Brutusz, a trójai Aeneas szépunokája volt, akit az ókori rómaiak is felmenő ősüknek tekintették. Róma és a britonok mondai rokonságon túl, történelmi kapcsolatot teremt korábbi együtt élésük. Hiszen a dél-itália kelta Bruttium tartomány bruttii/brittii nemzetét, az antik historikusok az északi brittekkel azonosították. Valószínűsíthetően, Róma terjeszkedését egyes népek beolvadással elfogadták, más részük meg elvándorlás mellett döntött. Tehát a dél-itáliai bruttiusok eltűnése joggal köthető egybe az északi irányú elvándorlással, majd a brittanniai letelepedésükkel.[25] 

 

Hellas:

A hellén névadás elejére, Helios ó-görög napistent, valamint Hellén ősatyát állíthatjuk. Hellas eleinte város és vidék volt, idővel itt találjuk a szegénnyé vált Heloták köznépét. A környező nevekből számtalan kapcsolódik!

Helice városban volt Posidon Heliconicus temploma. Helisson, több görögországi folyó neve, miként a Halys is, a Helicon pedig hegy. Halaea, Athén kikötőjének egy része, Haliartus város, Halieis egy község. Halonesus egy kis sziget. Hellén dédunokája Hellé a Helléspontusba, azaz Hellé-tengerébe zuhant. Görög alapítású még a szicíliai Halesa város, a Halaesa folyó partján.

Csatolhatóak melléjük fogalmak is!

Heleia, = az athéni törvényszék, (amely nyílván szent volt,) és annak helye, míg tagjait a heliastáknak hívták. Hellenotamiák Athén pénzügyi hatósága volt. Halteres, a gimnasztika egy neme, és versenyek pályabíráit hellanodikainak hívták. Rhodoszon Heliosz tiszteletére rendezték a heliaia ünnepi versenyeket. Helépolisz az ostromgép, mely elnevezés szó szerint város-vívó, így a HELÉ = vívó, és győző, nyílván a győztes napisten, Heliostól[26] eredően.

 

Car/Kar

A görögök, jórészt a Car/Kar ősnép kultúrvívmányait vették át. A Car/Kar nép, a föniciaiak car-föniciai ágaként vándorló életmódot folytatott. Komoly szóbokruk maradt meg a görögben:

 Coré = a Földanya lánya, és coré =fiatal lány, hajadon, szűz, a cár = hulladék, és szolga, (mert állítólag a leigázott cárokből lettek a szolgák). Cér = a halál Istennője….  cér = szív, végzet, sors,. Circé = Héliosz lánya, (varázslónő,) … Circoó = gyűrűvel, karikával rögzít,.. circos = cirkusz, héja,

cára = fej, arc, külső, hegycsúcs,.. caranos = főnök, uralkodó,.. cardia = szív, központ,.. carpizo = megtermékenyít,.. carposz = gyümölcs, termés, mag, gabona, termék, haszon, jövedelem,.. cárron = kordé, kocsi,.. cerdeisz = kordé, szarvval rendelkező,.. cárta = erősen, nagyon,.. cerameiosz = agyagból való,.. cureia = hatalom, uralom, curiosz = úr, uralkodó az Úristen, császár, családfő, gazda,.. ceraizo = elpusztít, megöl, elzsákmányol,.. cirnao = vegyít, kever,..  stb

 

Etruszk:

Etruria ország etruszk lakóit görögül tyrrhenoi vagy tyrsenoi-nak mondták, a föváros Torscana (ma Toscana), és itt van a Tyrrhén-tenger, és a régi, Tarchon ősherosz által alapított Tarquinii városa. Fennmaradt királyuk Tarquinius neve, és az itteni uralkodók címe a Tarchon. Sajnálatosan nyelvük ismeretének hiányában nincs további adat.

Viszont a hivatalosan hozzájuk nem kapcsolódó, tőlük területileg is messze élő ázsiai turkománok is hasonló rendszerrel éltek:

A Kelet-Turkesztáni Tárim-medencében éltek a turkománok, a Tárim-folyó mosta földjüket, és fővárosuk Turfán volt. Számításba véve az etruszkok ion/jon rokon voltát, és a jonok hunságát, akkor természetessé válik a belső-ázsiai turkománok hasonló névadási logikája.

 

-(Szír) Chalybonitis tartomány Chalys folyójának partján élt a Chalyb nép, Chaleb/Haleb/Aleppo városállamában.

 

- Hor

-Jeruzsálem/ Hierosolyma, az ott lévő Jordán és Jarmuk/ Hieromuk folyókkal, valamint az ősi Jerikóval mutat nyelvi rokonságot, és a korábban itt élt Horita/ Horeus néppel is.

 

- Ibér

Hispánia korábbi Ibéria nevét, az ottani őslakos iberek után nyerte. Ott folyik az Ebró, az akkori Iberus, és attól nyugatra állt Ibera városa. Mellette a Mare Ibericum, (Ibér-tenger). 

 

- Lengyel

Kapcsolódik a polandi polákok polka-tánca, ahol a polje = mező, a pelk = emberek. Stb.

 

- Perzsa

-Perzsia = Farsistan. (P ≈ F) Az ó-perzsa fravarti, a parszok védszellemei, és még a jó istennek Ahura Mazdának is volt egy ferverje, vagyis őrangyala. A perzsa firoz = sikeres, szerencsés, firuza = drágakő, pari/parisa = tündéri, parvaiz = szerencsés, boldog, itt uralkodott Feridun-király, és a Firdauszi = paradicsomi jelentésű. Stb.

 

-Szláv:

Szlavónia és Szlovákia tipikus hagyományőrző nevek, mint Bohuszláv, Miciszláv, Miloszláv, Miroszláv, Bratiszláv, Boleszláv, stb.

 A szlava = dicsőség, hírnév,  szlávnij = híres, remek, pompás, szluh = hír, hallás, szlova = szó, beszéd, szlovárik = kisszótár, szliva = szilva, szlobode  = előváros, település, falu,  szlobodán = szabadság, (B/V  G)[27] szlugá = szolga, szluzsénie = szolgálat, szláti = küld, a zlato, zlatan =  arany, a zala = gyönyörű, a pénzük a zlotyi.

 

- Saale- Szilézia,

a száli frankok tartománya, ősi helyük Salland, az Yssel (régi Sala) folyó partján, mellette Zwolle várossal.

 

- Aria

Aria = (ó-bactriai) Haraéva = (ó-perzsa) Haraiva ország, folyója Arius, fövárosa Areion, (ma Herat) lakói: arii, areioi

 

 

Jón

A hellének egyik ősének tekintett Ión/Jón törzs esete tükrözi az eddigi legarchaikusabb vonásokat, mert náluk női őst találunk a névadólánc elején. Bár a lexikonok Ión/ Jón athéni őshéroszról eredeztetik a Jónokat, de névvételük valójában visszanyúlik a matriarchátusi korba, Io Holdistennőig. Pláne, hogy Io, - mint Égi Tehén - épp úgy bebarangolta az ismert világot, mint a vándorló Jónok, akikről mellesleg megmaradt, hogy ,,holdfajúak.”[28] Sőt, Io az ógörögben a Hold mellett még Íj és Tehén, jelentésű. Tehát beszédes név,[29] ami archaikus voltát ismét igazolja. (Hamarosan egy nagy csavarral bemutatjuk a történelem előtti idők anyaközpontú világát, ahol atyák helyett még egységesen ősanyák álltak a hitélet és a névadás központjában, így pl. a prehellén pelaszg teremtéstörténetben, Eurynomé Istennő szüli a világ lényeit.)

 

Dumun

A kelta Dumnonii törzs, egyik főnöke Dumnorix, és a gael  dumno = világ.

 

Vál:

Valdai-magaslaton eredő Volga/ Bolga[30] ill. Volch felső folyásának két partján fekszenek a Vologda és Volodimir/ Vladimir tartományok, (utóbbi fővárosa volt a régi Oroszországnak) Vladimir/ Volodimir fejedelemségből lett később Lodoméria![31]

A volgai hun-bolgárok, amint a nevük mutatja, a Volga folyó mellől jöttek. Ott állt Bolgari fővárosuk is. A névváltozatokért a bizánci B = V felel. A bulgár névről jött a bulgaris = vulgaris = közönséges, népi, = bugris kifejezés. Mivel ők jöttek le a Balkán-félszigetre, ez utóbbi is hozzájuk kapcsolható, miként a balkáni eretnek bolgumil/ bogumil vallás is. (A bulgarisból kieső L szülte a bugris és bogumil változatokat.) Nevükkel rokonítható még az ószász Válok Volk (nép, tömeg) a Pulk (csapat) meg a Flug, (sereg, falka,) szavai. A nyelvi utalás szerint, már az ókortól kezdve áramoltak keletről nyugatra a köznépi szervezetben élő válh-ok tömegei.

 

Marcomann-Morva:

A marcomannok Maroboduus vezérükkel együtt uralták a March (később Morva) vidéket. Maroboduus, Marobodiumban székelt. Nevük az VI. sz-ban eltűnik, de két évszázad múlva, itt, Mojmír vezér, szláv Marahan-Maravan morváival, megalapítja Morva országot a Morva-hegy és Morva folyó mellékén.

Balch

A távoli, keletei Bactria hun tartomány lágyabb névformái, az: újperzsa BALCH, = zend BACHDI, = örmény BAHLÁV, = perzsa PEHLEV.[32] Pehlevinek hívták még a ,,perzsák” (valójában hunok) szent nyelvét, és a nem régen elhunyt utolsó iráni sah, az ősi szentség okán vehette fel a Reza Pahlavi nevet. Nyílván a Pehlevi törzsnévből lett a (perzsa) Pehleván = hős, harcos. Illetve örmény Bahláv alakjából az örmény nyelvben a Bahláv fejedelmi cím. A Bahláu keményebb Bagra változatát, a hajdani Bagratida uralkodó dinasztia, máig viseli.[33] 

A bohém csehek

A cseh nép nem szláv, csak ,,elszlávosodott.” Régi, Boihem/ Bohem/ Böhm nevük tájékoztat kelta Boi ,,törzsi” gyökereikről és Baior/ Bajor rokonságukról, amit további nyelvi és néprajzi részletek is megerősítenek.[34] Feltűnő módon a szlávok BOG = isten szava, egyedül a cseh nyelvben BOH alakú.[35] Mivel a Boh tekinthető alapformának. 

A BOH = isten, BOHUS = nép, és BOHÉM = cseh, szavak körébe tartozó BOHiné = istennő valamint a BÉHNA = szajha hasonlósága már egyenesen a szajha istenanyák korába vezet vissza. BOH Istenről eredt még a BOHAC = gazdag, a BOHATYR = gazdag, vagyonos, jómódú,[36] és a BOHATIER = hős, dalia, bajnok szó is. Természetesen további fogalmak is kapcsolódnak ide.[37]

Egy fontos vonalon ide sorolódik a POHLAVI = nemiség, szeméremtest, és az archaikus címet jelző POHLAVÁR = törzsfőnök, főember.[38]

Ugyanis ez utóbbi szoros hasonlósága a perzsa PEHLEVÁN = hőst, harcos, szóval,[39] perzsa gyökerekre mutat. Azaz tovább vezet, az ókori szent PEHLEVI nyelv szóbokrához! Bár a PEHLEVI hivatalosan perzsának lett elkönyvelve, de valójában a perzsákkal egy idős, parthus hunok nyelve volt, akik már Nimród óta a kulturális központnak számító Bactria tartományban székeltek. E Bactria tartomány perzsa Pehlev, és örmény Bahláv vonalával már foglalkoztunk,[40] melyek tehát, a hunoknál érnek véget.

A cseh nyelvi elemek, a baior/bavor/bohaem ág bahtriai származása mellett érvelnek. Láttuk már a jászok kapcsán, hogy a Szűzanyák korszaka után, a harcos Nap-héroszok szava dominált. Az ő hatalmi jelvényük lett az íj. Így már a korai Assur/Ashur Isten kezében is íjat látni, és ez az ábrázolási mód a parthusoknál és a perzsáknál is megmaradt.[41] Értelemszerűen, a harcos bactiriai hunok névadó körében egységesülhetett az istenük Boh/ Bog neve, és szent fegyverük az íj Bow/ Boog/ Bage/ Bogen nevének szóalakja.[42]

-Ha ennyi érv kevés lenne, akkor ott van még morva-vonal, az is a hunokhoz vezet! Ugyanis a szlávnak elkönyvelt európai Nagy-Morva birodalom mindkét Morva folyójának korábbi Margus neve, a bactriai Margus határfolyó, és a szomszédos Margiana helyzetét duplikálja! Ezt mindjárt részletesen is bemutatjuk.

-Beszédes még a marahán népnév ,,hán” végződése, hiszen Moráviában ott a pontos egyezést mutató HANÁ vidék a HANÁ-folyóval, és (szláv?) HANÁK lakosaival. E hanákok megvetett voltára jellemzően, nevükből születtek a (cseh) Hana = becsmérlés, gyalázás, Hanba = szégyen, gyalázat, Hanbár = szemérmetlen, szavak. Ott azt a Jánost is Hanusnak mondják, amely a Jón/ Hun népnévhez tartozik. E vadnak tűnő feltételezések még sem állnak messze a valóságtól, hiszen a szlávok között járt Procopius hamarosan bemutatásra kerülő közlése szerint is, a ,,szlávok hunnus szokásokat tartottak.”

-Továbbá már az ősszláv venét nép henét névformáján[43] ott virított a ,,hun jegy.”

 

 

A kunok.

Ősiségünk egyik nyomós érve a kunok történelme. A honfoglalóink közt nagy számmal jelenlévő kun elem, és az Árpádi magyarok tűztisztelete összekapcsolódó adat. Elő fog kerülni már az ókorból is, de ne szaladjunk előre.

A nyelvi maradványokat tekintve, a középkori kunokról fennmaradt, hogy keleten Khám, illetve Khun névalakú istenüket tisztelték még a XIII. században is.[44] Tehát a késői középkorban is együtt van Isten, és hasonló nevű népe, és ez megint erős bizonyítéka a korai névadó hagyománynak!

 

 

Különösen, hogy főméltóságuk neve a kán, vagy kagán-kakán, és kende hasonló formája is beilleszthető. Ráadásul a kán, latinul chám formában használtatott.[45] 

 

Ortelius XVI. sz-i műve, Tartariae sive Magni Chami Regni, (a Nagy Kán Birodalma)

 

Mivel az elszlávosodott, Cumániából (Kunország) lett később Oláhország, így még az oláh fejedelemi kenéz cím is a kunoktól való eredésre mutat. Vagyis a szlávok szókészletének e fontos kifejezése, láthatóan kunoktól öröklődött. Szlávban még a kon = ló. A jakutban kündü= tisztelt, de a török nyelvekben embert is jelent a kun szó, ahogy a kant népnyelvünk is használta férfi-ember értelemmel. A lovas kultusz kengyel és kantár szava ide illik. Fennmaradt a kun = nap, (mint időszak) jelentés[46] is.

Országuk neve Európában Cumania, míg az ázsiai kánságok területén Khán, vagy Gán.[47] A tudósok úgy vélik, latin cumanus nevük a Kuma folyóról kapták ahol laktak. Több helynév emlékeztet rájuk Dagesztánban is, így Khunsak vagy Kunsakh.[48]

 

Elsőre hihetetlen, de a XIII. században keleten fellelt Kham/ Khun/ Kijon/ Kham istennév nem középkori eredetű, és már az ókorban ismert és tisztelt volt![49]

-Ugyanis a bibliai Cham/ Kham fia Kánaán (kananeus) népei, még I. sz.-ban is chananinak nevezték magukat,[50] KHNA vagy KHNAS ősatyára emlékezve. (Csak a mássalhangzó volt jelölve.)

A közéjük tartozó moab leszármazottak, éppen úgy Khám/ Khamos ,,tűzistenhez” imádkoztak, mint a későbbi kunmagyarok. A kánaáni isten nevének hasonlósága, a kunok ősiségére mutatna, ha látható lenne a kánaáni kapcsolat a IX-X sz.-i kunokkal. De sajnos a kánaániták történelme lényegtelenné vált, és így a pontos bizonyításra még várni kell.

Szerencsére az évezredes távolságot áthidalja Strabo 2000 éves adata, aki említ Enyo (Enuo) istennő szolgálatában álló, 6000 papból illetve templomi szolgából álló keleti városállamot a kis-ázsiai Kappadokiában Comana (Komana) névvel.[51] 

 

 

A térkép két Comana várost is mutat.

 

Az északi, (bal felső) Comana épp a kereskedelmi út mentén feküdt, jócskán alatta délen a másik Coman város. Feltűnő még, az itteni Commagene tartomány, mely a csak a Comán névváltozata. Ezt itt bizonyítja a következő térkép Comana Regio verziója.

 

 Az első térkép, a déli Comana város szomszédságába helyezi a Commagena tartományt, az Eufrátesz jobb partjára.

 

 

A következő térképrészleten viszont Comana Regio szerepel, már az Eufrátesz túloldalán jelölve.

A kettő azonossága mindjárt kiderül.

A jelölési eltérés adódhat a kor pontatlanságából. Illetve, nem biztos, hogy a folyó kettévágta a földrajzi összetartozásban álló egységet.

 

A kis-ázsiai Cumán

terjeszkedés érzékeltetésére, vessük egybe a Comana városok fekvését a Commagene, ill, Comana Regio-val.

 

 

A Comana név egyértelműen a kunokra vonatkoztatható, és a Commagéne esetében is pontos utalásokkal bírunk. Az ókori Európából is maradt bizonyíték a Commagéna és a hun/ kun név kapcsolatára! A 150 évvel ezelőtt élt Gyárfás István akadémikus bányászta elő, hogy a kis-ázsiai Commagéne helynév, megismétlődött a Duna mentén, Vindobonától (Bécs) felfelé, melynek az ő korában még ismert volt korábbi Chunis-, ill. Hunes-berg neve.   [52]

 

A Die unteren Donaulander zur Römerzeit c. térképen látható Commagena.

 

 

Szögezzük e ponton le, az ókori Commagene név, a középkori hagyományok emlékezetében hun/ kun hagyatékként szerepelt!

 

Az I-II.sz. fordulóján élt Ptolemaios térképe pedig még az Eufrátesz alsó folyásánál, Babiloniában is  jelez egy Cumana/ Chumana várost. 

 

A térkép kinagyított részletén jól olvasható a várost jelző Chumana felirat. (Én több másik térképről is leellenőriztem.) Igazolásul még egy  térkép nagyítás is, ezen Cumana forma szerepel. [53]

 

 

- A Cumanus” nevezetet már az I. sz-i Plinius is említi, a Kaukázusi-kapu helyőrsége gyanánt.  [54]

- Hovatovább az i.e. VII-VIII századi Dél-Itáliában is éltek Cumanusok!

 

Az ottani Cume város lakóit ugyanis szintén CUMANUS-nak nevezték.[55] Már pedig a helynevek visszautaltak az eredetre, ez látszik, hiszen a campaniai Cume várost, görög földi Cyme-ből jöttek alapították. A nevük alapján tehát kunok lettek volna, de jonoknak mondták őket. Mindent a nyelvzavar kuszált össze. Hamarosan részletes vizsgálat alá vetjük a jon/ion ősnépet, igazolva nevükről, hogy megdöbbentő módon az ókori hun/chun népnév kiejtésváltozatához tartozik,[56] mely a középkorra kemény ,,kun” kiejtéssel rögzült.[57] Egyezésük bizonyságára itt futólag megemlítjük, hogy a kínai krónikákban a hunokat és a jónokat is hold-fajúnak tartották, és az örmény nyelv egyenesen HUJN-nak mondta a görögöt. Később a más irányú adatokból teljesen bizonyossá válik, hogy a HUN név szuperpozíciójához tartozik a CHUN, a KUN, és a JÓN is!

Épp úgy, ahogy a Jehuda, Jew, Juif, Jude, Giudeo, és Zsidó névformák is egy népről szólnak!

 

És még egy Comeni csapat az ókori Dalmáciában. (Ptol. térképén)

 

 

 

 

 

 

E szétszórt cuman/ coman helynevek igazolta cuman diaszpórák mellet, egy hatalmas egybefüggő coman néptengerről is tudott az ókori a történelem! (A később ismereti homályban azonban sajnos eltűntek.)

 

Az I.sz.-tól a IV.sz.-ig jegyzőkönyvezett Marcoman népről van szó.

Ezen ókori marcomanok harci szellemére és hadi jártasságára jellemzően, még Cézárnak is ellenálltak, majd többször keményen megverve a római seregeket, i.sz. 178-ban Aquleja-ig behatolva, szégyenletes békekötésre kényszerítették Rómát. Később még feltűntek Atilla seregében, és nevük említése csak az V. században marad el végleg.

 

 

Germána Veteris térképén, együtt szerepel a Markomán és Comagenorum felirat. 

 

 

 

A markománokat az utókor fals módon besorozta a germán gyűjtőnév alá, így hajdani létük emléke elenyészett. Holott hatalmas birodalmat mondhattak a magukénak! Lássuk!

Az I. sz-i marcomannok, Marbod vezérük alatt, a birodalmi határt alkotó Dunától északra eső területeken bukkantak fel. Övék volt a March/ Morva hegy és March/ Morva folyó környéke, és ide tartozott Marobodium, a Marbod vezér városa, (mai Moravske Budejovice).

Nos a marcomannokat azért tartják germánnak, mert nevükből németül, a mark-mann, azaz határszéli-ember jelentés olvasható ki. [58]

Ennek ellenére az összetartozó nevek elfogulatlan vizsgálata, a Mar és Coman tagolást mutatja helyesebbnek. Főként, hogy Marbodnál a 100 évvel korábbi Teutobod, teuton vezér neve is ezt a felosztást igényli.[59]

Kétségtelen immár, az itteni, helyi istenről származó, és eredeti formájukat legtovább megőrző földrajzi névalakulatoknak, ,,MAR” a gyöke! Egyre többször fogjuk látni a fogalmi kifejezésekről, hogy mind istenekről, - és így népnevekről - születtek. Esetünkben a Mark = határ, jel, stb. jelentés is az itteni istenről és népéről jött, és nem fordítva. 

A Marcomannok Hun, illetve Kun voltára, további megerősítést nyújt a környezet névadása!

Figyelem, a kárpát-medencei Marchia, (később Moravia,) és a March, (később Morva) folyó eredetileg Margus alakú volt![60]

 

 

Ez a tény pedig keletre irányítja a kutató figyelmét!

Messze keletre, az ázsiai hun Margiana/ Margus  tartományhoz, ahol Margus folyót szintén  találni.

Lásd Ptoemaios mellékelt térképét.

 

Beszédes módon, az ázsiai hun (kun) Margus partján, a jászokra utaló Jasonium városa állt.

Az ázsiai Margiana tartomány és Margus folyója, láthatóan a March/ Moráv felállás duplikátuma! Nyílván ugyan azon őshonos nép adta mindkét vidéknek a saját elnevezéseit, ha már a véletlen ilyen egyezést nem produkálhat.

 

 

A régészet és a történettudomány, analitikus bódulatában mindezekről elfelejtkezik. A hunoktól megkülönböztetett kunokat ,,fiatal” népnek tartja, holott keleten ősi adatok olvasztják egybe őket az ókori hunokkal, puszta kiejtési módosulást mutatva a HUN > CHUN > KUN változatok között. Ptolemaios is CH-val CHUNI-nak írva szerepeltetett egy népet ott, ahol később a hunok, majd még később a kunok váltak ismerté. Ez valóban csak véletlen egybeesés lenne?

 

De különös tanulságaiért folytassuk a helynevek vallatását!

A földrajzi névalakulatok kitágítják a marcoman befolyási övezetet keleti irányban, a mai szerbiai Morava hegyig, és Morava folyóig! 

- Hiszen a ,,cseh” a Morva terület újabb duplikátumát találni a szerb Morava hegység és az ott eredő Morava folyó helyzetében!

Ám itt megint csak különös helyzet adódik! A szerb Moráviát, Mojmír morva (bolgár-szláv) fejedelem alapításának tartja a tudomány. Ebből eredően a Morva helvneveket a cseh Moráviával együtt, szlávnak veszi. Persze tévesen, ha mindkét morva-vidék helynevei már a római korban adottak voltak, a keleti hun Margus tartomány másaiként! További kulcsot kínál, hogy Mojmír bolgár-szlávságában, abban az időben még erős volgai bolgár, azaz hun jegyeknek kellett dominálniuk.  

 

E szerb Morava folyó a mai Pozsarevác várossal eredetileg szintén Margus volt.

 

 Mivel a két Morva táj között ott van még a Mura vidéke is, ebből a szláv kutatók emlegette Nagy-Moravia egybefüggő léte kétségtelennek látszik! De már a Murus is Pannonia kori név lévén, nem tekinthető a sok száz évvel későbbi morvák névadásának.

Nagy-Morávia geopolitikai egysége tehát a helynevekből valóban kimutatható, de a ,,szlávságán” még farigcsálni kell!

Mert a helynevekre építő tudomány, figyelmen kívül hagyja a Mura Noarus változatát,[61] és geopolitikailag szintén ide tartozó Noricum régióját. Mi is történik valójában? A szláv morvákra utaló mar alakú helyneveket összetartozókként összegyűjtik, ám kihagyják az illeszkedő, de tagadhatatlanul korábbra datálható névalakulatokat.

 

Noricum.

Hangtani rokonság miatt, a legtöbb nyelv az ,,M,” az ,,N,” és az ,,NY” hangokkal festi le, illetve jelzi az anya és nő fogalmát![62] Az ,,M” és ,,N” hangok szinte egyező volta miatt, amerre találkozni Mor/Mar névvel, ugyan ott előkerülnek a Nor/Nar változatok is.

Így az Északi-tenger sem ,,Nord mare” hanem Mortuum mare-nak hivatott a latinok által.

A nyelvi törvények egyetemességén, hasonló ,,M-es” és ,,N-es,” változatokra lelni Morva-ügyben is, csak e tény mára rejtett ismeretté vált!

Nézzük csak!

A Dunától északra lévő ,,Morva” vidéket, meg a délre lévő Noricum tartományt, csak a római hódítók Duna menti limese vágta el egymástól, vagyis a helynevek alapján korábban egybe tartoztak. Annál inkább, mivel Noricum = Noricus ager, = északi vidék, már a római hódítás előtti kelta időktől fenn állt. Noricum, és a Nori-Alpoknál lévő Murius/Murus/Noarus/ Mura folyó, meg a mellette lévő Noreia (ma Neumark) főváros neve, olyan szerves rendszert alkot, amely a területek szerves összetartozására mutat. Ebbe illeszkedik még a Dunától északra eső Norimberga, (Nürnberg) és kettészakadt terület mintájára találjuk egymás mellett a Marcomann és a Narisci népet.

Mivel Noricum a Római Birodalomnak északi tartománya volt, ezért a Noricum nevet Északi-tartomány jelentéssel tartja számon a tudomány, holott a nor-nord latinul nem jelent északot. Északi embert jelent viszont németül, de annak is megtalálható az M hangos változata.

Mit ad isten, a skandináv északi-ember = norman névnek is volt-van M-es változata!:

A Murmanszk = norman,[63] és Normandia lakosait is időnként Morini-ként emlegették.

 

Nagy-Morávia tehát nem lehetet szláv, ha a kapcsolódó nevek az ott korábbi markoman/norman népre vezethetőek vissza! Miszerint kellett lennie a hunoknál egy ,,mar” ágnak is.

Igen lényeges momentum, hogy a nyelvi szakosodás szülte Nor ill. Mar alakok integrálása, területi integrációt kínál. Az összefüggő ,,Mar/Morva vidékek,” e Noricummal, alkotott geopolitikai egységét, csak a Dunánál megálló rómaiak szakították szét!

Történeti adatok támogatják eddigi megállapításainkat!

Marbod vezér a Pannoniát az időszámítás kezdete előtt tízegynéhány évvel meghódító Augusztusz császár udvarában nevelkedett. Marbod felnőve hazatért, és népét a Morva medencében letelepítette. Hogy honnan, az kérdéses. Mivel a markomanokkal csak a Dunától északra számol a történelem, így látszólag valahonnan Germániából jöhettek. Marbod tehát hazatért majd hadsereget szervezett népe körében, és i.sz 6-ban, háborúba bonyolódott Augusztusszal. Ennek a torzsalkodásnak békekötés lett az eredménye, majd elégedetlen népe 17-ben meghasonlott, hívei elhagyták, így kénytelen volt Róma segítségéhez folyamodni. Visszatért Róma fennhatósága alá, és végül is Ravennában halt meg.  

E ponton Marbod és a markománok történetének adódik egy olyan olvasata is, amellyel nem számol a történetírás. Ez pedig a következő képen hangzik:

A helynévi maradványok markománokat jeleznek Pannoniában oly módon, hogy egybefüggő hatalmas területük átnyúlhatott a Duna vonalán.[64] Ha Augusztusz megszállta a pannoniai markoman területeket, akkor kezesként vitethette Rómába az ifjú fejedelemfit. Marbod pedig kiismerve a római hadiszemléletet, úgy gondolta hasznosítja, és lerázza a római igát. Hazatérve összeszedte népe maradékát, és a pannon területek felszabadítására harcot indított. Mivel kudarcot vallott, népe elzavarhatta, amit a Rómába való visszatérésével oldott meg. 

Így kerek a történet. A fantasztikumát az adja, hogy a barbár népek ekkora területet tartottak birtokukban szervezett módon. Ez korunkban idegen gondolat. Ám aki elolvassa a jász tanulmányom, az éppen ilyen hatalmas, birodalmi méretű, ókori jász szervezettséget talál, Pannoniától a Fekete-tengerig elhúzódó sávban. Jellemző módon köztársaságuk és fürdővárosuk emlékével. De ugyan így kívül és belül élt a Boi, valamint a preszláv vend népág is.

A Margus/ Marcoman név jelentéstartama a német maradványok szerint: nemes, de római szemszögből a ,,keleti származású, peremvidéken élő vegyes réteg.”^[88] A keleti utalás által jogosnak érzem a görög irányú vizsgálatot is. Ez esetben hasonló eredményre jutunk. Ám a késői görög nyelvben már elöl jelent meg a rag. Amennyiben itt az M már rag, akkor az ősi, az íjász, a bennszülött, a munkás, a nemes, jelentésekhez jutunk. 

Menjünk tovább a névcsoportok ismertetésével!

 

 

Jöhet a Székelyek igen tanulságos helyzete!:

Ősi szellem munkálkodott a székelyek névadó hagyományainál, a szék szóhoz több jelentést rendelve. Egyszerre volt népnév, közigazgatási terület, (megye, tartomány,) hatóság, hatalmi-központ, trón, és egyszerű ülőalkalmatosság értelme is. Lásd, Háromszék, székesfőváros, és székhely, ezért a régi Doboka vármegyénk székhelye, az ottani Szék nevű város volt. A székely országi székelyeknél, a Szék = megye, trónszék, város, törvényhatóság, és hatalmi központ értelmű, váratlan módon a fr. Siege (szék, székhely, törvényszék,) szóval mutat azonosságot.

Ősnyelvi alapon, a fr. Sieg, a magy. Szék, az ol. Seggio[65] azonosak. Mivel nyílvánvalóan a győztes ülhetett a hatalom székébe, így kiejtési eltérésük ellenére is rokonítható a fr. Sieg (szék) meg a ném. a Sieg/ Siegen (győzelem) szó. Itt kapcsolódik be az ókori Saxon/Sachsen nép, akit csak kardjuk német Sahs nevéről véltek germánnak, holott ismert volt pogány istenük Sax (Sach) neve. Miként a Sachson-ból Szász lett, nyílván úgy kell kezelni a német Sessel (szék) szó fejlődéstörténetének kérdését is! Magányos német nyelvi helyzete által, a Sessel eredetileg Sechsel alakú lehetett,[66] becsatlakozva a Sieg/ Seggio/ Szék rokoni körébe. Ebből következően, a Sachsen névkör nem csak a kés (Sahs) de a szék (Sechsel) jelentésre is kiterjedt, a székely esethez hasonlóan. 

A sieg, siegen = győzelem szóból kifolyólag a vesztfáliai Sieg folyó partján elterülő Siegburg város lehetett az ószászok egyik székhelye. Innentől már is izgalmassá válik a dolog, mert magyari vonatkozásoktól hemzsegő nyelvi állapotokra találunk!:  

A skandináv/ germán nemzetségek győzelmi (Sieg) történeteit összefoglaló Saga, még rúna rovásírással volt lejegyezve. E szavak a székely névkörbe illenek, akik amúgy szintén rovásírást használtak. A győzelmi rúnák istennőjét Sigrun-nak hívták, de helyesebb a Sig-hrun lehetett.[67]) A rúnaírás germán rúna szava tehát egy a magyar rónival, és H-s változata a Horol/ Hornyol (kivág/vés) is. A görögből pedig ősnyelvi egyezéssel a Gravír (H → G) maradt ránk.

Magyari utalást ad még az ósaxon Suardeni/ Suardones/ Svardones törzs, hiszen nevében a magyar Sevordi/Szavárd népnévre ismerhetünk.[68] A hasonlóság nem fogható a véletlenre, ha az ósaxonok Val/ Pfal (ejts Fál) törzsénél is nyelvi és kultikus átfedésekre akadtunk. Direkt kapcsolat látszik a nálunk élt késő-középkori Vál/ Fál-kunok, meg a saxon ,,Fál-ok” népe között, pláne, hogy mindkettőre a Turul Sólyom védőszárnya borult!!![69]

 

Az állatias, pogány ószászok tömegeit jól ismerjük a filmekből, pedig Tacitus szerint a germán törzsek között nagy tiszteletnek örvendtek, ők lévén a germán világ nemesei. A keresztény térítésnek konokul ellenállva, véres háborúkban lettek megritkítva. Nevük ekkor válhatott megvetetté, és a Fál törzsnevükkel rokon német Volk (folk) szó eredeti ,,nemzet, nép, és tömeg” jelentéséből kialakult a ,,falka” szitokszó, és a Vál/ Pfál/ Fál tömegeket falkának kezdték csúfolni.  

A szkíta utód svédben a Fál szóbokor szinte a teljes névadó-sablont kikerekíti.[70] A szász Fálok kun voltát pedig több germán történeti forrás is hirdeti![71]

Mindössze a rokon hangok keveredése sokasította meg a fogalmakat. Már a németben rokonítható a Volk (nép, tömeg) és a Pulk (csapat) meg a Flug, (sereg, falka,) mind a sokaságot körvonalazza. Vagyis a Vál népnév beszédessége a sokaságról lett véve.

A saxoniai West-Pfáliában élt Anger nép ezért mutathat magyari vonatkozásokat.

A 150 éve készült szótár[72] ismereti szerint, a német Ungern szó nagy U-val írva, Magyarország Ungarn nevével egyezik, de kis u-val írva, ,,örömtelen, és kedvetlen” jelentésű.

A (ném) Ungern = Ungarn = Magyarország = kedvetlen.

A kedvetlen viszont a magyar nyelvi sokszínűségben a Mogorva szinonímája.

A (ném) Ungern tehát a magyar/moger népnevünkről jött ,,mogorva” szinonímája.

További párhuzammal, a (ném) Ungarn = kedvetlen, (mogorva) szinonimája még, a szászokból kivált angolszászok anger = düh, harag, szava is. Tehát az anger nem véletlenül hasonlít hungár népnevünkre, mert a mogor-ról született mogorva megfelelője.  

 

Végezetül megemlítjük, hogy e névadó rendszer nem szűkült le Eurázsiára. Áthidalva a kontinentális távolságokat Amerikában is manifesztálódott.:

- Ezért volt a tolték indiánok fővárosa Tula, és Kecalkoatl istenük neve végén is ott a két jelző mássalhangzó, Kecalkoatl-

- A jaki indiánok meg a Yucatán félszigeten éltek, a Jaque folyó mentén.

A delavar indiánok neve is egyezik a Delaware folyóval, és a Delaware öböllel. Az apachok és Pecos folyójuk neve is nyílván azonos hangalakra ment vissza.

 

 

 

Íme az ősnyelv szellemi, avagy egyenesen isteninek mondható gyökerei! (Mert ennyi egyezést a véletlen nem produkálhatott.) A hozott példák világosan kirajzolják az ősnyelvi logikát, amely a belső tulajdonságok alapján sorozta együvé a világ dolgait. Az őstudat egyeztető szemlélete tehát szellemi alapokról építkezett. Etalonként Istent állította a központba, és valamely tulajdonságát megjelenítő beszédes nevéről – alkották meg a kultikus fogalmak körét. Szerencsére a hajdani, szinte kötelező szintű előd és hagyomány tisztelet, időtálló rendszerré kovácsolta az ősi analógiás névadást. Így töredékeiben megmaradt számunkra, és a rengeteg részadat által bizonyítottnak tekinthető. A kutatásnál irányjelzőül szolgálnak a fennmaradt földrajzi elnevezések is,[73] de a kedves olvasót megkíméljük az adatokba fulladástól. A további felsorolást mellőzve, az érdeklődőket a függelék adatbázisához irányítjuk. Húsz éves munkám eredményéül, - nem számoltam, de – több mint harminc hasonlóra kerítünk könyvünkben sort.

Az analógiás ősnyelvi struktúrára hosszú ideig a felejtés fátyla borult, mivel szöges ellentétben áll a modern, konkretizáló szemlélettel. Szerencsére újra előkerült, és ezt ki kell használnunk! Szerves illeszkedése a női ismeretvilág kulturális sajátosságaival, továbbá az agy ,,női” felének holografikus vezérelvével, csodálatos láncolatot ad a fejlődés földi folyamatának. A továbbiakban az isteni-névadás bizonyító erejére támaszkodva, ezt be fogjuk mutatni. Amint a markománok eseténél is tapasztalhattuk, az eddig kaotikus múlt, szinte teljes mértékben letisztul.

 

Hamarosan sort kerítünk a mai zavaros véghelyzetet okozó, régi történelmi fordulópontra. Egy ősi szemléletváltásra, amelyben egyes kifejezések át lettek polarizálva, és úgy kerültek a korábbival merőben ellentétes értelmű alkalmazásra. Gyakorlatilag az előző kultúrához kötődő szent fogalmakból, az új irányzat szitokszót gyártott. Így lehet megmagyarázni azokat a zavarosnak ítélt eseteket, amikor a teljesen hasonló alakú szavak, még is élesen ellentétes fogalmak jelölésére használva találjuk. E nyelvi szuperpozícióban lett a tisztelt Szűzből, megvetett ágyas szajha:

- ném. Magde = szűz és szolgáló, …

- ang. Maiden = szűz és szolgáló (ágyas) …

- ném. Dirne = lány, hajadon, és szolgálólány, kurva

-szlovén/ horv. Devica  és ukr. Diva = szűz, ám cseh Devka = szajha

-ógör. Partheniosz = szűz, és a Partheniasz = ágyas gyermeke (fattyú)

 -az ógör Coré = Istennő, fiatal lány, hajadon, szűz, viszont a Cár = hulladék, és szolga. [74]

- cseh Bohiné = Istennő, és Béhna = szajha,

 

A fogalmi ellentétek hangtani rokonsága, (esetenként egyezése,) a korábbi eszmények átpolarizálásából vezethető le. A korai Szűzanya-tisztelet és az újabb Atyaisten-hit harcos szembenállásából. Ugyanis az ősi szemléletváltásban, az imádott Szűzanyákat szajhának kezdték tekinteni. E folyamat olyan lényeges, de elfelejtett momentuma a történelemnek, hogy alaposabban is körbe fogjuk járni. A vallási ellentét jól látható még, pl.:

- a HEL/HELL/HÖLLE = pokol és a HOLY/HELGA/HEILIG = szent,

- a DEU = isten és a DEV = ördög,

- svéd: AS és ÁSA = istenek, és AS = dög, tetem,

Vagyis megfordult az ősi rend:

- latin ORDINÁRIUS[75] = rendes, szabályszerű, törvényes, de a magyarban ORDENÁRÉ = renden kívüli..

- a FOLK szó nép és nemzet jelentése, később falka értelmet kapott.

- a SZLÁV = dicsőséges, és szolga

 

De további hasznos következtetések végett, térjünk vissza néhány gondolat erejéig az ősi névadáshoz! Tudjuk, hogy Isten domináns tulajdonságát jelző beszédes Nevét származtatták át, a vele azonosulni kívánó törzsre, illetve a törzs fontosabb fogalmaira. Innen tekintve mondható, hogy minden szóbokor, és a szóbokor minden szava, eredetileg egy hajdani isten beszédes nevéről eredt!!!

Még akkor is, ha csak a nép ismert, és a hasonló nevű istent már elnyelte az idő homálya.[76] További utunkon támaszkodni fogunk e hangtörténeti jellegzetességre, hogy a beszédes Isten-név tovább származtatásával lettek legyártva a hasonló fogalmak. A kételyek végső eloszlatására, még az ó-görög nyelvből hozunk példákat. A Charisok voltak a báj és kellem istennői.

-A charis szót ezért a görögben a :

báj, kellem, gyönyörű, élvezet, öröm, hála, köszönet, viszonzás, jutalom, kedveltség, tekintély, értelmű fogalmakat kifejezésére is alkalmazták.

-Hébé, a fiatalság istennőjének nevét pedig:

 az ifjúság, az ifjúkor, az ifjúkor ereje, a fiatalos hév, az ifjak, a serdülés testi jelei, és a nemi szervek kifejezésére használták.[77] Stb. stb. stb.

E nyelvi gyakorlat eredetileg minden nyelvben működött. Bár a megmaradt népnevek jelentését elporlasztotta az idő, de ilyenkor is segít a közel azonos alakú, (immár rokonnak mondható) szavak összegyűjtése. Egybevetésükkel statisztika alapon kontúrozható a beszédes népnév hajdani profilja, a kérdéses törzsnév ,,jellemrajza.”

Amikor tehát az előkerülő népnevek jelentése után nyomozunk, akkor ősi szokásokra hagyatkozva keressük a beszédességüket. Az ősi nevek idealisztikus gyökerei miatt, feltűnően sokszor akadunk a kor aktuális eszményeire utaló jelentésekre, mint földműves, íjász, hős, fényes, nemes, szent, stb. Viszont az említett ideológiaváltás letipró törekvései folytán, ugyan ilyen számban kerülnek elénk ellentétes jelentések is. Így rengeteg, elkorcsosultságot és alantasságot jelző kifejezésre találni, mint pokolbeli, rabló, fattyú, stb.

 

A látszólagos nyelvi káosz mögött tehát látens szellemi rend húzódik meg. Felismeréséhez viszont tisztában kell lennünk a kialakulás, valamint a fejlődésnek tekintett átpolarizálódás, körülményeivel. (Ahogy a korábbi nemes eszményekből, elutasított, alsórendű tartalmak gyártattak.) Az emberi fejlődés első jelentős és hosszan tartó állomását a földtörténet földműves korszaka jelentette. Ezért amikor a lengyelek POL-LAND/POLYÁK nevében a szláv POLJE = mező/mezei jelentésre lelünk, akkor nemzeti nevükben, a mezei munkákkal foglalatoskodó földműves sokaság (gör. poly = sok) beszédes leírására ismerhetünk. Ugyan így a szomszéd Rus-ok neve latinul szintén falusit, vidékit jelent, és megerősítenek véleményünkben a földművelést favorizáló, földrajzi adottságok. Viszont ugyan ezt jelenti a francia CHAMPAGNE és a dél-itáliai CAMPANIA vidék neve, ahol a CAMP/CAMPUS = mező. E szavakat nem önkényes mánia, hanem a földműves fogalmak ősi beágyazottsága folytán találni meg tükörfordítással, széles körben elterjedve. Mert szintén földműves országot jelentett még a GRUZIA, mely eredetileg GE-ORGIA volt, és a ge-orgus = föld-szervezőt jelentett. Később bemutatjuk, hogy a régi POROSz névben is a pór-paraszt szó lappang.

A földművesség anyaisteneinek korát, az ég-istenek fiatalabb generációja tolta háttérbe, és követői, a vesztes népekből, alávaló, bűnös fajtát faragott. Mint ilyenek, megkapták az őket megillető elítélő bélyeget! Innen eredően találjuk a holland és niederland = alsó-földi, azaz alföldi névben is az ,,alvilági” zöngét, amit bizonyít egy felöl a nieder = alsó, al, alávaló, alrendű,[78] más felöl a HOL-LAND összecsengése a HEL/HELL/HÖLLE = pokol szóval. Biztosak lehetünk dolgunkban, ha a helvétiai BRIGANTII nép[79] alvilági lényére a HELVÉT = pokol,[80] mellett, a nevükről jött briganti = rabló is utal, és akinek még ez sem elég, az megtalálhatja a régi svájci térképek PURGER-GAU = PURGER-megyéjét, mely ismét a pokoli = purgatóriummal rokon. Az ARAM-eusokról is így jöhetett a haramia változat, és a tatár a térképeken, eredetileg TARTAR = alvilági nép volt szintén

 

A történelem ismétli önmagát, és a szlávok hajdan dicsőséges népéről éppen úgy jött a szolga értelem, miként a görög nyelvben a szolgasorba döntött prehellén car népről jött a car = szolga szó. A franciák, a szomszéd gaszkonyiakról a GASCONADÓ = hetvenkedő, kérkedő kifejezést gyártottak, és a Vandál nép után vált jelzővé, a vandál kifejezés, stb. stb.

  A bűnös népekben közös vonás, hogy mindnyájan a nemes görög-latin birodalmi szemlélet ellenlábasai voltak. A történelmet pedig a győztesek írják. Talán nem járok messze a hajdani valóságtól, ha ilyen módon látok beszédességet a népek neveiben.

 

Jelenünk ott akad el, hogy az ősök nyelvi logikája, élesen elüt az egyedit kereső, modern kutatói szemlélettől. Az elődöket másoló, és neveiket is felvevő leszármazottak, elődeikkel sok esetben névazonosságba kerültek. Ettől aztán a más-más, eltérő történelmi személyek, az egyező név által látszólag még is elválaszthatatlanul egybe mosódnak. Tovább bonyolítja pontos azonosításuk lehetőségét, hogy még a hasonló nevű istenükkel is egybe olvadni látszanak, így sok esetben még az is kérdéses, hogy mitikus szerepű istennel avagy hús-vér emberrel van-e dolgunk. Így okolódik meg a múlt látszólag kibogozhatatlan homálya. Az egységesítő szemlélet ,,éntelen” viszonyai által, összemosódik a történelmi szereplők személye. Ez tehát kulturális sajátossága volt azon időknek, amikor az egyedi jelleg helyett, az ős-univerzalitással való azonosulás volt fontos.

Legbelül a nyelv is megtartotta az Egység-tudat világának ,,folyékony jellegét.” Erre vezethető vissza, hogy szóképeket használ, továbbá az is, hogy a hangok egymásba folyása, változó, instabil szóképi karaktert mutat. Minderre még részletesen is kitérünk.

Vagyis egy szóbokrokhoz rendelhető régi népnév, sosem szűkült le, egyetlen pontos jelentésre. Képi tartalma nem fejezhető ki egyetlen kritériummal! Jelentéstartalmukat, mindig több szó, jelentési együttese kontúrozza.

Híradások szólnak egy közös ősnyelv hajdani létéről. Ennek közös fogalmi készlete szakosodott később, amikor a szétváló törzsek saját profiljuknak megfelelő szavak használatánál horgonyoztak le. A törzsi névadásból alakultak ki a párhuzamos, tükörfordítású nyelvek. Persze szemléleti sokféleséget szült a földrajzi viszonyok eltérése. Etiopia forró vidékein nyílván nem tarthatták a napot jóságosnak, mint a skandináv északon. A bányászattal foglalkozó népesség beszéde értelemszerűen a fémmegmunkálás fogalomkörét bővítette ki, vagyis a fennmaradt szavak gyűjteményéből statisztikai úton visszakövetkeztethető a törzs hajdani profilja, és ezzel összhangba hozható a törzsi Isten neve.

 

Két domináns hatás kuszálja össze az amúgy egységesnek mondható nyelveket.

a) Egyik a változatok kialakulásáért felelős, kiejtési és rögzítési eltérések. Ugyan azt másként mondja. Pl. a lovag szót:

- sp.   CABALLERO (kavallyéro)

- ang. CAVALIER

- ol.   CAVALIERE, (kavaliere)

- kat.  CAVALLER

-magy. GAVALLÉR

-  fr.   CHEVALIER (sevaljé)

A változatok, a hangok képzési rokonsága szerint alakulnak ki.

Mivel ezek a lovat jelentő cheval-caval-cabal szavakból lettek képezve, látható, hogy az indogermán nyelvek is ragozó módon használták korábban nyelveiket!!!

b) A másik elv, hogy a rokon nyelvek az ősnyelvi szókincs elemeit, eltérő értelemben kezdték alkalmazni. Ugyan azzal a szóval, picit másról beszéltek. Az eredetileg lovagot jelentő gavallér, ma nálunk nagy-vonalú értelemben használatos.

Pl. De a koszra mondott piszok szót, a szláv nyelvek egy része a homokra, a bajnokot pedig némelyik a bajnokra, másik pedig a zsiványra érti,[81] stb. Aki így nézi végig a függelékben a ladik-csónak-bárka-gálya-hajó szavak idegen nyelvi megfelelőit, az látni fogja, hogy a szókincs közös, csak az egyes elemek, nyelvenként eltérő értelemben lettek használatba véve.

 

A régi szavak magánhangzóinál is nagyfokú bizonytalansággal számolhatunk. Hiszen sok esetben az írások nem őrizték meg a kiejtés módját. Itt utalunk a héber írásra, amely köztudottan csak a mássalhangzókat írta le. Jahvé nevét is négy héber mássalhangzó (JHVH) jelölte.[82] Továbbá a tájegységek is módosító tényezőt jelentenek. (Lásd a szögediek ő-ző kiejtését.) 

 

Az olyan gyökérfogalmat, mint pl. a tehén, J-H-G-K hangváltozatai, a rokonságra utalnak. Lásd prehellén Io (jó)[83] = ógörög Bou, szanszkrit Go, = angol Cow, (kau) = német Kuh. A földműves társadalmakban az embereket tápláló tehenet, a terményeket esővel tápláló Hold-Istenanyával vonták azonosságba, és így volt a görögöknél Io Holdanya egyben az Égi Tehén. A Hold viszont a Föld analógiás rokona, ezért tartozik e szócsaládban az ógörög Gaia/ Gé Földistennő neve is.

Mivel az ógörög Gaia/ Gé,  = ,,föld, szárazföld, terület, vidék, ország,” jelentésű, ennek megfelelőjére ismerhetünk a német Gau (járás, vidék, megye, tartomány,) szóban. A görög Org → Uorg → Vorg → Werk (szervez, művel, munkálkodik) lett mára, vagyis a kapcsolatból láthatóan, a német nyelv ma sincs messze görög elődjétől. (Csak e tényt napjainkban, az eltérő abc-k már eltakarják.)

Egy komplett szóbokor, - főként kultikus fogalmak emlékét őrző szóbokor - megléte egy nyelvben olyan erős markerjegy, amely segít az őstörzsi gyökerek beazonosításban. A belső szabály ereje miatt, még a magányosan álló szavakat is az ősi besorolás szerint kell vizsgálni! Egy szó ősnyelvi jelentéskörét pedig úgy találhatjuk meg, ha összegyűjtve a szétszóródott rokonokat egy kosárba rakva vizsgáljuk meg.

Az ősi isten-utáni névadás miatt, minden isten-, nép-, valamint települési névmaradvány, - a dicsőséges méltóságcímekkel együtt, - a kérdéses nép kulturális gyökereire vezethető vissza. Egy ilyen példa hungár népnevünk. Ha Hungáriát az arab-török források Ungharijja/ Unkarijja formában ismerték, akkor a török Hunkeár = szultán szó, a magyarokról került át a török nyelvbe.  

 

 

Még egy fontos szóképző jellegzetességet kell megemlítenünk!

Minden szó, egy - valamely isten neveként is használatba vont, - tulajdonságjelölő, beszédes melléknévi szómagból alakult ki. (Er-os → erotika) Ez volt a szigetelő nyelvek kora, amikor az ősi szómagokat (etimon) egymáshoz illesztve szerkesztettek újabb szavakat. Ezekben már a hátsó szómag, képzőként vagy ragként került hozzátoldásra. Eleinte eredetjelölő funkcióval.

 

1) Így az árja (árja = aria) gyökerű német nyelvben, az R hang helyhatározóként használatos ma is. De a korai állapotokat konzerváló ó-izlandi nyelvben, még minden szó végén jelző értékűen ott díszelgett az R hang.[84] Nyílván az Arii törzsi gyökereket jelölte, és ebből lett a német Úr = Ős.  

2) Ezen egyetemes nyelvi logika mentén találjuk az ónorvég ,,Ing” = Isten szót az angolban képzőnek. Live = él, és Liv-ing = élő.

Hogy itt valóban a törzsi istennel van dolgunk, abban a hasonló esetek megerősítenek.

3)Pl. a héber nevekben a kulturális hovatartozást jelölte a JAHVE istenre utaló AH/ JAH, avagy ÉL istenre utaló EL/ ELI végződés. Pl. JeremJáhu (A korábbi H-s kiejtés később, S-es zöngét kapott, Jeremiás.) Ugyan így eredetet jelölt:

4) az asszír királyok neve végén álló ASSAR-USUR,

5) a föniciai Bál isten a pun nevekben, pl. Hanni-BÁL, Hasdru-BÁL, Mahar-BÁL.

6) a szláv nevek szlav tagja, Jaro-slav, Sveto-slav, Mici-slav, Bohu-slav, stb.

7) A perzsa eredetű, majd a görög és a latin átvette szóvégi ,,S,” is,

8) és az örmény IAN/ JAN, végződések is hasonló funkcióval bírtak.

9) A görög Theo = isten, és latinizált formája a Deo esetében könnyű a tisztánlátás a viszonylag sok maradvány miatt. A szóvégi D/ T hang eredetjelölő funkciót mutatja Pl. Heraklida, Arsacida, Arkita, stb. de a későbbi névadásba, isten már előre került.[85] Lásd Theofil, Theodor, és Gottfried, Gottschalk, Gottlieb, Gudrun, stb. [86]

Magyar nyelvünk használja a bizánci Konstantin császártól ismert NECE (Neke) később Nyék törzsnevet.[87] Számomra ugyanis nyilvánvaló, hogy a Nece = Nyék törzs nevét használjuk képzőként a környék, árnyék, elnök, bajnok, pohárnok, ügynök, mérnök, stb. szavainkban. E képző megtalálható a szláv nyelvekben is, pl csinovnyik.

Hun, avagy kun eredetszálunk miatt, a por-hany, a mozgé-kony, a feledé-keny, képlé-keny, stb. szavak képzőjében, a hun/kun népnévre vélek ismerni, ahogy az ,,ÁR” képzőt az árja törzs hagyatékának érzem.

 

 

Analógiás közelítéssel rögtön kiütközik a nyelvek eredendő egyezése, és az ősi analógiás fogalomalkotás rendszere szerint nincs külön indogermán nyelvág!:

- A kaukázusi Dagesztán = hegyes ország, mert a törökös nyelveken a (felül lévő, kimagasló,) hegy = DAG/ DÁGH. A dualisztikus felfogásban, a hegycsúcsok magaslatain trónolnak az égistenek, és vigyázzák földi gyermekeik lépteit. E török DÁGH szónak rokona a német DACH = ,,fedél, födél, háztető, héjazat és hajlék,” és a DECKE, = ,,takaró, terítő, lepel,” valamint a DECKEL = ,,fedő, födő, tetőkupak.” Nos ami felül van, az viszont DECKEN = ,,fed, takar, fedez, beterít, (és) = oltalmaz, őriz, biztosít.” Így szövődik tovább analógiás társítással a jelentéstartam.

Ismételjük el összefoglalva! Ami felül van, az fölénk magaslik, befedve véd és oltalmaz, ami első sorban már isteni feladatkör. Így találjuk a skandináv mitológiában a DAG/ DAGR = nappal, az istenek fia, akiből az égen járó, magasságos Nap megtestesítője lett. A Nap naponta bejárja magasságos útját, ebből jött az angol DAY = nap szó. A szóbokor magasodó értelme jelenik meg a magyar DAGÁLY, DAGAD és a puffadó DÖG szavában. Ez utóbbiak nem átvételek, hanem közös ősnyelvi örökség, ahol a török/ turk nyelvi előzmények tiltakoznak az indogermán szókincsből származtatás ellen, főként, hogy a Közép-Európába sodródott ókori Daha/ Daa hunokból lett dákok, a Kaukázus mellékén is ismertek voltak.

E szóbokor, elméleti síkon megragadott egyetemes jelenséget továbbít. - ,,Ami felül van, az fölénk magaslik, befedve véd és oltalmaz.” -  Erre mondhatni, ez egy idealisztikus öntőforma, amelynek konkréttá leképezett termékeit a modern értelem választja szét. 

 

Az ang. Jew = fr. Juif = ném. Jude = ol. Giudeo = magy. Zsidó = héb. Jehuda. Ugyan kinek jutna eszébe elkülöníteni a nevek alapján a zsidó népet.

A ma fellelhető kifejezések, régi szellemi hagyományok rögzült termékei. Még a megsokasodott változatok is visszavezethetőek a képlékeny ősnyelvi formákra. Ezért véletlen egyezéseik lehetőségét, a múlt zavarosnak tűnő állapotai ellenére is elvethetjük. Sem az ősi tapasztalatokra épülő emberi ösztön, sem az innen fakadó tudás nem hagyatkozhatott a véletlenre, és ezért találni a fogalmi névadás terén olyan analógiás törekvéseket, ahol hangutánzó gyökök, és szóbokraik csoportosították a jelleg-rokonságok körét. Minden szó archetipusa egy természeti erő vagy jelenség, jellegleíró kifejezése volt, és hamarosan látni fogjuk, hogy az eddig bemutatott ,,ősnyelvi” szóbokrok központi fogalmai, magyarban is hordozzák a szóbokrukban megjelenített értelmet.   

Magyar nyelvünk ez által pompásan beilleszthető az indogermán nyelvcsaládba. Erre törekedve nem beolvasztó szándék vezérel, hanem az egész nyelvkör közös ősnyelvi alapjainak kimutatása. E közös ősnyelv viszont a ma magyarnak nevezett nyelvhez áll legközelebb.