További megfigyelések

A fondálás

A gondos alapozás a város minden részén dicséri elődeink építőművészetét. Az irányok felvétele és megtartása nagy gondosságra vall. Példaképpen mutatom meg a Castrum és a tőle keletre elterülő budai külváros, délre a déli Előváros egységének kialakítását, a védművekkel együtt, összhangban a terepviszonyokkal. Alant látunk egy egyenruhás sziluettet: feje az Erőd, csillag-gallérja a várárok széles csatornája, teste a ketté váló Sziget és déli Előváros. E két utóbbi, fölfelé haladva, egyre mélyülő mesterséges szakadékkal válik el egymástól, de a hatalmas sziklatömbök leválasztása a kapuzat, bástyák, falak egybeszerkesztése céljából látványos szabad tereket hoz létre. A „fej” és a „test” között húzódó vízárok a legfontosabb, leglátványosabb területek egyike. Elöl, a keleti végen a z újabb, a keleti erődszélről áttelepített Budai-kapu és a feljárat látszik, a hozzá közeledő bejárati út egy külső kapuzattal a kép jobb alsó sarkából ered (a zöl erdőrész sötét körénél). A Monostor-bástya vidéke a szép déli bástyakapuzat helye is egyúttal (v. ö.: Wathay Ferenc festménye, képmelléklet). Fölfelé a hegyoldalban (a képen lefelé) a halovány foltok a kőépítmények helyét mutatják, ezek helyén állt az építmény-együttes, amely egységes tervezésű, építésű. Vannak keleten példák az ilyen építészetre, amelyben a kövek nyerése és a terület felszabadítása érdekében onnan fejtenek ki követ, ami a legalkalmasabb építmény-hely. Ez egyszerűműveletnek tűnik szóvan, megvalósítása mérnöki tudást igényel. (Milyen szépen kialakítható majd ez a rész a szemléltetésre! Az impozáns kapubástyát föl lehet építeni, mai szerepet adni neki, a történelmi ismeretterjesztésben, a hazai és külföldi vendégek fogadásában!)

A Castrumot nagy várárok, csatorna veszi körbe. Tetejének keleti, pilises felé négyszög alakú, valószínű ez még Sicambria erődje volt, szemben csatornán, síkon túli, pomázi ellenerődjével. Mozgalmas, sok megoldott építészeti feladattanúságát és tanulságait megőrző várterület ez, méltán aggódunk sorsáért.

A Castrumban a török fürdő medencéi kivésett medencék, az épület kristály-kövekből épült, mint az Alba. Bizonyos kőzetek, homokkövek csillámlanak, az utak, egyes területek fénylenek, a Kevély oldalában fényesen világít egy hatalmas felkiáltójel. Mondják, ez látszik teleholddal. Ez egy ősi kőbánya, de nem újkori eredetű. A jelet falazat veszi körbe négyszög alakban: kitüntetett hely lehetett valami okból. Hallottam, hogy a Zöld-barlangban a barlangászok hun fegyvereket találtak tavaly… (Őket nem ismerem, de amely barlangász csapatnak magam is tiszteletbeli tagja vagyok, az a közösség elkötelezettje történelmi múltunk értékeinek, és sokat áldoz a terület megismerésének. A vár kútjainak, falainak, üregeinek a tanulmányozásával a majdani feltárásoknál nagy segítségére lehetnek a régészeknek. Remélem, fogunk majd hallani a gyöngyössolymosi dr. Kovács Tamásról és csapatáról…) A keresővel megtalálható és beazonosítható volt minden objektum. A Castrum feljárati útvonalai és ezek épület-szerkezetei bejárhatóak. A térképi körvonalak, a városi-és városrészi zárófalak, az ábrázolt bástyázat, torony, kapu a látható alapok révén térképre vihetőek. Ez a képzelt eredmény megfelel a történelmi ábrázolatoknak, ha azok sajátos szemléletével számolunk, és figyelemmel vagyunk az egyes korok nagy építkezéseire. Az „átfaragásokat” külön is figyelembe kell venni, ezekről külön kép is készülhet. Példáképpen a Kevély gerincén épült nagy török dzsámik kedvéért átfaragták a feljárati útvonalakba eső területet, utólag lépcsőket vájtak a tájba.

(Miközben ezt fogalmazom, rákérdezek az egyik területre, Németh László közli, erőgépek hada esett neki a területnek, visszavont engedéllyel, és vasárnap is ortják-pusztítják az ősi kultúra emlékeit. Modern barbárok! Kurszán váraként emlegetjük a helyet, de ősibb erőd, Kurszán koránál jóval régebbi. Látom a termeit a föld alatt!

A fönt elemzett térképek legtöbbje ábrázol néhol falat is, valódi látszat alapján. Ennek a képét meg kell ismerni ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni a szinte mindenütt jelen lévő, és az egész területet behálózó falazattól. Jó lesz a tájban szabad szemmel is felismerni a valódi volt falazat futását, és olvasni a növényzet nyelvén is: Lánszki is annak köszönheti fölismerését, hogy elhitte a növénytársulásokban, ezek szabályos formációiban a földalatti maradványok jelenlétét. A tájban bujkáló történelem szemünk elé föl-fölbukkanó élményeivel gazdagíthatja kirándulásainkat. Különösen a Pilisben kapunk erre sok lehetőséget. Mennyi feltáratlan kincs mindenfelé!

Az itt közölt képek a keresés egy-egy pillanatát örökítik meg, de gazdagító pillanatok ezek. Elkezdhetjük megismerni királyi székesfővárosunk, az ősi Buda földalatti életét. Addig is alkothatunk egy gazdag képet, amíg szabad szemünk elé felszínre nem jönnek a maradványok. De ez a maradvány különleges, a legtöbb pontján. Elvitték ugyanis a mozdítható kövek jórészét, csak mutatóban maradt a faragott kövekből. Kik vitték el? Akik építkeztek. Királyi városunk köveiből épültek fel a telepesek falvai. De nemcsak ezek. Tetemes költségvetése lehetett a projektnek, melyből a szállítási költségeket fizették, hogy a messziről érkezett kővevők is gazdaságosan tudjanak faragott követ vásárolni. A temérdek várfal és városépület az 1800-as évek közepéig hatalmas faragott kőanyagot biztosított Európának. Vajon kik faragták és kik építették be ezeket a köveket az évszázadok során? De a kövek megvannak, valahol, valamelyik portán. És hol vannak a faragványok, szobrok, díszek? A budavári ásatások hozták felszínre az ott elásott késő-gótikus szobrainkat, itt is előkerül sok minden, remélhetőleg, mert a Székesfehérvárra vitt anyag csak kis töredék. A Pilis - Duna  -térségi főváros megléte, „megvolta” számomra már nem krónika és pláne nem legenda. Nem az a kérdés, menjünk-e el oda, hanem az, melyik városrészébe, melyik épületéhez menjünk. Aki így megismerte saját szemével, még ha a technika segített is és más égi áldás, annak nem kérdés az, hogy Stulweissenburg, a most vizsgált térképeken feltüntetett városnév melyik városhoz tartozik. Ha az ábrázoló szakma tanúságtétele kevés volna a tudós számára, jó szemmel és –ésszel maga is meggyőződhet az igazságról: meggyőzheti őt Ősbuda feltáruló valósága.

A keresések szépsége

A tapasztalás fénye földeríti az elmét, az ige jelentéseiben nemcsak a megvilágosodás, a megvidámodás is szép, nemcsak az igaz, hanem ennek a mások általi felismerése, nemcsak az egyén felismerési lehetőségei, hanem az élmények megismételhetősége, ellenőrizhetősége, kiterjesztése. A Google, és más korszerű programok együttes használatával az élmény közösségünké lesz, ezáltal letagadhatatlan. Ha sokan élünk a technika lehetőségeivel, sokan kerülünk azonos tudás birtokába, és sokunktól már nem vehetik el a tudást. Még egyszer nem temethetik el a Várost!

De megvannak a tapasztalásnak a pillanatokban megjelenő szépségei is. Érdekes, szép munka a programmal dolgozni, sok meglepő felismerés birtokosává tesz a Google. Háromdimenziós képet ad a tájról. A térszín kiemelkedő pontjai (illetve ezek elektronikus jelei) a képernyőn érzékelhetően „keresik” a térbeli kapcsolódási lehetőségeket, és a térben nagy mélységélességgel meg is valósítják a találkozást. Legnagyobb csapda az elektronikus árnyékolás, amely a kezdőnek sok hamis képet ad, a keresést zsákutcába terelheti, (pl.: a folyóban is folytatódnak a partvonal elemei, mintha az épület a víz alatt is folytatódna) ezt sokszori forgatással lehet elkerülni. Sok gyakorlás és ellenőrzések után ismeri meg az ember az ”elektronikus felszínt”, melyről a növényzet, földtakaró, a „nem élő kövek” hiányoznak, és a való felszíni világot látjuk. Sok rejtett régészeti objektum válik láthatóvá.

Különös élmény minden nap találni valami újat. A beépítések Megyer, Kalász, Pomáz és Üröm területén számottevőek, de még itt is kirajzolja a településszerkezet egykori székesfővárosunk jellegzetes vonásait. Nagy élmény föllelni a Szentendrei-sziget hegyes déli végén az egykori római vonalakat, és a világítótorony helyét (ahogy a Mátyás-Graduale egyik iniciáléján láthatjuk, az egyiken világít is a torony), és kapcsolatot teremteni régi századainkkal. Föllelni a képeken megjelenő szépséges építészeti környezet: a paloták, tornyok, oszlopok, kertek, hidak, csobogók természeti valóságát, felidézni a feltámasztási és feltámadási jelenetet, a kórussal, a Főtemplom mellett, erődfalak tövében; vagy a virágágyas kertet, kerti asztal-terítést az Úr-sátorral és méhessel, eltűnődni magas szintű udvari kultúránkon, és megbocsátóan túllépni a lelketlen külföld-imádók buzgalmán, mellyel értékeinket azonnal és parancsolóan Itáliából és Németalföldről eredeztetik. És becsüljük immár a jó Cselebit, akinek mindig volt elismerő szép szava rólunk. Gyönyörködjünk el a Graduale dallamával a Szűz Mária-sziget fölött keleten fölemelkedő Mindenség Urában, és Boldogasszonyban, a Duna fölé finoman emelkedő párás fényekben, vagy az északról bársony-lila felhővel fölénk hajló, nyugalmat hozó Ejnaja: Éjnője, Éjszaka Királynője fölemelkedésében. (Az „Ejnaja” hun szó.  V. ö.: Detre: Hun szavak, szövegek, Internet.) És nézzük meg, milyen fejfedő van a fejükön! Az ősbudai szellem, a budai művészet és tudás, krónikáink vallomása szerint is, valahol mégis magyar, Európa csillogó éle volt. Szűk lehetőségekkel, annyiszor veszélyben, harcban…

Az igazság sejtése

Deák Csabának most kell válaszolnom. Úgy vélem, igaza van, mint ahogy Sashegyi Sándornak is igaza volt, sőt Szörényi Leventének is. A teljes igazság azonban több ennél. Pomáz is, az Ezüst-hegy is csak egy kis része volt Ősbudának, az egykori királyi székhelynek, amely város szerepét fokozatosan vette át a mai Buda. Nem lehetett két Buda akkor, amikor még csak egy volt. Pomáz, mint városrész, és mint a római Sicambria örököse, ellátta a kereskedelmi szerepet, a kapcsolattartást a Dunán át, a Duna révein a messze és még messzibb földekkel. Szentséges helyei, fürdői ismertek voltak a távoli zarándokok számára. A testnek nagy és fontos része volt, de nem maga a test. A pomázi - kalászi patakvölgy meredeksége esést adott a völgyből leömlő vizeknek, sok malmot hajtott energiája, a Barátok-pataka szelíden mesél erről, és van itt másik malomvölgy is. A sok malom, sok téglaégető, sok áru vízen és szárazföldön szállítva, az erdők, megannyi sok szerep és szükséglet, melyek itt egymásra lelhettek. Elfogadom és azonnal hozzáfűzöm: igen, Ősbuda Pomázon volt, és Csobánkán, és Pilisborosjenőn, és Ürömben, és Budakalászon, és Megyeren. És a Szentendrei-szigeten! A természetes bejárások, az előadások, az általam megismert ide vonatkozó irodalom, és a műholdas keresőprogram észlelései arról győztek meg, hogy Ősbuda a Duna mentén volt, és a Pilisben, Ősbuda pedig Óbuda fölött volt. Mindezeknek az összetevőknek számomra egy eredője van, hogy a Monalovác és környéke erődként volt a szíve-ereje, teste pedig a minden irányú kiterjedés. Dél felé haladva fölfelé kell mennünk a Kevély-hegyre, itt nyugatra tartva egy mély árok állja utunkat, amely fönt falakban folytatódott: ezen túl a Nagy- majd Kis-Kevély oldalán mehetünk, ősi utakon haladva. A Castrumtól keletre-délre egy szép külváros képe dereng fel számunkra, szerkezete ma is őrzi a létesítmények nyomát: a táj emlékezik. Jól látszik ez Ürömben, ahol a Kevély lábánál egykori tornyok vonala sorakozik, bástyák és épületek helyét őrzi a táj, sok évszázad után is. Fölvázolhatjuk ezekből az emlékképekből a falakat, csatornákat, hidakat, épületeket a térképünkre. És amikor térképért fohászkodunk, meg-megjelenik és felkínálja magát egy gondolat. Régi sejtéseink izmosodó gondolatokká nőnek. Kell is az erő a gondolathoz, hisz nagy árkokat kell áthágni, nagy falakon kell áttörni magunkat. És ott áll mindezek mögött a legnagyobb akadály: saját félelmeink a bálvány érintésétől. Pedig nem járulhatunk soha az Úr színe elé, ha elállja utunkat a bálvány. Keresve az okiratokban szereplő Bana-földek helyét, a hun „bana” szóra emlékezem, a jelentése: „láb”. Érthető, miért „bánya” a neve a hegy lábánál előbukkanó melegvíznek (szláv „fürdő”!), és a bányászat helyének. A hun „bana”: láb, hegyláb szónak a továbbélése a „bánya” szó magyar és szláv jelentésében azonnali választ ad a régi feloldhatatlan nyelvtörténeti dilemmára: miért azonos a magyar bánya és a szláv bánya szó, a hun gyökér jelenléte azonban lehetetlen, úgymond, mert a magyar nyelvben még a „hun” szó is latin jövevényszó. (Erre gondoltam az Oszoly-hegy oldalában álló KIMSZ -emlékoszlop láttán is.) A bálványokon mégis túl kell lépni, ha a teljesség felé törekszünk, és a megkövesedett „tényeket” a tapasztalások fényébe kell újra mártani.

Ősbuda ábrázolásai

Ha Ősbuda tartalmát ki akarjuk bontani a mesék, ábrándok valóságából, azonosítani kell néhány más fogalommal. Sicambriával azért, mert a krónikáink Sicambriát emlegetnek ott, ahol mi Ősbudára gondolunk. Idézzük a Képes Krónikát! „…Jóllehet Atyla király a hunoknak és más népeknek megtiltotta, hogy azt a várost Budawara-nak nevezzék, hanem inkább Atyla városának neveztette, s a teutonok, megrettenve a tilalomtól, Ecilburg-nak, vagyis Attila városának is hívják, a magyarok mit sem törődtek a tilalomnak, s mind a mai napig Ovbuda-nak hívják és nevezik…” (Continuatio Historiae, 13.) Attila király csatáira innen indult és ide tért vissza. Okleveleink is Sicambriát emlegetnek királyi központként. Ugyanakkor Fejér volt a neve az írásokban, és szintén a királyi központ megfeleléseként. Fejér Fejérvár is egyben, a „Királyi-Fejér” pedig sokszor szerepel „Alba-Regalis” vagy egyszerűen „Alba” néven. A királyi hely „albaságát” megerősítette az Alba-Ecclesia templom itteni jelenléte, amelyet messze földről sokan kerestek fel zarándokok és búcsújárók. Ez a Szent István által emelt templom a honba visszavezető Árpád vezérnek, István ősének állított emlékjel is, Árpád sírszentélye a templom-épületnek szinte tartozéka. Nem kell  tehát külön Budát is keresni, amikor nyilvánvaló, hogy a mai Buda előtti, a tatárjárásig még más helyen található királyi központot keresünk, amelynek bizonyára több neve is volt. Azt is tudjuk, hogy az okiratokban a „királyi hellyel” szoros összefüggésben emlegetik a források Fejért, A Boldogságos Szűz Fejéri-templomát, az erődtemplomot, a másik fehér templomot, az Alba-Ecclesiát, magát a Dunát, a Szűz Mária-szigetet, a Pilist, és ez mind Fejérvárt, azaz, mivel királyi székhely volt, Székes-Fejérvárt jelenti. Ezt lehetett a középkor egyházának nyelvi igénye szerint latinul mondani, Alba, vagy Alba Regalis névvel, míg a nép nyelvén Buda volt. Területileg azonos volt ez a régi Buda a mai Óbuda területével, ha Óbudán nem a mai leszűkített területet értjük. Vannak olyan térképeink, amelyek ezt a Dunáig érő, római alapokra épült Fejérvárt mutatják. A keresőprogram arra is jó volt, hogy sokszor kövessem a madár repülését, és nyugodtan vegyem szemügyre a látvány összefüggéseit. Kerestem a római alapokat, és ezek ki is rajzolódtak, még a mai Buda településszerkezete is kimutatja a legtöbb római örökséget, amely legnagyobb része (sajnos) feltáratlan. Nemcsak Pomázban rajzolódik ki Sicambria: Megyerben és Kalászban is Herculea, a fürdőváros. Bél Mátyás idézi például szó szerint Bocatius visszaemlékezését, melyben Bocatius, -Bocskai titkáraként- elbeszéli a fejedelmi menet útját Váctól Rákos mezejéig. Ebben külön választja az elbeszélő a túlparton látott római romokat a később feltűnő Óbuda látványától. Tehát, Sicambria ott volt, a Duna túlsó, jobb partján, nagy területen, és jogosan feltételezhető, hogy nagysága, katonai és gazdasági szerepe jóval nagyobb volt az Aquincuménál. Idővel leszűkült Óbuda fogalma, de Fejérvár területe végig határos Óbudával, ami azt mutatja ki, hogy Óbuda nem volt külön területi-gazdasági, stb. egység, hanem része volt Székes-Fejérvárnak. A kitartó keresők által föllelt Ősbuda-részek kezdenek már összeállni Székes-Fejérvár fogalmává, amely város Óbuda is volt, (Alt Offen) meg nem is, a Pilisben volt és nemcsak ott, a Duna partján települt, de máshol is emlegetni kellett. És eltűnt, mint a mesében, de a neve fennmaradt, egy mai város neveként.

Milyen térképek, ábrázolások azonosíthatók Székes-Fejérvárral? (Ős-Budavárral?)

Ilyen nagy városnak, még akkor is kell maradjanak ábrázolásai, ha a székhely szerepét elvesztette. Tudjuk, Nagy Lajos idejében is a királyné vára volt, a király halála után is az özvegyé maradt. Kellett lennie ábrázolásának, kellett hogy maradjon róla valami. Ha volt Székes-Fejérvár („Ősbuda”), voltak ábrázolásai is! És valóban! Domborművek, térképek, térképmetszetek, csatajelenetet ábrázoló történelmi metszetek, festmények, közöttük középkori kódex-iniciálék kerültek látómezőbe. Közöttük olyanok, melyek az objektív érzékszervi észlelésen túl is fogva tartják az ember képzeletét, gyönyörködő kedvét. Az elemzésre kiválasztott művek elsősorban az észnek szólnak, de azért szépen is szólnak. Fő szerepük az előbbi, bevezető felismeréseknek a térképi igazolása, noha ezeket a térképeket még nem hozták összefüggésbe a megjelölt előbbi Ősbuda-területekkel. A feliratuk viszont: - Stulweissenburg – elkerülhetetlen feladatként jelöli meg számunkra a képi azonosítást a fellelt és vizsgált új területtel. Ez eddig elmaradt, nyilván azért, mert nem kínálkozott hitelesen elfogadható lehetőség, hogy Stulweissenburg – magyar nevén Székes-Fejérvár – városképeit azzal a várossal hozzuk összefüggésbe, amelyről valóban készülhettek. Ha valóság és tükörképe megfelel egymásnak, azt mondhatjuk, ez a rajz erről, az pedig arról a valóságrészről készült, esetleg mindkettő ugyanarról, stb. A rajzi kultúra alapfokát, és a vizsgáló szem átlagos minőségét alapul véve a felismerés könnyű folyamat. Mi a nehéz akkor? Idáig eljutni, azaz a kettőt összehozni. Kíséreljük meg, mégis, egymáshoz tenni az ábrázolatot és a valódi látványalapját. Bele kell újra nézni a tükörbe. Új helyzettel találkoztunk tehát, a város felfedte hollétét, „előállt”, megmutatta arcának még felismerhető vonásait, ezzel királyi rangjánál fogva megparancsolta, hogy tekintsük meg képalbumát. Amint írásom fogalmazványában idáig jutottam, előállt nekem is a Nagy Bálvány. Megfélemlített. Lebeszélni akart. Csúfolódóan elém állt. Barátokat fordított el tőlem, családom ellenzését is rám hozta. Könnyebb lett volna legyinteni egyet, és félreállni. Én azonban félreállítom a bálványt, mert akarom a megvilágosodást. (Kérésemre fiam a Buda nevet adta fiának, unokámnak. A szó hun és hindi jelentése: ’megvilágosult’. Unokám talán megéli a teljes földerülést.) Egy kicsit kibeszélem feszültségeimet, hogy oldódjanak, a jegesedésig legalább.) Nagyon sokszor megfontoltam már mindent, és azt is elhatároztam, hogy a képek galériája elé az elhatározásom legfontosabb igazolását tűzöm ki. Le kell írnom tehát a fő érvemet, ami döntésemet kiváltotta, és ez az ÚJ TÉNYEK FÖLMERÜLÉSE volt. Azért kell fölvetni és azért most a galéria megtekintésének gondolatát, mert az észlelt jelenségek Székes-Fejérvár (Stulweissenburg) meglévő és valószínűsíthető ábrázolásai felé mutatnak. Ugyanarról a városról készült az olasz nyelvű metszet is, de azon a város az Alba Regale nevezetet viseli.

1.         XI. századi kőfaragvány a királyi bazilikából (1. sz. mell.). A dombormű alapja az erőd (Castrum) délkeleti vége. Ez alatt látható a Budai-külváros. Az erődvég alatti díszítő elem részben természetes képződmény, részben emberi rásegítéssel létrehozott, de ennek tudatosságát nem állítom. Sőt, az is lehet, maga a várfal ez, melyet régen lebontott az idő! De szép látvány felülről nézve egy aranytollú madár. A földkép a paradicsomi pálmafát mintázza, nagy lebegő levelekkel, néhol épületek alapjaival. A dombormű jobb szélén áll a fa, törzsén a paradicsomi madárral. A dombormű levelei az egykori homoklerakódás következményeként, de részben emberi segítséggel kialakítottak, és mára már rajzolatuk nehezen kivehető. A madár azonban szépen látszik a tájban, a verziótól függően. A méretek cca. 500 és 800m. között lehetnek.

2. XI. századi kőfaragvány a királyi bazilikából (2. sz. mell.). Ősi dombormű-térkép, a Magyar Királyság székesfővárosának (majdnem) teljes ábrázolásával. Feltehetően azzal a céllal készült, hogy a Boldogságos Szűz Fejéri-templomában eligazodhassanak a messziről jött vendégek is a magyar fő városban, megmutathassák az egyházi vendéglátók a város intézményeit, az egyházi épületek helyét. Legfölül, jobbra látható a hegyvonulatok közti bejárat Battyán vagy Csiki (még régebben Boron azaz Kapu) vára felől. Ez ma Csobánka. A baloldali sávban, lefelé haladva látjuk a Sziget városrészt: a szögletes területen áll az Alba Ecclesia. Majd egy lefelé csúcsíves terület jön: a két szaggatott vonal a fondálás vonala, a vízszintes (fekete) bevágás az Államvárost és Elővárost éri, maga a fő bevonuló út ez az Erődbe. (Azaz, ma a Kevély-hegyről a Monalovác néven feltüntetett erőd-dombra..) A hullámvonalakkal, enyhén lejtősen ereszkedünk egy repülő madárhoz, széles terpeszű V-hez hasonló emelkedéshez: ez a Péter-hegy és Róka-hegy V-je, tőle lefelé, jobbra kissé, a Római-fürdő mentén a Római-partra érkezünk. Az V-től jobb felé mutat az Ezüst-hegy nyíl-alakja a budakalászi gyomorszerű völgy-képződményhez. Ebben kerítéssel körített monostorok láthatók, mely ábrázolás így egy női arcra emlékeztet. A jobb alsó rész tehát a királyi város kikötője, a Duna partja. Jól látni a római eredetű építményeket, és egy tavat is, amelyen áthalad a sárvíz: a mocsarak és várárkok, a bővizű patakok, szóval a „Sicambria-vize”. A „Malmok vizének” is nevezhetnénk, egykori szerepére emlékezve. (A tó ábrázolása látható az ún. francia-metszeten. Római híd vezet át rajta.) A fordított  1-es alakú vonal mentén húzódik Sicambria erődvonala, mely római várat és -várost magába foglalta királyi székhelyünk. (Tegyük hozzá azonnal: Herculeát is, emlékét a Római-fürdő és a Pünkösd-fürdő őrzi, közelében, a Duna partján egy Római-őrtorony van feltüntetve a mai térképeken. Ebből a rómaiaknál legalább kettő volt!). Tovább is elemezhetnénk még a domborművet, mert képalkotása jóval tagoltabb, részletezőbb a leírtnál. (Az eredeti művek Székesfehérváron, az István Király Múzeumban tekinthetők meg.)

Kétdimenziós ábrázolatok. Térképek

E két különleges ősi térkép vizsgálata után vegyük sorra vázlatosan a kétdimenziós ábrázolatokat. Előtte azonban tisztáznunk kell valamit. Már az előbbi két kép is Székesfehérvárra utalt, kedves dunántúli városunkra. A most következő képek nemcsak utalnak rá, hanem bizonyító erővel mondják ki: itt névcsere vagy dokumentáció-csere történt, itt valaki elrakta valahová Székesfehérvár dossziéját, és nem tudjuk, hová. A most föllelt királyi területnek ugyanis minden ábrázolás megfelel, mai Székesfehérvárunkat pedig közülük egyik sem ábrázolja. Hol vannak akkor Székesfehérvárunk aktái? Két súlyos érv teszi lehetetlenné első és egyedüli látásra is, hogy a térképek „modelljeként” a mai Székesfehérvárt képzeljük el. Evlia Cselebi, török utazó megírta: Üsztolni Belgrád kelet-nyugati tájolású. Egy palackra hasonlít, melynek szűk vége nyugat felé mutat, a lapos keletre. Ezzel szemben a Székesfehérvárral foglalkozó monográfiák és útikönyvek csak úgy tudják beilleszteni a városképbe a rajzok ábráját, ha a palack száját lefele fordítják, tehát észak-déli lesz a tájolás. (Az egyik útikönyv meg is cáfolja Cselebit: szerinte „Cselebi itt téved”. Ez nem zárható ki, de egy ilyen tapasztalt világutazónak, mint amilyen az ismert muszlim világot bejárt török vándor volt, már lehettek fogalmai a tájolásról.) Ezzel szemben viszont, a vizsgált ábrázolások mindegyike megfelel a Pomáz – Üröm közötti Ősbuda ábrázolásának. Azonosítottuk vonalait, a város részeit, kiterjedését, a részletekben is azonosíthatók a térképrajzok a Pilis-Duna és Üröm-Szentendre között fekvő egykori várossal. Magyarán, még egyszer kimondva: elemzéseim során nem találkoztam olyan Székesfehérvár-ábrázolással, a 19. századig követve a dokumentumokat, mely valóban a ma is élő várossal lenne azonos.  Eltéveszthették volna minden térképen a tájolás feltüntetését, talán, valami ördögös erő beavatkozására? A francia metszeten (F. Montreux) pl. jól látható a nyíl, amely a tekergőző kígyó védelmében mutatja az északi irányt, látható az erőd kelet-nyugati fekvése, a hegyes-dombos vidék, de jó szemmel vagy nagyítóval felfoghatjuk a leghalványabb, legapróbb jelek üzeneteit is. A tájolás mellett azonban van súlyosabb ellenérvünk is: láthatóan is, részleteiben is, jellegében és elemeiben is, más városra vonatkoznak ezek a térképek, metszetek, és egyéb művészi alkotások. Másképp kimondva: minden előbb felsorolt képi jellegzetesség megfelel egy Pilis – Duna térségű, jelenleg kutatott területnek. Mint tudjuk, Székesfehérvár megközelítésekor a finom, halkváltozatosságú tájképi elemek a jellemzők. „A nemesen szép városkontúr nyugodt egyszerűséggel fekszik a sík talajon.” (Dr. Fitz – Császár - Papp: Székesfehérvár, 56. oldal.) Ha két terület is szóba jön az azonosításkor, a felszínük, mint fő földrajzi jellemző, azonnal elárulja, melyikükre vonatkozik az ábra, pl. ha az egyik hegyvidéki terület, a másik sík. És megfordítva is igaz a tétel. A XVI. századi rajzi kultúra már nagyon fejlett (már a XV. századi is!), olyat nem feltételezhetünk a rajzolóról, aki mestere szakmájának, hogy hegyvidékinek tüntet fel sík vidéket. Elég szemügyre vennünk J. Siebmacher Mercoeur hercegről vagy Russworm altábornagyról készített rézkarcait, hogy fogalmat alkothassunk a hadi cselekményeket megörökítő művészek rajzi tudásáról. W. P. Zimmermann, vagy La Vergne, mérnökkari tisztként az események szemtanúja is, ők nem hibáznak ilyen durván. A rajzoló sok esetben él a képzelet játékával és szabadságával, de nem ilyen témákban, a hamisítás vagy tehetségtelenség vádját magára vonva. Ezek után foglaljuk össze: a Székesfehérvár történelmének szemléltetésére felhasznált városrajzok, csatajelenetek tájolása, és az ábrázolt térség földrajzi jellege nem hozható összefüggésbe Székesfehérvárral. Ide kell leírni a megállapítás vélelmezhető következményét: a rajzokhoz kapcsolt eseményleírások természetszerűleg ahhoz a városhoz csatolhatók csupán, amelyik felismerhető a rajzok alapján, egészében és részleteiben is beazonosítható. Azaz,  kölcsönös megfeleléssel viszonyul egymáshoz a valóság és annak tükörképe. A történelem nem valósul meg azonos módon két különböző helyszínen. Ezt leírva, groteszkké válik a történelem játéka: két királyi városunk van, de csak egy történelmünk.

Hogy mi történt valójában? Engedjük szabadjára képzeletünket, mert az ész elakad ezeknél a pontoknál. Addig sorra vesszük a rajzokat, hogy szóljunk az ábrázolási módról és szemléletről. Az elemzés módszere: a rajzi elemek összefüggéseit vizsgálva jutni el az összegző megállapításokig. Más tudományos vagy művészi példák felsorakoztatása csak akkor jöhet szóba, ha megértettük a rajzot, egészében és részleteiben. Ha pedig a rajzi dokumentum nem erősíti meg egyértelműen a vizsgált és érvekkel megerősíteni kívánt tudományos tételt, akkor nem szabad felhasználni a rajzot, mert nincs dokumentum-értéke.

Mivel nem tárható fel írásomban a téma teljes összefüggésrendszere – meg sem kísérlem a szakirodalom megidézését. Folytatom a Stulweissenburg vagy Alba Regalis feliratú térképek vallatását a lényeges bizonyító jegyek kiemelésével, melyek kizárják vagy megerősítik az illető tétel érvényességét. A mellékelt ábrázolás és minden leírt megállapításom ellenőrizhető és kiegészíthető a Székesfehérvár történelmét felidéző útikönyvek, monográfiák, a várost népszerűsítő kiadványok alapján. Kettőt emelek ki ezek közül: Veress D. Csaba – Siklósi Gyula Székesfehérvár, a királyok városa (Zrínyi Kiadó, Budapest, 1990), és Dr. Fitz Jenő – Császár László – Papp Imre Székesfehérvár c. könyvét (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1966). A továbbiakban a kiadó nevével hivatkozom az első (Zrínyi) vagy a második (Műszaki) kiadványra.

1.         Fehérvár távlati képét mutatja W Dillich rézkarca a XV-XVI. században. (Zrínyi, 49. old.) Előtérben a Külső Budai-kapuval (és nem „a külváros Palotai-kapujával”, mint ahogy a képaláírás közli.) Az Üröm-hegyről vagy a Csúcs-hegyről készült, de nem magasabb nézőpontból. Az Erőd temploma keleti és déli oldalával van felénk, a székesfővárost a nyugati-keleti kiterjedésében, de nem teljességében látjuk. A tagolt felszín, mélyedésekkel, emelkedésekkel, hegyekkel változatos táj a többi „panoráma-képpel” rokon ábrázolás, a legtöbb csatakép is ebből a nézőpontból, vagy a közeli Péter-hegyről, Hármashatár-hegyről készült (ennek középső, nagy kiterjedésű hegyrésze a Tábor-hegy). Érdekes, hogy mindegyik rajz ábrázolja a Tábor-föld nevű ürömi határrészt is. A hegyvonal balra a Kevélyt, jobbra a Pomázi-hegyet mutatja, a fák közül kikandikáló keleti végbástya már a Duna közele. A baloldalon látható bástyatorony Borosjenő felett magasodott.

2.         Összevethető ezzel W. P. Zimmermann rézmetszete (Zrínyi, 115. Műszaki, 15. oldal), amely a székesfehérvári, 1593. november 3-i csatát mutatja, de sokkal távolabbról. A harcmező teljes kiterjedését kellett itt megörökíteni, egyúttal képet kellett felmutatni a kor médiumaként a harc résztvevőiről és a harctér eseményeiről. Sok ez egy képre: tájat is, állatokat, harcosokat bezsúfolni. A XV-XVI. századi rajzolók szellemes megoldást követtek a hatásosság-mozgalmasság, és az áttekinthetőség együttes megvalósítására. Ha ezt nem vesszük figyelembe, nem tudunk teljes értékű ábrát kapni az annak szánt alkotásból. A művészi lelemény az, hogy a tájelemek a résztvevő harcosok, alakzatok, gyalogos vagy lovas tömegek segítségével rajzolódnak ki. Lehet tehát, sőt minden bizonnyal, hogy landsknechtek alakzatát, vagy rohanó lovakat látunk, de egyúttal olyan elrendezésben, hogy lehetőleg kifejezzen térszíni formát, tájmotívumot, a terep jellegzetes vonásait is. Ahol nincs ilyen, nincs a terepen sem, de ha van mit látni, a rajzoló észre is veszi. Hozzá kell gondolni az elemek kettős jelentését is a rajzhoz, így lesz teljes értelmezésünk. A városdéli-keleti „aljában lovasok kavargása rajzolja ki az üregszerű völgyes részt, a bal felső mezőben a harci alakzatok a dombvonulatot. Ez a Csillaghegy-Üröm-Borosjenő térsége.

3.         A török-keresztény erők későbbi, 1601 október13-i ütközetének W. P. Zimmermann rézkarca a csata október 13-i állásáról, Zrínyi, 141. old.) is ez a helyszíne, balra fönt a palánkának kialakított Bérces-hegy lóg ki a képből. Karéjban tőle jobbra Borosjenő és a Kevély (keresztény felmentő seregnek is láttatva). A város lehúzódik a Dunához, a jobb felső sarokban látjuk a szigeti palotát és monostort (a mai Szentendrei-szigeten). Valószínűleg ez volt akkor Szűz Mária-sziget, vagy Királyi-sziget. A Duna aprós hullámai vezetnek végig a parton. El a Csillaghegy, az Óbudai-öböl vagy –sziget és Óbuda mellett, elérve a nézőpontul kiválasztott Mátyás-hegyet vagy Remete-hegyet (közelségük miatt nincs észrevehető különbség a látott képek között).

4.  W. P. Zimmermann 1602-es keltezésű rézkarca, a Török tüzérség Székesfehérvár előtt, (Zrínyi, 151. old.) a Péter-hegyen készült, a város közelebb került, mellette vagyunk a Külső-Budai-kapunak, a nagy bástyázatnak. A  harcolók a Róka-hegyet „rajzolják ki” és az ürömi térséget, -völgyet. A város dél felőli panorámáját és a csatajelenetet egyesíti. Máshol a címe: Székesfehérvár ostroma 1602-ben (Műszaki, 26. kép, 26. oldal.). Tipikus békaperspektíva ez, nagy szintkülönbségekkel, és még ki is vezet a képből a legfelül belógó Pomázi-hegy, tetején védelmi építménnyel. Hatalmas bástyák állnak a külváros kapuzatában, nem csoda, ha az ostromlók elkerülik, akiknek rajzolata szintén leeső völgyet jelez, a harcosok tömege is a kalászi medencét formázza. Ez a rajz nem készülhetett Székesfehérvár külvárosában, ez a rajzoló a mai Ürömöt és a Kevélyt látta. Itt most a rajz tömörítésére és az átépítésekre nem térek ki, mert az ábrázolások vázlatos elemzését vállaltam.

5.         Meg kell jegyezni, az Ismeretlen mester rézkarca (Zrínyi, 140. old.) c. munka nem ezt az előbb látott harcteret ábrázolja és nem ezt a várost. Ez utóbbin a dombok előterében több palánka is látható, ám a harctér térszíni tagoltsága messze elmarad az Óbuda-Megyer-Üröm-Pilisborosjenő felszíni gazdagságától. A változatos harci módszerek alkalmazása itt korlátozott. (Ez a rajz a Solymár-Pilisszentiván térségét ábrázolhatja a Köves-bérc dombvonulatának északnyugati csücskéről nézve.)

6. Folytassuk a szemlét Székesfehérvár elfoglalása 1602-ben Wathay Ferenc énekeskönyvéből (Műszaki, 27. kép, 27. old.) című térkép megtekintésével. Az olasz metszet szép, harmóniát teremtett alkotója, és felfogása teljesen egyéni. E látásmód egyszerűsítő, a részek szerepét háttérben hagyó. Mondjuk ki gyorsan: a Duna itt van a falaknál! Ez az elem tehát hangsúlyosabb, mint más rajzokon, mert azok megelégedtek a vizek feltüntetésével. Egyértelmű a Duna szerepe. Itt idézem Bradák Károlyt: (a kép) „Felirata a következő: ’Il vero dissegno della cittá di Albaregale inOngaria.’…a jelmagyarázat szerint a Duna folyó, nem pedig mocsár veszi körül, és két kapuja amelyet ’Budainak’ neveznek…nemhogy tényekkel igazolt magyarázatot nem adtak, de még említést sem tettek. Sőt, mint látjuk, a mai Székesfehérvár tárgyalásánál közlik, annak ellenére, hogy jelmagyarázatában tisztán olvasható, ellenőrizhető: Duna menti városról van szó. Egyetlen kutató ír a metszetről…” És itt Bradák közli az elérhetőséget: „Németh, 1958. 49. o. Noszlopi Németh Péter számon tartotta a Nemzeti Múzeumban őrzött, XVII. századi metszet Duna melletti Albaregale városát. A metszeten a várost délről látjuk, a részek ábrázolása sematikus, elhelyezésük viszont pontos. A Bazilikának már nincs meg a tornya! A vidék hegyes, a város erősen lefelé billen: délnek és keletnek, a Sziget hátra nyúlik, nyugatra. A kép sajátos, de jó és szép ábrázolás. Nem ábrázolja Székesfehérvárt, de megfelel az újonnan vizsgált területnek, az épületek felsorolását is beleértve. Feliratában Alba Regale (azaz Királyi Fejér) városnév. Ez a rajz nem ábrázolja Székesfehérvárt. Ábrázolhatja viszont Alba Regale-t, amelyet a Duna körbefolyhat, hegyek között terül el, a táj tagoltsága megfelel az olasz térképének. A két elővárost (más térképen Vorstatt) hozzárajzolta az erődhöz a rajzoló. A délen különálló erőd a régebbi belső Budai-kapuval és az újabb Monostor-bástyakapuval kapcsolódik egybe, (látjuk majd Wathay Ferenc festményén). Hátul nyugat felé Sziget, kelet felé a Piacváros lóg ki az Erőd füleiként. Érdekes és szomorú látvány az ókeresztény bazilika állapota, amint az Erőd északkeleti negyedében tornyait vesztetten áll, a kápolnák által vigasztalva. A legnagyobb torony a Foglyok-tornya…

7. A legérdekesebb térképek egyike Siebmacher ostromrajza, a Székesfehérvár1601-es ostroma, rézmetszet, Hans Sibmacher, 1602 címmel, mely azért sok rokon vonást mutat a Bouttats,- Azelt-féle megoldással. Lényeges eltérés, hogy a „Kettős-elővárosok” nincsenek külön rajzolva az Állam- illetve a Piacvárostól. De Sziget ugyanúgy van elhelyezve, és az Erőd körüli védelem megegyező. Kelet és északkelet felé nagy a szintesés, a temető, a kertek, a Budai-külvárosban már állásokat épített támadók lefelé zuhannak. Ez nem elrajzolás, hanem a nagy szintkülönbség érzékletes kifejezése. (Emelkedjünk fel a Budakalász, 32 sz. alatti háztól, a Sicambria-vize (ma Barátok-pataka) völgyében, a város fennsíkjára, megtapasztaljuk magunk is. Előtte vegyük szemügyre a ház előtt egymásra helyezett ősi oszloptagokat, oldalukon a fémkapocs helyével.) Jól látszik, hogy a város mögötti dombvonulatra is kiterjednek az események, építmények tömege van a túloldalon is (az eleje a Köves-bérc). Magával ragadó élmény fölemelkedni az erőd déli oldala mentén és tovább a bércre az árok mentén, és szembesülni a mesterséges szakadék (várárok) méreteivel, a monumentális építési móddal. Itt fönt végig (a Kevély gerincén) óriási tumulusok kísérnek, közülük sok bizonyára az itt, legfölül épült török dzsámiknak, minareteknek a tartozéka. Sokuk viszont szakrális szerepet is játszhatott, de minderről majd a kutatások fognak beszámolni

8. Vessük össze az előbb idézett rajzzal a Bradák által e rajzról leírtakat: „Az előző metszethez hasonlóan itt is négy részből áll a város, és egyetlen kapuja van.” Persze, van azért másik is, de az amolyan „gazdasági bejárat”, az északkeleti amelyik a  Piacváros (Gemerstatt) kapuja, de az északi Elővárosnak is volt, ha nem is minden időben. A török metszet jellegzetes iszlám díszítettségű, ikonszerű tömörítéssel, a felül- és oldalnézet törökös-iszlámos egyesítésével, élőlények hiányával.

            9. Egy új térképtípust jelent az előzőkhöz képest a David Funck aláírású metszet: Székesfehérvárt a törökök feladják; (Műszaki, 31. kép, 33. old., Zrínyi, 183. oldal, J. Azelt rézmetszete), vagy a legfinomabb rajzolatú másik, ezzel majdnem megegyező 32. kép (Műszaki, 34. oldal.), valamint G. Bouttats rézmetszete. ( A török uralom utolsó éveiben; Zrínyi, 176. old.). Ennek az utóbbi rajznak sikerült legjobban visszaadni a terület nagy szintkülönbségeit. Az eddig megnézett térképekhez viszonyítva szembetűnő, hogy fontosabb lett a felülnézet, a könnyen látszativá válható elölnézettel szemben. Nem nevezhető azért tisztán egy nézőpontú ábrázolásnak ez sem, mert jelen van az elölnézet, sőt oldalnézet is, pl. a Sziget városrész beforgatásában. A Sziget elnevezés nem feltétlenül jelent vízből kiemelkedő, víz által tartósan körbevett szárazföldet, azonban ennek a Szigetnek ez lehetett a névalapja. Ősi emlékezés ez a név a hegy egykori, víz által körbevett állapotára. A középkorban csak megerősödött e név illendősége, mert a város népe, áthatva a kor szentségeitől és tudnivalóitól, a vízözön hegyét látta a hegyben. A Mátyás-Graduale betűképein is azt látjuk, a Biblia jelenetei itt, a budai várban játszódnak le! A magyar király viselte a „Jeruzsálem királya” címet is. A kor szellemével átitatott ember Jeruzsálemben élt, ez volt itt a Szentföld, akkor számára a vízözönnek is itt kellett megtörténnie. Ezért erősen feltételezhető: a Nagy-Kevély neve régen Noé-hegy is volt! Noé szigete. Több szemlélet, rajzolói modor egyesül e rajztípusban, nagyon hatásos képet alkotva. A bonyolult látvány lecsendesítését, kikerekítését szolgálja a naturálisan, rajzos-természetes izgalmassággal megalkotott keret, a tájképi környezet rajza. A „szabad fantáziajátékba” belehelyezi alkotója a kötött módon, a kor szakmaiságával megrajzolt város-sémát. Elsődleges a jól láthatóság, világos szerkezetmodell követelménye a városrajzban. Az épületek képe is tiszta, világos, jellege látható, de kidolgozottsága elnagyolt, egyszerűsített, ma „makettszerűnek” mondhatjuk. Még azon az áron is, hogy kisebbek a házak valós, a városrészi környezethez mért arányuknál, vagy más helyet kapnak, egymáshoz viszonyított helyzetük változik meg a rajzon. A rajz szellősségét az is segíti, hogy az Erőd falai vékonyabbak jóval a valós vastagságához képest, de az elővárosok (Zwei innere Vorstatt), valamint az Államváros (Ratzenstatt, (így!) német nevén) tizenöt méter vastag falai ábrázoltak, mert kevés épületet kellett elhelyezni a rendelkezésre álló területen, nem volt szükség megvékonyítani. Szembetűnő, hogy az erőd jóval nagyobb területet foglal el, mint a valóságban, és a Sziget külváros hegyjellege visszafogott ábrázolású. Ez azt jelenti, hogy a déli oldali (jobbra) Államváros emelkedése csak hátsó, nyugati irányban jelzett, a terület vége áthajlik a kezdődő Sziget felé, amely városrész földnyelvének fölfelé ívelése a szint emelkedését jelzi. A földcsík jobbra fordulása viszont nem jelenti egyúttal a lefelé haladást. Ha a Szigetbe érünk, külön tájolás és nézőpont érvényes: ha jobbra indulunk, lefelé haladunk, ha balra, fölfelé. A földnyelv közepétől azonban megváltozik ez is, mivel az itteni épületeknek a „földnyelv-hegy” alja és egyúttal a középen elhelyezkedő erőd felé kellene közeledniük. Az épületek elhelyezése itt is gondot jelent az alkotónak, és ha minden rajzi feladatot nem is tud megoldani maradéktalanul, a logikus töprengés, a kiút keresése, és a rajzi harmónia megteremtésének igénye vezérli. Gyakran sikeresebb ez utóbbi megvalósításában, de szándékosan nem mond valótlant, és nem hanyag.

Ez a rajz abban is kapcsolható az előbbihez, ahogyan létrejöhet, abból, és ez abból. A vízszintes tengelyén megbillentve egymásba fordulnak: ez utóbbit aljával lefelé billentve megkapjuk az előbbit, és fordítva, erre tehát „jobban rálátunk”, míg amazt kisebb rálátással rajzolta alkotója. De miért nem azt, és miért ezt a várost ábrázolja?

Nézzük ismét a tájolást. Az erőd alja a palack talpa, hátsó vége a palack szája (Cselebi!). Székesfehérvár „talpa áll észak felé”. Székesfehérvár körül nincsenek hegyek. Ez a rajz egészen más városról készült. Külön kell szólni a Bazilika elhelyezkedésének kérdéséről. E tipusú rajzokon ez nem kérdés, pontosan ott van, ahol lennie kell, pontos tájolású. De ha a dél felé tekintő Monostor-bástyára, a fölé ültetik az új rajzokon, érdekes megoldást választanak a történészek és rajzolók. Ésszerűsítik utólag a Bazilika elhelyezését, gondolván, hogy a korai középkorban még nem tudhatták, milyen tájolás kellene igazán ahhoz, hogy a XX. századi városképbe beilleszkedjen, majd ha oda jut az idő. Csak hát a Palota egytornyú temploma nem a bazilika, a mögötte álló prépostsági épületnek megint nem volt nagytemploma, legfeljebb kápolnája, amint ebből- és az  ilyen típusú rajzokból kiderül. Képzeljük magunkat most az Ezüst-hegyre! Mit látunk valójában? Kelet-délkelet felől nyugat, északnyugat felé tekintünk, és elénk terül a város, de a Budai-külváros nélkül. Hiányzik a képről a nem szorosan a városhoz tartozó, de vele egy életet élő keleti rész is, a királyné vára és környezete, a Duna-menti kertek, sétányok, fürdők, oszlopos-tornyos kastélyok. Amint a Mátyás-Graduale festményein látjuk, néhány elhanyagolt állapotban lévő épület is. (A francia metszet is nagyobb területet ábrázol. Előtérben nehéz, mocsaras vidék, vízben ázva. Jobbra, északról, a Piacváros, befelé döntve, mert Pomáz előd-városa ez: Sicambria, az Erődtől emelkedő területtel, melyből a Pomázi-hegy magasodik föl, egyes most vizsgált térképeken is. (A római időkben is piac volt itt, a Duna föltolult, és kapcsolatba került a helyi vizekkel, melyek az árkokat megtöltötték, ha ellenséges szelek fújtak. Itt a kövekből folyt a víz, az Ingó-kő is ilyen képződmény. Cselebi is ír a csorgókról. Sicambria piaca tehát kikötő volt, a „francia metszet” szemléletesen ábrázolja a város részeit és egészét körbefolyó vizeket.) Nem kis mérnöki teljesítmény volt működésbe hozni a vízhálózatot, a fenntartása még több gondot okozhatott. Mert látható, hogy a város részeit a legtöbb helyen széles árok választja el egymástól, és hidak kötnek össze.

Miért nem ábrázolhatja Székesfehérvárt ez a képtípus? Nyomósítva, összefoglalva: mert nem róla készültek a rajzok. A tájolás délkelet-északnyugati, a Főtemplom keleti tájolása szigorú. Megfelel viszont a vizsgált Óbudán túli erőd és templomalap valóságának. Továbbá, az ábrázolt terület nagy szintkülönbségei nincsenek meg Székesfehérvárott. A természet utáni „köretrajzok” is a Monalovác (!) és a Kevély környezetéről vallanak, és szépen körítik a lényeges motívumot: a szinte lebegő várostérképet. A részek nevének felsorolása magyarul, balról kezdve: Államváros, (déli) Előváros, Erőd, (északi) Előváros, Piacváros, és hátul a hegyoldalon is végig: Sziget. Az eredeti rajzokon még látszanak Sicambria épületének maradványai, és jó szemnek az alap halvány rajzolatai sokat mondanak. Mindezek az információk visszakereshetők még a helyszínen. Különösen élénken rajzolódnak ki a tájban a Castrum körüli és a Piacváros-Előváros közötti nagy és mély várárkok nyomai. Mivel e típus darabjainak sajátos vonásait nem vizsgáljuk, visszatérhetünk korábbi rajzok szemléléséhez.

10.   Francia metszet az 1601. évi ostromról (23. kép, Műszaki, 23. old.) már szerepelt itt, tájolása és csatornái révén. Az ostromrajz a városképet emeli ki, de megjeleníti a táj domborzatát és vizeit, a szintvonalaknak a sötét-világos tónusváltozások felelnek meg, kirajzolva a hegyeket, völgyeket, de csak jó másolattal és jó szemeknek. Elbűvöl a rajzi tudás biztossága, az épületek elegáns „odavetése” modern. Majdnem felfoghatjuk egy nézőpontú ábrázolásnak, a nézőpont északon van, dél felé nézünk, de odafentről, „madártávlatból”. A kép nagyon szép: a természet laza rajzolatának gazdagságával, könnyed .izgalmasságával készült, elrejtve szinte a nehéz mondanivalót. Ezt a rajzot nem lehet félreérteni, más tájra alkalmazni, mert csak annak felel meg, amelyről készült. Az egész rajzművészetet, évszázadok rajzmesteri tudását sérti meg az, aki más területtel kívánja azonosítani. Bejártam jó néhányszor, megvizsgáltam sokszor, minden pontját külön-külön, és megtaláltam mindent, a helyén. A kép bal alsó sarkában egy tavat látunk, római híddal, római parton. A Duna-parton! Ez a keleti képszél végig érintkezik a folyóval, rakpartot mutat, nagy kövekkel kikövezve, épülettel, mely folytatódik fölfelé, és így haladva nyugat felé (emlékezzünk a kígyóra!), a terület folyamatosan emelkedő. A hídon áthaladva elmegyünk a malmok mellett és a török temető mellett, ami jó próbatétel a gyaloglónak, míg fölérünk a fennsíkra: ez a város. Nagyrészt mesterségesen kiszélesített óriási plató, sok épülettel. A vége fölemelkedik, a falon és árkon át a Szigetre jutunk, ehhez a hegyoldal (Kevély) is hozzá tartozik. De a hosszú, sík városrésznek külön neve is volt. A fehérrel jelzett városmező elkülönül a szeszélyes vonalritmussal tagolt északi (pomázi) felülettől. Az erődrajz felületét pedig a grafikus házrajzok határozzák meg, zsúfolttá téve, amint a valóságban is volt. Figyeljünk egy kicsit a lefutó vonalakrais. Egyenletes távolságokra vannak, és egymással párhuzamosan futva behálózzák a felszínt. A valóságban is, még szabad szemmel is láthatók. Alagutak ezek, melyek falakat hordoznak boltozatukon. Sokáig tartana a megfelelések részletezése, legyen elég annyi, hogy szinte minden a helyén van, ez jó térkép a Dunától Csobánkáig, és Ürömtől Szentendréig terjedő terület 1601-es állapotáról és eseményeiről. A térkép által kifejezett térszíni képalkotás részletes és pontos, még szépség-többletet is ad.

11.       Székesfehérvár a török korban címe egy merőben más képi felfogással találkozunk.  (Műszaki, 30. kép, 30. old.) A felirat táncoló szalagja alatt a város is könnyed táncba kezd, mégis, jól elkülöníthetők a városrészek, a jellegzetes épületek, és a tájképi jellemzők. Ez a kép véletlenül sem készülhetett Székesfehérvárról. Kelet felé néz, mi rá nyugat felé, így látjuk a szeszélyes rajzolatú hegyeket a háttérben, melyek szinte lezárják nyugat felé a kijárást a völgyből, és biztonságossá teszik a védekezést. Balra dél, a város szalagja megemelkedik, a Kevély elejére, keletre, a rajzoló álláspontja felé zuhan a terep, a jellegzetes budakalászi völgyüregek felé. A hegyeken fent, és oldalukon lefutóan települések vagy falak láthatók, ezeket jó szemmel ma is felfedezhetjük a Pilis-eleji tájképben. Ez a rajz semmiképpen nem ábrázolhatja Székesfehérvárunkat, de minden főbb követelményt kielégít, ha Buda-Vetust látjuk benne, melynek területe végig határos Óbudával, és Ürömöt, Pilisborosjenőt, Budakalászt, Pomázt és Megyert foglalta magába. Csobánka volt a nyugati kapuja. Az Ismeretlen mester rézmetszete-ként közli a Zrínyi a Fehérvár képe a XVII. századból címmel ezt az érdekes, szép kompozíciót. Ez megint más módon teremt képi egységet: keletről ábrázol, a rövidülések miatt csak vékony csíknak látjuk székesfővárosunkat. A körötte sorakozó hegyek megvannak, persze, de a török városok helyének lefutó szalagjait csak türelmes szemmel érzékelhetjük. (Vagy a technika segítségével. Jómagam, régóta szemlélem a lefutó földcsíkokat, a növényzet alakzatait fürkészve: nem rajzolnak-e ki szabályos vonalakat. Mert nem kell ahhoz infra-technika sem, hogy érzékeljük a föld mélyének felszínre törő üzeneteit, ezt jól tudják a régészek.) Szóval, az érdekes rajzolói szemlélettel megragadott látvány nehézsége az alulnézet! Béka-perspektívából tréfás vagy félelmetes hatású munkák születnek, általában. A „szőrös” lapályos, tán mocsaras hely kelt is ilyen gyanút, de ezt a szép, finom rajzú hegyvidéki keret hatástalanítja. A kompozíció érdekessége a jobb oldali lovas vitézek csoportjának egyéni, életképszerű megragadása. És hogy táncol a felirat szalagja: Stulweissenburg, azaz ”Székesfehérvár”! Az előbb szemlélt olasz metszettel szemben ez nem von össze elővárosokat erőddel, az erőd két oldalán „csüngenek bele a képbe”. Éppen szembe állunk a keletre néző Főtemplommal (Hauptkirche, máshol), és mivel ehhez képest a Castrum kissé délnek tart (a város vége akkor kissé északnyugatnak, de semmiképpen sem délnyugatnak!), az ábrázolás nem lehet szabályos és szimmetrikus. Csak érdekesen hullámzó, de így is jó, a kép szép. A zsúfoltság feloldódik az egész felület könnyed szellősségében. A fényeknek-árnyékoknak nehéz keménységét a légies vonalak ellensúlyozzák. Látjuk, még a térképrajz műfaji kötöttségein belül is törekszik a művész valami egyéni, csak rá jellemző mondanivaló közlésére, az alkotás azonban nem lehet hamis.

Az egyik rajz Siebmacheré, a másik „ismeretlen alkotó metszete”, a harmadik rajzoló

Zimmermann… Pedig a három alkotó helyett egyvalaki készítette mindhárom rajzot.

12. A Székesfehérvár ostroma 1601-ben. W. P. Zimmermann metszete –melléírás szerepel a következő szemügyre vett rajzon (Műszaki, 18. kép, 20. old.), melyhez hozzákapcsoljuk a vele majdnem azonos , a 16. képen ugyanitt látható művet (Székesfehérvár visszafoglalása 1601-ben. Korabeli rajz), azonos ábrázolási megoldásuk révén. A déli várvonal hátsó vége ugyanis mindkét rajzon hátranyúlik nyugatra, Csobánkát is láthatjuk így, amit eddig a hegyek rejtettek. Illetve az utóbbin nem látjuk, mert lemarad a rajzról, a hosszú dombvonulat kilóg a képből. Innen aztán hosszú egyenes vonallal érkezik vissza a fal nyugatról, Pomáz felé, keletre. Itt aztán vár a temető, és a térszint meredeken elindul lefelé, Kalász felé, és Sicambria vizének vonalán a malmok völgyében, Pomáz mellett. Legfölül a Pomázi-hegy „lóg bele a képbe”, felé tart a Duna föltoluló öble, a pomázi egykori Sicambria kikötőjében. A baloldalon, legszélen látjuk Pilisborosjenőt, a harcosok által kirajzolva, hátul a török temetőt. Ezen a szélsőségesen megfogalmazott rajzon gondot okoz néhány objektum elhelyezése, a Főtemplom párhuzamos volna az erőd oldalfalazatával, sőt, a bal tornya közelebb volna hozzá, mint a hátsó vége, itt pedig a Burch felé közelít, és nagyon elöl van. 45 fokkal így eltér valódi irányától. Az Alba Ecclesia tájolása is megváltozott! A szigorúan keletelt  johannita (majd pálos) templomnak egyébként együtt kell szerepelnie a hatszögletű alaprajzú, külön álló, de a templommal funkcióban egybekapcsolt toronnyal, és a kör alakú kápolnával, mindkettő az északi oldalán áll. Azért itt, mert délen szép kert kapcsolódik a templomhoz, és a rajzok mutatják a kisebb Árpád-szentélyt, még a falon belül (a Déli-Előváros és Castrum felé futó falról van szó). A 16. sz. képen elvált az Alba épülete a többi társától, és a fal túlsó oldalára került. Ezek a térképrajzok, bár alakjukban látványosan elütnek a többi rajztól, ezt a vizsgált területet ábrázolják, mert a tájelemek rajtuk mind azonosíthatók a valósággal, és az objektumok is az ismert helyükön láthatók.

13.  F. K. Khevenhüller rajza W. P. Zimmermann művét használta föl, kissé kiterjesztve a panorámát minden irányban. Pl. a sátortábor rajzával bővült az eredeti kép, alul. Nem az első példa, hogy összevonunk rajzokat, és egy tipusúként, együtt kezeljük őket.

 A Csata Székesfehérvár előtt 1601-ben. W. P. Zimmermann metszete (Műszaki, 20. kép, 21. oldal) nagyon szemléletes, tiszta rajzolatú munka, és ez az igény áldozatokat követel. Az erődtemplom uralkodik a látványon, szinte betölti az Erődöt. Látunk szép kapuzatokat. A déli, Budai-külváros bástyakapuján még látni az előző, befalazott kaput. A tetején kioszk működött, a budai (Buda-Vetus-i) szőlősgazdák barátságosan elszórakoztak itt (Cselebi!), és még 1863-ban is ott állt az ürömi határban. Szép rajzú bástyákat, tornyokat, kapukat is látunk, amint Evlia Cselebi is gyönyörködött ezekben, körben nagy dombok vonulnak, rajta portyázó lovasok. Igazi várszerű vár. De nem fér rá az Alba kertje, a templom túl közel került a nyugati erőd-kapuzathoz, és nagy a zsúfoltság. A kiemelés, a szemléletmód megvalósítása áldozattal jár, valami teljességéről le kell mondani. Azért minden megvan, és minden majdnem a helyén. De mondjunk végszót itt is! Ez a rajz nem ábrázolhatja a mai Székesfehérvár városát. Itt ugyanis nincs olyan hely, ahová be lehetne illeszteni a panorámát, a szintkülönbségek elégtelensége miatt. Beillik viszont a szentendrei - pomázi hegyek közé. Nézzük csak: kelet felé haladva a szintzuhanás folytatódik. A Dunáig…

14. Nézzünk meg néhány rajzvázlatot: Székesfehérvár ostroma 1601-ben. W. P. Zimmermann metszete (Műszaki, 19. kép, 20. oldal) Természet utáni könnyed vázlat, a rajzoló álláspontja és nézőpontja a Sziget városrészben, hegyoldalban van (Kevély). Rálátunk tehát az Ingovány várorészre, a déli külváros felé, jobbra, és kissé rálátunk az Erődre is. Ez nem készülhetett Székesfehérvárról, Buda-Vetus déli oldalát mutatja, a Főtemplom erre az irányra merőlegesen áll.

15. A Hadmérnöki felmérés 1601-ben olasz nyelvű, valószínűleg kémrajz, és a majdani támadási lehetőséget jelöli meg. Ez az északi-nyugati falat-kaput veszi célba, pontosabban a Palotai-kaput. (Azért nevezik így, mrt szemben vele, az Elővárosban állt a fazsindelyes Királyi-palota (1601). Az erőd kelet-nyugati tájolása megfelel Cselebi leírásának. Délen látható a Kevély sötét vonulata, oldalában a Sziget városrész épületeivel. Jól látni a Budai-külváros csatlakozását, benne az ágyúállásokat, az új körbástya és a Fellegvár célbavételét. A nagy tüzelőállások alapjai, a mellvédek vonalai, a külváros kontúrja, a fal mentén a vizesárokkal ma is ott vannak a tájban. Ott van a Külső-Palotai-kapu is, az ettől húzott városvonallal együtt szemügyre vehető ma is. Hátul bekapcsolódik a hosszú, sík városrészbe, amely nyugatra vezet, Csobánkáig.Ettől fölfelé (a rajzon lefele) a Kevély foltja látszik.

16. Csak hasonló ehhez a Székesfehérvár modernizálási terve 1601-ból. (A város bevétele után megvalósítására nem volt elég idő.) A belső erőd rajza itt pontosabb. Jól látható a falak hálója a területen, ezt kissé nehéz elhinni, de hát a földön minduntalan megjelenik nyoma. Már majdnem tökéletes felülnézeti rajz, a merőleges vetítéstől kissé tér csak el, amint a kép jobb szélén (keletre) látható épület-alap is szemlélteti. A kutatott új helyszínen lényegében minden beazonosítható. E két rajz sem készülhetett Székesfehérvárról.

18.

19. Maximilian hadainak támadása a város ellen –ezt a címet viseli e rajz (Zrínyi, 35. oldal), amely láthatóan  egy magas építésű városban folyó harcot örökíti meg. A drámai küzdelem már az Elővárosban folyik, az Erőd bejáratának birtoklásáért. De úgy tűnik, már el is dőlt, és már fent, a Castrumban folyik az ember ember elleni küzdelem,

20.       Vízfestménynek tűnhet (tus?) a 28. kép. Török metszet Székesfehérvárról; (Műszaki, 28. oldal) a más forrás szerint Wathay Ferenc vízfestménye (Zrínyi), és az 1602-es visszafoglalás zárófejezetét örökíti meg. (Míg az ostromlók a vár megadásának a részleteiről tárgyalnak a keresztény védőkkel, egyes török csapatrészek nem teketóriáznak, beszivárognak a még befejezetlen Monostor-bástya vidékére, elfoglalják az erődöt. A török beszivárgás több szinten folyik az erődre. A Déli-elővárosból és Szigetről, lent derékig a déli nagy árokban, felkapaszkodva a még alacsony bástyára, az új belső kapun fel, és az erőd elején már a régi feljárat kaputornya látszik. Ott 370 méteren vannak… Jobbra fönt a Rudolf-feliratban a régebbi (belső) Budai-kapu felvont hídja látszik, nagy víz van. Mindez a Google-keresővel beállítható, a jelenet valódi helyszíne visszakereshető (a képet mellékelem). Ez a helyszín nem Székesfehérvár, ez Budakalász külterülete, a Monalovác érdekes hangzású dombja. 374 m. magas. (Mivel kopasz volt („pilises”), Rákosira való tekintettel beültették feketefenyővel, de még ez is nehezen él itt meg, mert élő kőből és beomlott falak várköveiből van a hegy.)

21. Az Olasz metszet Székesfehérvárról pompás török-városi kép (Műszaki, 29. kép, 29. oldal.) Ez a Monostor-bástyáról készült, a szintkülönbség ugyanaz, mint az előbb látott képen. (Magamban a látványnak a „Cselebi álma” címet adtam.) Itt a bástya mintha a sakkfigura mintájául szolgált volna, és ezekről a tornyokról írt Cselebi oly elragadtatással. Egyes tornyok kúpszerű lezárással, zsindelyes csúccsal és gombos véggel szép látványt adnak ki, különösen a magyar zászlót lobogtatva. Mivel hátul, fönt hegyvonalat látunk, az Erődről nézünk lefele a török negyedre, és mögötte az Előváros partoldala húzódik, Sziget fele.  A természet után készült rajzmű egy hajdani magyar székesfőváros, a rajzhoz közünk van tehát. A fennen lobogó török zászlók ellenére is.

         22.       Folytassuk a csatajelenetek nézésével: Csata Székesfehérvár előtt 1593-ban. W. P. Zimmermann metszete (Műszaki, 17. kép, 19. oldal., Zrínyi 115. oldal.)). Látványos, mozgalmas, mégis rendezett a kép, mert a térszíni formákat a harc szereplőivel és kellékeivel rajzoltatja ki, a kompozíció átlósan is tagolt, a jobb oldalra a mozdulatlan város és a csata mozgásai kerülnek, eleve egyensúlyt teremtve, amit a baloldal statikussága ellensúlyoz.. Az elhúzott fordított „S”- vonala behúzza a bal felső sarokban a képbe a szelíd hullámot, ez átfogja és kerekíti a középső mezőt. A felszín gazdagsága minden elemében jelen van, anélkül, hogy telezsúfolná a képet. A „mögöttes kép” a csapattestek által kirajzolt Erőd patkó alakja, vagy a híd, melynek üregét az ágyúk, platóját a csapatok rajzolják ki. Ilyen felszíni gazdagság a felkészült csapatok harci álma, mert módot ad a tagolt harcászatra, és ez a lehetőség adatik meg a város délkeleti előterében. Ez nem adatik meg Székesfehérváron, ez a rajz  a Péter-hegyről ábrázol. A város nagyon magasan van, lebeg fölöttünk, és még föléje hegyvonulatok hullámzanak be a képbe.

.

23. Ugyanez a jellegzetes elemekből összeálló gazdagság valósul meg a 21. képen, La Vergne rajza a visszafoglalt városról (1601)  címmel, még mozgalmasabb jelenetet tár elénk. A táj és harc változatos eszközökkel tükröződik, valóban felismerjük benne a Dunától, Megyertől, Csillaghegytől az Üröm - Borosjenőn át Csobánkáig, és még fönt a Szentendrei-hegyig terjedő nagy térséget. Nincsen itt összevisszaság: rajzi tudás van, leleménnyel fűszerezve. A város keleti végén az a bástya tán még római eredetű, közel Herculeához (mai emlékei Pünkösdfürdő, Óbudai-fürdő). És Ott a Duna már egy sóhajtásnyira. Látjuk még a Szigetet, Monostort illetve Palotát (nem Várpalotát, mert az nagyon messze van ide, nyugatra). A kalászi völgyüregekből itt apró vonáskákat látunk csak, hisz Aquincumtól Stulweissenburgig sokkal több rajzolnivaló van, és az alkotó jelesen megoldja feladatát. Minden terepi jellemzőt azonosítottam, de kiemelek egyet: a homokbálványok, kibúvások, dombhátak sajátos jellemzői ősi Budánknak (a Mátyás-Graduale meghatóan szép jeleneteinek festői hátterében is ezeket látjuk viszont).  

24. A Székesfehérvár alaprajza 1720-ból De Pratitól (Műszaki, 35. kép, 37. oldal) könnyed mérnöki munka, minden a helyén van, a Főtemplom is, a vár északi falánál, és bár a Budai-kapu visszakerült az erőd keleti végéhez, elől, az elővárosban a ma is kirajzolódó kertet is látni. Ez, Mocsaraival együtt sem Székesfehérvárt mutatja, hanem a kalászi külterületet. (Az egykori mocsarak helyei a Google-felvételeken jól látszanak.) Jellegzetes alakú a fennsík nyugati, fodros vége, és a parancsnoki kert osztása (a csatorna alatt, középtájon)!

25. Haladva az időben előre, a Székesfehérvár az 1730-as években. F. B. Werner metszetéhez érünk (Műszaki, 34. kép, 35. oldal). A széles gesztusú alak mögötti út a Kalász és Pomáz határa mentén halad nyugatra, a Palotai-kapu hídja felé, amely átnyúlik a mocsáron. Jellegzetesen és erősen tagolt felszín ez, Székes-Fejérvár keleti, északi oldaláról.  A mély völgybe ereszkedik le egy bátyó, mögötte egy fickó, furkóssal… Több szintű táj, ez is ugyanoda emelkedik, mint az előbbi rajzokon. Balra a Kevély hegy, oldalán a falak, épületek rajzolatai, a másik oldalon a Pomáz és Szentendre fölötti hegyek. Ez a táj nem Székesfehérvár tája. Buda-Vetust, Fejért ábrázolja ez is. (Az itt csatolt kép a Zrínyi közlése, 204. oldal).       

A J. P. Binder -metszet részlete

26. A város erődítményeinek maradványai a XVIII. század végén (J. P. Binder rézmetszete, 1780 körül). Nézem sokszor, százszor, sorolom fel épületeit, felszámolom változásait. Minden ott van a helyén! Egy toronnyal még áll a Bazilika, ősi koronázó templomunk, bár tőle délre túl nagyra építették azt a barokk templomot.

Hosszan sorolhatnám e rokonszenves alkotás rajzi értékeit, de más köti le a figyelmet. A templomok, micsoda feszültség van közöttük, a tájolás összevisszaságából következően! Mintha perben, haragban lennének! Az Erőd temploma pedig, új! A régi, ősi bazilika keletre nézett, ez a barokk, új divatot követve, dél felé tekint! Vagy a szentély északra néz? Felfogni nehéz, hogy miért épült egy új bazilika, a Monostor-bástya fölé, a prépostság helyére, amely pedig nem is keletre néz. Megvan a Palotai-bástya hídja is. Ott szerénykedik az ősi fazsindelyes királyi palota (1601) az elővárosban, és hátul körbe, a hegyek... és az oldalában az egyiknek? Szentséges Boldogasszony! Ez az Alba-Ecclesia és templomtársai! Mögötte, a hegyoldalban fölfelé falak, építmények szálkái-vonalai! Ez a rajz sem a mai Székesfehérvárt ábrázolja, hanem Buda-Vetust, azaz Székes-Fejérvárt!

27. Egy tanulságos rajz: Székesfehérvár német nyelvű felvételi rajza 1738-ból (Zrínyi, 205. oldal) Valószínűleg más volt az igény ezzel a rajzzal szemben, mint a La Vergne hadmérnök helyreállítási tervével szemben. (Ugyanitt, 188. oldal.) Talán az adóösszeírás céljából kellett felmérni a tulajdoni parcellákat, talán a kártalanítás végett, nem tudni. Az is lehet, most mérték ki a földeket a telepeseknek. A dél felé néző Monostor-bástya fölött (lent, középen) kezd kibontakozni a nemlétből egy itt-sosemvolt bazilika alaprajza. És kezd eltűnni a valódi, a jobb felső erődmezőből. (Meg kell jegyezni, hogy az Erőd körüli városrajz kicsinyített ábrázolás.)

28. A városképek sorában ismét egy tiszta rajzú metszet következik: Székesfehérvár 1830 körül. Pick – Lenhard metszete (Műszaki, 37. kép, 39. oldal). Száz év eltelt az előbbi metszet kora óta, a Palotai-kapu magas hídját lebontották, de van alacsony híd, az északi elővárosban áll még az ősi királyi palota (csak 1601-ben, máskor kolostor), az erődben barokk templom épült, és másutt is, de a Főtemplom már nem néz keletre, csak kápolnája maradt, és amott a távolban? –ott látjuk az Alba-Ecclesia épületegyüttesét! Az Árpád-szentéllyel! Itt elöl a kút és mögötte az emlékoszlop, helyük ma is látszik, a középkori vagy római oszlop darabokban úszott le a Barátok-patakán a nagy vizekkel, utolsó darabját nemrég vették ki a patakból. (Egymásra helyezve már három darabja látható Budakalászon, a Kőbánya út 23 szám alatt. Oldalán nagy bevágás van a fémkapocs számára. De meglehet az is, hogy az oszlopok a Palotai-bástya hídjának faszerkezetét tartották) Megvannak a nagy hegyek is. Sajátos közlés, de a Google-keresővel megtaláltam a barokk épületek helyét is. Nekem úgy tűnik, hogy a város vezetői feladták a dombot, üresen áll, az előváros és hosszan nyugat felé a sík terület fejlődött: karbantartották az épületeket, és újak is épültek. A rajz nem ábrázolhatja Székesfehérvárt, mert más tájról készült, de megfelel Buda-Vetus ábrázolásának, ha beszámítjuk a bekövetkezett több évszázados változásokat.

29. Az 1872-ben elpusztított nyolcszögletű kaputorony művészi ábrázolása: A Budai-kapu tornya 1870 körül. Aujedszky Adolf festménye (38. kép, Műszaki, 40. oldal). A nem túl erős délutáni napfény megvilágosítja a tornyok és a házfalak nyugati oldalát. Az északról, Pomáz felől nyíló utcára finom árnyékot vetnek a túloldali házak. (Az előtérben polgári társával békésen diskurál a fegyveres őrszem, és az untató őszi árnyékban ásít egyet a gazdátlanul hagyott őrhely római sírkőbe vágott személyi bejárója. A porban az eb őrködik. Békés, szinte idilli a kép. Már majdnem a ferencjóskai megbékélés derűjével nyugtat.) Ez a déli, a Buda felé néző kapubástya, a külvárosi. Székesfehérváron nem állhatott, hisz a Március 15-e út, ahová „hivatalosan” helyezik, a városközpontból észak felé vezet, a támadók nyilván nem a város felől támadták a kaput. A Vörösmarty tér környékén elvileg állhatott volna, ez déli irány, azonban ide nem helyezik „hivatalosan”, mert ez a vélt Sziget-külváros közele, nem a budai külvárosé. Ez a festmény tehát az ürömi határban készült, Székes-Fejérvár kapubástyájának becses értékű ábrázolása. Ha a metszet valódi, akkor a korszak hiteles tanúja.

Ráadásként közöljük a kaputorony egy későbbi megjelenését is, kissé nagyobb panorámába ágyazottan.

Rövidebben is, a lényegesről

Megismételve fő tételemet kimondom: az elemzett rajzok, amelyeket a Székesfehérvár mai város történelmének szemléltetéséhez, útikönyvek és monográfiák bizonyító mellékleteiként szerepelnek, nem ábrázolják Székesfehérvárt. Mivel írásomnak bizonyító szerepe is van, teljes felelősséggel kijelentem, hogy az ábrázolatok, melyeket eddig Székesfehérvárral hoztak kapcsolatba, a másik, az itt már sokszor említett ősi Székes-Fejérvár (Buda, Buda-Vetus, Ősbuda, Fejér, Fejérvár, Alba, Alba-Regalis, Stulweissenburg) ábrázolásai.  

A végső ítélet órái

A magyar királyok arcképével díszes Palotai-kapunak 1776-ban még állandó őrsége volt, utolsó darabja, a kőoszlopok közé ácsolt fahíd, amely a csatorna fölött átívelt, még látható Werner metszetén; ez a híd a XIX. század közepéig fennállott. József nádor 1809-ben megszemléli a fejérvári (stulweissenburgi) határt, és elrendeli a kapuk elbontását. De még 1872-ban is állt a nyolcszögletű kapubástya, amelynek a tetején kioszk működött - Cselebi feljegyzése szerint, - ahol a környékbeli idős szőlőművelők barátságosan elbeszélgettek. József nádor orosz származású felesége Ürömben nyugszik, a copf stílusú sírkápolnában, talán nem volt véletlen a hely kiválasztása: ott, ahol a Magyar Királyság  utolsó bástyája leomlott. Mindezt a Székesfehérvár c. könyv 39-40. oldalán olvashatjuk. (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1966.)

Ősbudáról nem lehet hideg tárgyilagossággal írni.

Jó Warkoch György, fejéri várkapitány csak anyai ágon volt magyar származású. A budai polgárok, akik pedig főképpen latinok voltak, lezárták a belső erődkaput, így a törökök lekaszabolták őt, vállalkozó vitézeivel együtt. Nem volt a magyarnak oltalma később sem, az oszmán hódítás véglegessé tételére negyvenezer magyart irtottak ki, csak egyik pogromjuk alkalmával. Óbuda térségében van Törökvész nevű határnév, ennek a névnek valóság az alapja. De nem volt felszabadulása Székes-Fejérvárnak - Stuhlweissenburgnak a hódítócserével sem. Ne szépítgessük, ne szelídítgessük gyarmati sorsunkat: a végével minősítsük. Világossal, Araddal, Trianonnal, s a sorból ne hagyjuk ki a Királyi-Fejér eltörlését, megalázását sem.

Arról, ami nem látható a térképeken

A nehéz látványok és bizonyítások után adjuk át magunkat kissé a képzeletnek, a további csodák által kiváltott bűvöletnek. Ha nem igazolják majd a további kutatások, az élménynek részei voltak, és ezért igazak, számomra legalább. Az Alba-Ecclesia újra meglátott templomhelyéhez fel lehetne emelkedni egy ősi lépcsőn is, de túl meredek az út, a várárok és fal is akadály lenne. Ez a lépcsőzet nem akármi! Mintha az ősi piramis-kultúrához hasonló létesítmény lenne! Lehet azonban egy közönségesebb magyarázat is a robosztus, mértanian egyenes lépcsőzetre, a hosszú fokok ugyanis fel vannak szabdalva. A kövek nincsenek még kifejtve, láthatóan egyszerre kell kimélyíteni a felszabdalásokat, és majd egyszerre kifordítani a termésköveket. Minek? Például, elszállítani, és a Duna rakpartjára lerakni. Egy bizonyítékot már látok erre, remélhetőleg másik is, valódi kő is előkerül. Van egy profán magyarázat is a nagy léptékű lépcsőre, csak az túlságosan brutális. Mélyen szántó, hatalmas erőgép véste volna bele a kőbe a terasz-sávokat. Reméljük, nem ez a valódi magyarázat.

Az Óriás Hun király Lépcsője és -Portája

A lépcsőzeten áll egy hatalmas emberi figura, az Óriás Hun király. Profilból és szembe nézetből látjuk arcát, a nézőponttól függően, fején koronaszerű alakzat. Ha a véletlenek játéka tévesztett meg a most leírtakkal, máris bocsánatot kérek, hogy hamis illúziókat keltegettem, de vétlen vagyok. Így látom, és akkor így alakult ki a kép, véletlenül. Tehát véletlenek játékaként folytatódik a hegykép, amely a Lábtól, a hegylábtól és az Óriás Hun király lábától a hegygerincig ér, átrajzolva az egész hegyoldalt. A mellétől véletlenül egy hatalmas csillagkép indul nyugatra, íj alakzatot mutatva, rajta vesszővel. A látványt fényes fehér pontok rajzolják ki, melyeket építmény (hegyvéset?) hullámvonala kontúroz. És véletlen az is, hogy az Óriás Hun király jobb kezében egy rövid kardot vagy tőrt tart előre, melynek a marokvédőjét és a pengéjét szintén apró „vésetek”, talán kis épületek rajzolják ki. A király kardja előtt egy rémült (nekem úgy tűnik, római) katona rogyik össze. A képzelt jelenet alatt szép szabályos ovális szentélyféle látszik, melyhez felülről, alulról lépcsők vezetnek. Ez alatt van az ősi bánya, fönt barlanggal, kormos kövekkel, a keresőn fényes felkiáltójel. Alatta fal vezet az Alba- templomig, és itt más falakkal is találkozik. Az Óriás Úr portájától nemcsak fal vezet az Albáig, hanem lépcsőzet is. A lépcsők kifaragása mindenütt érdekes, a szintviszonyokhoz igazodó. Itt minden a táj szépségéhez járul hozzá, és semmi sem károsítja ezt. Sok követ kellett kifejteni, mégsem látni sehol tátongó üregeket, csak annyit vesznek el az egyik helyről, ami kell a másikra. Az „Óriás Úr” alakjában látjuk a kicsi termeket, összekötő útvonalaikat, és hallatlanul érdekes labirintus-rendszer képe bontakozik ki. Az „Óriás-lépcsője” fölött hatalmas palota látszik, hosszú, egyenes vonalak között nagy kör alakú nyílásokkal. Ez a porta magának az Óriás Úrnak a teste, a faragott mező nagy sávja, valószínűsíthető a sírmezői szerepe, mivel a kis portácskák mérete nem élettérnyi, csupán halottnak elég. (A hun korszak elegendő holttestet hagyott maga után, valahol elő kell kerülnie a hun köztemetőnek.)

 Etzilburg = Attilavár

Ugyanaz a város, mint Buda, tehát ha Ősbuda megvan, akkor Attilavár is megvan. A

német nyelvű fogalom fennmaradása az egykor bizonyosan meglévő, valóságos városhely bizonyítéka.) Azért is látom sírmezőnek, mert ilyen nagy terület „megfaragását” csak valamilyen mindig működő közszerep eredményezheti. És még a szakralitás, de a temető-kultúrában ez is jelen van. A sírmezőnek vélt területen főképpen kör alakú sírok vannak, amilyeneket Pomáz dombjának területén is láttam. Nem írható az elektronikus árnyékolás számlájára a sok nyílegyenes vonallal határolt különböző alakú és méretű felület, medenceszerű lakokkal, szabályos kör-üregekkel. (Egy-egy szakadékban betemetett kövek halmaza.) Azok közül, amit itt leírtam, az abszolút bizonyosság az, hogy a Kevély-hegynek az Alba-Ecclesiától nyugat felé elhúzódó északi oldala sok-sok meglepetést tartogat. A régészeknek igazi csemege lesz feltárni az itt egymásra rétegződő ősi hagyatékot, amely igen változatos forma- és arányrendszerben jelenik meg, szinte az egész hegyoldalt elborítva. Sejteni lehetett ezt. Aki tanulmányozta a „francia metszetet”, észrevehette a finom rajzolatokban megragadott építészeti gazdagságot. A rajzoló minden elismerésünket kivívta, hiszen nem kis fáradságába került az apró hegyrajzolatok megfigyelése és megragadása, páratlan türelemmel dolgozhatott rajta. (Szabadjon megjegyezni, hogy kevés a jó rajz-reprodukció, és bizonyára a kéziratban várakozó dolgozatok közlése során a legrészletesebb másolat lát majd napvilágot. Külön nehézséget okoz, hogy a közlések során a szerzők nem mellékelik a jelzeteket, a térképek motívumai beszámozásának és betűjeleinek nem adják meg a jelentéseit. Sőt, még az elolvasásukkal is baj van, az elmosódás miatt ugyanis nem látszanak a magyarázatok, feliratok. Az külön bosszúságot okozhat az olvasónak, ha a rajzok hiányosan jelennek meg.) 

Miért nem volt méltó a város ősi nevére?

Remélem, érthetően meg tudom fogalmazni, hogyan és miért történhetett mindez királyi városunkkal. Amelyik népnek van ősisége, történelme, hatalmi tényező: számolni kell vele az elosztáskor. De ha nincs, oktalan a büszkesége, arcon lehet ütni a szemtelent, mert nem kell neki méltóság sem. Az önálló vagy önállóság-eszméit őrző, a földön vagy a magasban de létező Magyar Királyság mindig veszélyforrás. A történelem nélküli, saját nyelv nélküli (szinte csak jövevényszavakkal rendelkező legújabb jövevény-) embertömeg kiszolgáló személyzet lehet csak egy fényes birodalmi rendben. Nagy oka van annak, hogy Székes-Fejérvár (Ősbuda) egyszerű közvárosként sem élhetett tovább, az ország szívében. Ha egy ország egy erősebb szomszéd számára bekebelezhetőnek tűnik, ez a kívánság az erő számára eszmévé növekszik, amely a tetteit vezérli, sürgeti.  

De már a múlt nem a régi.

Ma már más a világ. És ha Ausztria kultúrától nemesedett mai állama tudomást szerez az ősök által okozott történelmi veszteségeinkről, érdeklődéssel fog fordulni királyi városunk feltámadása felé. Kulturált európaisága révén, birodalmi ábrándjait már hátrahagyva a régmúltnak és történelmi múzeumoknak, nemes áldozatokkal fogja jóvátenni a kamarilla-elődök által okozott veszteségeinket, és együtt érző mecénásként segíti Székes-Fejérvár (Ősbuda) feltárását. Mindenek előtt, a dokumentumok kiadásával segíti, hogy szeretett városunk, a mai Székesfehérvár visszakapja történelmét és identitását, a valódi múltját igazoló iratait. A helyi történészek lokálpatrióta lélekkel és filológus szorgalommal gyűjtötték össze a történelmi dicsőség igazolásait, hogy városuk fényét aranyozzák: őket csak köszönettel említem, könyveikkel együtt. Külön is köszönöm, hogy forrásként felhasználhattam ezeket, ráadásul úgy, hogy a forrásaim megjelölésében bizonyos meg nem nevezett okok miatt nem tettem eleget mindenütt a publikációs hivatkozások szigorúan vett történész-szakmai követelményeinek.

Már a jövő sem a régi!

Fájdalommal nézem a jövő mindennemű pusztítását. Amióta új verzió került a Google-ra, beépítették (lakóparkkal) a külső Budai-külváros nagy részét, eltiportak egy föld-képet (repülő galambot ábrázolt), beledózeroltak a Majdán-fennsík barlangjaiba, és félő, hiába őrizte meg a feledés ősi maradványainkat. Pedig, amint írtam már följebb, valódi régészeti csemegéket kínál a Fejér és környéke. Nemcsak a magyar történelem korai üzentek nekünk, utódoknak, hanem a római kor, a népmozgások kora, a bronzkor és a megelőző századok sőt évezredek üzeneteit kell felfognunk, és értékké emelnünk fel a föld gyomrából. Egész Európa, sőt a civilizált világ érdeklődésére számíthat egy jó kézbe vett értékfeltárás és –megőrzés. Ha a román nemzet méltónak tartja a Mátyás börtönét megjárt Vlad Tepes (Drakula) alakját a dicsőítésre, a mi Mátyásunk ne volna méltó erre? A napvilágra hozni Szent István és a többi királyaink sírját, a templom-sírjával együtt nem elég megtisztelő régészeti-történészi feladat? Nem volna más a jövőnk az ősi székesfővárosunk fölemelésével, feltárásával? Ha feltárjuk, minden érintett és belőle részesülő település, önkormányzat szép jövőt építhet belőle, de ha feltárás nélkül akarjuk beépíteni, iparosítani, a nemzet számára is elvész, a község se nyer semmit.

Az egyenlet megoldása a közös nevezővel

Székes-Fejérvár székhely-szerepének elvesztése után is megmaradt az új főváros, Buda kapujának, és az lehet ezután is, csodálni való maradványai nem feltartóztatják a hadakat, hanem magukhoz vonzzák a népeket, mint hajdan az Alba-Ecclesia és Felhévíz. Egész jövőnk más lehet ezzel a múlttal, és egész múltunk, ez új jövővel! Mit mondhat erre a kormányunk? Hogy ez nem kormányzati feladat? Nem, ha Bangla Desh kormányát kérdezzük, annak valóban vannak a mi Ősbudánknál fontosabb nemzeti ügyei is. De a becses történelmi és egyetemes régészeti maradványaink sorsa a mi ügyünk. Nem akarok én előre feladatokat kijelölni senkinek, csak eltöprengek azon, hogyan tudnánk végre összefogni valamiben, méghozzá időben. Hatékony védelmet csak a kormány tudna garantálni azzal, hogy az egész területet szigorú védelem alá helyezi, a törvényhozásban sürgősségi indítványként kezelt védelmi törvényjavaslataival. Mit tehet a történész? Elősegíti ezt. És a régész? Érdeklődést mutat, pályázatot nyújt be, feltárni akarja, feldolgozni és nem „jegelni” a témát. A politikus? Végre, együtt mozdul a lehetőségekkel, együtt cselekszik társaival. Íme, Kedves Magyarok, Kedves Hazámfiai, a KÖZÖS NEVEZŐ!